Francis Carsac - A sehollakók

A mindössze kétszázhét Sinzu kevés volt ahhoz, hogy önálló települést alkosson, ezért az Idegenek Házában kaptunk szállást, a Palota közelében, amely csak a Tanács ülésszakai alkalmával népesült be. Mivel a gyűlés csak egy hét múlva kezdődött — természetesen, az Ella időszámítása szerinti nyolcnapos hétről van szó —, az egész környéken mi voltunk az urak.

Ez a nyolc nap — egy nap nagyjából megegyezik az Ella huszonhét földi óráig tartó napjával — a legkellemesebbek közé tartozott, amelyeket valaha is átéltem. Souilik és Essine is csatlakozott hozzánk és Ulnával meg Akéionnal együtt élvezetes sétákat tettünk a kies szépségű hegyes-völgyes környéken. Ügyelni kellett azonban, hogy még az éjszaka beállta előtt hazaérjünk, mert a Réssanon — ámbár a nappalok mérsékeltek — az éjszakák jéghidegek, és a hőmérséklet könnyen mínusz tíz fok alá zuhanhat. Az Ella kissé bágyasztó éghajlata után igaz gyönyörűséggel élveztem a hideget. A Sinzuk is jól bírták, de a mi földi macskáinknál is fázékonyabb Hissek, ha késő éjszakáig velünk maradtak, bizony belebújtak űrruhájukba, amíg a réten keresztül jutottak a ksilljükig.

Lakóhelyünktől nem messze felfedeztem egy hóval borított lejtőt, és az űrhajó szerelőinek segítségével egy pár sítalpat fabrikáltam. Ó, csak láttad volna a Hissek meg a Sinzuk elképedt arcát, amikor első ízben siklottam le a hegyoldalon a porzó hófelhő közepette. A Sinzuk csakhamar utánozni akartak, s mire észbe kaptam, már kineveztek sítanárrá ebben az idegen világban! Souilikot és Essine-t már nehezebb volt rábeszélni a síelésre, de végül is megpróbálták. Ám alig jutottak el odáig, hogy néhány métert esés nélkül megtegyenek, értesítést kaptunk, hogy összeül a Tanács.

Azzlem előző este érkezett, a fűtést és a világítást biztosító, alárendelt Hiss-személyzettel együtt. Másnap hajnaltól kezdve egymás után érkeztek a ksillek és a réobok, s délelőtt tíz órakor a tágas rét, ameddig csak a szem ellátott, hatalmas lencsékkel és fémmadarakkal volt borítva. Végül kitárultak a Palota kapui, és a küldöttek menetet formálva bevonultak az épületbe.

Souilik ksilljének tetejéről néztük a felvonulást. Legelöl lépkedett Azzlem, mögötte Hélon. Aztán sorra elvonult előttünk az emberiségek valamennyi típusa, az Ellán lévő Nagy Lépcsőn látott szobrok eleven modelljei. Uramisten, micsoda látvány! A zöld, kék, sárga bőrűek, a nagyok, a kicsik, a ragyogó szépek, a csúnyák felvonulása volt ez. Akadtak közöttük ijesztően rútak, mint például a homárszemű, óriás termetű Kaien, aki csaknem olyan távoli galaktikából jött, mint a mienk, de ellenkező irányból. Némelyek a megtévesztésig hasonlítottak a Hissekre, és Souilik gúnyos mosollyal mutatott a Mara bolygóról érkezett Krenre. A Mara bolygón gyártják azt az Aben-Torne nevű borzalmas italt, amelyet az odalátogatók merő udvariasságból kénytelenek meginni! A menet végén haladtak azok a lények, akiknek csak az intelligenciájuk emberi, s közülük néhányan óriási, páncélos rovarokra emlékeztettek. A látvány a végtelen változatosság lehangoló érzését árasztotta.

— Igen — szólalt meg mélabús hangon Souilik —, soha senki nem fogja megismerni az emberlakta bolygók mindegyikét.

Mi is bementünk a Palotába. Bár a külseje után ítélve az épület egy titáni méretű, tömör és kopár monolitnak tűnt, belülről gazdagon díszítették az itt képviselt emberiségek alkotta szobrok és festmények. Egy külső galéria panorámaszerűen mutatta az emberlakta világok legnagyobb városait. Keresztülmentünk egy különös növényekkel zsúfolt télikerten. Souilik egy légmentesen lezárt, átlátszó bura alatt megmutatta az Első Univerzum Ssin bolygójáról származó sténet nevű növényt, amely minden állati életet elpusztít a világmindenség e bolygóján, mert pompás virágai, amelyek mintha áttört aranyszirmokból állnának, végtelenül parányi mennyiségben egy gáznemű, halálos mérget árasztanak.

Obszidiánra emlékeztető, zöld, üvegszerű anyagból faragott lépcső vezetett az ülésterem fölötti páholyokhoz. Az egyik páholyban helyet foglaltam. Tőlem jobbra ült Ulna, balra pedig egy törékeny alkatú, halvány kékesszürke bőrű, kékesfekete hajú és hatalmas, lila szemű női lény, a Tizenegyedik Univerzum Véssar csillagjához tartozó Pharen bolygón élők R'ben emberiség képviselője.

Lent, az amfiteátrumban helyezkedtek el a Liga küldöttei. Mindegyikük előtt kis állvány emelkedett, rajta bonyolult készülékek csillogtak. Az egybegyűltek számához viszonyítva minden meglepő csendben zajlott le.

A Hisseknek kiváló érzékük van a rendezéshez: a fények kialudtak, s csak egyetlen fényszóró vetette keskeny sugarát az emelvényre, ahol egy süllyesztő segítségével egy dobogóféle emelkedett fel, rajta a ragyogó fém karosszékeken ülő Azzlemmal és négy másik képviselővel. Hélon is köztük volt. Semmiféle éljenzés vagy taps nem hallatszott. Azzlem szólásra emelkedett. Hiss-nyelven beszélt, de a nagy teljesítményű gondolaterősítők jóvoltából mindenki a saját nyelvén hallhatta a szónoklatot. Azzlem emlékeztette a jelenlévőket a legutóbbi tanácskozás alkalmával hozott döntésekre, majd beszámolt érkezésemről, valamint a Sinzuk érkezéséről, továbbá a Mislix-sugárzással szemben megnyilvánuló csodálatos ellenálló képességünkről. Mostantól kezdve — mondotta — a mi segítségünkkel a Mislix ellen folytatott harc jellege megváltozik: védekező harcból támadó harccá válik, s ennek első felvonása az lesz, hogy felderítő expedíciót indítanak az ellenséges birodalom szívébe, az Elátkozott Galaktikák egyikének a kellős közepébe. Természetesen, még sok évszázadnak kell eltelnie, amíg az ellenség végképp meghátrál. De a visszavonulások ideje véget ért. Nem hiányoznak a Mislix-pusztító fegyverek: minden, ami hőt termel, hatékony eszköz lehet ellenük. De e fegyvereket mindeddig csak súlyos veszteségek árán lehetett alkalmazni.

Azzlem hosszasan beszélt. A világmindenség emberiségeinek színe-javát egyesítő gyülekezet előtt ismertette a Föld-lakók testének szokatlan felépítését. Immunitásunkat nyilván annak a ténynek köszönhetjük, hogy szervezetünk, akárcsak a Mislixeké, sok vasat tartalmaz. A Sötétség Lényeivel való távoli rokonságunk ellenére is teljes mértékben méltók vagyunk az «ember» elnevezésre. A Sinzukat minden további nélkül felveszik a Ligába, mivel réges-rég elvetettek minden háborút, a Tserieneket azonban jelenleg csak szövetségesnek tekinthetik, de mert civilizációjuk roppant fiatal, remélhető, hogy e gyülekezet hamarosan a teljes egyenlőség alapján fogadhatja őket tagjai sorába.

— Megnyitó beszéd. Nincs semmi jelentősége — suttogta tiszteletlenül Souilik. — Az igazi munkát majd az egyes csoportok végzik el. Bár az Exklúziós Törvény értelmében nem vehetnek fel a Ligába, a Hissek csoportjában számítunk rád.

— Miért éppen a Hissek csoportjában? — kérdeztem.

— Mert mi fedeztünk fel téged, még ha azóta adoptáció révén Sinzu is lettél. Ezt ne feledd! Azzlem befejezte a beszédet, és leült. Néhány percnyi csend után mennydörögve felharsant egy számomra ismeretlen Hiss-dal. Nem mondhatnám, hogy nagy hatást tett rám. Már említettem, hogy a Hissek zenéje túl bonyolult, és néha olyan magas, illetve mély hangokig terjed, amelyeket, a mi fülünk képtelen meghallani. De amikor Souilik és Essine felé fordultam, megdöbbentett az arckifejezésük. Mintha révület szállta volna meg őket, valamiféle misztikus közösségi érzés valamennyi kék vagy zöld vérű lénnyel. Lent, a mályvaszínű fényben derengő teremben minden arcon ugyanez a vágyódó s egyben megenyhült kifejezés tükröződött. Kékesszürke bőrű szomszédnőmet is megigézte a dal. Úgy tűnt, hogy csupán az emelvényen ülő Hélon, Ulna és a fivére meg én maradtunk közömbösek. Hirtelen egy kép villant fel emlékezetemben: egyszer régen a Földön, egy filmhíradóban a csodára várakazó embertömegeket mutatták Lourdes-ban. Igen, pontosan erre a jelenetre emlékeztettek ezek a rajongó arcok, a világmindenség emberiségeinek sokféle ábrázata.