Carl Sagan - Kapcsolat

Az Argus-komputer nagyon mélyen belement a pí-be, tovább, mint bárki más a Földön, bár még mindig nem annyira, amennyire a Gondnokok szándékoznak. Még messze korai lenne, gondolta Ellie, hogy amit a komputer jelez, az oly régóta megfejtetlen üzenet lehessen, amelyről “Theodore Arroway” beszélt neki a semmilyen térképen nem található tenger partján. Talán csak holmi kis biztatás, az elkövetkezők megcsillogtatása, bátorítás a továbbkutatásra, ízelítő, hogy az emberek ne veszítsék el a kedvüket. Akármi is legyen, ez még semmi esetre sem lehet az az üzenet, ami után a Gondnokok kutatnak. Talán vannak könnyebben és vannak nehezebben hozzáférhető üzenetek, és az Argus komputere megtalálta a legkönnyebben hozzáférhetőt. Némi segítséggel, persze.

Az Állomáson Ellie bizonyos fajta alázatot tanult, intést kapott, milyen keveset tudnak valójában a Föld lakói. Most azon töprengett, akár annyi nálunk fejlettebb lény-kategória is létezhet, ahány kategória bennünket a hangyáktól, vagy akár a vírusoktól elválaszt. De a gondolat nem keserítette el. Nyomasztó beletörődés helyett inkább egyre fokozódó csodálatot érzett. Sokkal több lett, amire törekedni lehet.

Mint amikor az ember a középiskolából egyetemre kerül. Eddig minden szinte magától jött, különösebb megerőltetés nélkül. Most viszont már ahhoz is össze kell szednie magát, szünet nélkül keményen és fegyelmezetten kell dolgoznia, hogy egyáltalán felérje ésszel. miről is van szó. A gimnáziumban a legtöbb osztálytársánál könnyedebben fogta fel a tananyagot. Az egyetemen rá kellett jönnie, hogy sok évfolyamtársának az övénél gyorsabb a felfogása. Ugyanezt a hátrányt és kihívást érezte, amikor a doktori, aztán a rádiócsillagász szakképesítésének vágott neki. Egyre újabb, nála képzettebb kollégákkal találkozott, és minden lépés izgalmasabb volt az előzőnél. Na lássuk, gondolta, és ránézett a telefaxra. Ő készen áll.

“HIBA A KÖZVETÍTŐVONALBAN. S/N<10. KÉREM, MA RADJON KÉSZENLÉTBEN.”

Ellie telefaxa a Defcom Alpha nevű távközlési műholdon át volt kapcsolatban az Argus-komputerrel. Helyzettartási probléma lehet, vagy rosszul programoztak valamit. Amikor gondolatban eddig jutott, azon kapta magát, hogy felbontja a borítékot.

ARROWAY ÁRUK, állt a cégpapír fejlécén, és Ellie felismert édesapja öreg Royaljának betűit is; ezt az írógépet használta otthon ezen írta az üzleti és a magánleveleit. A jobb felső sarokban ott állt dátum: 1964. június 13. Ellie akkor tizenöt éves volt. Édesapja nem írhatta a levelet, akkor már évek óta halott volt. Egy gyors pillantás vetett a lap aljára, igen, az ott édesanyja szabályos, szép kézírása.

Drága Ellie-m!

Most, hogy már nem vagyok, talán képes leszel nekem meg bocsátani. Tudom, hogy bűnt követtem el, és nem is csak ellened. Nem tudnám elviselni azt, ahogyan gyűlölni fogsz, ha meg— tudod az igazat. Ezért nem volt életemben soha bátorságom megmondani. Tudom, mennyire szeretted Ted Arroway-t, és tudnod kell, hogy én is nagyon szerettem. Még most is nagyon szeretem. De nem ő a valódi édesapád. A te édesapád John Staughton. Nagyon nagy az én bűnöm. Nem lett volna szabad elkövetnem, de én gyenge voltam. Ha viszont nem így történik, te ma nem vagy a világon. Ezért kérlek, próbálj elnézéssel gondolni rám. Ted tudott róla, ő megbocsátott nekem. Megállapodtunk, hogy soha nem mondjuk el neked. Kinézek az ablakon, látlak, ott ülsz hátul a kertben. A csillagokon töröd a fejed, csupa olyan dolgon, amelyeket én sohasem érnék fel ésszel. Végtelenül büszke vagyok rád. Neked oly nagyon fontos az igazság. Azt hiszem, helyes, ha megtudod magadról is. Arról, hogyan kezdődött az életed.

Ha John még él, ő fogja neked átadni ezt a levelet. Tudom, hogy megteszi. Sokkal jobb ember ő, Ellie, mint gondolod. Boldog vagyok, hogy másodszor is megtaláltam. Elképzelhető, hogy azért gyűlölöd olyan nagyon, mert a lelked mélyén rájöttél az igazságra. De valójában inkább azért, mert ő nem Theodore Arroway. Tudom.

Ülsz ott a kert végében; mióta ezt a levelet írom, meg sem moccantál. Csak gondolkodol, gondolkodol. Remélem, és kérem az Istent, hogy amit kutatsz, rálelj, bármi is legyen. Bocsáss meg. Csupán esendő ember voltam.

A téged nagyon szerető

Mamád

Ellie szeme végigrohant a levélen, aztán rögtön újra elölről kezdte olvasni. Nem kapott levegőt. A tenyere nyirkos lett. Szóval a bitorlóról kiderült, hogy ő az igazi. Élete nagyrészében megtagadta a saját édesapját, anélkül, hogy fogalma lett volna róla, mit tesz. Micsoda jellem ez az ember! Egyetlen hang nélkül tűrte, amikor ő számtalanszor a fejéhez vágta, hogy nem az édesapja, nincs joga vele rendelkezni, nem mondhatja meg Ellie-nek, hogy mit tegyen.

A telefax megint megcsörrent, kétszer. Ez felszólítás arra, hogy nyomja meg a RETURN billentyűt. De Ellie-nek semmi kedve nem volt hozzá. Várhat a fax. Ellie az édesap… Theodore Arroway-re és John Staughtonra gondolt, meg az édesanyjára. Mennyi áldozatot hoztak érte, ő meg úgy el volt telve magával, hogy észre sem vette. Bár itt lenne vele most Palmer.

Megint a telefax. Az írófej bizonytalanul, mintegy kísérletképpen odébb mozdult. Ellie arra programozta a komputert, hogy kitartó, netán találékony legyen, mindenképpen hívja fel a figyelmét, ha úgy véli, talált valamit a n-ben. De Ellie-nek most sokkal fontosabb volt, hogy felidézze, és az új megvilágításban újragondolja élete történetét. Elképzelte anyját, ahogy anyja ül ott, az emeleti nagy hálószobában, az íróasztalnál. Miközben a levelet próbálja fogalmazni, kinéz az ablakon, és szeme megpihen a kellemetlen, elutasító, lázadozó, tizenöt éves Ellie-n.

Ezt is az édesanyjának köszönheti. A levél visszavarázsolta a gyerekkorába, sok-sok évvel ezelőtti önmagához. Mennyi mindent tanult azóta. És mennyit kell még tanulnia ezután.

A csiripelő telefax fölött tükör lógott a falon. Benne egy nőt látott Ellie. Se nem fiatal, se nem öreg, se nem anya, se nem a lánya senkinek. Helyesen tették, hogy nem mondták meg neki az igazat Arra sem volt elég érett, hogy megkapja a jelet, nemhogy megfejtse Egész eddigi pályafutását annak szentelte, hogy mérhetetlenül távoli felfoghatatlanul idegen lényekkel teremtsen kapcsolatot, miközben saját életében szinte senkivel nem volt semmilyen kapcsolata. Mohón igyekezett feltárni mások eredetmítoszait, miközben a saját élete kezdetének hazugságáról tudomást sem vett. Egész életében a világegyetemet tanulmányozta, és közben elkerülte a figyelmét az univerzum legvilágosabb üzenete: Az olyan parányi teremtményeknél amilyenek mi vagyunk, a mérhetetlen teret csak a szeretet teszi elviselhetővé.

Az Argus komputere olyan kitartóan és ötletesen igyekezett kapcsolatot teremteni Eleanor Arroway-jel, hogy abból szinte már leküzdhetetlen emberi vágy érződött, mintha a komputer mielőbb meg akarná osztani a felfedezés örömét.

A rendellenesség legkifejezettebben a 11-es alapú számrendszerben mutatkozott, ahol teljesen nullákkal és egyesekkel lehetett kiírni Összehasonlítva a Vegáról érkezettel, ez a legjobb esetben is roppant egyszerű üzenet lehet, de a statisztikai jelentősége óriási. A program a számjegyeket négyzetrácsba rendezte, függőlegesen és vízszintesen azonos számú számjeggyel. Az első sorban balról jobbra megszakítás nélkül nullák sorakoztak. A második sornak pontosan a közepén egy egyes számjegy állt, jobbra-balra tőle nullák. Néhány további sor után félreérthetetlenül ív rajzolódott ki az egyesekből. Az egyszerű mértani forma gyorsan, ígéretesen alakult ki, ahogy a sorok szaporodtak. Megjelent a rács utolsó sora is, csupa nulla, csak középen állt egy egyes. A következő sor a keret része volt, kizárólag nullák alkották.