Ivan Jefremov - Az Androméda-Köd

Az asztalon halk, üveges csengés hangzott fel, a teremben narancsszínű és kék fény viliózott. Az áttetsző válaszfalon különböző színű fények villantak fel. A Nagy Gyűrű külső állomásainak vezetője, Dar Veter változatlanul a Spirál út fényét figyelte. Óriási íve fenn a magasban meggörbült, s a tenger szélén tompa, sárga visszaverődő csíkot rajzolt ki. Dar Veter nem vette le szemét róla, kinyújtotta kezét, és egy fogantyút állított Ü-re. Tovább töprengett. Ma ennek az embernek az életében nagy változás történt. Reggel a déli félgömb lakott övezetéből megérkezett Mven Masz, akit a Csillaghajózási Tanács nevezett ki utódjául. A Gyűrű utolsó adását még együtt végzik, aztán… Ez az „aztán” még nem volt eldöntve. Hat éven át végezte rendkívüli, idegfeszítő munkáját, amelyre csak nagy tudású, igen jó emlékező képességű és enciklopédikusán széles körű ismeretekkel rendelkező embereket választottak ki. Amikor baljós makacssággal ismétlődtek közönyösségi rohamai a munka és az élet iránt — a közöny egyike volt az ember legsúlyosabb betegségeinek —, Evda Nal, a kiváló idegorvosnő megvizsgálta őt. Dar Vetert bevezette a Kék Álmok Szobájába, melyet át- meg átszőttek az idegnyugtató hullámok és a szomorúan felcsendülő akkordok. De ez a jól bevált régi módszer nem használt. Nem maradt más hátra, foglalkozást kellett változtatnia, gyógyulásához fizikai munkára kellett mennie oda, ahol még szükség volt a mindennapos, mindenórás izommunkára. Jó barátja, Veda Kong történész tegnap felajánlotta, hogy dolgozzék nála az ásatásoknál… Az archeológiái ásatási munkálatoknál a gépek nem végezhettek el minden munkát, a munka utolsó szakaszát emberkéznek kellett befejeznie. Jelentkező akadt ugyan szép számmal, de Veda megígérte neki, hogy hosszú utat tesznek az ősi pusztaságokra, s egészen közel lesznek a természethez.

Ha egyszer Veda Kong!… A lány különben tud mindent. Veda szereti Erg Noort, a Csillaghajózási Tanács tagját, 37. csillagexpedíció vezetőjét. Erg Noornak hírt kellett volna adnia a Zirda bolygó felszínéről. De ha nem érkezik semmiféle közlés, s ha a csillagközi repülésekkel kapcsolatos számítások rendkívül pontosak, akkor Erg Noor visszatér, és nincs értelme Veda szerelmének elnyeréséről ábrándoznia. A „barátság-vektor” a legtöbb, ami a lányt hozzáköti. S mégis, elmegy dolgozni hozzá!

Dar Veter elfordította a fogantyút, megnyomott egy gombot, mire a szobát ragyogó fény öntötte el. A kristályüvegű ablak a helyiségnek a szabad természet felé kitáruló falát alkotta a talajszint és a tenger fölött. Egy másik fogantyú elfordításával ezt a falat maga fölé fordította, a helyiség egyszerre kitárult a csillagos ég felé, s fémkeretével elzárta a lenti tengeri partvidék útjainak, épületeinek és világítótornyainak fényét.

A galaktikai óra számlapja, a három koncentrikus osztógyűrű lekötötte Dar Veter figyelmét. A Nagy Gyűrű hatókörében a híradások továbbítása galaktikai idő szerint történt, minden százezredik galaktikai másodpercben vagy földi időszámítás szerint — nyolcnaponként egyszer, évente negyvenötször. A Tejút egy fordulata a saját tengelye körül alkotta a Tejút-napot.

A legközelebbi, s számára utolsó adás reggel kilenc órakor következik a tibeti obszervatórium időszámítása szerint, vagyis itteni idő szerint éjjel két órakor, a Tanács földközi-tengeri obszervatóriumán. Valamivel több, mint két órája volt még hátra.

Asztalán a műszer ismét megszólalt, s fel is ragyogott. A válaszfalon túl megjelent egy ember; selymes fényt árasztó, világos ruhában.

— Felkészüllünk az adásra és a vételre egyaránt — mondta kurtán, s a tiszteletnek semmiféle külső jelét nem adta, bár tekintetén látszott, hogy rajong főnökéért.

Dar Veter hallgatott, s hallgatott munkatársa is; tartása köny-nyed, büszke volt.

— A gömbteremben? — kérdezte végül Dar Veter, s amikor igenlő választ kapott, megkérdezte, hol van Mven Masz.

— A reggeli frissítő készüléknél. Felüdíti magát az út után. Ezenkívül, azt hiszem, izgatott is…

— Én is izgatott volnék az ő helyében — mondta elgondolkozva Dar Veter. — Így volt ez hat évvel ezelőtt.

Munkatársa valósággal belevörösödött az erőfeszítésbe, hogy közönyös maradhasson. Ifjú szívének egész melegével együtt érzett főnökével; talán azért, mert tudta, hogy valamikor ő maga is végigjárja ezt a nagy és szép munkával, nagy, felelősségteljes örömökkel és bánatokkal járó utat. A külső állomások vezetője semmivel sem árulta el érzelmeit, az ő korában ez nem illett volna.

— Ha Mven Masz jelentkezik, vezessék rögtön hozzám.

Az ifjú távozott. Dar Veter odalépett a terem sarkába, ahol az áttetsző válaszfalon fekete vonal húzódott a mennyezettől a padlóig; egyetlen széles mozdulattal kitárta a faburkolatba láthatatlanul beépített ajtó két szárnyát. Fény villant fel, amely valahonnét, egy tükörre hasonlító képernyő mélyéből érkezett.

A külső állomások vezetője külön fogó segítségével bekapcsolta a „barátság-vektor”-t, azt a közvetlen vonalat, amelyet az egymás iránt mély és őszinte barátságot érző emberek számára létesítettek, hogy bármelyik pillanatban beszélhessenek egymással. A „barátság-vektor” az állandó tartózkodási helyeket kötötte össze egymással: a lakást, a munkahelyet, a kedvelt pihenőhelyet.

A képernyő megvilágosodott, nagy táblák rajzolódtak ki rajta, melyeken számtalan oszlop vált láthatóvá, az oszlopokon Code-ba foglalt megjelölések voltak azokról az elektronikus filmekről, amelyek pótolták a könyvek archaikus fotókópiáit. Amikor az emberiség bevezette az egységes ábécét, amelyet lineárisnak neveztek el, nem voltak benne bonyolult betűk, az automatikus gépek még a legrégibb könyveket is sokkal egyszerűbben és könnyebben vették filmre. Kék, zöld, vörös csíkok, a központi filmtárak jelei villantak fel; e könyvtárakban tárolták azokat a tudományos értekezéseket, amelyeket régen mindössze néhány tucat példányban adtak ki. Ha valaki ismerte az egyezményes jelsort, és ezt sorba szedte, a filmtár automatikusan közölte a könyv-film teljes szövegét. Ez a gép volt Veda magánkönyvtára. Egy halk kattanás, a kép kialudt, majd az ernyő újra megvilágosodott, és egy másik szobát ábrázolt, amely szintén üres volt. Ujabb kattanás következett, s a készülék a képet átvitte egy terembe, amelyben gyöngén megvilágított állványos asztalkák álltak. A legközelebbi asztalnál egy nő ült, aki éppen felemelte fejét, s Dar Veter felismerte a neki oly kedves keskeny arcot. Nagy szürke szempár nézett rá. A nő mosolygott, s ekkor merész ívű, kissé nagy szájából kivillant fehér fogsora, gyermekesen kerek-ded turcsi orrával kis fintort vágott, s az arca ettől még szelídebb, még vonzóbb kifejezést öltött.

— Veda, már csak két órája van hátra. Át kell öltöznie, és nagyon szeretném, ha korábban jönne az obszervatóriumba.

A nő a képernyőn sűrű, világos hamuszínű hajához emelte kezét.

— Engedelmeskedem, kedves Veter — s halkan elnevette magát —, rögtön hazamegyek. Dar Veter fülét nem tévesztette meg a vidám hang.

— Bátor kis Veda, nyugodjék meg. Mindenki, aki a Nagy Gyűrűn tart előadást, valamikor átesett az első szereplésen…

— Kár a sok szóért, hogy elvonja a figyelmemet — s Veda Kong dacosan felvetette fejét —, nemsokára ott leszek.