Francis Carsac - A sehollakók

— Gyere — mondotta Hiss nyelven. — Ünnepséget rendeznek a tiszteletedre, tehát fel kell venned az ünnepi ruhádat.

Bevonszolt az egyik fülkébe, ahol segítségével magamra öltöttem a Sinzu-díszegyenruhát, amely hosszú fehér tunikából és fehér köntösből állt, s e sok fehérség közepette még a szokásosnál is feketébbnek tűntem. Homlokomat aranypánt díszítette.

Akéion az űrhajó orrába, az irányítóterem mögötti hosszú, keskeny terembe kísért. A helyiség végében felállított emelvényen ült Hélon és Ulna. Hélón bársonypiros, Ulna halványzöld tunikát viselt. Az űrhajó feketébe öltözött vezérkara, valamint szürke egyenruhás személyzete a falak mentén sorakozott fel. A hosszan leomló, bőven redőzött leplek tömege között az emelvényen jobb felől ülő Assza és a bal felől ülő Souilik testhez tapadó trikója szinte szemérmetlennek tűnt.

Elhűlve álltam az emelvény előtti üres térségen. A teremben mélységes csend uralkodott. Akéion mereven állt mögöttem.

Hélon lassan felemelkedett székéről, és megszólalt:

— Ki az, aki megjelent az Úr-Shémon előtt?

Akéion válaszolt helyettem:

— Egy szabad és nemes Sinzu.

— Miféle hőstett ád jogot neki a fehér tunikára?

— Megmentette az Úr-Shémon fia és leánya életét.

— Mit kíván a szabad és nemes Sinzu?

— Az Ahen-rétont.

— Mit szól az Úr-Shémon fia és leánya?

— Megérdemli — felelte kórusban Ulna és Akéion.

— Mit szólnak az Úr-Shémon nemes és szabad társai?

— Megérdemli — felelték egyhangúlag a vezérkar és a személyzet tagjai.

— Mi, Hélon, Úr-Shémon, a Tsalan űrhajó parancsnoka, aki leszállt a baráti Ella bolygón, az Arbor többi shémonja nevében, Tiran, Sior, Sertin, Arbor-Tian, Sinaph shémonjai nevében, a Hat Bolygón élő valamennyi Sinzu nevében, valamennyi halott Sinzu nevében, valamennyi megszületendő Sinzu nevében kihirdetjük, hogy a Föld bolygójáról való Sinzunak, aki itt áll előttünk, lojális és bátor magatartásáért jutalmul megadjuk a Sinzu-Them címet, valamint a hetedik osztályú Ahen-rétont.

A meglepetés moraja hullámzott végig a gyülekezetem. Ulna mosolygott.

— Lépj előbbre — suttogta Akéion.

Roppant nevetséges lehettem fekete hajammal és barna bőrömmel a hófehér tunikában, homlokomon az aranypánttal, és fejemen a gondolaterősítő sisak ide-oda lengő, vékonyka antennáival. Szót fogadtam, noha még akkor sem értettem egészen, hogy mi történt. Sikerült eljutnom az emelvényig.

Ekkor kórusban felhangzott az a különös, szép dal, amelyet azon a reggelen hallottam, amikor először pillantottam meg Ulnát: a Tér Meghódítóinak dala. Csaknem vallásos borzongás futott végig rajtam. Éreztem, hogy leemelik rólam a fehér köntöst, és egy másikat terítenek rám. A dal véget ért. Most aranyszegélyű, kárminvörös köntös borult a vállamra.

— Föld bolygó szülötte! — szólalt meg ismét Hélon. — Mától kezdve Sinzu vagy, akárcsak mi magunk. Íme, vedd át a Tsalan kulcsait, továbbá a fegyvert, amelyet oldaladon viseshetsz, ha házigazdáink megengedik — tette hozzá, és rámosolygott Asszára.

Két jelképes nikkelkulcsot nyújtott felém — mivel a Sinzuk, akárcsak a Hissek már rég nem használnak ilyen primitív eszközöket a zárásra —, valamint egy rövid, ragyogó fémcsövet.

— A szertartás véget ért — intett felém. — Reméljük, hogy Song Vsévolod Clair hajlandó megosztani velünk ételünket.

— A Song a rendfokozatod — magyarázta Akéion. — A Shémon, az Úr-Shémon és a Vithian után ez a legmagasabb rang. Mint Song bárkit feleségül vehetsz az Arboron, ha kedved tartja, még egy Úr-Shémon lányát is — tette hozzá huncut mosollyal, és Ulnára pillantott, aki mélyen elpirult.

Viszonylag röviddel azután, hogy így befogadtak a Sinzuk, velük együtt elutaztam a Réssan bolygóra, az Emberlakta Világok Ligája Nagy Tanácsának székhelyére. A Tanácsban mindep bolygót csak egy személy képviselt, de a Réssanon voltak a különböző emberiségek települései is, és az egyes kolóniák lélekszáma ötezer és húszezer között váltakozott. A Réssan lakosainak többsége — 170 millió fő — Hiss-eredetű.

A települések és az anyaországok közötti állandó összeköttetést ötezer ksill biztosította. A Hissek viszont csak roppant gyér kapcsolatokat tartottak fenn a még háborút folytató bolygókkal, s az Exklúziós Törvény értelmében ezek az égitestek nem voltak képviselve a Ligában.

A Réssanon láttam a legkorszerűbben berendezett laboratóriumokat. E különböző gondolkodású lények évszázadok óta tartó érintkezése folytán igen nagy haladás mutatkozott mind a tudományok, mind a művészetek terén. Az EIlán lakó csaknem valamennyi Bölcs a réssani egyetemen töltötte gyakorlati idejét.

Az Ellán használatos időszámítás szerint öthavonként ült össze a Liga Tanácsa. Az Ella küldötte, aki alkotmányos jogánál fogva egyben a Tanács elnöki tisztjét is betöltötte, jelenleg Azzlem volt. Ez alkalommal a tanácskozás időpontja egybeesett két új város — és piros vérű! — emberiségből származó lények érkezésével, s mivel e két új emberiség érzéketlennek bizonyult a halálos Mislix-sugárzással szemben, a gyűlés még a szokottnál is ünnepélyesebbnek ígérkezett. Ôszintén szólva, én — mint egy még háborút viselő világ félhivatalos képviselője — elvben nem is vehettem volna részt a Liga ülésein.

Kora hajnalban indultunk útnak. Az Ellának azon a részén, ahol laktam, már három napja megkezdődött az esős évszak. Zuhogó záporban emelkedett fel réobunk. A Réssanra a Sinzu-űrhajóval kellett utaznom, nem pedig a Souilik vezette nagy ksillen. Mivel az utóbbiakat már jól ismertem, örömmel töltött el a gondolat, hogy űrhajón s főképp, hogy Ulnával fogok utazni.

Már az eddigiekből is észrevehetted, hogy első látásra meleg rokonszenvet éreztem a Sinzu lány iránt. Bizonyos jelek — különösen fivérének gyakori és bizalmas tréfálkozása — mintha azt jelezték volna, hogy én sem vagyok közömbös számára. Egyébként bármilyen szoros barátság is fűzött Souilikhoz, Essine-hez és néhány más Hisshez, intelligenciájuk és szeretetreméltóságuk ellenére olykor szinte száműzöttnek éreztem magam e zöld bőrű lények között. A Sinzuk viszont mintha csak a honfitársaim lettek volna.

Az űrhajó is zuhogó esőben indult el. Néhány másodperccel később már áttörtük a felhők boltozatát, és meredeken emelkedtünk egyre feljebb. Én az irányító teremben tartózkodtam Ulna, Akéion és a Ren — vagyis hadnagy — társaságában, aki a kormányszerkezetet kezelte. Az Arn nevű hadnagy egyébként Ulna unokabátyja volt. A Sinzuk technikája — legalább is e téren — alacsonyabb szintű, mint a Hisseké: bár az űrhajóban a felgyorsulás hatása az emberi testre jelentősen csökkent, mégsem szűnt meg teljesen, mint a ksillben. Az űrhajó utasát az erő olyan érzése keríti hatalmába, amit a ksill szinte észrevehetetlen felemelkedése során nem észlelhet. Az utazás eseménytelenül zajlott le. A Marsot messze elkerülve egyenesen a Réssan felé tartottunk. Ez a bolygó kisebb az Ellánál, és hidegebb is, mivel távolabb van az Ialthartól. Csakhamar megpillantottuk magunk előtt a szemlátomást növekvő, zöldes színű golyóbist.

Az északi féltekén ereszkedtünk le, nem túl messze a Világok Palotájától. Ez az épület egy fennsíkon hóval borított, vad hegyek között emelkedik. A meredek hegyoldalak sötétzöldek. A Réssan növényvilága teljesen zöld, de a mi földi növényeinktől eltérően ez a zöld szín inkább sötétkéknek tűnik. A Palota körül azonban a Hissek sárga pázsitja terült el, és a magasból érdekes látványt nyújtott ez az élénksárga folt, mint egy aranyszínű boglárkával beültetett virágoskert egy hatalmas rét közepén.