Carl Sagan - Kapcsolat

— Bravó — nevetett fel Eda. Ellie megfordult, és ott találta a csukott ajtót maga előtt.

— Mit láttak? — kérdezte.

— Egy csinos hölgyet, amint átsétál egy két centi vastag zárt ajtón.

Úgy látszott, hogy Vaygay cigaretta nélkül is egészen jól elvan. — Megpróbálták az ajtót kinyitni? — érdeklődött Ellie.

— Még nem — felelte Xi.

Ellie megint visszalépett, csodálattal szemlélte a jelenséget.

— Olyan, mint… hogy is hívják azt a szürrealista franciát? — tűnődött hangosan Vaygay.

— René Magritte — felelte Ellie. — És belga volt.

— Feltételezem, abban mindannyian egyetértünk — szólalt meg Devi —, hogy ez itt nem a Föld. — Széles mozdulattal mutatott körbe az óceánon, a parton meg az égen.

— Hacsak nem a Perzsa-öbölben vagyunk, háromezer évvel ezelőtt, és nem dzsinnek rakoncátlankodnak körülöttünk — kacagott Ellie.

— Nem döbbenetes, milyen alapos munkát végeztek?

— De mennyire — felelte Ellie. — El kell ismerni, értik a dolgukat. De mire való ez az egész? Mi lehet az, ami megérte, hogy a legapróbb részletekre is ügyeljenek?

— Talán egyszerűen csak szeretnek alapos munkát végezni. — Vagy egyszerűen csak el akarnak képeszteni.

— Képtelen vagyok felfogni — folytatta Devi —, honnan ismerik ilyen jól az ajtóinkat. Gondolják csak el, hányféle ajtó létezik. Ők vajon honnan tudhatják?

— Talán a tévé — vélte Ellie. — Már az 1974-es adásainkat is foghatták a Vegán. Az már világos, hogy az ő módszereikkel szinte időbe sem kerül ide továbbítani a számukra érdekes klipeket. Márpedig 1936 és 1974 között éppen elég ajtó volt látható az adásokban. Na jó — folytatta átmenet nélkül az előző témát —, mit gondolnak, mi lenne, ha kinyitnánk az ajtót és besétálnánk rajta?

— Ha azért vagyunk itt, hogy próbára tegyenek bennünket — mondta Xi —, akkor az ajtón túl minden bizonnyal a Próbatétel vár ránk, valószínűleg külön-külön sorban mindannyiunkra.

Xi láthatóan készen állt a próbára. Bárcsak ő is készen állna, gondolta Ellie bizonytalanul.

A legközelebbi pálmák árnyéka most már a fövenyre vetült. Szótlanul bámultak egymásra. Úgy látszott, a többi négy mind alig várja, hogy kinyissa az ajtót és belépjen rajta. Egyedül ő érez… vonakodásfélét. Megkérdezte Edát, indul-e elsőnek. Végül is miért ne küldjük a legjobbat közülünk előre, gondolta.

Eda levette a sapkáját, elegáns kis mozdulattal bókolt feléjük, és az ajtóhoz lépett. Ellie odaugrott hozzá, és jobbról-balról arcon csókolta. A többiek is átölelték, megszorongatták. Eda az ajtóhoz fordult, kinyitotta, átlépte a küszöböt és köddé vált. Először az előrelendülő lába, legvégül a kissé hátralendült keze. A nyitott ajtón át csak a hullámok nyaldosta partszegély látszott. Az ajtó becsukódott. Ellie az ajtó mögé rohant. de Edának nyoma sem volt.

Xi volt a következő. Ellie most rádöbbent, milyen ostobák is, hogy egy akármilyen névtelen invitálásnak ész nélkül, rögtön engedelmeskednek. Igazán tudathatták volna velünk, mi ez az egész, mire jó, gondolta. Az Üzenetben például, vagy valamilyen formában az után, hogy beindították a Gépet. Közölhették volna, hogy egy földi tengerpartot szimuláló helyen fogunk kikötni. Meg hogy számítsunk az ajtóra. Igaz, lehet, hogy a földönkívüliek nem igazán tudnak angolul, hiszen csak a televízióból tanulhatták. Orosz, mandarin, tamil és hauza nyelvismereteik feltehetően még hiányosabbak. De hát ők találták ki az Üzenet prímszámos nyelvét, nem? Akkor meg miért nem használják? Meg akarják őrizni a meglepetés erejét?

Vaygay látta, hogy Ellie merően bámulja az ajtót, és megkérdezte, akar-e a következő lenni.

— Kösz, Vaygay. Elgondolkoztam. Tudom, teljesen hülyén hangzik, de hirtelen az jutott eszembe: ugyan miért kell nekünk úgy táncolni, ahogy ők fütyülnek? És ha nem tesszük meg, amit akarnak tőlünk?

— Ellie, maga annyira amerikai. Én bezzeg otthon érzem magam. Rég megszoktam, hogy tegyem, amit parancsolnak — főleg, ha semmi más lehetőségem nincs. — Vigyorgott, és sarkon fordult.

— Akármilyen vacakot azért ne fogadjon el a nagyhercegtől — szólt utána Ellie.

Magasan fölöttük sirály vijjogott. Vaygay nem csukta be maga mögött az ajtót. Túl rajta megint csak a puszta partszegély látszott.

— Nincs semmi baj? — kérdezte Devi

— Nem, semmi bajom, Devi. Tényleg. Csak szeretnék egy percre magamra maradni. Mindjárt jövök én is.

— Komolyan, most mint orvos kérdezem. Rosszul érzed magad? — Rémes fejfájással ébredtem, és azt hiszem, roppant furcsákat álmodtam. Nem mostam fogat, nem ittam meg a kávémat. Szívesen elolvasnám a reggeli újságokat is. Ezen kívül kitűnően érzem magam, hidd el.

— Na rendben, ez már jobban hangzik. Ami azt illeti, egy kicsit nekem is fáj a fejem. Akkor vigyázz magadra, Ellie. Jól jegyezz meg mindent, hogy elmesélhesd majd… legközelebb, amikor találkozunk.

— Mindenről beszámolok — ígérte Ellie.

Megcsókolták egymást, és szerencsés utat kívántak egymásnak. Devi átlépett a küszöbön és eltűnt. Ellie-nek utólag úgy rémlett, könnyű cuny-illat lebbent mögötte.

Megmosta a fogát sós tengervízzel. Van egy-két dolog, amire kényes. Megreggelizett kókusztejből. Mivel vékony homokréteg telepedett rájuk, gondosan leporolta a kamerát és kis videokazetta-készletét, amelyre már eddig is annyi csodát rögzített. A felcsapó hullámokban megmosta a pálmaágat, ugyanúgy, mint a Matuzsálem indulása előtt, Cocoa Beache-en, amikor a parton találta.

A reggel már kellemes meleg volt, Ellie úgy döntött, fürdik egyet. Gondosan összehajtva a pálmaágra tette a ruháit, és merészen belement a vízbe. Bárhogyan is legyen, gondolta, nem valószínű, hogy a földönkívüliek megbotránkoznának egy pucér női test látványától, még ha ő eléggé jó karban tartja is magát. Képzeljünk csak el egy mikrobiológust, akit szenvedélybűntényre sarkall egy in flagranti delicto látott osztódó papucsállatka…

A hátára feküdt, az érkező hullámtaréjok lassú ritmusában lebegett föl-le. Megpróbált elképzelni sorban rengeteg… teret, szimulált világot, vagy hogy is nevezze — mindegyik valaki hazai bolygójának az illető számára legszebb zugát jeleníti meg. Sok ezernyi lehet, mindegyiknek van égboltja, időjárása, óceánja, geológiája, és a valóditól megkülönböztethetetlen élet virul rajta. Roppant extravagáns ötletnek tűnt, ugyanakkor azt sugallta, hogy mégis lehet jó vége ennek az egésznek. Bármennyire korlátlanok legyenek is a rendelkezésre álló eszközök, mégsem valószínű, hogy egy ilyen hatalmas, fantasztikus tájat alkossanak pusztán azért, hogy egy világból, amelynek a végzete megpecsételődött, öt egyedet begyűjtsenek.

Másrészt viszont… A feltételezés, hogy a földönkívüliek állatkertet tartanak, már szinte közhely. Mi van, ha ez a hatalmas Állomás, a rengeteg dokkolókapuval és berendezéssel, ez maga is egy állatkert? Gondolatban megjelent előtte egy kígyófejű kikiáltó, amint azt harsogja: — Tessék, tessék! Egzotikus állatok, mind úgy él itt, ahogy szok! — Jönnek a turisták a Galaktika minden tájáról, főleg a szünidőben. Aztán, ha egy próbatétel van soron, az Állomásfőnökség ideiglenesen kiköltözteti az állatkert nyomorult páráit meg a turistákat, felsöprik a fövenyt, hogy ne maradjanak lábnyomok, és az újonnan érkezett primitívek kapnak egy félnapnyi lélegzetet, kipihenhetik magukat, mielőtt kezdődik a kísérletsorozat.