Georgij Martinov - 220 nap az űrhajón

Miután ez nem jött össze a Vénuszon, a Marstól vártam el a vágyam teljesülését. Eddig nem kételkedtem a bolygó lakott voltában. Memóriámban életre kelt minden teremtmény — Wells ronda, pókszerű lényeitől Alekszej Tolsztojon át mindazok, amelyeket a „vörös bolygó” lakóinak képzelt el a rengeteg tudományos-fantasztikus szerző.

És most a hajó széles szárnyai egy halott, kietlen sivatag fölött repítenek bennünket…

Micsoda ellentéte ez a Vénusznak!

Ott, a Föld nővérén magasra csapnak a tenger hullámai. Viharfelhőkből zúduló esőtömeg. Vakító villámlok szabdalta ég. Hatalmas erdők, magas hegyek, és élet… élet, mely öntudatlan, vad, ifjú erővel tör utat a jövőbe. De itt?…

A hajó egy kilométerre ereszkedett, és távcsővel jól ki lehetett venni a részleteket. Homok…

homok… amit néha-néha megszakít valamely növények szürke foltja.

A bolygó forgásirányával ellentétesen, azaz nyugat felé repültünk, hatszáz kilométer per órás sebességgel. A terep jellege fokozatosan megváltozott. Egyre nagyobb foltokban jelent meg a vegetáció. A talaj egyre jobban közeledett, és három kilométer múlva már szinte közvetlenül afölött repültünk.

A sivatagi homok eltűnt. Ismeretlen növények összefüggő szőnyege terült el alattunk. Egy fa, egy bokor nem volt.

Hirtelen egy kis tó tűnt fel, majd egyre nagyobb lett. Talán rátaláltunk a tengerre?… De nem így volt! Két óra múlva megint a már ismert sivatagi homok következett.

— Szergej Alekszandrovics! — szólt Belopolszkij. — Szerintem menjünk vissza, és szálljunk le valahol a tó közelében.

— Nézzük meg, mi van odébb. A területnek még csak kis részét láttuk. Ennél jobb leszállóhelyet keresünk.

Kapitányunk szavai négy óra múlva teljesültek. Egész idő alatt ugyanazt láttuk — a sivatag sivár végtelenségét. Úgy tűnt, az egész Marson nincsenek dombok és hegyek. A szintkülönbség sehol sem volt több, mint ezer méter, és ez megerősítette azt az érzésünket, hogy a bolygó biliárdgolyó simaságú. Előfordulhat, hogy a múltban voltak a bolygónak hegyei és dombjai, de az azóta szintén eltűnt szél és eső simára koptatta a felszínét, mára ezért nem maradhatott a legkisebb nyoma sem az egykori hegyeknek.

A nap lassan a látóhatár pereme felé közeledett. Hamarosan beköszöntött az első éjszaka. Az első azok közül, amit idegen bolygón töltünk.

Idegen?… De kinek az?…

A legkisebb nyomát sem láttuk állati eredetű életnek. Talán a „földet” beborító sűrű növényzet rejti erl szemünk elől a Marson lévő élőlényeket. Erről majd akkor bizonyosodhatunk meg róla, ha landoltunk.

— Még alkonyat előtt le kell szállnunk — mondta Kámov.

A repülés hetedik órája végén jártunk, mikor egy újabb víz jelenlétének nyomait fedeztük fel. Egyre több növényzet tűnt fel oázisként a sivatag sárgásbarna felszínén. Az életterük közelében akadtunk a tóra.

A Nap már egészen belesüppedt a láthatár szélébe, mikor Kámov a leszállás mellett döntött.

Csökkentettük a sebességet. A hajó egyre kisebb köröket hajtva végre, egyre lejjebb ereszkedett. A motorok üvöltése halkabb lett. Éreztük a hajótest remegését.

Eljött a repülés legveszélyesebb és legizgalmasabb pillanata. A tíz tonna súlyú űrhajó lassan, egyre csökkenő sebességgel közeledett a Mars felszínéhez. Minden másodperccel nőtt a veszély.

Kámov le sem vette a szemét a periszkópról. Keze biztosan járt a vezérlőpult kezelőszervei között.

Már csak ötven méterre van a talaj.

Hirtelen megemelkedett a sebességünk. A bolygó vonzereje legyőzte a repülés tehetetlenségét. A szárnyaknak köszönhetően a hajó zökkenőmentesen ért földet. A motorok abbahagyták a munkát.

Csikorgó hang hallatszott. Az ablak üvegein túl felszálló porfelhő látszott, és az űrhajó, több, mint négymillió kilométer megtétele után megállt.

Célhoz értünk. A Marson vagyunk!..

Egyszerre ugrottunk fel, és izgatottan öleltük át egymást.

— Szergej Alekszandrovics! — kérdezte Pajcsadze. — Ön szerint mikor hagyhatjuk el a hajót?

— Majd csak reggel — mondta Kámov.

— Melyik földrajzi szélességen lehetünk?

— Az egyenlítő környékén.

Tehát végig kell várnunk az éjszaka tizenkét óráját. (A Marson a napok csak harminchét és fél perccel hosszabbak, mint a Földön.) Nehéz volt kivárni ezt a hosszú időt, de senki sem szállt szembe a parancsnok utasításával. Mindenki megértette, hogy ennek az értünk, és az egész expedíció miatti felelősségérzete az oka. Ki tudja mi vár ránk a hajó falain túl, egy idegen bolygón? Lehet, hogy a növényzet mélyén ismeretlen állatok kúsznak — gyíkok vagy más, szülőbolygónkon ismeretlen csúszómászók. Sötétben elhagyni a hajót, ésszerűtlenül és veszélyes lett volna.

Már el is jött. Gyorsan, ahogy a trópusokon szokott, a nappal átadta a helyét az éjszakának.

— Ez bizonyíték, arra, hogy csakugyan közel van az egyenlítő — mondta Pajcsadze.

— Legjobb lesz, — szólt Kámov, — ha elvonulunk a kabinunkba, és a többit majd reggel elrendezzük.

Holnap is kemény munka vár ránk. Habár a Mars gravitációja kisebb, mint a Földé, és könnyebb lesz dolgozni, de már elszoktunk a tömegvonzástól.

Pajcsadzéval a kabinunkba vonultunk. Könnyű volt mozogni, és minden izmunkban nagy erő feszült.

Ennek az érzésnek a Mars gyenge vonzereje volt az oka. A hajón nagyon kényelmetlen volt a mozgás, mivel a hajó kicsi, kerek ajtóit nem a „súlyos” körülményekre tervezték.

Az utastérben csak a szekrény volt természetes helyzetben. A lábával a falhoz rögzített asztalra nézve, nehéz volt elhinni, hogy nemrég még teljes kényelemben ültem mögötte. Az ablakok közé akasztott ágy-hálóink, ahol eddig oly kellemesen és békésen aludtunk, most teljesen haszontalanok és megközelíthetetlenek voltak a számunkra, nehéz lett volna belefeküdnünk. Ehelyett két függőágyat akasztottunk a kabin falára, nehezen belemásztunk ezekbe, és barátian egymásra mosolyogtunk.

Arszén Georgijevics kereken elutasított mindenféle társalgást, és lefekvés után azonnal lehunyta szemét.

Most ő mélyen alszik, és én is befejezem a jegyzetelést. Ennyi történt ma, röviden és tömören.

Holnap belekezdünk a munkába. Programunk még a Földön meg lett tervezve, és három változata van, attól függően, mit találunk ezen a bolygón. Attól tartok, ha a Mars lakatlannak bizonyul, akkor a beszámolóm igen rövid lesz. Abból ítélve, amit az elmúlt napon a hajó ablakából láttam, a bolygó egy hatalmas sivatag. A növénymintákat begyűjteni, nem fog hosszú ideig tartani.

Holnap előkészítjük a négy tervezett kirándulást, az űrhajó leszállóhelyétől száz kilométeres körzetben. Az első felderítőpáros Kámov és Pajcsadze lesznek, Belopolszkij és én leszünk a következő csapat. Azért volt az utasításban így meghatározva, hogy ha valami katasztrófa történne a kint lévő párossal, Kámov, Belopolszkij vagy valamelyik csillagász a hajón legyen. A hajót mindenféleképp vissza kell vinni a Földre. A mi feladatunk a tudomány szolgálata!

Utunk kétharmad részét biztonságban tudhatjuk magunk mögött, reméljük ez az utolsó harmadban is így lesz!

19… július 10-én Charles Hapgood űrhajója indulásra készen állt a semmi közepén fekvő területen, amelyet az a rakétakilövő számára kijelölt.

Az indulás előtti napokban a sajtó nagy felhajtást csinált a Marsra induló járat körül. Hapgood alig tudott elmenekülni a sok riporter elől.