Ivan Jefremov - Csillaghajók

— Képzeljék csak el — magyarázott tovább a professzor—, hogy az óceán vize valamilyen módon egy pillanatra elhagyja a helyét. Nos, ebben az esetben kiderülne, hogy a szigetek nem mások, mint magas hegységek sziklái, amelyek a hullámverés által kivájt bevágásoknak megfelelően hajolnak el az óceán közepe felé és szinte életveszélyesen függenek a mélységek felett. A szárazföld felé néző, tehát az ellenkező oldal kevésbbé van kitéve a hullámverésnek, így simább, de eléggé nagy mélyedést tartalmaz, amelyet a víz tölt ki. Ilyen például a Japán-tenger. A szárazföld felé forduló gyűrődések vulkánokban folytatódnak. A gyűrődések belső nyomása olyan nagymérvű, hogy kiszorítja a belső mag nem szilárd anyagait, amelyek azután izzó láva alakjában törnek elő. Az óceán felé eső oldal a gyűrődések nyomása alatt egyre mélyebbre süllyed és itt vannak a nagy földrengések központjai.

— Egy ilyen tengeralatti földrengés okozta a tegnapi katasztrófát is. Valahol északon, valószínűleg az Aleuták szigetcsoportjánál, az aleutai gyűrődések lábánál, éppen e gyűrődések szörnyű nyomásának következtében a belső anyag előtört az óceán fenekéig és a víz alatt heves földrengést váltott ki. A földlökések valamelyike hatalmas hullámot indított útnak, amely déli irányban haladva, keletkezési helyétől néhány ezer tengeri mérföldnyire elérte a Hawaii-szigeteket. Bármilyen hosszú is egy ilyen hullám, hogyha a nyílt óceánon haladhatott volna, szinte olyan észrevétlenül simult volna el, hogy a Vitim utasai alig érezték volna, amikor a hajó a hullám tetejére emelkedik. Más a helyzet a szárazföld közelében, ahol ez az óceánon tovahömpölygő víztömeg ellenállásra talál, megnövekedik, a magasba tornyosodik és azután mindent elsöprő erővel zúdul a partra. Azt hiszem, felesleges erről bővebben beszélni, hiszen mindnyájan látták a szörnyű pusztítást, amire ez a hullám képes. Az elmondottakból az is következik, hogy a hullám jelleme és formája határozza meg és alakítja ki a vízalatti partot.

A tegnapihoz hasonló tengerrengések egyáltalán nem ritka jelenségek a Csendes-óceánon, miután itt folynak le a földgolyó jelenlegi gyűrődési alakulásának folyamatai. Az elmúlt százhúsz év alatt a Hawaii-szigeteket 26 alkalommal sújtották ilyen hullámverések. Ezek a gigantikus hullámok különböző irányokból, például az Aleutákról — mint azok, amelyeket tegnap átvészeltünk — a Japán-szigetek felől, Kamcsatkától, a Fülöp-szigetektől, a Salamon-szigetektől, Dél-Amerikából, sőt még Mexikó irányából is, indultak el. A tegnapit megelőző legutolsó tengerrengés 1938. novemberében volt. A hullámok átlagsebessége körülbelül 300 és 500 tengeri csomó között mozog.

Davidov előadásai nagy érdeklődéssel hallgatták és befejezése után a kíváncsi tengerészek sok kérdést intéztek hozzá. A beszélgetés bizonyára jó sokáig elhúzódott volna, ha a váltás miatt nem fejeződött volna be az összejövetel.

A professzort még sokáig foglalkoztatta előadásának anyaga. Mély gondolatokba merülten sétált fel és alá a fedélzeten. Ahogyan ajkait rágta, szemöldökét ráncolta és kezeivel hadonászott, látszott rajta, hogy önmagával vitatkozik. Igen! A professzort sokkal mélyebben rendítette meg a csodálatos sziget pillanatok alatti pusztulása, semhogy egykönnyen napirendre térhetett volna felette. És a kérdések is, amelyeket a tengerészek intéztek hozzá, valahogyan azonos síkban haladtak az ő gondolataival. Valóban, nemcsak azt kell tudni, hogy miképpen történik ez a csendesóceáni gyűrődésképződés, hanem azt is, hogy mi idézi elő ezt a folyamatot? Milyen okok váltják ki ott lent, a föld mélyében, azt a hatalmas, lassú mozgást, amely belesűríti a vastag rétegeződésű kőzetet a gyűrődésekbe és egyre feljebb és feljebb emeli őket a föld felületére? Kinek vagy minek semmitmondó tanúsága nyomán következtetünk világegyetemünk mélységeire, az ottani anyagok állapotára, vagy tételezünk fel olyan fizikai és vegyi folyamatokat, amelyek sok-sok millió atmoszférányi nyomás hatása alatt mennek végbe ismeretlen méretű mélységek felbecsülhetetlen térségében.

Egy egészen jelentéktelen molekula átcsoportosulása, az alaktalan tömeg terjedelmének egészen jelentéktelen megnövekedése elegendő, hogy az általunk ismert földtakaró vékony rétegén óriási eltolódások keletkezzenek, hogy a felszakadozott kéreg többezer méternyi magasságba torlódjon fel. Igaz, nagyon is jól tudjuk, hogy mindez csak feltételezés, mert a földgolyó belsejében lévő anyag mozdulatlan, nyugalmi állapotban van. Csak nagyon nagy időközökben, millióéves szünetekkel változnak a föld bizonyos övezeteiben a gyűrődések és ilyenkor vulkánikus kitörések formájában ömlenek szét. Az ilyen kitörések után az összesűrített és szétömlött anyagok a víz és a légnyomás következtében egyenlőtlenül rakódnak le a föld felszínére. Így keletkeznek a hegyek és a völgyek és jönnek létre azok a területek, melyeket mi hegyes vidékeknek nevezünk.

A legcsodálatosabb az, hogy a tűzhányók és a gyűrődések rétegei aránylag nem fekszenek mélyen, mindössze néhány ezer méterre a föld felszínétől, ugyanakkor, amikor a földgolyó magvát képező anyagot háromezer kilométer vastagságú takaró fedi be és ez a mag látszólag teljes nyugalmi állapotban van.

Davidov kihajolt a hajó korlátján és mereven bámulta a sötétzölden csillogó vizet, mintha csak gondolatban felmérni igyekezett volna az óceán mélységét és feltérképezni agyában a tengerfenéket és maga elé képzelni a hatvan kilométer mélységben lejátszódó eseményeket.

Világegyetemünk kilencvenkét alapelemből álló, szét nem hulló vegyi anyaga kemény, tartós formába szilárdult. Ezek az elemek itt a földön állandóak és változatlanok. Más a helyzet a csillagokon, ahol az elemek nem tartós formából tartós formába való átalakulásának folyamata megy végbe és az atomreakció láncolata irtózatos mennyiségű energiát — hőt, fényt és egyéb nem kevésbbé sugárzó anyagot — termel ki. De ha azoknak az atomfolyamatoknak következményeiként, amelyek abban a korszakban folytak le, amikor világegyetemünk maga is még egyike volt a világűrben keringő csillagoknak, mégis maradtak még a föld megszilárdult anyagai között nem tartós elemek? Ezek az elemek szétosztódtak és mindaddig nem lépnek működésbe, amíg az anyagok végtelen átalakulásában és átrendeződésében nagyon nagy atomsúlyok nem gyülemlenek fel, amilyenek az urán, a thorium és mások, amelyek még ismeretlenek előttünk, mint könnyen bomló elemek. Ha ez a felgyülemlés megtörténik, akkor létrejönnek — ahogy mi most már tudjuk — a bomlási reakciók láncolatai, kitermelve az energia tömegeit és ezáltal változásokat hoznak létre a földkéreg különböző részein. Tehát a földkéreg alakulásának általunk ismeretlen mozgató erői tulajdonképpen a csillagvilág anyagainak időtlen idők előtt lezajlott atomváltozásai. Ha pedig ez valóban így van, ha a hegyek és völgyek valóban a heves atomreakciók következtében képződnek, akkor reményünk is van arra, hogy birtokba vehetjük ezeknek az atomreakcióknak erőforrásait, amelyeket az állandóan magasodó hegyvidékek mellett, a vulkánikus területeken kell keresni, azaz itt, a Csendes-óceánon… Lehetséges, hogy a heves atomreakciók láncolatainak erőteljesebb pillanataiban hatalmas kilövellések törnek a felszínre, amelyeknek alapján meg lehet találni az atombomlás területét.

Az is bizonyosra vehető, hogy a régi geológiai korszakokban az ilyen kilövellések nagy hatást gyakoroltak ama helyek élőlényeire, ahol a hegyek és gyűrődések kialakulása történt.