Francis Carsac - A sehollakók

Honnan jöttek a Mislixek? A Hissek nem tudják, felbukkanásuk egy-egy bolygón még ma is rejtély, de amíg a hideg nem elegendő a nitrogén cseppfolyósítására, addig nem mutatkoznak.

A Mislixek két ksillre csaptak le. A harmadik, Ossenthur gépe ekkor éppen több mint száz kilométernyi magasságban lebegett. Az első ksillnek csak annyi ideje maradt, hogy közölje: csillogó, mozgó tárgyak veszik körül, aztán elhallgatott. A második ksillt akkor érte a támadás, amikor megpróbált felemelkedni. Ez képeket is tudott közvetíteni: az eljegesedett talajon fémesen csillogó, mozgékony, soklapú alakzatok nyüzsögtek, magasságuk csaknem elérte egy emberét. Ekkor hirtelen minden közvetítés megszakadt, mivel a ksill lezuhant és összezúzódott a bolygó felszínén.

Ossenthur nyolc napon át figyelte a talajt. A nyolcadik napon, mivel semmiféle mozgást nem tapasztalt odalenn, villámként lecsapott, és az első ksill mellett leszállva, a talajt körös-körül elárasztotta abiotikus sugarakkal. A ksill belsejében semmiféle változást nem észlelt, de egyetlen Hiss sem maradt életben. Ossenthur társai holttestét a saját ksilljébe vitte, s az üres gépet, miután motorjait összetörte, Mislixeknek átengedve — e különös teremtményeknek a Próféci ában említett nevet adta — visszatért az Ellára.

A biológusok megvizsgálták a tetemeket. A Hissek halálát fulladás okozta, légző pigmentjük elpusztult!

Így történt, hogy a Hissek teljes erővel hozzákezdtek más emberiségek felkutatásához, hogy olyan lényt találjanak, «akinek vörös vérét nem lehet megfagyasztani». De az általuk felfedezett bolygókon élő «emberek» mindegyikében kék, zöld vagy sárga vér keringett. Ekkor értettem meg, hogy a Hissek az Exklúziós Törvény ellenére miért vittek magukkal, és mit várnak tőlem, tőlünk, földi emberektől.

Időközben, mint ahogy már említettem, a bolygókon sokféle emberiséggel teremtettek kapcsolatot, s ezeknek követei állandóan a Réssanon laknak, ahol az Emberlakta Világok Ligájának Nagy Tanácsa székel.

A Mislixek tehát az Ellától nem egészen egymillió fényévnyi távolságra tartózkodtak. Abban az időszakban a Hissek még nem fedeztek fel összefüggést e fémtestű lények és a csillagok kioltása között, de érezték, hogy a Mislix a metafizikai ellenség, a Hideg és az Éjszaka gyermeke. Igyekeztek hát elpusztítani őket. Valamennyi alkalmazott módszer csődöt mondott — egy kivételével. A Hiss-tudósok hiába találtak rá ismét őseik pusztító eszközeire, a Mislixek látszólag sérthetetleneknek bizonyultak. Semmiféle abiotikus sugár, semmiféle neutron—, proton—, elektron—, sőt infranukleon-bombázás nem ölte meg őket. Egyedül a hőség hatott rájuk. Egy nap az egyik ksillt halálos Mislix-sugárzás érte. Az ilyen sugárzás ellen a Hissek gyakorlatilag csak úgy tudtak védekezni, hogy hatótávolságon kívül maradtak. A ksill lezuhant, és a talajra érve kigyulladt. Az égő ksill közelében levő egyik Mislix összerándult, majd megszűnt mozogni. A ksillek veszteségek árán eléggé alacsonyra le tudtak ereszkedni, hogy a mozdulatlan Mislixet a negatív gravitációs mező segítségével felemeljék, és az Ellára szállítsák. Tanulmányozása nagy csalódást okozott, mivel csak egy vasból, rézből és nikkelből ötvözött fémtömb hevert előttük. Ha volt is valamilyen struktúrája, azt a hőség megsemmisítette.

A meddő harc három évszázadon keresztül folytatódott. A Hissek most már meg tudták ölni a Mislixeket: elegendő volt mintegy tíz másodpercig kétszáz abszolút fokon felüli hőmérsékletű sugárzást bocsátani rájuk. De a Mislixek védekeztek. Abiotikus sugárzásuk hatóereje megnövekedett, és a birtokukban levő bolygók megközelítése húsz kilométeres távolságon belül veszélyessé vált. A Mislixek fel nem derített módon észrevették, ha ksill közeledett feléjük, s mielőtt az ledobhatta volna termikus bombáit, minden életet megsemmisítettek a gép belsejében. Azt is megtanulták — vagy legalábbis a Hissek tudomása szerint első ízben alkalmazták —, hogyan kell felemelkedni a Térbe repülő szerkezetek nélkül. Így a Mislixek — legalább kilenc főből álló csoportokban — állandóan az általuk megszállt bolygók fölött cirkáltak. Sugárzásuk ereje valójában a csoportot alkotó egyedek számának köbével növekszik, s ha legalább kilencen vannak, ez az erő nagyon hosszú ideig hat. A Hissek ekkor új taktikával próbálkoztak: közvetlenül a bolygó felszíne fölött léptek ki az ahunból, ledobták bombáikat, majd ismét eltűntek az ahunban. Ez a taktika hatásos, de roppant veszélyes volt. Egy-egy apró számítási hiba folytán néha előfordult, hogy a ksill a bolygó felszíne alatt bukkant elő az ahunból. Ilyen esetben fantasztikus atomrobbanás következett be, mivel a ksill atomjai, valamint a bolygó atomjai azonos időben azonos helyet foglaltak el.

A Mislixek uralma egyre terjeszkedett ebben a szerencsétlen galaktikában, amelynek csillagai sorra kialudtak. És roppant különös volt, amikor a ksillek irányítói az Elláról e galaktikának azt a részét látták ragyogni, amelyről tudták, hogy már rég kialudt, mivel csaknem egymillió év kellett ahhoz, hogy a fény onnan eljusson hozzájuk.

Érkezésem előtt talán húsz esztendővel értették meg a Hissek, hogy a Mislixek nem elégednek meg a már kioltott napok bolygóinak gyarmatosításával, hanem újabb napokat oltanak ki. Ezt a hipotézist Ossenthur állította fel háromszáz évvel ezelőtt, de az elmélet olyan fantasztikusnak tűnt, hogy senki nem tartotta fontosnak megjegyezni. A megtámadott galaktikában — a Hissek Második Univerzumában, meglehetősen távol a Mislix-birodalomtól — létezett egy emberlakta bolygó, amelynek népe hasonlított a Hissekhez, és kiváló kapcsolatokat tartott fenn velük. Ezt a bolygót, a Sklin naprendszerhez tartozó Hassnit, előretolt bázisként használták a háború során. Egy nap Mislixeket jeleztek a naprendszer egyik külső bolygójának eljegesedett felületén. Ugyanakkor a Hassni tudósai a napjuk által sugárzott energia igen erős csökkenését észlelték. Egy merész felderítés alkalmával, amelyet három ksill hajtott végre, fedélzetén Hassnikból álló személyzettel, a háború története során első ízben jelezték, hogy ezen a külső bolygón a Mislixek hatalmas fémoszlopokat építettek. Amikor a Hassni bolygó valamivel később a napja meg az Affr nevű külső bolygó között tartózkodott, a laboratóriumokban és az erőművekben néhány napig minden nukleáris reakció lehetetlenné vált. A nap sugárzó energiája szüntelenül csökkent, és el kellett fogadni a nyilvánvaló tényt: a Mislixek tudják, hogyan lehet gátolni a csillagok nukleáris reakcióit!

Nem maradt más megoldás, mint a Hassni kiürítése. A lakosságot átköltöztették az Ella galaktikája egyik csillagának a bolygójára.

Végül két évvel érkezésem előtt, a Hisseknek sikerült elevenen elfogni egy magányos Mislixet. Ezt a Mislixet láttam, sőt meg is érintettem!

Lassanként megszoktam az életet az Ellán. Még mindig Souilik házában laktam, de már kaptam egy saját réobot. Nagyon gyorsan megtanultam bánni vele. Ezek a kis repülőgépek oly tökéletesek, hogy csaknem lehetetlen velük rosszul manőverezni. Vezetésük teljesen automatikus, és a pilóta szerepe csupán az irány, a gyorsaság és a magasság megválasztására korlátozódik. Természetesen az automatikus gépvezetést bármikor ki lehet kapcsolni. A Hissek többsége csak ritkán használja. Ez a nép megtalálta a gép problémájának megoldását: használni, nem félni tőle, és nem válni a rabszolgájává. Ugyanaz a személy, aki teljesen rendjén valónak tekinti, hogy felül egy ksillre, és — ahogy itt mondani szokták — «a Tér mögé», megy, miközben, isten tudja, hány milliárd kilométert tesz meg, minden további nélkül napokon át gyalogol, ha erre szottyan kedve. De én csak több hónap eltelte után kockáztattam meg az automatikus gépvezetés kikapcsolását. És mikor végre rászántam magam, oly határtalan élvezetet találtam a csodás kis masina vezetésében, hogy az automatát ettől kezdve csak hosszú utazások alkalmával használtam. Egyébként eleinte és mindaddig, amíg véglegesen be nem fogadott a Hissek közössége — és egyike vagyok annak a három idegennek, akit valaha is befogadtak —, csak arra használhattam a réobot, hogy Souilik házától a Bölcsek Házáig menjek vele.