Ivan Jefremov - Az Androméda-Köd

Erg Noor elrendelte, hogy mindenki keressen menedéket a hajón, szüntesse be a munkát.

— De a megfigyelő ott maradt! — kiáltott fel Bina Led geológus, és a szilikobór tornyocska alig észrevehető fénye felé mutatott.

— Tudom, Nisa van ott, én is rögtön odamegyek — válaszolta az expedíció vezetője.

— De az áram kikapcsolódott, s a „semmi” most szabadon cselekedhet — figyelmeztette komolyan Bina.

— Ha az orkán hatással van reánk, akkor kétségkivül hatással van erre a „semmire” is. Meggyőződésem, hogy amíg a vihar tombolása alább nem hagy, nem vagyunk veszélyben. Én pedig itt olyan súlyos vagyok, hogy a vihar engem el nem fúj, ha szorosan a földhöz tapadva kúszok a toronyig. Már régóta töröm a fejem, hogy a toronyból megfigyeljem azt a „semmit”!

— Megengedi, hogy önnel menjek? — kérdezte a biológus.

— Jöjjön, de csak maga, más senki. Magának szüksége van erre.

A két ember hosszú ideig kúszott, a kövek kiugró részeibe és repedéseibe kapaszkodott, nagyon vigyázott, nehogy a tölcséroszlopok útjába kerüljön. Az orkán beléjük kapaszkodott, hogy ledöntse, földre terítse, a mélybe hengerítse őket. Egyszer majdnem sikerült is ez, de Erg Noor még idejében megragadta a guruló Eont, lehasalt, s karmos kesztyűkbe bújtatott kezével egy nagy kő szélébe kapaszkodott.

Nisa kinyitotta a torony csapóajtaját, amelyen a két űrhajós átpréselte magát; bejutottak a toronyba. Itt meleg volt és nyugalom, a kis torony szilárdan állt a helyén, mert a vihart okosan előre látva, jól megerősítették.

A vörös hajú asztronavigátor el is komorodott, de örült is társai jöttének. Őszintén elismerte, hogy nem lett volna kellemes, ha a tomboló vihar közepette az egész időt egyedül kellett volna eltöltenie ezen az idegen bolygón, a toronyban.

Erg Noor közölte a Tantrával, hogy szerencsésen megérkeztek a toronyba, s a csillaghajó fényszórója rögtön kialudt. Most már a valóságos őshomályban csupán a toronybeli kis fény világított. A talaj rázkódott a szélrohamok nyomán, a villámcsapások és a száguldó, fenyegető széltölcsérek hatása alatt. Nisa egy forgószéken ült, hátával a reosztátnak támaszkodott. Az expedíció vezetője és a biológus leült a lány lábához, a torony alapzatának gyűrű alakú kiemelkedésére. Űrhajós ruhájukban elég terjedelmesek voltak, szinte minden helyet elfoglaltak.

— Aludjunk egy kicsit — javasolta a telefonon keresztül Erg Noor. — A fekete hajnalig még jó tizenkét óránk van, az orkán majd csak akkor ül el, s akkor lesz megint melegebb.

Társai szívesen beleegyeztek. A háromszoros vonzóerő nyomasztotta őket, az űrhajós ruhában sem volt könnyű gör-nyedezniök, a vihar rázta szűk toronyban a kemény váz szorította őket, s az emberek mégis aludtak; ilyen nagy az emberi szervezet alkalmazkodó képessége, a benne rejlő ellenálló erő.

Nisa többször is felébredt, és ilyenkor megnyugtató jelentéseket adott a Tantra ügyeletesének, majd újra elszunnyadt. Az orkán észrevehetőleg csillapodott, a talaj sem rázkódott többé. Most már várhatták a „semmi” vagy helyesebben mondva a „valami” megjelenését. A megfigyelők az őrtoronyban FP-t vettek be, a figyelem piruláját, hogy élénkítsék bágyadt idegrendszerüket.

— Az az idegen csillaghajó semmiképp sem hagy nyugton — vallotta be Nisa. — Ügy szeretném tudni, kik ők, honnét s hogyan kerültek ide.

— Én is így vagyok — válaszolta Erg Noor. — A Nagy Gyűrű már régóta közöl vascsillagokról és e csillagok bolygócsapdáiról szóló elbeszéléseket. Ott, a Tejút népesebb részein, ahol már régóta és gyakran közlekednek csillaghajók, szintén vannak bolygók, amelyeken elpusztult csillaghajók találhatók. Sok régi hajó került e bolygók vonzóerejének hatása alá, sok megrendítő történetet hallhattunk róluk, ezek ma már szinte mondák, legendák, amelyek a világűr küzdelmes meghódításáról szólnak. Meglehet, hogy ezen a bolygón még régebbi időkből való csillaghajókat is találhatunk, bár ezen a ritka népességű területen három hajó találkozása egész kivételes jelenség. A mi Napunk környékén rnindezideig nem tudtunk egyetlen vascsillagról sem, mi fedeztük fel az elsőt.

— Helyesnek tartaná, ha megvizsgálnánk a korong-csillaghajót? — kérdezte a biológus.

— Feltétlenül! Egy tudós sohasem bocsáthatná meg magának, hogy elmulaszt ilyen lehetőséget! A korong-csillaghajók a velünk szomszédos lakott területeken ismeretlenek, Ez csak valami távoli hajó lehet, amely a Tejút világában több ezer évig kalandozhatott a személyzet pusztulása vagy a hajó ki javíthatatlan sérülése után. Lehetséges, hogy a Gyűrű sok adása érthetőbbé válik majd számunkra, ha birtokunkban lesznek azok az adatok, amelyeket ezen a hajón szerzünk. A hajónak különös a formája; korong alakú spirális, s felületi bordái erősen kidomborodnak. Mihelyt végzünk az átrakodással, közelebbről megnézzük az idegen hajót; e pillanatban egyetlen embert sem nélkülözhetünk.

— Pedig a Vitorlát néhány óra alatt átkutattuk…

— Megnéztem a korongot sztereoteleszkópon át. Be van zárva, sehol nincs rajta egyetlen nyílás se. Egy-egy űrhajó belsejébe bejutni rendkívül nehéz, mert ezt megbízhatóan kell megvédeni minden olyan erővel szemben, amely sokkal hatalmasabb, mint bármely földi elem ereje. Próbálja csak meg, hatoljon be a bezárt Tantrába, törje át átkristályosított belső szerkezetű acélpáncélját vagy felső borazonburkolatát. A feladatot nehezebbnek találná egy erőd ostrománál. Még nehezebb ez, ha a hajó teljesen idegen, s felépítése előttünk ismeretlen elvek szerint történt. De megkíséreljük, hogy felderítsük.

— S mikor vizsgáljuk meg azt, amit a Vitorlán találtunk? — kérdezte Nisa. — Bizonyára megrázóan érdekes megfigyeléseket találhatunk azokról a csodálatos világokról, amelyekről a közlés beszélt.

A telefon elvitte a leányhoz a vezető vidám nevetését:

— Gyermekkoromtól fogva álmodozom a Vegáról, mindenkinél jobban gyötör a türelmetlenség. De az álmodozásra lesz majd bőven időnk a hazafelé vivő úton. A legelső feladatunk, hogy kitörjünk ebből a homályból, megszabaduljunk a pokol fenekéről, ahogyan őseink mondották. A Vitorla kutatói nem szálltak le sehol, mert különben a hajó gyűjteményeiben más bolygókról származó rengeteg különféle dolgot találnánk itt. Emlékszik rá, mily gondosan megvizsgáltunk mindent, s mégis csak filmeket, különféle méréseket és filmszalagokattaláltunk, meg levegőpróbákat és ballonokat robbanóporral…

Erg Noor elhallgatott, valami felkeltette a figyelmét. Még az érzékeny mikrofonok sem hoztak el hozzá szélzúgást, a vihar elült. De kívülről, az éjszaka sötétjén át csikorgó lárma jutott el hozzá, s ezt a zajt a torony falai átvették.

Erg Noor intett, s Nisa, aki szó nélkül is megértette őt, rögtön kikapcsolta a világítást. A sötétség az infravörös sugárral melegített kis toronyban oly sűrűnek látszott, mint valami fekete folyadék; mintha a torony az óceán fenekén állna. A szilikobór süveg átlátszó falán át tisztán látható barnás fények lángoltak fel. Amint fellángoltak, egy pillanatra egy kis sötétvörös vagy sötétzöld sugarú csillagot alkottak, majd kihunytak, és újra feltűntek. A kis csillagok vékony láncokba sorakoztak, e láncok ide-oda hajladoztak, gyűrűt és nyolcast formáltak, nesztelenül suhantak a süveg sima, gyémántkemény felületén. A toronyban levők éles szúrást éreztek a szemükben, egy pillanatra metsző fájdalom nyilallt minden idegszálukba.