William Gibson - Mona Lisa Overdrive

Megmásztak egy újabb lépcsőt, és egy hosszú, egyenes folyosóra jutottak, amely mindkét irányban ponttá szűkült a távolban. Szélesebbnek látszott a kanyargós alagutaknál, a talaja pedig puha és ruganyos volt a kis szőnyegek miatt, amiket a jelek szerint ezrével terítettek több egymást követő rétegben a vasbeton padlóra. Minden szőnyegnek más volt a színe és a mintája; főleg kék és piros, a legkülönfélébb árnyalatokban, de az összes minta ugyanolyan cikcakkos gyémántokból és háromszögekből állt. A dohszag itt áthatóbb volt; Dörzsölt úgy vélte, valószínűleg a szőnyegek miatt, mert rettenetesen réginek néztek ki. A legfelsők a folyosó közepe táján foltokban ki voltak kopva, egész az alapszálakig. Egy ösvény, mintha valaki évekig fel-le járkált volna a folyosón. Felül a világítósáv egyes szakaszai kialudtak, mások már csak halványan pislákoltak.

— Merre? — kérdezte Gentrytől.

Gentry lenézett maga elé, húsos alsó ajkát az ujjai közé csippentette.

— Erre.

— Miért?

— Mert olyan mindegy.

Dörzsöltnek belefáradt a lába a szőnyegeken való sétafikálásba. Vigyáznia kellett, nehogy a lábujja beleakadjon a lyukakba. Egyszer átlépett egy keskeny, hosszúkás üveglapot, ami a világítósávból hullott ki. Most már szabályos időközökben olyan falszakaszok mellett haladtak el, ahol mintha mellékjáratokat betonoztak volna be. Semmi nem látszott már ezeken a helyeken, csak egy halványan kivehető boltív körvonala kicsit világosabb, kicsit szemcsézettebb betonból.

— Gentry, ez biztos a föld alatt van, ugye? Pince, vagy valami hasonló…

De Gentry hirtelen hátralökte a karját, úgyhogy Dörzsölt nekiment, aztán csak álltak mindketten, és a lányt bámulták a folyosó végén, alig néhány méterre tőlük a szőnyeghullámokon.

Mondott valamit egy nyelven, amiről Dörzsölt gyanította, hogy francia lehet. A hangvétele könnyed volt, szinte társalkodó. Sápadt, finom csontú arc a fekete hajzuhatag alatt, erős, keskeny orr, széles száj.

Dörzsölt érezte, hogy Gentry karja megremeg a mellén.

— Semmi vész — mondta, megfogta Gentry karját, és félretolta. — Csak Bobbyt keressük…

— Mindenki Bobbyt keresi — felelte a lány angolul; Dörzsölt nem tudta azonosítani az akcentusát. — Én is. A testét. Nem láttátok a testét?

Hátrált egy lépést, a másik irányba, mintha el akarna szaladni.

— Nem fogunk bántani — mondta Dörzsölt, és hirtelen tudatára ébredt a saját szagának, a farmerjébe meg a barna dzsekijébe ivódott zsírnak és kosznak; ami azt illeti, Gentry sem nézett ki biztatóbban.

— Nem, az szerintem sem valószínű — mondta a lány; fehér fogsora megcsillant az áporodott, vízalatti fényben. — De azért azt hiszem, nem kedvellek titeket.

Dörzsölt szerette volna, ha Gentry mond valamit, de Gentry teljesen megkukult.

— Ismered… ööö… Bobbyt? — kockáztatta meg a kérdést.

— Nagyon okos ember. Rettentően okos. Bár ami azt illeti, őt sem kedvelem — Valami bő, fekete ruhafélét viselt, ami a térdéig ért. Mezítláb volt. — De azért kell nekem… a teste.

Felkacagott.

Minden megváltozott.

— Gyümölcslét? — kérdezte Bobby Gróf, egy hosszúkás pohárral a kezében, amiben valami sárga folyadék lötyögött. A medence türkizkék vize visszatükrözte a napfényjátékát odafent a pálmalombok között. Bobby meztelen volt, egy nagyon sötét napszemüvegtől eltekintve. — Mi baja a haverodnak?

— Semmi — hallotta Dörzsölt Gentry válaszát. — Egy darabig Korszakov-módszerrel kezelték. Az ilyen hirtelen átmenetektől összaszarja magát ijedtében.

Dörzsölt nagyon csendesen feküdt a vasvázas, fehér nyugágy kék párnáin; érezte, hogy a napsütés felhevíti zsíros farmerét.

— Te vagy az a másik, akiről beszélt, ugye? — mondta Bobby. — A Gentle nevű? Akinek gyára van?

— Gentry.

— Te cowboy vagy — mosolyodott el Bobby. — Konzolzsoké. Cyber téri fazon.

— Nem.

Bobby megdörzsölte az állat.

— Tudod, hogy itt borotválkoznom is kell? Ma reggel megvágtam magam, itt a nyoma… — Felhajtotta a narancslé felét, és megtörölte a száját a keze fejével. — Nem vagy zsoké? Akkor meg hogy kerültél ide?

Gentry lehúzta a gyöngyökkel kivarrt dzseki cipzárját, szabaddá téve csontfehér, szőrtelen mellkasát.

— Csinálj valamit a nappal! — mondta.

Alkonyat. Csak így. Egyetlen kattanás nélkül. Dörzsölt ajkáról nyögés szakadt fel. Rovarok kezdtek zümmögni a fehérre meszelt falon túl növő pálmafák körül. Dörzsölt Henryt kiverte a hideg veríték.

— Bocs, haver — mondta neki Bobby. — Az a Korszakovizé tényleg ronda egy szar lehet. De ez a hely, ez gyönyörű. Vallarta. Tally Ishamé volt — Újra Gentryhez fordult. — Ha nem cowboy vagy, öreg, akkor mi a szomorú fasz?

— Olyan vagyok, mint te — mondta Gentry.

— Én cowboy vagyok — Egy gyík iszkolt fel függőlegesen a falon Bobby feje mögött.

— Nem. Te nem azért vagy itt, hogy ellopj valamit, Newmark.

— Honnan tudod?

— Te azért vagy itt, hogy megtudj valamit…

— Ugyanaz.

— Nem. Régen cowboy voltál, de most már valami más vagy. Keresel valamit, de senki sincs, akitől ellophatnád. Ugyanazt keresem én is.

És Gentry magyarázni kezdett az Alakról, miközben a pálmafák árnyéka feketére alvadt tócsákba gyűlt a földön, hogy átlényegüljön mexikói éjszakává, Bobby Gróf pedig csak ült és hallgatta.

Mikor Gentry befejezte, Bobby hosszú ideig ült szótlanul a nyugágyán. Aztán azt mondta:

— Ja. Igazad van. Ha jobban belegondolok, én azt akarom kideríteni, hogy mi okozta a Változást.

— Előtte — mondta Gentry — a cybertérnek nem volt Alakja.

— Hé — vágott közbe Dörzsölt —, mielőtt idekerültünk volna, valahol másutt voltunk. Hol a francban?

— Straylightban — mondta Bobby. — Fent a kútban. Orbitális pályán.

— Ki az a csaj?

— Milyen csaj?

— Sötét hajú. Vézna.

— Ó — mondta Bobby a sötétben —, az 3Jane volt. Találkoztatok vele?

— Fura lány — mondta Dörzsölt.

— Halott lány — felelte Bobby. — A személyiségmintáját láttátok. Az egész örökségét elkúrta, hogy megépíthesse ezt a vackot.

— És te… izé… most vele vagy? Itt?

— Gyűlöli a belemet. Tudjátok, elloptam a lélekfogóját. A mintáját még akkor rakta bele, amikor én leléptem Mexikóba, úgyhogy kezdettől fogva itt volt. A gond csak az, hogy közben meghalt. Mármint odakint. A kinti balhéit meg, az összes bulit és sunyizást, azóta ügyvédek, programok és strómanok irányítják… — Elvigyorodott. — Rohadtul ki van bukva rajta. Azok az emberek, akik megpróbálnak bejutni a kérótokra, hogy visszasze-rezzék az alephet, valaki másnak dolgoznak, aki viszont egy igen ronda társaságnak az ügynöke, őket meg 3Jane bérelte föl még annak idején a keleti parton. De igen, néha leriszteltem vele, elcseréltünk egymással pár cuccot. Őrült a csaj, de nagyban játszik…

Még egy kattanás se.

Először azt hitte, visszatértek a szürke házba, ahol először találkozott Bobbyval, de ez a szoba kisebbnek tűnt, és másfélék voltak benne a szőnyegek meg a bútorok is, bár nem igazán tudta volna megmondani, hogy miben áll a különbség. Gazdag, de nem annyira hivalkodó. Csendes. Zöld üvegbúrás olvasólámpa ég egy hosszú tölgyfaasztalon.

Magas, keskeny ablakok, fehérre mázolt keretben, amely szabályos téglalapokra szabdalja mögöttük a szűzi fehérséget, és az a fehérség csak hó lehet… Dörzsölt felállt, puha függönyszövet súrolta az arcát; az ablakok egy körülfalazott, behavazott udvarra néztek.