Francis Carsac - A sehollakók

Még két napot töltöttem a szigeten Asszával. Addig nem akartam elindulni, amíg Essine nincs túl a veszélyen. A lány gyorsan magához tért, de még nagyon gyenge volt, bár vérátömlesztést és biogén-besugárzást kapott. Szzan azonban megnyugtatott: ő már sokkal súlyosabb sugárártalmat szenvedett Hisseket is ápolt és mentett meg.

Visszatértem Souilik kicsi házába, és az élet visszatért szokásos medrébe. Minden másnap elmentem a Bölcsek Házába, előadásokat tartottam, és előadásokat hallgattam. Meglehetősen szoros barátságot kötöttem Asszával, a Mislixet őrző, óriás termetű fizikussal — a Mislix egyébként mintha meg sem érezte volna az elszenvedett súlyos büntetést —, valamint Szzannal, a fiatal biológussal. És egy nap, amikor hármasban az emberi sugárzásokról beszélgettünk, egy ötletem támadt:

— Vajon a Mislixek által kibocsátott Phen-hullámokat, amelyeket én is sugárzok, nem használhatnánk-e fel arra, hogy kapcsolatba lépjünk vele?

Szzan egy ideig gondolkodott.

— Nem hiszem — felelte végül. — Mi regisztráljuk ezeket a hullámokat, de fogalmunk sincs, mifélék. Nem tanulmányozhattuk őket, mert éppúgy nem mehetünk egy Mislix közelébe, mint ahogy nem hatolhatunk át egy égitesten! Ezt egyébként te is láthattad Essine esetében. Mivel te ugyanolyan vagy legalábbis nagyon hasonló hullámokat bocsátasz ki, veled elvégezhetnénk a kísérletet. De nem hiszem, hogy ezeknek a hullámoknak bármi közük lenne a lelki élethez. Kétségtelen, hogy kapcsolatban vannak az oly sok vasat tartalmazó, rendkívüli alkatotokkal!

— Lehetséges — mondtam. — Pedig szerettem volna kapcsolatot találni velük.

— Ez talán nem is olyan lehetetlen — szólalt meg akkor Assza. — De sok bátorságra lesz szükséged. Ismét le fogsz menni a verembe, a fejeden egy gondolaterősítő sisakkal. A pszichikai hullámok — a mi pszichikai hullámaink — sokkal rövidebb távolságra hatnak, mint a Mislix-sugárzás, és soha nem közelíthettük meg eléggé ahhoz, hogy megtudjuk, nem «hallhatnánk-e» egy Mislixet. A Mislix — vagy a Hiss — mindig előbb halt meg. De te a közelébe férkőzhetsz. Be kell menned a kriptába, ugyanis a nikkelacél szigetelés éppúgy útját állja a gondolathullámoknak — amennyiben a Mislix a mieinkhez hasonló hullámokat bocsát ki —, mint az ő halálos sugárzásának.

— Rendben van — mondtam. — És ha ismét a levegőbe emelkedne?

— Maradj az ajtó közelében. Ha a levegőbe emelkedik, azonnal térj vissza az űrruhás kamrába.

— Helyes. Mikor hajtjuk végre a kísérletet? Éreztem, hogy ők még nálam is türelmetlenebbek.

— Nekem van egy négyszemélyes réobom — kezdte Assza.

— És itt van az enyém is — folytattam. — Megyünk?

— Gyerünk — vágta rá Szzan, a legfiatalabb hármunk közül.

— Változtatni kell valamit az erősítő sisakon. A munkához szükséges eszközöket megtalálom a szigeten levő laboratóriumomban — jelentette ki Assza.

Beültünk a nagy réobba, és Assza teljes sebességre kapcsolt. Remekül, bár kissé vakmerően vezetett, és csaknem érintettük a hegycsúcsokat. Már a tenger fölött jártunk, amikor egy hatalmas, nem lencse, hanem orsó formájú gépet vettem észre, amint gyorsan ereszkedett lefelé a Bölcsek Hegye irányában.

— Visszatért a Sinz-űrhajó — jegyezte meg Szzan. — Akkor hamarosan összeül a Tanács. — Neked nem kell részt venned a tanácskozáson? — kérdeztem Asszát. — Elhalaszthatjuk a kísérletet.

— Nem, a tanácskozás csak este kezdődik. Bőven van időnk. Este majd velem jössz, hogy lásd a Sinzukat, akik félig-meddig a testvéreid.

A kék tengeren felbukkant a sziget. Amint leszálltunk, siettünk a laboratóriumba. Siannsi, az első asszisztens a regisztráló készülékeket figyelte.

Most pihen — mondotta. — De amióta a Tserien lent járt nála, kezelhetetlenné vált. Ismét tönkretett egy robotot.

Első ízben hallottam azt a nevet, amelyet a Hissektől kaptam: «Tserien», ami a Terrien (franciául: földi) szó «hissesített» formája.

— Alakíttass át egy gondolaterősítőt, hogy a… Tserien az űrruhája alá-helyezhesse. Ismét be fog menni a verembe, és megpróbál kapcsolatba lépni «vele» — fordult Assza a munkatársához.

A fiatal Hiss, mielőtt kiment volna, hosszasan bámult rám. Talán éppoly ijesztő hatást tettem rá, mint maga a Mislix.

A képernyő segítségével figyeltük a kripta lakóját. Nem mozgott, és éppen úgy hevert, mint valami élettelen fémtömb. Pedig fantasztikus ereje lehetett, hiszen képes volt kioltani a csillagokat!

— Nagyon ügyelj rám, amikor lent leszel a veremben — figyelmeztetett Assza. — Ha a Mislixek a levegőbe akarnak emelkedni, először könnyedén megemelkedik az elejük. Így tehát még marad némi időd, mielőtt felemelkedne: egy bousik ezredrésze. Akkor azonnal fordulj vissza!

A sisak átalakítása egy bousikig — a mindenségit, még mindig azt hiszem, hogy az Ellán vagyok! — tehát körülbelül ötnegyed óra hosszat tartott.

Újra felöltöttem az űrruhát, és fejemen a sisakkal, nesztelenül behatoltam a kriptába. A Mislix «hátat fordított» nekem. Nem távolodtam el túl messzire az ajtótól, és bekapcsoltam a gondolaterősítőt.

Abban a szempillantásban az aggodalom érzése árasztott el, de ezek a hullámok nem tőlem eredtek: a Mislix nyugtalankodott. Az elhagyatottság és a magány oly iszonyú erővel nehezedett rám, hogy csaknem felkiáltottam. Tehát a Mislix távolról sem volt az a tisztán intellektuális, érzelmek nélküli lény, ahogy képzeltem, hanem éppúgy tudott szenvedni, mint mi. Különös módon most még félelmetesebbnek láttam, hiszen annyira hasonlít hozzánk, és mégis annyira más! Nem bírtam tovább, és megszakítottam a kapcsolatot.

— Nos? — kérdezte Assza.

— Szenved. — mondtam megrendülve.

— Vigyázz! Ébredezik!

A Mislix megmozdult. Mint legutóbb, most is lassan kúszott előbbre, egyenesen felém. Újra bekapcsoltam az erősítőt. Ez alkalommal nem a szenvedés, hanem a felém áradó gyűlölet üzenete jutott el hozzám, a korlátlan, pokoli gyülöleté. A Mislix egyre közeledett. Megragadtam a hőpisztolyt. A Mislix megtorpant, és még hevesebb gyűlöletet sugárzott, amelyet mint valami langyos és tapadós hullámot csaknem fizikailag éreztem. Ekkor én is útnak indítottam gondolataimat:

— Ó, fémtestvérem — gondoltam —, nem akarok rosszat neked. De miért van szükség arra, hogy a Hissek és te megsemmisítsétek egymást? A világ törvénye látszólag miért a gyilkolás? Miért kell, hogy az egyik faj elpusztítsa a másikat, hogy az egyik uralkodjon a másikon? Nem gyűlöllek téged, különös teremtmény. Lásd, a fegyverem visszateszem a tokjába!

Nem hittem, hogy felfogja a szavaimat. Mégis minél több gondolatot sugároztam feléje, annál erősebben éreztem, hogy csökken a gyűlölet hulláma, s mindinkább a háttérbe szorul, hogy helyet adjon a csodálkozásnak, bár a gyűlölet nem aludt ki teljesen. A Mislix még mindig mozdulatlanul állt.

Emlékezetembe idéztem azoknak a filozófusoknak a tanításait, akik azt állították — s elméletüket mintha a Hissek is igazolták volna —, hogy a matematika minden világegyetemben egyforma, tehát négyzeteket, téglalapokat, háromszögeket és köröket képzeltem el gondolatban. Viszonzásképp a csodálkozás még intenzívebb hullámát fogtam fel, majd képek árasztották el a tudatomat: a Mislix válaszolt. Sajnos, csakhamar meg kellett győződnöm, arról, hogy nyilván soha semmiféle kommunikáció nem jöhet létre közöttünk: a képek olyan elmosódottak maradtak, mint az álombeli látomások. Mintha homályos ábrákat láttam volna, egy tőlünk idegen Tér, egy több mint három dimenziós Tér számára szerkesztett alakzatokat. S amikor úgy éreztem, hogy már kezdem érzékelni a látottakat, a kusza körvonalak elenyésztek, és csupán sajnálkozás maradt bennem, hiszen már csaknem sikerült felfognom egy miénktől teljesen eltérő gondolatfoszlányt. Még egy utolsó kísérletet tettem: számokra gondoltam, de ezzel sem értem el nagyobb sikert. Cserébe teljesen közölhetetlen, érthetetlen fogalmakat kaptam, hézagokkal, kihagyásokkal megszakítva. E szünetek alatt nem fogtam fel semmit. Végül képekkel próbálkoztam, de egyetlenegyet sem találtam, amely visszhangot keltett volna benne, még egy sötétkék égbolton tündöklő csillag képe sem hatott rá. A mi felfogásunk szerinti fény fogalma nyilván idegen volt számára. Próbálkozásaimat tehát félbeszakítottam, de a balsiker miatt érzett szomorúságomból valami eljuthatott a tudatába, mert minden gyűlölet kihunyt benne, és a szorongás újabb hullámát, valamint a tehetetlenség szívtépő érzését sugározta felém. A Mislix visszakúszott a verem mélyére, anélkül hogy kibocsátott volna halálos sugárzást.