Georgij Martinov - 220 nap az űrhajón

Bason szeme megakadt egy sötét folton ott, ahol előző éjjel álltak.

Egy cipőbe bújtatott emberi lábat látott, és a jól ismert kék nadrág maradékát. Azután vette észre az összetört órát.

Bason megértette, hogy ami a helyszínen maradt — a vérfolt, a lábdarab — minden, ami a marsi kígyó által széttépett társából maradt. Mindene remegett. A lábai gyengesége arra kényszerítették, hogy a falnak támaszkodjon.

Nem, elég volt ebből a kegyetlen világból! … Véget vet ennek… azonnal véget vet!

A hideg acélt a kezébe vette, és lassan a szájába tette a pisztolyt.

De hirtelen összeborzadt, és leeresztette a kezét.

A rakétától mintegy háromszáz méterre ragyogó, gyorsan közeledő tárgy tűnt fel. A napfény csillogva verődött vissza a fémfelületről. A növényzet eltakarta az alakját, és Bason nem jött rá mi lehet az. Az üvegablakhoz kapaszkodott, és nézte a titokzatos tárgyat, ami egyenesen a rakétának tartott.

— Olyan, mint egy autó teteje — jegyezte meg hangosan Bason.

De hogyan kerül autó a Marsra? A bolygó lakott, és a marslakók az űrhajóhoz jönnek? Eljött a menekülés pillanata?

Bason szívre hevesebben kezdett verni a hirtelen jött reménytől. Ha a marslakók képesek voltak mozgó járművet építeni, akkor magasan fejlett technikai civilizációjuk lehet.

„De lehet egy csillogó páncélzatú másféle marsi állat is — vélte Bason. — Ki tudja, milyen lények lakják ezt a bolygót?” A fényes tárgy gyorsan közeledett. Egyértelműen az amerikai űrhajó felé tartott.

Néhány másodperc múlva Bason meggyőződhetett róla, hogy nem egy állat van előtte, hanem emberkéz munkája. Világosan látta az autó tetejét fedő fehéren fénylő zománcot.

A rakétához értelmes lények közelednek.

Néhány kínok között töltött perc elteltével Bason látta, hogy néhány növény maga alá gyűrve, a kis fehér autó megállt a homokos talajon. Az üveg mögött embereket látott.

A kocsi kormánya mögött egy férfi ült, előrehajolva, és Bason egy ijedt, fojtott kiáltást hallatott.

Felismerte Pajcsadze fényképekről látott arcát.

Naprendszerünk összes bolygó közül egy sem volt annyira népszerű a csillagászok körében, mint az ősi hadisten nevét viselő bolygó — a Mars. A bolygó a nevét a narancsvörös, vérhez hasonló színéről kapta, amely különbözik a többi „kóbor csillagtól” — a bolygóktól.

Az ókori görög mitológiában Mars — más néven Árész — a háború istene volt. A légkör színe miatt jött létre az areográfia tudománya. Ez a tudomány a holland csillagász, Christiaan Huygens 1659-ben végzett megfigyelésén alapul, aki először figyelte meg a homályos foltokat a Mars légkörében.

Egyik égitest sem váltott ki annyi vitát, spekuláció és találgatást, mint a Mars. És egyetlen más bolygó sem játszott ilyen nagy szerepet a csillagászat fejlődésében. Kepler bolygómozgásokkal kapcsolatos ragyogó felfedezéseit, a marsi megfigyeléseinek köszönhetjük.

A „vörös bolygó” különösen 1895 után vált különösen népszerűvé, mikor az olasz csillagász, Schiaparelli előállt azzal a feltételezésével, hogy a bolygó felületén látható vonalak mesterségesen létrehozott csatornák, amelyeket az intelligens marslakók építettek öntözési céllal. Ez a feltevés nagy sikert aratott a közönség körében, de a csillagászok között erős ellenállásba ütközött. Nem beszélve a „csatornák” mesterséges létének kétségbevonásáról. Felmerült a gondolat, hogy a sötét foltok látszanak a nagy távolságból vonalaknak. Az ellenfelek a Mars 15–17 évenkénti földközeli állapota alkalmával nem kaptak egyértelmű választ a kérdéseikre, így folytatódtak a viták. A kérdés nyitott maradt.

A Mars egy kicsi bolygó, átmérője fele a Földének. (A Föld átmérője 12757 km, a Marsé 6700 km.) A kis gravitáció miatt a légköre nagyon ritka, közel olyan a sűrűsége, mint a Föld sztratoszférájának határán van. A Mars másfélszer olyan távol esik a Naptól, mint a bolygónk, és kevesebb hőt és fényt kap.

A bolygónak két holdja van. Ezek nagyon kicsik, és a Mars felszínén csak csillagoknak tűnnek. A csillagászok „Phobos”-nak, ami „félelmet”, és „Deimos”-nak, ami „rettegést” jelent, nevezték el azokat. (A Phobos átmérője 16 km, a Deimos-é 8 km.) A rettenetes hadistennek, Marsnak nem találni párját.

A Naptól való nagyobb távolsága miatt a Mars pályája hosszabb, és lassabban mozog azon. Egy teljes kört 687 földi nap alatt tesz meg. Mivel a Mars tengelyének dőlésszöge csaknem megegyezik a Földével, ugyanúgy váltakozhatnak rajta az évszakok, mint nálunk, de jóval tovább tartanak, kb.

kétszer annyi ideig.

A nappal és az éjszaka váltakozása ugyanolyan, mint a bolygónké, és majdnem ugyanannyi ideig is tart. A tengely körüli forgásának ideje csak harminchét és fél perccel hosszabb, mint a Földé.

Mielőtt Kámovék űrhajója felkereste volna a Vénuszt, a csillagászok csak itt, a Marson tételezték fel az élet létezését. A Földről történt megfigyelések alapján, az évszakonkénti színváltozások megfeleltek a földi növények tavasszal és ősszel végbemenő változásának. Az állati élet kérdésének titka, ami bolygónk lakosságának nagy részét izgatta, nem derült ki, az űrrepülést ezzel a céllal indították a különös világra.

Az űrhajó legénységének a „csatornák” mesterséges eredetére vonatkozó elméleteket nem sikerült igazolni. Sőt, mi több — a hosszú, egyenes vonalak, akármik voltak is azok, ahogy Pajcsadze megállapította, a távolság okozta illúziók voltak.

19… december 29.-én a Mars földrajz szerinti délkörén, ahová a szovjet űrhajó leereszkedett, eljött a reggel. A földihez képest mintegy feleakkorának látszó nap lassan emelkedett a sötétkék, lila árnyalatú égboltra, melyen továbbra is láthatóak maradtak a legnagyobb csillagok fényei.

A tavon, amelyek mindenfelől körülölelte, szél keltette mozgás futott végig. Az éjszaka befagyott felszínük felolvadt. Ez gyorsan történt. A víz ismét mozdulatlan lett. A növények kibontották leveleiket, és a napfény felé fordították azokat.

Az emberi szemnek különös növények a kékesszürke és a kék színek ezerféle kombinációjában voltak láthatóak. A magasságuk nem volt több, mint 100–130 cm. Fenyőhöz hasonlóan egyenesen nőtt a száruk. Alul ritka, feljebb sűrű, egyenként egy méteres, fogazott szélű levelek borították őket minden irányban. A világosszürkétől a sötétkékbe mentek át, a szélüktől kezdve a közepük felé, erősek és rugalmasak voltak. Alkonyatkor olyanná váltak, mint a pillangószárnyak, és láthatóvá váltak az aljukat borító mélykék szőrszálak. Nappal a leveleiket a fény felé fordították, és délre csaknem teljesen kékre váltak, és az összes növény felülről teljesen kéknek látszott. Déltől napnyugtáig az egész folyamat fordított sorrendben történt, és a teljes növényzet estére már kékesszürke lett.

A nap magasabbra emelkedett, és vakító sugarai táncot jártak a jeges tó partján álló űrhajó hófehér testén.

A hajó kétméteres kerekei belemélyedtek a homokos talajba. A széles szárnyak sötét árnyékot vetettek.

Mellette, majdnem a vízben, egy alacsony, az űrhajó testéhez viszonyítva kicsinek látszó tárgy állt, egy áramvonalas, fehér színű terepjáró. Hosszú, keskeny ablakaiban mind a négy oldalán vastag lencsék tükrözték vissza a marsi tájat.