William Gibson - Mona Lisa Overdrive

A fazék fölé hajolt, belélegezte a jázminillatú gőzöket.

Eddy arcát sose szokta elfelejteni, ha éppen nem volt vele. Talán nem egy nagy szám a fiú, de akárhogy is legyen, ott van mellette. Kell lennie egy arcnak az ember körül, ami nem változik folyton. De Eddyvel együtt az is eszébe jutott, hogy talán tényleg nem volt olyan jó ötlet ez a kiruccanás. Nemsokára jön a lepukkanás, és addigra ki kell gondolnia, hogy jusson vissza a szállodába, és hirtelen úgy tűnt, mintha minden túl bonyolult lenne, túl sok mindent kéne csinálnia, és a dolgok valahogy nem akartak összeállni, és igen, ez volt a lepukkanás: amikor rádjön a majré amiatt, hogy mi a francot csinálj magaddal.

Mindenesetre úgy gondolta, Prior nem fogja megengedni, hogy Eddy megüsse, mert bármit is akar tőle, a külsejével van kapcsolatban. Megfordult, hogy keressen magának egy csuprot.

Prior állt előtte fekete öltönyben. Mona hallotta, hogy a torka valami fura kis hangot ad ki, teljesen magától.

Régebben is látott már mindenféle dolgot, amikor lepukkant a lövettől; ha elég szigorúan nézett rájuk, mindig eltűntek. Kipróbálta Priorral is, de nem jött össze.

A pasas ott állt, a kezében valami műanyag pisztolyszerűséggel; nem szegezte Monára, csak szorongatta a kezében. Olyasféle kesztyűt viselt, mint amit Gerald, amikor megvizsgálta. Úgy tűnt, nem haragszik, de nem is mosolygott. És hosszú ideig nem mondott semmit, mint ahogy Mona sem.

— Ki van még itt? — Úgy kérdezte, mintha valami fogadáson lenne.

— Michael.

— Hol?

Mona a hálófülke felé mutatott.

— Vedd fel a cipőd!

A lány eloldalazott mellette, ki a konyhából, és automatikusan lehajolt, hogy felvegye a szőnyegről a fehérneműjét. A cipőjét a dívány mellett hagyta.

Prior követte, és nézte, ahogy felhúzza a cipőjét. A pisztoly még mindig ott volt a kezében. A szabad kezével levette Michael bőrdzsekijét a dívány támlájáról, és odalökte Monának.

— Vedd föl! — mondta. Mona engedelmeskedett, és zsebre gyűrte a fehérneműjét.

Prior felkapta a földről a szakadt fehér esőkabátot, gombóccá gyűrte, és zsebrevágta.

Michael horkolt. Talán nemsokára felébred, és visszajátssza az egészet. Amilyen frankó cuccot tartott a polcán, nem igazán volt szüksége senki másra.

A folyosóra érve Mona figyelte, ahogy Prior bezárja maga mögött az ajtót egy szürke dobozzal. A pisztoly eltűnt, bár nem látta, hogy elrakta volna. A dobozból egy piros flexirúd állt ki, a végén egy közönségesnek látszó mágneses kulccsal.

Hideg volt odakint az utcán. Prior lekísérte a sarokig, és kinyitotta előtte egy kis, fehér, háromkerekű járgány ajtaját. Mona beszállt. Prior a volán mögé ült, és lehúzta a kesztyűt. Beindította a kocsit; Mona látta a felszálló port egy cégközpont felhőkarcolójának rézszínű tükörlapjaiban.

— Azt fogja hinni, hogy elloptam — mondta, és lenézett a dzsekire.

Aztán a lövet kijátszotta az utolsó lapját, és neuronok dübörgő lavinája indult meg Mona szinapszisain; Clevelandben sétált, esett az eső, és nagyon jól érezte magát.

Ezüst.

Én vagyok az ideális néződ, Hans — gondolta, mikor másodszor játszotta le a videofilmet. Figyelmesebbet ugyan hol találnál? És elkaptad őt, Hans; tudom, mert álmomban az ő emlékeit látom. Úgy ám, nagyon közel jutottál.

Igen, elkaptad őket. Az utazás kifelé, a falak felhúzása, a hosszú spirál befelé. Megszállottjai voltak a falaknak, igaz? A vér, a család labirintusának. Az útvesztő kint lebegett az űrben, és az sugárzott belőle: Mi vagyunk idebenn, odakint valami más, és mi örökre itt fogunk maradni. És a sötétség is megvolt már kezdettől fogva… Ismételten rátaláltál Marie-France szemében. Megragadtad, mikor lassan rázoomoltál a kamerával, a koponya árnyas körpályáira szegezted. Marie-France Tessier már a kezdeti időkben is úgy rendezte a dolgokat, hogy minél kevesebb felvétel készüljön róla. Azzal az anyaggal dolgoztál, amihez hozzá tudtál férni. Igazításokat eszközöltél a képén, elforgattad a fény és az árnyék síkjai között, modelleket generáltál, neonrácsokkal térképezted föl a koponyáját. Speciális programokkal öregítetted az arcát, amik a statisztikai modelleken alapultak, animációs rendszereket használtál, hogy életre keltsd az érett nőt, Marie-France-t. Elképesztően sok, de mégis véges számú pontra redukáltad a képmását, és összekeverted őket, új formákat mintáztál belőlük, és kiválasztottad azokat, amik mintha beszéltek volna hozzád… És azután áttértél a többiekre, Ashpoolra meg a lányra, akiknek az arca keretet ad a művednek; az első és az utolsó látványra.

A második lejátszás szilárddá és kötötté varázsolta Angie gondolataiban a Tessier-Ashpoolok történetét, lehetővé tette számára, hogy elrendezze Becker szilánkjait egy idővonalon, amely Tessier és Ashpool házasságával vette kezdetét; ezt az egybekelést akkoriban főként a vállalati pénzvilág sajtója méltatta. Mindketten egy-egy szerénynek cseppet sem nevezhető üzletbirodalom örökösei voltak, a Tessier család vagyona kilenc sarkalatos szabadalom kizárólagos tulajdonosi jogán alapult a biokémia terén, Ashpoolé pedig a nagy melbourne-i tervezőcégen, ami az apja nevét viselte. Az újságírók szemében inkább fúzió volt ez, mint házasság, bár az eredményül kapott vállalati entitást a legtöbben otrombának ítélték, torz kimérának, két teljesen másfajta fejjel.

Ám akkoriban már látni lehetett Ashpool fényképein, ahogy eltűnik az unalom, s helyébe könyörtelen, elszánt céltudatosság lép. Az eredmény nem volt túl hízelgő, sőt inkább ijesztő: a kemény, jóvágású férfiarc, még jobban megkeményedett, eltökéltsége irgalmatlanná vált.

A Marie-France Tessier-vel kötött házasságát követő első évben Ashpool eladta cégállománya kilencven százalékát, felszabadult tőkéjét orbitális ingatlanokba és űrkomp-szerelvényekbe fektette, az eleven egyesülés gyümölcsét pedig — két gyermeket — béranyák hozták a világra Marie-France biarritzi villájában.

Tessier és Ashpool fölemelkedett az orbitális szigetvilágba, és ott egy olyan ekliptikát talált, amit csak gyéren népesítettek be a katonai űrállomások és a nagy kartellek első automatizált gyártelepei. Itt aztán építkezni kezdtek. Kombinált tőkéjük az első években igen alacsony szinten ált; az Ono-Sendai hasonló összeget ruházott be egyetlen processziós modulba, a multinacionális háttértámogatással finanszírozott orbitális félvezető-projektben. Marie-France azonban váratlanul merész vállalkozói szellemről tett tanúságot, és jövedelmező adatvédelmi szolgáltatásokat ajánlott a nemzetközi bankközösség kétes hírnévnek örvendő szektorainak. Ezáltal kapcsolatba került magukkal a bankokkal, és a klienseikkel. Ashpool hatalmas hiteleket vett föl, és a betonfal, amit később Szabadpartnak fognak hívni, egyre növekedett, ívesen önmagába fordult, bekebelezte alkotóit.

Mikor kitört a háború, a Tessier-Ashpooloknak ez a fal nyújtott menedéket. Látták felvillanni és elhamvadni Bonnt, majd nem sokkal utána Belgrádot. Az orsó építése kisebb fennakadásokkal ugyan, de folytatódott az alatt a három hét alatt; később, a rákövetkező kábult és kaotikus évtizedben olykor komolyabb nehézségekkel kellett szembenézniük.

A két gyermek, Jean és Jane, most már ott volt velük; a biarritzi villát eladták, hogy finanszírozni tudják egy kriogenikus tárolóhelyiség építését új otthonukban, a Villa Straylightban. A hűtőkamra első lakói klónozott embriók voltak, tíz pár: 2Jean és 2Jane, 3Jean és 3Jane…