Ivan Jefremov - A Bika órája

… Akkor, pontosan akkor lettünk mesterei az önöket csodálatba ejtő pszichikai ráhatásnak és jövőbelátásnak, akkor fedeztük fel az egyenes sugár csillaghajót, értettük meg a világegyetem anizotropikus szerkezetét.

Az egyenes sugár csillaghajók a spirálok tengelyei mentén haladnak, ahelyett, hogy megtennék a végtelenül hosszú spirális utat. A tudós képzelete, amely a világ vizsgálatának logikai lineáris módszerein alapszik, ugyanahhoz a spirálhoz hasonlít, amely vég nélkül gömbölyödik fel a Tamasz leküzdhetetlen akadályára. Csak az ifjúkor kezdetén, mielőtt a kialakult nézetek rendszere kondicionálná az embert, törnek fel benne az Egyenes Sugár képességei, amelyeket régen természetfelettinek tartottak: például a jövőbelátás és telekinézis, az a képesség, hogy a jövendő lehetőségei közül kiválaszthassa a megvalósulást.

Ugyanennek az általános törvényszerűségnek van alávetve az élet fejlődése is. Az élet az idő különböző szintjein mindenütt eljut a gondolat feltöréséig. Ehhez szükség van a belső környezet állandóságára a szervezetben és az információgyűjtés és megőrzés képességére. Más szavakkal — a lét külső feltétéleitől való lehető legnagyobb függetlenségre, mert a teljes íriggetlenség elérhetetlen.

Hogy gondolkodó lényt kapjunk, az evolúció spirálja mind szorosabbra csavarodik, mert a lehetséges feltételek folyosója egyre szűkül. Igen bonyolult szervezetek alakulnak ki, amelyek mindjobban hasonlítanak egymáshoz, bár a tér különböző pontjain keletkeztek. A gondolkodó szervezet szükségképpen és mint egyén nyilvánul meg, ellentétben a fejlődés gondolat előtti szintjén a társadalom olyan integráns tagjával, mint a hangya, a termesz és kollektív létre alkalmas állatok. A gondolkodó egyén tulajdonságai bizonyos mértékig ellentétben állnak az emberiség szociális szükségleteivel. Akár tetszik, akár nem, így történt a Földön az emberré válásban, következésképp önöknél is. Ez nem nagyon szerencsés az infemó megszüntetése szempontjából, de mikor ezt megértettük, eljutottünk arra a gondolatra, hogy most már tudatosan tovább kell csavarni, szűkíteni a spirált, korlátozni az egyéni érzések és törekvések szétszórtságát. Ebből következik a kommunista művészét és tudomány komolysága, szigorúsága, ami a magasabb kategóriájú emberek és társadalmak megkülönböztető vonása.

Ha a társadalom spiráljának összecsavarása helyett ennek az ellenkezője történik, akkor tömegestül bukkannak fel az anarchista személyiségek (különösen az élet könnyebb feltételei közt), ennek megfelelően az alkotó munkában is megkezdődik a szétszórtság: szétdarabolt alakok, szavak, formák. Az ilyen alkotások elterjedtsége alapján meg lehet állapítani a társadalom hanyatlásának időszakait — a kiegyensúlyozatlan, fegyelmezetlen emberek korszakait. A lan-lah tudományban különösen megmutatkozott a kiegyensúlyozatlan jelleg, és ennek következtében — nem találták meg a helyes utat. — Vir Norin megállt, majd azt mondta: — Bocsánat, nem kívántam társadalmi kérdéseket érinteni, de úgy látszik, mi a Földön nem tudunk másként gondolkodni, mint szem előtt tartva a fő célt: az emberek nyugalmának, örömének és alkotó munká-jának védelmét!..

A Tormansz tudósai Vir Norin beszédének befejezését komór hallgatással fogadták. Se szóval, se mozdulattal nem fejezték ki érzéseiket, miközben Vir, akit meglepett a hallgatóság reagálása, lejött az emelvényről. Meghajolt és elhagyta a termet; minden idegszálával érzékelte a kiváltságos hallgatóság ellenségességét. Amint becsukta maga mögött az ajtót, zavaros moraj támadt. Természetesen senki sem kísérte ki, és Vir Norin, aki utálta a búcsúzási ceremóniákat, még örült is, hogy időt takarított meg, és hamarabb viszontlátja Szu-Tet. Fél óra múlva hazaért. Homályos aggodalom szorongatta szívét: valami rosszra kell felkészülnie, és ez a rossz összefügg a fizikatechnikai intézetben tartott előadásával. Igen, hatással volt a tudósokra. De milyen hatással? Nem úgy viselkedett, ahogy elvárták, nem tudott megmaradni a Jan-Jah „tiszta” tudományáriak keretei között. Tael azonban éppen az ilyen felszólalás szükségességét hangsúlyozta… Beszélnie kell Rodisszal, ő távolabb lát a jövőbe.

Vir Norin balsejtelmei rögtön elmúltak, amint meglátta SzuTét. Sose hitte volna, hogy ilyen nagy boldogság lehet egy ilyen kis szobában. Szu-Te arcáról odaadó szerelem sugárzott.

Szu-Te gyakran énekelt, és rendszerint nagyon szomorúval kezdte. Beavatta Virt gyermekkori álmaiba, ifjúkori élményeibe. Aztán újra énekelt, úgy fürkészve a jövőt, mint ismeretlen messzességbe lassan hömpölygő, sötét folyót. S Vir ilyenkor szeretett volna mindenről megfeledkezni, hogy minél tovább maradhasson Szu-Tevel.

Ez azonban csak álom: túlságosan bonyolult a helyzet az idegen bolygón, ahol ő az ellenállás és az emberséges létért, az infernóból való kiszabadulásért folyó harc születő erőinek katalizátora lett! Még egy nehéz perc vár rá, amikor a csillaghajó a barátaival elindul haza. A várakozás kínozta Vir Norint, bár tudta, hogy még jó néhány napig együtt dolgozhat Rodisszal, és gyakran láthatja az SDF segítségével a csillaghajó személyzetét.

Így gondolta Vir Norin, de tévedett.

Amikor elhagyta az intézetet, a vitatkozók tömegéből kivált egy alacsony férfi, akinek olyan sárga volt a bőre, mintha beteg volna. Pedig makkegészséges volt, csak abból a népcsoportból származott, amely az elülső félteke magas szélességi körein élt. Nar-Jang volt, a híres asztrofizikus. Felsietett harmadik emeleti dolgozószobájába, bezárkózott, és dohányfüsttel élénkítve magát, számításokat végzett. Arca hol gúnyos mosolyra torzult, hol gonosz örömre derült. Végül felkapta jegyzeteit, és elment a Főtanács fogadó helyiségébe, ahonnan a legfontosabb beosztású főtisztviselőket nagy horderejű, halaszthatatlan államügyekben fel lehetett hívni.

A képernyőn megjelent egy gőgös „kígyós”.

Nar-Jang kérte, hogy kapcsolják a bolygó urát. A titok, amelyet megfejtett, olyan nagy és fontos, hogy csak magának Csoio Csagasznak mondhatja el.

A „kígyós” sokáig merőn bámulta az asztrofizikust, valamit latolgatott, végül gonosz és ravasz arca valami mosolyfélére húzódott.

— Rendben van! Várni kell, megérted, ugye.

— Hogyne, megértem…

— Akkor várj!

A képernyő elsötétült, Nar-Jang pedig elterpeszkedett egy kényelmes karosszékben, és átadta magát ábrándjainak. Ezért a bejelentésért kitüntetik a „Kígyó és Bolygó” rendjellel, a „Tudós Kígyó” címmel, szép házat kap az egyenlítői tenger partján, és Gae Od-Timfift, a híres táncosnő, akit régóta őstromol, a karjába hull…

Az ajtó hirtelen kivágódott. Két jól megtermett „lila” rontott be. Mielőtt az asztrofizikus észbe kapott volna, kirángatták karosszékéből, hátracsavarták kezét, és a kijárat felé húrcolták. A megrémült és felháborodott Nar-Jang segítségért kiabált, fenyegetőzött, hogy panaszt tesz magánál Csoio Csagasznál. Kapott egy ütést a fejére, elhomályosult a tudata. Már a gépkocsiban tért magához, amely vadul ugrált a hepehupás úton. Megpróbált érdeklődni, hová viszik és miért. Egy jókora pofon véget vetett a kérdezősködésnek.

Egy vasfallal körülvett, sötétszürke ház zárt kapuja előtt kicibálták a kocsiból. Nar-Jang remegni kezdett. A főváros lakói rettegtek Gén Sínek, Csoio Csagasz első és legfélelmetesebb munkatársának rezidenciájától. Az asztrofizikust futólépésben levitték az alagsorba. Az őrök egy pillanat alatt levagdosták ruhájáról a kapcsokat, elvették nadrágszíját, és felhasították az ingét. A peckes, szikár tudósból ágrólszakadt, toprongyos alak lett. Ijedten kapott lecsúszó nadrágja után. Hátba bökték, hogy induljon, a félelemtől és a dühtől részketve hamarosan ott állt egy nagy asztal előtt, amelynél Gén Si ült. A bolygó második embere szívélyesen elmosolyodott, és Nar-Jang önbizalma visszatért.