William Gibson - Mona Lisa Overdrive

— Ha a bolondját járatod velem, csúnyán ráfázol, kislány — mondta Bevan. — Mondd meg nekem szépen, hogy miért keresed ezt a Ticket!

— Sally veszélyben van. Meg kell találnom Ticket, hogy megmondjam neki.

— A rohadt kurva életbe — mondta a csapos —, képzeld magad az én helyzetembe…

Colin orrát fintorgatva meredt a lucskos rongyokkal megtömött konténerre.

— Mert? — kérdezte Kumiko.

— Ha csak egy hülye narkós vagy, és elküldelek ehhez a Tick nevű fickóhoz — feltéve persze, hogy ismerem —, ő viszont nyakig van valami komoly melóban, akkor kinyír, igaz? Ha viszont nem vagy narkós, és nem küldelek el, akkor ez a Sally nyír ki, érted?

Kumiko bólintott.

— Két malomkő között — Ezt az ódon ízű kifejezést Sally szokta használni; Kumiko roppant költőinek találta.

— Aha — mondta Bevan, és nagyon furcsán nézett rá.

— Segítsen nekem! Sally nagyon nagy veszélyben forog.

Bevan göcsörtös ujjaival gyérülő, gyömbérszín hajába túrt.

— Segíteni fog nekem — hallotta önmagát Kumiko; érezte, ahogy az anyja hideg maszkja az arcára dermed. — Mondja meg, hol találom Ticket!

A csapos mintha megborzongott volna, bár a folyosón nagyon meleg volt, fülledt hőség, fertőtlenítőszer és keserű sör szagával vegyesen.

— Ismered Londont?

Colin kacsintott.

— Eligazodom — mondta Kumiko.

— Bevan — dugta be a fejét a lefüggönyözött bejárati nyíláson Alice —, a mocskok.

— Rendőrök — fordított Colin.

— Margate Road, SW2 — bökte ki Bevan —, a házszámot nemt'om, a telefonszámot se.

— Kérd meg, hogy kísérjen ki a hátsó ajtón — mondta Colin —, ezek nem közönséges rendőrök.

Kumiko sosem fogja elfelejteni a véget nem érő utazást a város földalattiján. Ahogy Colin elkalauzolta a Rózsa és Koroná tól a Holland Parkba, le a metróhoz, és közben elmagyarázta neki, hogy a MitsuBank chipje most már semmit sem ér; ha használja egy taxiban, vagy bármit vásárol vele, a tranzakció akkorát fog villanni a Különleges Szolgálat munkatársai előtt a cybertérben, mint egy magnéziumfáklya. De el kell mennie Tickhez, mondta neki Kumiko; meg kell keresnie a Margate Roadot. Colin elkomorodott. Nem, felelte, várjuk meg, amíg besötétedik; Brixton ugyan nincs messze, de nappal az utcák túl veszélyesek, ha a rendőrség Swain oldalán van.

De hol bújhatnék el? — kérdezte Kumiko. Nagyon kevés pénze volt; a készpénznek, az érméknek és a bankjegyeknek még a gondolata is szokatlan és idegen volt számára.

Itt, mondta neki Colin, mikor a Holland Parkban beszállt a gyorsliftbe.

— Egy metrójegy áráért.

Az ezüstös szerelvények tömzsi alakja.

A puha vén ülések, zöld-szürke huzattal.

És a meleg, a csodás meleg; megint egy biztonságos odú, itt a szüntelen mozgás világában…

A repülőtér beszippantotta a másnapossággal küszködő Danielle Starkot a riporterekkel, kamerákkal és szemimplantokkal szegélyezett, pasztellszín folyosóba, miközbe Porphyre és a Net három biztonsági embere átvágott Angie-vel az újságírók mind szorosabbra húzódó gyűrűjén; ez amolyan előre koreografált szertartásnak számított, és több köze volt a színpadias fellépéshez, mint a valódi védelemhez. Akik itt jelen lehettek, azokat már mind ellenőrizte a biztonsági szolgálat meg a propagandaosztály.

Aztán Angie kettesben maradt Porphyre-vel a gyorsliftben, útban a helikopterállomás felé, amit a Net tartott fenn a fogadóépület tetején.

Ahogy az ajtók szisszenve kinyíltak a vakítóan megvilágított betonsík fölött száguldozó nyirkos széllökésekre, ahol újabb három biztonsági ember várta őket bő, narancssárgán foszforeszkáló zubbonyban, Angie-nek eszébe jutott, amikor először pillantotta meg a Sprawlt; akkor metrón érkezett, Washingtonból, Turner kíséretében.

Az egyik narancssárga zubbony a várakozó helikopterhez terelte őket a leszállópálya makulátlan betonján; hatalmas gép volt, egy dupla propelleres Fokker, fekete krómborítással. Porphyre ment előre a keskeny, mattfekete lépcsőn. Angie követte; nem nézett hátra.

Most már volt valamije: egyfajta új elszántság. Elhatározta, hogy kapcsolatba lép Hans Beckerrel a párizsi ügynökön keresztül. Continuity tudta a telefonszámát. Ideje volt már, hogy történjen valami. És majd úgy rendezi a dolgot, hogy Robinnal is történjen valami; tudta, hogy a szállodában vár rá.

A helikopter jelezte, hogy kapcsolják be a biztonsági övet.

Mikor felemelkedtek, a hangszigetelt kabinban szinte tökéletes csend uralkodott, csak a csontjaikban érezték a lüktetést, és Angie-nek egy különös másodpercre úgy tűnt, mintha egyszerre át tudná tekinteni az egész életét, felfogná, megértené, és megbékélne vele. Igen, gondolta: ez az, amit a kavargó por olyan sokáig eltakart előle. A por, ami megváltás volt a fájdalomtól.

És a léleknek eltávozása, szólalt meg egy vashang, a gyertyafényben és a méhkas-zsongásban.

— Missy? — Porphyre a szomszéd ülésen, ahogy közelebb hajol…

— Csak álmodom…

Valami várta őt hosszú évekkel ezelőtt a Netben. Nem mint a loák, mint Legba meg a többiek, bár Legbáról tudta, hogy ő a Keresztutak Ura; a mágia, a kommunikáció atyja, a szintézis…

— Porphyre — kérdezte —, miért ment el Bobby?

A Sprawl kusza fénymezejét nézte, a vörös neonsugarakkal kirajzolt kupolákat, ám helyette az adatok végtelen síkját látta, amely mindig visszavonzotta Bobbyt az egyetlen játékhoz, amit érdemesnek ítélt a figyelmére.

— Ha Missy sem tudja — mondta a fodrász —, honnan tudná Porphyre?

— De sokat hallasz. Mindent. Az összes pletykát. Mindig is így volt…

— Miért most kérdi Missy?

— Most jött el az ideje…

— Porphyre tudja, mi mindent beszélnek az emberek, érti Missy? A nem híres emberek a híres emberekről. Talán valaki azt állította, hogy hallotta, amit Bobby valaki másnak mondott, és lassan terjedni kezdett… Bobbyról azért volt érdemes beszélni, mert Missyvel volt, érti Missy? És innen már ki is tudunk indulni, Missy, mert ugye ő ezt nemigen találhatta hízelgőnek? A történet szerint Bobby megindult fölfelé, de aztán megtalálta Missyt, és Missy sokkal gyorsabban tört sokkal magasabbra, mint ő a legmerészebb álmaiban elképzelte volna. Fölkerült ugyan, de fölvitték, érti Missy? Oda, ahol az a pénz, amiről Barrytownban nem is álmodhatott, csak aprónak számít…

Angie bólintott; még mindig a Sprawlt nézte.

— Azt beszélték, külön tervei voltak, Missy. Valami űzte, valami hajtotta. És végül elkergette…

— Nem hittem, hogy valaha el fog hagyni — mondta Angie. — Amikor először a Sprawlba kerültem, olyan volt, mintha újjászülettem volna. Új élet. És ő is ott volt, mellettem, rögtön az első éjszakán. Később, amikor Legba… amikor beléptem a Nethez…

— Amikor Angie lett belőled.

— Igen. És bármennyire is lefoglalt ez, tudtam, hogy ő mindig ott lesz. És azt is, hogy sohasem fogja teljesen lenyelni, és nekem szükségem volt a tudatra, hogy az ő számára ez az egész dolog üres felhajtás, szórakozás, amit bármikor abba lehet hagyni…

— A Net?

— Angie Mitchell. Bobby tudta, mi a különbség közte és köztem.

— Valóban?

— Talán ő volt a különbség…

Olyan magasan voltak a fénylő rácsvonalak fölött…

A Netnél töltött első napok óta a régi New Suzuki Envoy volt Angie kedvenc, szállodája a Sprawlban.