Francis Carsac - A sehollakók

E kirohanás alatt mindvégig a Bölcseket figyeltem. Arcukon egy vonás sem rezzent. A helytelenítésnek a legcsekélyebb jelét sem fedeztem fel rajtuk. A mellettem ülő Souilik viszont szünet nélkül dörmögött hegyes fogai között.

Azzlem higgadtan válaszolt:

— Ti, Sinzuk, furcsa emberek vagytok. Mi soha nem tettünk olyan ígéretet, hogy ti lesztek az első piros vérű lények, akik szembe szállhatnak a Mislixekkel. Abban a korban nem is tudtuk, hogy léteznek más, piros vérű emberiségek. És még most sem tudjuk, hogy valamennyi piros vérű emberiség képes-e ellenállni a Mislix-sugárzásának. Az elsőségnek egyébként sem tulajdonítunk fontosságot. Ez a fajta mentalitás már nagyon rég eltűnt az Elláról, az utolsó hadvezérrel és az utolsó politikussal együtt. S úgy látom, hogy ti sem értitek meg, hogy a világmindenség valamennyi emberisége sem lesz túl sok a Mislix legyőzéséhez. Pillanatnyilag mi vagyunk az egyetlenek vagy csaknem az egyetlenek —, akik harcolnak ellenük, és ebben a küzdelemben minden esztendőben több mint százezer Hisst veszítünk. A Tserien elég bátor volt, hogy minden előkészület nélkül szembeszálljon a Mislixszel. Tehát rendjénvaló, ha a szobra ott van, ahová helyeztük. Ti is tegyétek meg azt, mit ő tett, s mi készséggel elhelyezünk egy, sőt két vagy három Mislixet is a Sinzuk szobra elé!

E szellemes megjegyzés hallatán fojtott nevetés hullámzott végig a gyülekezeten. Azzlem folytatta:

— A ti segítségetek minden bizonnyal hasznos, de nem nélkülözhetetlen. A Tserienekben megvan a szükséges ellenállás. A mi technikánk elsőrendű, és az övék, noha primitív, valószínűleg szintén nem megvetendő. A világmindenségben sok kék vagy zöld vérű emberiség létezik: az ő fegyvereik ugyancsak nagy erejűek. És senki nem tudhatja, hogy a következő alkalommal hol csapnak le a Mislixek. Tán most éppen a ti galaktikátok felé vezető úton vannak. Kérlek benneteket, tegyétek félre az ostoba büszkeséget, ami oly meglepő egy olyan fejlett emberiségnél, mint a tiétek. Felkérlek benneteket: lépjetek be a Nagy Szövetségbe, az Emberlakta Világok Ligájába! A mi egyetlen ellenségünk a Mislix! Minden emberiséget fenyeget, akár kék, akár zöld vagy piros a vére. Még ha érzéketlenek is vagytok a sugárzására, nem élhettek egy kialudt nap közelében! Gondolkozzatok, és baráti szavakkal, ne pedig daccal térjetek vissza hozzánk. Ez a bolygó az Ella, nem pedig az Arbor: itt mi vagyunk az urak. Ma este ismét fogadunk benneteket.

A Sinzu válaszolni akart.

— Nem. Felesleges. Gondolkozzatok. Az esti viszontlátásra.

A Tizenkilencek lassan ballagtak kifelé. Magunkra maradtunk: Souilik, Essine meg én — s velünk szemben a Sinzuk.

Úgy tűnt, mintha csak most vették volna észre személyemet. A három férfi fenyegetően indult felém. A legidősebbet a fiatal lány hasztalan próbálta visszatartani.

Felálltam. Souilik megmarkolta az övébe tűzött kis villámszóró nyelét. Mint valamennyi ksill-parancsnoknak, neki is jogában állt a fegyver viselése. Mozdulata nem kerülte el a Sinzuk figyelmét. Mind a hárman megálltak.

— Azt hittem — kezdte egyikük —, hogy a Hissek, a bölcs Hissek már évszázadokkal ezelőtt lemondtak a háborúról…

— A háborúról igen, de a vendégeink megvédéséről nem — vágott vissza Souilik. — Ha a szándékaitok tiszták, mire valók azok a fegyverek a tunikátok alatt? Azt hiszitek, hogy nem tudjuk kimutatni a fémet a szövet alatt?

A helyzet mind feszültebbé vált. Egyfelől Essine és én, másfelől Ulna és a legidősebb Sinzu igyekezett közbelépni. De Souilikot már elöntötte a Hissek rettentő hideg dühe, a Sinzukat pedig mintha valami érthetetlen gőg szállta volna meg. Szemmel láthatóan belénk akartak kötni.

Mint egy deus ex machina bukkant fel az őrség egyik tisztje. Négy másik Hiss kísérte.

— A Tizenkilencek Tanácsa kéri Sinzu vendégeit, szíveskedjenek visszatérni szállásukra. Továbbá emlékezteti őket, hogy a szolgálatos tiszteken kívül senki más nem viselhet fegyvert az Ellán.

A tiszt egy nagy teljesítményű gondolaterősítő sisakot viselt. Így az elhangzott mondat olyan élesen és ridegen visszhangzott a fejemben, akár egy ultimátum. A Sinzuk is nyilván így értelmezték, mert elsápadtak, és kivonultak a teremből. Ulna visszafordult, és hosszasan nézett ránk.

— A Tserient viszont a társaival együtt várja Azzlem — folytatta a tiszt.

Azzlem, Assza és Asserok között heves vita folyt, amikor beléptünk a dolgozószobába.

— Nincs szükségünk rájuk — jelentette ki Assza. — Elegendők lesznek a Tserienek.

A Sinzuk éppen olyan erősek, mint mi — vágott közbe Asserok. Higgyetek nekem, én láttam a bolygójukat, az Arbort. Többen lakják, mint amennyien mi valaha is leszünk a Három Világban. És ott vannak a szolgáik, a Telmek is…

Asserok hirtelen elhallgatott, mintha valamiféle sugallat szállta volna meg.

— Most már mindent értek! — kiáltotta. — A Sinzuk Telmnek vélték a Tserient! Mert éppen olyan barna és erős, mint a Telmek!

Az Arbor bolygón — magyarázta nekünk — nemcsak egyfajta emberiség él, mint a Földön vagy az Ellán, hanem kettő: a szőke, — karcsú Sinzuk, valamint a barna, nehézkes Telmek. A történelem előtti időkben az Arboron, akárcsak nálunk, az emberi fajnak több változata létezett. De amíg a Földön csak egyetlen faj maradt fenn megsemmisítve vagy magába olvasztva a többiekét, addig az Arboron két különböző ág fejlődött ki az egymástól igen távol eső kontinenseken. Amikor a Sinzuk felfedezték a Telm-kontinenst, már túl civilizáltak voltak ahhoz, hogy végezzenek velük. Úgy képzeld ezt, mintha Amerikát a neandervölgyi ősemberek leszármazottjai népesítették volna be. Mi bizonyára kiirtottuk volna őket. A humanistább vagy realistább Sinzuk viszont, mint a felsőbbrendű faj képviselői, rabszolgaságba vetették a Telmeket. Életkörülényeik lassanként megjavultak, de a jelenlegi társadalomban még csupán alacsonyabb rendű feladatokat végeznek, amire őszintén szólva, leleményességük teljes hiánya jelölte ki őket. Nem bánnak velük rosszul, de soha semmiféle keveredés nem fordult elő a Sinzuk és a Telmek között, mivel két túlságosan eltérő fajtáról van szó. A Sinzuk arisztokrata típusú társadalmi szervezete, a Telmek fél-rabszolgaságán alapulva, kissé a régi Japán társadalmi szervezetére hasonlít.

Kétségtelen, hogy erős testalkatom, a bőröm meg a hajam színe miatt némileg hasonlítok egy Telmre. Hogy jobban megértsd a Sinzuk magatartását, képzelj el egy hatalmas sogunt, akit felkérnek, hogy vívjon meg egy rettentő ellenséggel, s akit érkezésekor azzal fogadnak, hogy feleslegesen fáradt, mivel egy csimpánz már elvégezte a feladatot!

Asserok magyarázata közben a két Bölcs arca fokozatosan felderült. Lehetővé vált, hogy némi diplomáciával lecsillapítsák a Sinzukat, bebizonyítva nekik, hogy bőröm és hajam színe ellenére sem vagyok Telm. Asserok magára vállalta az ügyet, és elindult a Sinzukhoz, akik hamarosan üzentek értem.

Souilik kísért el az űrhajóig. Mielőtt megpillantottuk volna a Sinzu-őrszemeket, elbúcsúzott tőlem, és mindenáron rám akarta tukmálni az egyik villámszóróját. Megköszöntem, de visszautasítottam. Meg voltam győződve, hogy semmiféle veszély nem fenyeget. A bejárati nyílásnál várakozó Sinzu intett, hogy kövessem. A több mint 180 méter hosszú, hatalmas űrhajóban véget nem érő folyosók labirintusát kellett végigjárnom, amíg eljutottam abba a terembe, ahol Asserok társaságában öt Sinzu várt rám, mind az ötnek gondolaterősítő sisak volt a fején. Kissé távolabb a sisak alól kiomló hosszú szőke hajával Ulna állt a fal mellett.