Carl Sagan - Kapcsolat

Vadul gesztikulált, szónoki fordulatokat használt. Ez már nem feltétlenül tartozott a munkájához. Ez a kihallgatás, az eseményeknek ez az alternatív tálalása furcsa szenvedélyt ébresztett benne. Ellie némi töprengés után úgy vélte, rájött, miről van szó. Az Ötök vállalkozása nem járt sem katonai szempontból, sem a politikában közvetlenül, azonnal felhasználható eredménnyel. Csak egy beszámolót hoztak, amire enyhe kifejezés az, hogy különös. De amit elmondtak, az bizonyos következményekkel járhat. Kitz most a Föld legpusztítóbb erejű fegyvertárának teljhatalmú ura, a Gondnokok viszont galaktikákat alkotnak. Kitz azoknak az amerikai és szovjet vezetőknek közvetlen utóda, akik a nukleáris szembenállás stratégiáját megtervezték, a Gondnokok viszont egymástól alapvetően eltérő világokban élő fajok tarka gyülekezete, akik egyetértésben dolgoznak együtt. Már a puszta létezésüket feltételezni is kimondatlan szemrehányás. Aztán gondoljuk csak meg, az alagutat a túloldalról bármikor megnyithatják, és Kitz mit sem tehet ellene. Egy szempillantás alatt itt lehetnek. Ilyen körülmények között hogyan fogja Kitz megvédeni az Egyesült Államokat? Szerepét a Gép megépítésére vonatkozó határozatban amelynek történetét most oly buzgón igyekszik átírni — egy barátságtalan ellenlábasa netán kötelességmulasztásnak bélyegezhetné. És ugyan hogyan számolhatna el Kitz a földönkívülieknek azzal, ahogyan ő és az elődei ezzel a bolygóval sáfárkodtak? Még ha nem tódulnak is elő az alagútból a bosszú lángpallosos angyalai, elég, ha az igazság kiderül, és a világ megváltozik. A változás már így is folyamatban van. De sokkal nagyobb szabású lesz.

Megint elnézőbben vizsgálgatta Kitzet. A világot már legalább száz generáció óta nála sokkal rosszabbak igazgatják. Kitz balszerencséje, hogy pont akkor jutott hatalomhoz, amikor a játékszabályokat gyökeresen újraírják.

… de még, ha valaki a maguk meséjének minden részletét elhiszi is — jutottak el újra a tudatáig Kitz szavai —, nem gondolja, hogy a földönkívüliek pocsékul bántak magukkal? Azzal, hogy a kedves papájának öltöznek, visszaélnek a legbensőbb érzelmeivel. Nem mondják meg maguknak, mit is csinálnak tulajdonképpen, megvilágítják a filmjeiket, tönkretesznek mindent, amit maguk rögzítettek, még azt sem engedik, hogy ezt a vacak pálmaágat otthagyja náluk. Egy kis ennivalón kívül semmi sem hiányzik az indulási leltárból, és némi homokon kívül nincs semmi, ami ne lett volna eleve benne. Szóval húsz perc alatt ettek egy keveset, és a zsebükből kiszóródott egy kis homok. Egyetlen nanoszekundummal vagy mivel azután, hogy elindultak, már vissza is érkeztek, ami az elfogulatlan szemlélő számára annyi, mintha el sem mozdultak volna soha.

— Namármost, ha a földönkívüliek egyértelműen világossá akarták volna tenni, hogy maguk csakugyan voltak valahol, akkor egy nappal vagy egy héttel később hozzák vissza magukat. Igaz? Ha a benzeleken belül egy ideig nem lett volna semmi, halálbiztosak lehettünk volna benne, hogy maguk távoztak valahová. Ha meg akarták volna könnyíteni a maguk dolgát, nem állították volna le az Üzenetet. Igaz? Szóval, tudja, így most rosszul áll a maguk szénája. Ők is rájöhettek volna, hogy így lesz. Miért akarnak maguknak rosszat? Miért nem engedték, hogy hazahozzák a filmeket? Akkor senki sem vádolhatná magukat ügyes csalással. Hát akkor miért nem hagyták? Miért nem akarják igazolni a maguk beszámolóját a földönkívüliek? Maga éveket áldozott az életéből arra, hogy megtalálja őket. Miért nem becsülik meg, amit tett értük?

— Ellie, honnan olyan biztos benne, hogy amit mond, valóban megtörtént? Azt mondja, a dolog nem csalás — jó. De miért ne lehetne… káprázat, képzelődés? Nagyon fájdalmas belátni, tudom. Senki se szívesen vallja be magának, hogy egy kicsit bedilizett. Figyelembe véve azonban a rettenetes idegi megterhelést, nem nagy ügy. És hogyha az egyetlen másik feltételezhető lehetőség egy bűnös összeesküvés… Nem akarja még egyszer alaposan végiggondolni az egészet?

De Ellie ezen már túl volt.

A nap folyamán később még egyszer találkozott Kitzcet, most már négyszemközt. Kitz valóban egyezséget ajánlott fel. Ellie-nek esze ágába sem jutott belemenni. De Kitz felkészült erre a lehetőségre is.

— Maga kezdettől fogva ki nem állhatott engem — mondta. — De én hajlandó vagyok elsiklani efelett. A megállapodásunk teljesen becsületes lesz.

— Kidolgoztunk egy közleményt, amely szerint, amikor be akartuk indítani, a Gép nem működött. Természetesen vizsgáljuk, mi lehetett a hiba. Amennyi baj volt a másik kettővel, Wyomingban és Üzbegisztánban, senki sem fog kételkedni a közleményben.

— Aztán egypár hét múlva sajnálattal közölni fogjuk, hogy képtelenek vagyunk megtalálni a hibát. Megtettük, ami tőlünk telt. A további munka túl sokba kerülne. Feltehetően mégsem vagyunk még eléggé okosak hozzá, hogy rájöjjünk. És változatlanul fennáll bizonyos mértékű veszély is. Ezzel mindig is számoltunk. A Gép felrobbanhat, vagy valami más katasztrófa történhet. Tekintetbe véve az összes körülményt, a legjobbnak látjuk a Gép Projektet lejegelni, legalábbis egyelőre. Senki sem mondhatja, hogy nem próbáltuk meg.

— Hadden és a társai persze tiltakoznának, de mivel meg kellett válnunk tőle…

— Ott van, mindössze háromszáz kilométernyire a fejünk felett szóit közbe Ellie.

— Ó, hát nem hallotta még? Sol körülbelül akkor halhatott meg, amikor a Gépet beindítottuk. Különös dolog. Sajnálom, meg kellett volna mondanom magának. Elfelejtettem, hogy… közel állt magához.

Ellie nem tudta eldönteni, elhigyje-e, amit Kitz mondott. Hadden az ötvenes éveiben járt, és láthatóan kitűnő kondícióban volt. Később majd a végére jár.

— És velünk mi lesz ebben a maga elképzelésében? — kérdezte.

— Velünk? Kit ért a többesszámon?

— Velünk, ötünkkel. Akik ott voltunk a Gépben, amely maga szent sohasem működött.

— Ja, magukkal. Egy kis ideig kérdezgetjük majd még magukat, aztán szabadon elmehetnek. Gondolom, egyikük sem lesz olyan ostoba, hogy bárkinek a külvilágban említse a dajkameséjüket. A biztonság kedvéért azonban mind az ötökről összeállítottunk egy pszichiátriai anyagot. Amolyan személyi dossziét. Maguk mindig kicsit lázadozók voltak, rendszerellenesek — bármelyik rendszerben nőttek is fel. Ez eddig rendben van. Jó, ha egy ember szereti a függetlenséget. Ezt még támogatjuk is, különösen, ha tudósokról van szó. De az utóbbi évek megfeszített munkája nagyon kimerítette magukat — no, nem annyira, hogy képtelenek lennének dolgozni, de megviselte az idegeiket. Főleg Arroway és Lunacsarszkij doktor esetében. Nekik, ugye, először is fel kellett fedezniük az Üzenetet, aztán meg kellett fejteniük, aztán meg kellett győzniük a kormányokat, hogy építsék meg a Gépet. Aztán jöttek a problémák az építés során, a szabotázs, aztán végig kellett ülniük az Indítást, ám a Gép nem indult sehová… Kemény. Csak a rengeteg munka, soha semmilyen kikapcsolódás. A tudósok amúgy is hiperérzékenyek. Mindenki rokonszenvvel és megértéssel fogadja majd, hogy megviselte magukat a Gép kudarca. A meséjüket azonban senki sem fogja elhinni. Senki. Ha rendesen viselkednek, nem tesz rá ok, hogy bárki valaha is belenézzen azokba a dossziékba.

— Mindenki tudni fogja, hogy a Gép változatlanul itt áll. Amint az utak járhatók, ide várunk néhány fotóriportert, csinálnak róla egy csomó képet. Meg akarjuk mutatni, hogy a Gép nem ment sehová. A legénység? A legénység, persze, csalódott. Talán kissé el is bizonytalanodtak. Nem kívánnak a sajtónak nyilatkozni.