Francis Carsac - A sehollakók

— Ez a dolgozószobám — mondotta. — Engem bíztak meg a Mislix őrzésével.

Ezután a következő történetet mesélte el:

Több mint két évvel ezelőtt egy ksill észrevett a Térben egy magányos Mislixet, és sikerült foglyul ejtenie. Ez korántsem volt könnyű dolog, és a ksill személyzete, mivel hosszú ideig kellett elviselnie a Mislix-sugárzást, utána még sokáig gyengélkedett. De még súlyosabb problémát jelentett a Mislix átszállítása az Ella meleg légkörén, amely könnyen megölhette volna. De a dalog végül is sikerült, és a Mislix végül is egy olyan föld alatti verembe került, ahol a hőmérsékletet állandóan abszolút tizenkét fokon tartották. Az emberiségek valamennyi típusa — kivéve a legutóbb megismerteket, akik át tudtak kelni az ahunon, és engem — önként alávetette magát a Mislix sugárzásának. Természetesen, minden óvintézkedést megtettek, nehogy végzetes baleset történjék. A sugárzást senki nem tudta elviselni. Egyik kísérleti alanynak sem volt piros a vére, ahogy az a Próféciá ban olvasható. Az én vérem viszont piros volt.

— És most nézd meg a Mislixet! — fejezte be Assza.

Elsötétítette a helyiséget, és a képernyőn különös kék fényben lebegő képek jelentek meg.

— Hideg fény. Minden másféle világítás megölné a Mislixet!

Tekintetem szinte elmerült egy nagy kiterjedésű, kriptaszerű helyiségben. Sziklás talaja teljesen kopár volt. A közepén mozdulatlanul gubbasztott valami, amit eleinte egy süllyesztett csuklókkal összeillesztett lemezekből álló kis fémszerkezetnek véltem. A körülbelüt kétszer egyméteres térfogatú, poliéder alakú tárgy élénkvörös fénnyel csillogott.

A Hiss a pszichométerre emlékeztető regisztráló készülékek elé húzott. A számlapokon a foszforeszkáló mutatók lassan ingadoztak, és fluoreszkáló csövek lüktettek nyugodt, szabályos hullámzással.

— A Mislix élete — magyarázta Assza. — A Mislix állandó góca azoknak az elektromágneses jelenségeknek, amelyeket ti, földi emberek állítólag energiaforrásként használtok. Most pihen.

Assza megcsavart egy gombot. A kripta hőmérsékletét jelző termométer az abszolút 12 fokról az abszolút 30 fokra emelkedett. A mutatók előbbre szökkentek a számlapokon, a csövek élénkebb fényt árasztottak, és lüktetésük felgyorsult. Assza rámutatott az egyikre, amelyik sajátos ütemben vibrált.

— A Phen-hullámok. Tudomásunk szerint a Mislixeken kívül csak te bocsátasz ki ilyen hullámokat!

Felnéztem, és megpillantottam magam egy tükörben. Fantasztikus látványt nyújtottunk, Assza meg én. Arcunkat csak a csövekből sugárzó, lüktető, zöldes fény és a kék színben derengő képcső visszfénye világította meg. Ritkán éreztem magam az Ellán ilyen hontalannak, ilyen idegennek. Szinte megrémültem.

A Mislix most megmozdult. Csuklókra járó, tagolt lemezei egymás után léptek működésbe, és egy lépkedő ember sebességével változtatta a helyét. Assza a hőmérsékletet ismét abszolút 12 fokra csökkentette.

— Íme, a Mislix. Szeretnénk, ha lemennél a kriptába, és kitennéd magad a Mislix sugárzásának. Semmiféle veszély nem fenyeget, főképp az életed nem forog kockán. A többiek már mind jártak odalent, sajnos eredmény nélkül. A Térben, ahol ksilljeink fala védelmez bennünket, kilenc Mislix kell ahhoz, hogy halálos veszélybe kerüljünk. Itt, ilyen közelről és védőfal nélkül, ehhez egy Mislix is elegendő. Mivel ott lent, a csaknem légüres helyiségben nagyon alacsony a hőmérséklet, megfelelő védőfelszerelést kapsz. Én innen ügyelek mindenre, és két robot fog elkísérni, hogy visszahozzanak, ha elvesztenéd az eszméleted. Hajlandó vagy lemenni?

Egy másodpercig tétováztam, miközben a lassan kúszó, rémes szörnyeteget figyeltem. Úgy éreztem, mintha a szigorúan mértani felépítésű páncél alatt könyörtelen elme lakozna, egy érzelmek nélküli tiszta értelem, ijesztőbb bármely tudatos kegyetlenségnél. Igen, ez a lény valóban az Éjszaka és a Hideg gyermeke volt!

— Rendben van — vetettem még egy utolsó pillantást a képernyőre.

— Szükség esetén növelhetjük a hőmérsékletet, és megölhetjük — folytatta Assza. — De nem hiszem, hogy erre kényszerülnénk. Vállalkozásod azonban mégis kockázattal jár. Egyetlen Mislix nem tud megölni egy Hisst, csak ha az utóbbit túl hosszú ideig éri a sugárzás. Azokat sem ölte meg, akik előtted jártak odalent. De te más vagy!

— Vigye el az ördög! — dünnyögtem franciául, majd Hiss-nyelven folytattam: — Ne vesztegessük az időt. Előbb vagy utóbb végre kell hajtani a kísérletet!

— Amíg nem beszélted a nyelvünket, nem hajthattuk végre. Amíg odalent vagy, nem tudom átadni neked a gondolataimat.

Újra bekapcsolta a világítást. Egy Hiss lépett a szobába, és intett, hogy kövessem. Egy föld alatti helyiségbe mentünk, amely egy szinten volt a kriptával. A falon áttetsző űrhajós ruhák lógtak. A Hiss segítségével felvettem az egyiket. Tökéletesen rám illett, ami azért nem volt meglepő, mert pontosan az én méretemre készült. Az egyik hatalmas űrruha bizonyára azé a kocsányon ülő szemű óriásé volt, akinek szobrát az Emberiségek Lépcsőjén láttam. Az ajtó ismét megnyílt, és erős fémkarokkal ellátott két hatkerekű gépezet gördült be rajta. A Hiss kiment, és az ajtó bezárult mögötte.

— Hallasz engem? — harsogott Assza hangja a sisakomban.

— Igen, nagyon jól.

— Még mindig védve vagy a Mislix sugárzásától. Ez a sugárzás nem tud áthatolni a tőle elválasztó négy méter vastag nikkelacél tömbön. Ez az egyetlen hatásos védekezés, de harc közben nem alkalmazható a súlya miatt. Most kinyitom az összekötő ajtót. Lépj hátrább, és jól vigyázz! Bármi is történne, amíg nem mondom, nehogy megpróbáld levenni az űrruhádat.

A falon kívül elhelyezett négy méter hosszú fémtömb megmozdult, és lassan félrecsúszott. Semmiféle hideget nem éreztem, de az űrruha lassan felfúvódott. Olyan lettem, akár egy Bibendum. Átsurrantam a nyíláson, és beléptem a verembe. A kriptaszerű helyiség túlsó végében mozdulatlanul hevert a Mislix. A kék fény itt halványabbnak tűnt, mint a képernyőn.

Nesztelenül lépkedtem az egyenletes talajon. Minden csendes és mozdulatlan volt. Sisakomban hallottam Assza lassú lélegzését. A Mislix még mindig nem mozdult.

Aztán hirtelen felém siklott. Elölről nézve olyan volt, mint egy körülbelül fél méter magas, ellapult tömeg.

— Mit kell tennem? — kérdeztem.

— Még nem bocsát ki sugarakat. Nem fog hozzád érni. Egyszer a levegőbe emelkedett, és lezuhanva agyonnyomott egy Hisset. Utána tizenkét bousikig magas hőmérsékleten tartottuk, életben maradásának végső határán. Remélem, hogy észre tért, és nem fogja újra kezdeni. Ha mégis megpróbálná, az övedben ott van egy hőpisztoly. Csak szükség esetén használd!

— A Mislix sebesen keringett körülöttem.

— Még mindig nem sugároz. Mit érzel?

— Semmit, egyáltalán semmit. Csak némi félelmet!

— Vigyázz! Sugároz! Sugároz!

Valahol a fémtömeg elülső részén halványlila szikracsóva jelent meg. Még mindig nem éreztem semmit, s ezt azonnal közöltem Asszával.

— Nem érzel a testedben valami bizsergést? Nem is szédülsz?

— Nem, semmit sem érzek!

A Mislix most hevesebben sugárzott. A csóva már elérte az egyméternyi hosszúságot.

— Még mindig semmi?

— Semmi.

— Ilyen erős és tartós sugárzás hatására egy Hiss már elájult volna! Azt hiszem, hogy ti, földiek vagytok azok a lények, akiket a Prófécia említ!