Carl Sagan - Kapcsolat

— Jó kis terv, nem? — Kitz elmosolyodott. Azt akarta, hogy Ellie értékelje a művét. Ellie hallgatott.

— Nem gondolja, hogy rendkívül visszafogottak vagyunk, azután, hogy kéttrillió dollárt dobtunk ki erre a trágyadombra? Egy életre elintézhetnénk, Arroway. De elmehet. Még óvadékot sem kell letennie. Úgy vélem, nagyon úri módon viselkedünk magával. Ez a Millennium Szelleme. A Gépület.

A telefonvezetékeket megjavították, az utakat megtisztították, és a világsajtó néhány gondosan megválogatott képviselőjének engedélyezték, hogy rövid látogatást tegyen a létesítményben. A riporterek és fotósok bemehettek a három benzelbe, át a légzsilipen, majd magába a dodekbe. Anyagokat vettek fel a televíziók részére, a műsorvezetők betelepedtek az Ötök üléseibe, és beszámoltak a világnak róla: az első bátor kísérlet, hogy a Gépet beindítsák, sajnos nem járt eredménnyel. Felvételek készültek Ellie-ről és társairól is, távolról, hogy mindenki láthassa: élnek, jól vannak, de interjút egyelőre nem adnak. A Gép Projekt most vesztegel, számba veszik, mik a további lehetőségek.

A Honshu-Hokkaido alagút ismét megnyílt, de a Földről a Vegára az átjáró zárva maradt. Nem bizonyosodtak ugyan meg róla még — Ellie kíváncsi volt, ha ők öten elmentek, megpróbálkoznak-e a projekt emberei vele, hogy újra elindítsák a benzeleket. Nem kételkedett benne, hogy úgy lesz, ahogy a Gondnokok mondták nekik: a Gép nem fog többé működni, az alagút nem nyílik meg többé a földlakók előtt. Megkísérelhetünk mi belekapkodni a téridőbe, ahányszor csak tetszik; ha a túloldalról nem nyújtanak segédkezet, nem akarnak fogadni, mit sem érünk el. Egy pillanatra felvillantották előttünk a lehetőséget, aztán ránk hagyták, hogy mentsük meg magunkat. Ha tudjuk.

Az Ötöknek végre megengedték, hogy beszélhessenek egymással. Elbúcsúztak egymástól. Egyikük sem kárhoztatta Ellie-t az üres kazettákért.

— A képek mágneses úton jönnek létre a szalagon — mondta Vaygay. — A benzeleken erős mágneses tér alakult ki, és persze mozogtak. Az időben változó elektromos tér mágneses teret gerjeszt. Maxwell-egyenletek. Szerintem ezért tűntek el a képek a szalagokról. Nem a maga hibája.

Vaygay-t elképesztette a kihallgatás. Nem vádolták kifejezetten, de éreztették vele, hogy nyugati tudósok szovjetellenes összesküvésének részesévé vált.

— Tudja, Ellie, számomra már csak egyetlen kérdés maradt: létezik-e értelmes élet a Központi Bizottságban?

— Meg a Fehér Házban. Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy Kitz az elnök jóváhagyásával viselkedik így. Az elnök elkötelezte magát a projekt mellett.

— Ezt a bolygót hülyék igazgatják. Ne feledje, mi mindent kellett tenniük azért, hogy följussanak oda, ahol most vannak. Hihetetlenül szűk a perspektívájuk…, és nagyon kevés idejük van. Néhány év. A legjobbak esetében egy-két évtized. Csak azzal törődnek, mi történik azalatt, amíg hatalmon vannak.

Ellie-nek a Cygnus A jutott eszébe.

— Csakhogy egyáltalán nem biztosak abban, hogy amit mondtunk, nem igaz. Nem tudják bebizonyítani, hogy hazudtunk. Ezért hát nekünk kell meggyőznünk őket az igazunkról. A szívük mélyén ugyanis ott a kétely: Lehet, hogy mégiscsak igaz? Egy páran közülük talán szeretnék is, hogy igaz legyen. Csakhogy az igazság megismerése kockázatos. Biztosra szeretnének menni… És talán hozzásegíthetjük őket. Alaposabban megvizsgálhatjuk a gravitációelméletet. Újabb csillagászati megfigyelésekkel ellenőrizhetjük, amit megtudtunk, mindenekelőtt a Galaxis középpontjáról meg a Cygnus A-ról. A csillagászati kutatást nem akarják leállítani. És ha odaengednek hozzá, tanulmányozhatjuk a dodeket. Megváltoztathatjuk a véleményüket, Ellie.

Ha mind hülyék, nehéz lesz, gondolta Ellie. De hangosan csak ennyit mondott: — Nem tudom elképzelni, hogyan győzhetnék meg a kormányok az embereket, hogy csalás az egész.

— Tényleg nem tudja? Gondoljon csak arra, mi mindenről győztek meg bennünket már eddig is. Például arról, hogy csak akkor lehetünk biztonságban, ha feláldozzuk érte mindenünket, amink van —, és most aztán, ha a kormányok úgy döntenek, hogy eljött az ideje, egy szempillantás alatt vége lehet mindenkinek, aki csak él a Földön. Azt hinné az ember, nehéz ekkora ónültséget elhitetni. Nem, Ellie, kitűnően értenek hozzá, hogy megetessenek velünk dolgokat. Csak annyit kell mondaniuk, hogy a Gép nem működőképes, mi meg kicsit bediliztünk.

— Nem hiszem, hogy ha mind az öten együtt számolnánk be, akkor is bolondnak tartanának. De igaza lehet, Vaygay. Előbb bizonyítékot kell szerezni. Gondolja, hogy ha hazamegy, nem lesz… baja?

— Ugyan mit tehetnek velem? Száműznek Gorkijba? Túlélem; életem nagy napja már bekövetkezett, ott, a tengerparti fövenyen… Ne aggódjon, nem fenyeget veszély. Mi ketten kölcsönösen biztosítjuk egymást, Ellie. Amíg maga életben van, szükségük van rám. És persze fordítva. Ha a történet igaz, örülnek, hogy volt egy szovjet tanúja is; egyszer esetleg majd büszkén fogják szétharsogni. És akárcsak a magáéit, az enyémeket is elsősorban az fogja érdekelni, milyen katonai vagy gazdasági hasznot húzhatnak abból, amit láttunk.

— Teljesen mindegy, mire utasítanak, hogy mit csináljunk. Csak az számít, hogy életben maradjunk. Akkor majd elkezdjük mesélgetni a történetünket, mind az öten. Először csak halkan, bizalmas barátainknak. De ők is továbbmesélik majd. A történet terjedni fog. Senki nem fogja tudni megállítani. A kormányoknak előbb-utóbb el kell majd ismerniük, ami a dodekaéderben történt velünk. Addig pedig kölcsönösen biztosítékot jelentünk egymásnak. Ellie, én nagyon boldog vagyok, hogy mindez így megtörtént velünk. Ez volt életem legnagyobb élménye.

— Csókolja meg Ninát helyettem is — mondta Ellie, amikor Vaygay elindult a repülőtérre, az éjszakai moszkvai járathoz.

Reggelizés közben Ellie megkérdezte Xit, nem érez-e csalódást.

— Csalódást, én? Ott voltam — felnézett az égre —, láttam őket, hát hogy érezhetnék csalódást? Én a Hosszú Menetelés egyik árvája vagyok. Túléltem a Kulturális Forradalmat. Hat évig kínlódtam, hogy krumplit és cukorrépát termesszek a Nagy Fal tövében. Az egész életem egyetlen, folyamatos zűrzavar volt. Tudom, mi az, hogy csalódni.

— Lakomára volt hivatalos, és amikor hazajön, csalódott, mert az éhező faluja nem fogadja örömujjongással? Csalódottságról szó sincs. Elvesztettünk egy kisebb csatát. Gondolja csak végig az… erőviszonyokat.

Rövidesen visszamegy Kínába, beleegyezett, hogy nem közli a nyilvánossággal, hogy mi történt a Gépben. De visszamegy Xianba, az ásatásokra felügyelni. Várja Qin sírhelye. Látni akarja, mennyire hasonlított az alagút túlsó végén látott másolat a császárhoz.

— Bocsásson meg, Xi, tudom, hogy tolakodó vagyok — szólalt meg Ellie kis idő múlva —, de az a tény, hogy közülünk egyedül maga találkozott ott valakivel, aki… Soha, egész életében nem volt senki, akit szeretett volna?