Carl Sagan - Kapcsolat

— Aha. A partnerei. Rádióteleszkópok. Alighanem sok ezer, rengeteg irányra állítva. Nem egy világ, csak egy berendezés. Egymásnak adogatták a teleobjektívet. Ellie igyekezett uralkodni a türelmetlenségén, de alig győzte kivárni, hogy újra belenézhessen. A rádióteleszkópok kialakításának alapelveit többé-kevésbé meghatározzák a rádióhullámok, de Ellie mégis csalódást érzett. Hogy egy civilizációnak, amely fekete lyukakat képes előállítani, vagy legalábbis felhasználni valamiféle hiper-relativisztikus szállításra, olyan rádióteleszkópjai legyenek, amelyek a földi ember számára is felismerhetők, még akkor is, ha a mértékarányok egészen mások… Ez valahogy a vegaiak elmaradottságára vallott… fantáziahiányra. Azt Ellie megértette, hogy miért előnyös a teleszkópokat a csillag sarkai fölött áthaladó körön keringetni. Ez a legbiztonságosabb, kivéve keringésenként két alkalommal, amikor fennáll a veszélye, hogy törmelékkel ütköznek. Hanem a mindenfelé, szerte a világegyetemre irányuló sok ezer teleszkóp látványából arra lehetett következtetni, hogy behatóan figyelik az égboltot. Tényleg olyan az egész, mint egy hatalmas Argus. Számtalan fejlődőben levő világ esetleges televíziós adásaira, katonai célú radarhálózatára vadásznak, és talán más olyan kezdetleges rádiójelekre is, amilyeneknek a létezéséről a Földön még nem is hallottak. Jó volna tudni, gyakran találnak-e valamit, vagy esetleg évmilliók óta tartó figyelésük első eredménye volt a Föld? Fogadóbizottságnak mindenesetre semmi nyoma. Lehet, hogy egy ilyen jelentéktelen kis vidéki küldöttség érkezése nem is éri meg, hogy odafigyeljenek?

Amikor visszakerült hozzá a kamera, Ellie igyekezett rendkívül gondosan beállítani. Be akarta mutatni a Nemzeti Tudományos Alapítványnak, mit is jelent valójában az, hogy rádiócsillagászat. Törte a fejét, hogyan lehetne a sokszögű világ méretét megállapítani. A teleszkópok úgy borították el, mint bálna hátát a kagylók. Ott, ahol a gravitáció nulla, egy rádióteleszkóp akármekkora is lehet. Ha majd a filmet előhívták, Ellie meg tudja határozni a szögméretet (néhány ívperc lehet), de a létesítmény lineáris, valódi méreteiről csak akkor alkothatnak fogalmat, ha kiderül, milyen távol van tőlük. Ellie mindenesetre ösztönszerűen érezte, hogy nagyon messze.

— Ha nincsenek itt világok — mondta Xi —, akkor nincsenek vegaiak sem. Itt senki nem él. A Vega csak egy őrbódé, ahol a határőrök kicsit melegedhetnek.

— Ezek a rádióteleszkópok — nézett fel rájuk — a Nagy Fal őrtornyai. Nehéz összetartani egy galaktikus birodalmat, ha korlátot szab a fénysebesség. A főnök kiadja a parancsot a helyőrségnek, hogy verjenek le egy felkelést. Tízezer év múlva meg is tudja, mi történt. Nem jó. Nagyon lassú. Így aztán teljhatalmat kell adni a helyőrségek parancsnokainak. Akkor viszont vége a birodalomnak. Azok ott viszont — hátramutatott, az égboltot mögöttük elfedő, csökkenő foltra —, azok birodalmi utak. Perzsiának megvoltak a magáéi. Rómának is. Kínának is. Ha vannak utak, nem köt a fénysebesség. Utakkal össze lehet tartani egy birodalmat.

A láthatóan gondolataiba merült Eda megrázta a fejét. Valami fizika-ügy nem hagyta nyugodni.

Most látható volt, hogy a fekete lyuk, ha az volt egyáltalán, a Vega körül kering, széles pásztán, ahol egyáltalán nem volt törmelék. Mind a belső, mind a külső gyűrűk távolabb húzódtak tőle, utat engedtek neki. Szinte hihetetlenül fekete volt.

Ellie rövid videoklipeket vett fel az eléje táruló törmelékgyűrűről, közben azon töprengett, kialakul-e belőle egyszer majd a bolygórendszere. A részecskék ütköznek, összetapadnak, mind nagyobbra nőnek, gravitációs sűrűsödések jönnek létre, míg aztán végül már csak néhány nagy világ kering majd a csillag körül. Az egész nagyon hasonlított ahhoz, ahogy a csillagászok elképzelték, hogyan alakultak ki a bolygók a Nap körül mintegy négy és fél milliárd éve. Ellie most már látta, hogy a törmelék nem egyenletesen oszlik el a gyűrűkben, egyes pontjukon nagyobb, összeállt rögöket fedezett fel.

A fekete lyuk keringése a Vega körül látható hasítékokat okozott a közvetlenül mellette keringő gyűrűkben. A dodekaéder sodra kétségtelenül jóval gyengébb. Vajon lesz-e ezeknek a gravitációs zavaroknak, a terjedő ritkulásoknak és sűrűsödéseknek hosszú távon valamilyen következményük, befolyásolják-e a bolygók kialakulásának folyamatát? Ha igen, akkor lehet, hogy évmilliárdok múlva, a jövőben egy bolygó annak köszönheti majd a létrejöttét, hogy volt egyszer egy fekete lyuk meg egy Gép… meg egy Üzenet és egy Argus projekt. Ellie tudta, hogy túlságos jelentőséget tulajdonít a személyeknek; ha ő sohasem élt volna, előbb vagy utóbb akkor is akadt volna rádiócsillagász, aki felfogja az Üzenetet. Akkor a Gépet egy másik pillanatban indították volna be, és a dodek egy másik időpontban talált volna ide. Ezért hát lehet, hogy a Vega-rendszer egy jövőbeli bolygója mégiscsak neki, Ellie-nek köszönheti majd a létét. Akkor viszont a szimmetria kedvéért ő, Ellie megfosztott a lét lehetőségétől egy másik világot, amelynek pedig — ha ő, Ellie sosem születik meg — ki kellett volna alakulnia. Valami bűntudathoz hasonlót érzett, hogy ártatlan tettei következtében ismeretlen világok sorsa dől el.

Hosszan, panorámaszerűen futtatta végig a kamerát, a dodekaéderen belül kezdte, átment az áttetsző ötszögű lapokra, onnan felfelé fordította, a csíkra a törmelékgyűrűk között, amelyben a dodek keringett, a fekete lyukkal együtt. Továbbhaladt a két kékes gyűrű határolta csíkon, egyre távolabb. A szomszédos belső gyűrűn valamin megakadt a szeme.

— Qiaomu, nézze csak — mondta, és átadta a kamerát.

— Mi az ott?

— Hol?

Újra megmutatta. A következő pillanatban már tudta, hogy társa rábukkant, mert hallotta, hogy a foga között szívja be a levegőt.

— Egy másik fekete lyuk — mondta Qiaomu. — És sokkal nagyobb.

Megint hullottak. Ez az alagút sokkal tágasabb volt, egészen jó sebességgel haladtak benne.

— Ennyi lenne az egész? — Ellie azon kapta magát, hogy mérgesen süvölti át Devinek. — Elvisznek a Vegára, hogy felvághassanak a fekete lyukaikkal. Ezer kilométerekről egy pillantást vethetünk a rádióteleszkópjaikra. Tíz percet engedélyeznek a számunkra, aztán egy másik fekete lyukba szippantanak, és irány vissza a Földre. Ezért adtunk ki háromtrillió dollárt?

— Talán mellélőttünk — mondta Lunacsarszkij. — Talán tényleg csak az volt a valódi céljuk, hogy megvessék a lábukat a Földön. Ellie képzeletében megjelent, ahogy valakik a sötét éjszakában lázasan árkokat ásnak Trója falain belül.

Eda szétterpesztett ujjú tenyerével legyingetve igyekezett megnyugtatni őket. — Türelem, meglátjuk — mondta. — Ez nem ugyanaz az alagút. Miből gondolják, hogy visszavezet a Földre?

— Nem a Vegára szándékoztunk menni? — kérdezte Devi.

— Vegyük úgy, hogy kísérletezünk. Lássuk, hol bukkanunk ki legközelebb.

Ebben az alagútban ritkábban ütődtek a falnak, és kevesebb volt a hullámmozgás. Eda és Vaygay egy Kruskal-Szekeres-koordinátákkal felrajzolt tér-idő diagramon vitatkoztak, Ellie-nek fogalma sem volt, miről beszélnek. A lassulási szakasz, az, amelyben úgy érezték, mintha hegymenetben haladnának, most is kellemetlennek bizonyult.

Az alagút végén a fény most narancsszínű volt. Meglehetősen nagy sebességgel értek egy érintkező bináris rendszerbe, két napja érintkezett egymással. Egy puffadt, idősecske vörös óriás csillag külső rétegei átfolytak egy a Napra emlékeztető, élettel teli, középkorú sárga törpe csillag fotoszférájába. A két csillag érintkezési zónája vakítóan fénylett. Ellie kereste, vannak-e törmelékgyűrűk, vagy bolygók, vagy rádióobszervatóriumok, de semmi ilyesmit nem látott. Persze, ez semmit sem jelent, mondta magának. Lehet, hogy a rendszernek egész csomó bolygója van, csak ezzel a vacak teleobjektívvel nem lehet őket látni. Papírra vetítette a kettőscsillag képét és rövid fókuszú lencsével lefényképezte.