William Gibson - Mona Lisa Overdrive

Kinyílt egy apró rekesz. Mikrokapcsolók.

— Az A/B kapcsolót állítsd B-re! használj valami hegyes tárgyat, de ne irónt.

— Micsodát?

— Tollat. A tinta meg a por eltömi a mikroalkatrészeket. Egy fogpiszkáló ideális lenne, így hangra reagáló automata felvevő lesz belőle.

— És aztán?

— Dugd el valahol odalent! Holnap visszajátsszuk…

Dörzsölt egy tépett, szürke habszivacson töltötte az éjszakát a Gyártelep földszintjén, egy munkapad alatt, egy zörgős buborékfóliába burkolózva, amely bűzlött a szabad monomerektől. Kid Afrikáról álmodott, meg a kocsijáról, és álmában egybemosódott a kettő, és Kid fogai kis krómozott koponyák voltak.

A csípős szél ébresztette, amely behordta a tél első havát a Gyártelep üresen tátongó ablakain.

Feküdt a földön, és a Bíró körfűrészének problémája járt a fejében, hogy a csuklóízület hajlamos tropára menni, ha valami nehezebbet kell átvágnia, mint egy farostlemez. Eredetileg különálló ujjakat tervezett a kézre, és mindegyiket egy-egy miniatűr elektromos láncfűrésszel szerelte volna fel, de ez az elgondolás több okból is kiábrándítónak bizonyult. Az elektromosság valahogy nem elégítette ki; nem volt eléggé fizikai. Levegővel kellett megoldani a dolgot, hatalmas sűrített levegős tartályokkal, vagy belsőégésű motorral, ha megtalálja hozzá az alkatrészeket. Márpedig itt, a Kutyamagányon szinte mindenhez lehetett alkatrészt találni, ha elég mélyre ás az ember; ha pedig mégsem, a jersey-i rozsdaövezetben volt még fél tucat másik város, ahol hektárszám rohadtak a döglött masinák.

Kimászott a munkapad alól; a miniatűr plasztikbuborékokból álló, átlátszó takarót úgy húzta maga után, mint valami palástot. A hordágyon fekvő pasasra gondolt, fenn a szobájában, meg Cherryre, aki az ágyában aludt. Neki biztos nem merevedett el a nyaka. Kinyújtózkodott, és az arcán megrándult egy izom.

Gentry nemsokára megjön. Meg kell magyaráznia a dolgot Gentrynek, aki egyáltalán nem szerette az idegeneket.

Kismadár kávét főzött abban a helyiségben, amely a Gyártelep konyhájának szerepét töltötte be. A padlót felkunkorodó szélű műanyaglapok alkották, az egyik fal mellett tompa fényű csaptelepek sorakoztak, alattuk bádogtartályok. Az ablakokat átlátszó fóliák takarták, amik folyton lebegtek a huzatban, s tej színű félhomállyá szűrték a napfényt, amely a valóságosnál is hidegebbnek tüntette fel a helyiséget.

— A vízzel hogy állunk? — kérdezte Dörzsölt, mikor belépett a szobába. Kismadár egyik feladata az volt, hogy minden reggel ellenőrizze a tetőn az esővízgyűjtő medencéket, és kihalássza a szélfútta leveleket meg az alkalmankénti döglött varjút. Aztán ellenőrizte a varratokat a szűrőkön, és ha szűkében voltak a víznek, leeresztett tíz friss gallont. A napnak a nagyobbik része eltelt vele, míg tíz gallon esővíz lecsorgott a szűrőrendszeren keresztül a központi gyűjtőtartályba. Gentry elsősorban azért tűrte meg Kismadarat, mert kötelességtudóan ellátta ezt a munkát, bár nyilván az is közrejátszott benne, hogy a fiú olyan visszahúzódó alkat volt. Kismadárnak sikerült szinte láthatatlanná varázsolnia magát, már ami Gentryt illeti.

— Mint a tenger — mondta Kismadár.

— Lehet itt zuhanyozni? — kérdezte Cherry; egy ócska műanyagládán ült. A szeme karikás volt, mintha egész éjszaka nem aludt volna, de a sebhelyet eltakarta valami, sminkkel.

— Nem — mondta Dörzsölt —, ebben az évszakban nem lehet.

— Sejtettem — mondta Cherry kedvetlenül, és megborzongott bőrdzseki-kollekciójában.

Dörzsölt kitöltötte magának a kávé maradékát, és odaállt a lány elé, miközben felhajtotta.

— Valami kínod van? — kérdezte Cherry.

— Ja. Te meg az a pali odafent. Hogyhogy lejöttél? Lejárt a szolgálat, vagy ilyesmi?

A lány egy fekete csipogót vett elő a legfelső dzseki zsebéből.

— Ha valami zűr van, ez majd szól.

— Jól aludtál?

— Ja. Elég jól.

— Én nem. Mióta dolgozol Kid Afrikának, Cherry?

— Kábé egy hete.

— Tényleg orvostechnikus vagy?

A lány vállat vont a dzsekik alatt.

— Annyira igen, hogy gondját viseljem a Grófnak.

— A Grófnak?

— Ja, a Grófnak. Kid hívta így egyszer.

Kismadár megborzongott. Ma még nem esett neki a fejének a fodrászmütyürjeivel, úgyhogy a haja összevissza állt.

— Mi van — kockáztatta meg —, ha vámpír?

Cherry rámeredt.

— Viccelsz, ember?

Kismadár tágra nyílt szemmel, komoly képpel megrázta a fejét. Cherry Dörzsöltre nézett.

— Tiszta a haverod, vagy belőtte magát?

— Vámpírok nincsenek — mondta Dörzsölt Kismadárnak —, igaziból nincsenek, érted? Csak a stimfilmekben. A pali nem vámpír, oké?

Kismadár lassan bólintott, bár nem túl nagy meggyőződéssel, miközben a huzat nekifeszítette a fóliát a tejszínű félhomálynak.

Aznap reggel megpróbálta megbütykölni a Bírót, de Kismadár megint eltűnt valahová, és a hordágyon fekvő alak folyton betolakodott a gondolataiba. Túl hideg volt; le kell vezetnie egy kábelt Gentry területéről a Gyártelep emeletén, és beállítani pár hősugárzót. De ez azt jelenti, hogy alkudoznia kell Gentryvel az áram miatt. A lé Gentryé volt, mert Gentry értett hozzá, hogyan lehet kifacsarni a Fissziós Hatóságból.

Dörzsöltnek ez volt a harmadik tele a Gyártelepen, de Gentry már itt volt négy évvel ezelőtt, amikor Dörzsölt rátalált erre a helyre. Mikor összeszerelték Gentry padlásterét, Dörzsölt örökölte azt a szobát, ahol most elszállásolta Cherryt meg azt az embert, akit Kid Afrika Grófnak hívott. Gentry azon az állásponton volt, hogy a Gyártelep az övé, mert ő jött ide először, és ő vezette be az áramot a hatóság tudta nélkül. Viszont Dörzsölt csomó olyan dolgot megbütykölt a Gyártelepen, amivel Gentrynek nem lett volna kedve szarakodni, és ha valami fontosabb dolog tropára ment, ha rövidre zártak az áramkörök, ha beadta a kulcsot a vízszűrő, akkor Dörzsölt fogta a cuccait, és helyrepofozta.

Gentry nem szerette az embereket. Képes volt napokat tölteni a deckjeivel, az FX-turbóival meg a holoprojektoraival, és csak akkor jött elő, ha megéhezett. Dörzsölt nem értette, mit akar elérni Gentry, de irigyelte szűk fókuszú megszállottságát. Gentrynek senki sem kaphatta marokra a tökét. Kid Afrika meg végképp nem kaphatta volna marokra Gentry tökét, mert Gentry nem ment volna el Atlantic Citybe, hogy nyakig keveredjen a szarba, és Kid Afrika adósa legyen.

Kopogás nélkül nyitott be a szobájába; Cherry éppen szivaccsal mosta a fickó mellét, fehér, egyszer használatos kesztyűben. Felcipelte a butángázos tűzhelyet abból a helyiségből, amit főzésre használtak, és vizet melegített egy acél keverőedényben.

Dörzsölt megnézte magának a lány arcát; összpontosítástól összevont szemöldök, kissé szétnyíló ajkak, dohánytól sárga fogak. Utcai arc volt, tömegarc, amilyet bármilyen kricsmiben láthat az ember.

Cherry felnézett rá.

Dörzsölt leült az ágy szélére, a hálózsákjára. A lány reggel lehúzta a hálózsák cipzárját, és kiterítette az ágyra, mint valami takarót; a kopott végét begyűrte a habszivacs matrac alá.

— Beszélnünk kell, Cherry. Csak hogy értsük egymást, oké?

A lány kifacsarta a szivacsot az edény fölött.

— Hogy kerültél össze Kid Afrikával?

Cherry egy műanyag tasakba tette a szivacsot, azt pedig elrakta a fekete nejlonzsákba, amit Kid kocsijából hozott magával. Dörzsölt figyelte; egyetlen fölösleges mozdulata sem volt, nem gondolkozott el azon, amit csinált.