Carl Sagan - Kapcsolat

Az elnök egyik speciális tanácsadójának néhány telefonja tette előtte szabaddá az utat, az elnök és Joss természetesen évek óta ismerték egymást. Joss még itt, délnyugaton is, ahol pedig nagyon lazák az öltözködési szabályok, öltönyt, fehér inget és nyakkendőt viselt. Ellie nekiajándékozta a pálmaágat, megköszönte a láncocskát és a függőt, és fütyülve Kitz fenyegetéseire, azon nyomban elmesélt neki mindent.

Ellie szovjet kollégáinak bevett módszerét alkalmazták, akiknek, ha valami politikai szempontból kifogásolható beszélgetnivalójuk volt, sürgős sétálhatnékjuk támadt a friss levegőn. Joss időnként megállt, Ellie karonfogta ilyenkor, magával húzta, továbbsétáltak.

Joss érdeklődve, figyelmesen hallgatta — különösen figyelemre méltó ez egy olyan embertől, gondolta Ellie, akinek a vallási alapelveit pedig alighanem alapjaiban rengeti meg, amit most hall tőlem, ha elhiszi egyáltalán. Azok után, hogy annak idején, amikor az üzenet érkezni kezdett, Joss mennyire vonakodott idejönni, most végre legalább megmutathatja neki az Argust. Kellemes volt a társaságában lenni, Ellie örült, hogy Joss eljött. Most azt kívánta, bár ne lett volna olyan elfoglalt Washingtonban, amikor utoljára találkoztak.

Látszólag ötletszerűen kapaszkodtak fel a 49. teleszkóp talapzatának tetejére vezető, keskeny, külső fémlépcsőkön. A 130 rádióteleszkóp látványa — a legtöbbjük önmozgó, a saját sínein gördülhet — semmi máshoz nem volt fogható a Földön. A kezelőkamrában Ellie félretolta a laza lemezt, és kihúzott mögüle egy vastag borítékot, Joss neve állt rajta. A férfi a zakója belső zsebébe csúsztatta, a szövet észrevehetően kidomborodott tőle.

Ellie beszélt Jossnak a Sag A és a Cyg A megfigyelési jegyzőkönyveiről. Elmondta neki azt is, hogy átalakította a komputer programját.

— A pít a tíz a huszadikonig kiszámítani még a Cray-jel is rettenetesen sok időbe kerül. És azt sem tudjuk, hogy amit keresünk, valóban benne van-e a píben. Ők olyasmit mondtak, hogy nem. Lehet, hogy az e. De lehet, hogy a transzcendens számoknak azokban a családjaiban rejlik, amelyekről Vaygay-nek beszéltek. Vagy valamilyen teljesen más számban. Ilyen együgyűen nekiesni — tetszetős transzcendens számokat vizsgálgatni az idők végeztéig — mindenesetre tisztára időpocsékolás. De nekünk itt az Arguson vannak nagyon bonyolult leíró algoritmusaink, arra tervezték őket, hogy a segítségükkel egy jelben felfedezzük a szabályszerű ismétlődéseket, meg arra, hogy kiemeljünk és közelebbről vizsgálhassunk bármit, ami úgy tűnik, nem véletlenszerű. Ezért aztán én átírtam a programokat…

Joss arckifejezéséből Ellie-nek arra kellett következtetnie, hogy nem fejezte ki magát eléggé világosan. Tett hát egy kis kitérőt a monológjában.

… de nem azzal a céllal, hogy kiszámoljam a számjegyeket egy olyan számban, mint a pi, kinyomtassam, és letegyem, hogy valakik ellenőrizzék. Erre nincs elég idő. A program ehelyett végigvágtat a pi számjegyein, és még gondolkodni is csak akkor áll meg, ha nullák és egyesek valamiféle szokatlan sorára bukkan. Tudja követni, amit mondok? Valami nem véletlenszerűre. Véletlenszerű nullák és egyesek természetesen lesznek. A számjegyek tíz százaléka nulla lesz, és egy másik tíz százalékuk meg egyes. Átlagosan. Minél több számjegyen söprünk végig, annál hosszabb, kizárólag nullákból és egyesekből álló sorokat kell véletlenül kapnunk. A program tudja, hogy statisztikailag mi várható, és csak váratlanul hosszú nulla— és egyessorokra figyel fel. És nemcsak a tízes alapú számrendszerben néz körül.

— Nem értem. Ha eléggé sok véletlenszerű számon megy végig, akkor bármire, amit akar, rábukkanhat véletlenül, nem?

— Így van. De ki lehet számítani a valószínűségét. Ha az ember valahol mindjárt a legelején talál egy nagyon bonyolult üzenetet, biztos lehet benne, hogy nem véletlenről van szó. Így aztán a komputer nap nap után ezen a problémán dolgozik kora reggelente. Nem mennek bele adatok a külvilágból. És eddig nem is jöttek ki belőle adatok. Futtatja a pí optimális kiterjedésű sorozatait, röpködnek a számjegyek, a komputer meg figyel. Csak a saját dolgával törődik. Amíg nem talál valamit, nem szólal meg, csak ha valaki megszólítja. Amolyan köldökszemlélés.

— Isten a tanúm, én semmit sem értek a matematikához. De nem tudná nekem a dolgot valamilyen példával érthetővé tenni?

— Dehogynem. — Kezeslábasa zsebében papír után kotorászott, de nem talált. Egy pillanatra arra gondolt, kihúzza Joss belső zsebéből a borítékot, és arra firkál, de aztán ezt túlságosan kockázatosnak találta, hiszen akárki ide láthat, ahol állnak. Közben Joss rájött, mire van szüksége Ellie-nek, és előkapott egy kis spirálos noteszt.

— Kösz. A pí így kezdődik: 3,1415926… Ahogy látja, a számjegyek meglehetősen ötletszerűen váltakoznak. Jó, az első négy számjegyből kettő egyes, de ha tovább nézi a számjegyeket, ez kiegyenlítődik. Ha elegendő ideig sorolja a számjegyeket, valamennyi — 0, 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9 — szinte pontosan tíz százalékban fordul elő. Időnként előfordul, hogy ugyanaz a számjegy többször egymás után ismétlődik — 4444 például —, de ez nem fordul elő többször, mint ahogyan statisztikailag várható. Na mármost, tételezzük fel, hogy maga vidáman vágtat végig a számjegyeken, aztán egyszer csak semmi mást nem talál, csak csupa négyest. Négyesek százait egyvégtében. Nem hordozhatnak információt, de statisztikai véletlen sem lehet a dolog. A világegyetem megszűntéig számítgathatja a pí számjegyeit, de ha véletlenszerűen követik egymást, soha nem fog előfordulni, hogy ugyanaz a számjegy százszor szerepeljen egymás után.

— Ez olyan, mint amikor maga az Üzenetet kereste. Ezekkel a rádióteleszkópokkal itt.

— Igen. Mint akkor is, most is olyan jelet keresünk, amely elüt a megszokottól, valamit, ami nem lehet egyszerűen statisztikai véletlen.

— De nem kell, hogy pont száz négyes legyen — jól mondom? Szólni képes hozzánk?

— Így van. Képzelje el, hogy egy idő után kizárólag nullákból és egyesekből álló, hosszú sorozatot kapunk. Akkor, ugyanúgy, mint az Üzenet esetében, ki tudunk belőle hámozni egy képet, már ha van benne egyáltalán. Érti, akármi lehet, bármi.

— Úgy érti, hogy megfejtené, hogy a píben egy kép rejlik, és az egy csomó héber betű lenne?

— Pontosan. Nagy, fekete betűk, kőbe vésve. Joss kutatóan nézett rá.

— Ne haragudjon, Eleanor, de nem túlságosan… óvatos maga? Nem tagja egyetlen hallgatást fogadott buddhista apácarendnek sem. Miért nem rukkol ki a történettel, miért nem beszél?

— Beszélnék én, Palmer, ha volna bizonyítékom. De mivel nincs, Kitz meg a hozzá hasonlók rögtön rám sütnék, hogy hazudok. Vagy hogy képzelődöm. Ezért lapul az a kézirat a maga belső zsebében. Maga elviszi, lepecsételi, dátumozza, közjegyzőnél lajstromba véteti, és berakja egy megőrzőbe. Ha velem bármi történne, a világ elé tárhatja. Teljes mértékben felhatalmazom, hogy azt tegye vele, amit jónak Iát.

— És ha nem történik magával semmi?

— Ha nem történik velem semmi? Akkor, ha majd megtaláltuk, amit keresünk, ez a kézirat fogja tanúsítani a történetünket. Ha kiderül, hogy a Galaxis középpontjában van egy kettős fekete lyuk, vagy a Cygnus A-ban valamilyen hatalmas mesterséges létesítmény, vagy hogy a píben üzenet rejlik, akkor ez itt — Ellie Joss mellére bökött —, ez lesz az én bizonyítékom. Akkor majd beszélek… De addig se veszítse el.