Carl Sagan - Kapcsolat

Vaygay és Eda fülig merültek a gravitációs fizika rejtelmeibe, adogatták egymásnak a különös szakszavakat: örvénykeltők, terjedésárnyékok renormalizációja, időjellegű Killing-vektorok, nem-Ábelian féle szelephatás-változatlanság, a szupergravitáció tizenegy dimenziós Kaluza-Klein-féle kezelése, na és persze Eda egyedülálló szuperegyesítése. Azt azonban egyetlen pillantásra meg lehetett állapítani, hogy ők sem igazán találnak magyarázatot rá, valójában mi is történik. Néhány óra múlva már előbbre lennének, gondolta Ellie. Úgy tűnik, hogy a Földön ismert fizikában valóban semmi nem létezik, amit a szuperegyesítés ne fogna át. Lehet, hogy ez az… alagút maga is az Eda-féle mezőegyenletek valamilyen, eddig ismeretlen megoldása.

— Látott már valaki csupasz szingularitást? — kérdezte Vaygay. — Fogalmam sincs, hogy nézhet ki — felelte Devi.

— Elnézést. Lehet, hogy nem is csupasz. Tapasztalnak esetleg a gondolatmenetükben valami fordított okságot, valami meglepően szokatlant — teljesen őrült érzést —, például, hogy a feldobott tojás szétválik sárgájára és fehérjére…?

Devi szeme keskenyre szűkült, rámeredt Vaygay-re.

— Semmi baj — szólt bele gyorsan Ellie. Vaygay túl ideges, nyugtatta meg önmagát. — Ezek a szokásos kérdések a fekete lyukakkal kapcsolatban, bár teljesen hülyén hangzanak.

— Nem a hangzás — felelte Devi vontatottan —, a kérdés a hülye. De aztán elmosolyodott. — Tény, hogy nagyszerű utazás volt. Mindannyian helyeseltek. Vaygay lázba jött.

— Ez a kozmikus szabályozás rendkívül precíz esete — mondta. A szingularitások még a fekete lyukakon belül is láthatatlanok.

— Vaygay csak tréfál — szólalt meg Eda. — Ha egyszer már belül vagyunk az eseményhorizonton, semmilyen módon nem lehet megszökni a fekete lyuk szingularitása elől.

Devit láthatóan nem nyugtatta meg Ellie, kétkedve nézte Vaygay-t és Edát. A fizikusok kénytelenek egyre újabb szavakat, kifejezéseket találni a hétköznapi tapasztalattól merőben eltérő elképzeléseikre. Általában igyekeznek elkerülni a nyelvújítást, inkább valamiféle hasonlóságból indulnak ki ismert, megszokott szavakkal, legyen az bármilyen távoli is. A másik lehetőségük az, hogy a felfedezéseket, új képleteket egymásról, tudóstársaikról nevezik el. Ezt meg is szokták tenni. De aki nem tudja, hogy fizikáról van szó, abban valóban kételyek ébredhetnek elmeállapotukat illetően.

Ellie felállt, hogy odalépjen Devihez, de ekkor Xi nagyot kiáltott. Az alagút falai összeszűkültek a dodekaéder körül, préselni kezdték előre. Kellemes ritmusban, ahányszor a dodek annyira lelassult, hogy már szinte állt, a falak újra meg újra lendítettek rajta egyet. Ellie enyhe émelygést érzett. Egyes pontokon nehéz volt előrejutni, a falak keményen dolgoztak, az alagút hullámzott, ahogyan a falak összehúzódtak, aztán megint elernyedtek. Másutt, különösen az egyenes szakaszokon, viszonylag gyorsan jutottak előre.

Nagyon messze előttük Ellie parányi fénypontot pillantott meg, a fény lassan erősödött. A dodekaéder belsejét kékesfehér sugárzás töltötte be. Csillogva verődött vissza az immár szinte mozdulatlan fekete erbiumhengerekről. Noha úgy tűnt, az utazás mindössze tíz vagy tizenöt percig tartott, ez a vakító ragyogás előttük óriási ellentétben volt az eddigi bizonytalan derengéssel. Most már rohantak feléje, száguldottak az alagútban, és egyszerre kirobbantak belőle valahová, ami úgy látszott, a megszokott űr. Előttük, ijesztően közel, hatalmas, kék-fehér nap ragyogott. Ellie rögtön tudta, ez a Vega.

Óvakodott tőle, hogy közvetlenül a teleobjektíven át nézze; ezt még a Nappal sem tanácsos megtenni, pedig a Nap nem ennyire izzó, halványabb a fénye. A lencse segítségével fehér papírlapra vetítette ki a csillag képét. Két nagy napfoltcsoportot látott, és a gyűrű síkjában mintha valamilyen anyag sötétebb árnyékát vélte volna felfedezni. Letette a kamerát, kinyújtotta a karját, a kezével eltakarta a Vega korongját, és most meglátta a csillag körül a kiterjedt, tündöklő koronát, amely eddig beleveszett a ragyogásba.

Árnyékoló kezének védelmében vizsgálni kezdte a csillagot körülvevő törmelékgyűrűt. Mióta csak megkapták a prímszámokból álló Üzenetet, világméretű vita folyt a Vega-rendszer természetéről. Mivel itt most a Föld bolygó csillagászait képviselte, Ellie nagyon remélte, hogy nem fog hibázni. Egy sor videofelvételt készített. Már csaknem a gyűrű síkjában voltak, a törmelékáradat itt megszakadt, egy darabon puszta volt az űr a csillag körül. Hatalmas méretéhez képest a gyűrű meglepően vékony volt. Ellie ki tudott venni halvány színárnyalat-különbségeket a gyűrűkön belül, de gyűrűrészecskéket nem lehetett megkülönböztetni. Ha fennáll valamilyen mértékű hasonlóság a Szaturnusz gyűrűivel, akkor egy pár méternyi átmérőjű részecske már óriásinak számítana. Lehet, hogy a Vega gyűrűi teljesen porszemekből, sziklatörmelékből és jégszilánkokból állnak.

Ellie hátrafordult, hogy lássa, honnan jöttek. Feketeséget látott körkörös feketeséget, feketébbet a bakacsin bársonynál, sötétebbet a legsötétebb éjszakánál. Az egyébként — ahol a különös jelenség nem fedte el — jól látható Vega gyűrű-rendszer egy része eltűnt mögötte. Ellie megfeszített figyelemmel vizslatta a teleobjektíven át, és mintha a feketeség kellős közepéből halvány, bizonytalan fények villództak volna. Hawking-sugárzás? Nem, annak ehhez túlságosan hosszú a hullámhossza. Vagy a Föld bolygó fénye száguldana még mindig az alagútban? A feketeségen túl ott van Hokkaido.

Bolygók. Hol vannak a bolygók? Végigjártatta a teleobjektívet a gyűrűn, kereste, vannak-e beleágyazódott bolygók — vagy legalább az Üzenetet küldők valami nyomát. Figyelmesen vizslatta a gyűrűben tátongó puszta részeket, mutat-e valami arra, hogy ott vannak, akik képesek voltak a gravitációt úgy befolyásolni, hogy a törmelékáradat megszakadjon. De semmit sem talált.

— Sehol egy bolygó? — kérdezte Xi.

— Sehol. Csak néhány nagy üstökös farkát látom, eléggé közel vannak. De semmit, amit bolygónak tarthatnék. A gyűrűkből viszont több ezer lehet. Amennyire meg tudom állapítani, mind törmelékből áll. Úgy tűnik, a fekete lyuk hatalmas rést ütött bennük. Mi most a résben vagyunk, lassan keringünk a Vega körül. A rendszer nagyon fiatal — legfeljebb néhány százmillió éves lehet —, és egyes csillagászok szerint még nem lehetnek benne bolygók. De akkor honnan jött az adás?

— Lehet, hogy ez nem is a Vega — mondta Vaygay. — A rádiójelek a Vegáról jönnek, de az alagút valamelyik másik csillagrendszerbe visz.

— Lehet, de akkor fura véletlen, hogy annak a másik csillagnak a színhőfoka azonos a Vegáéval — kékes, látják —, és ugyanaz a törmelékrendszere is. Márpedig az, ebben a fényözönben meg lehet állapítani a konstellációból. Én még mindig tizet teszek egy ellen, hogy ez a Vega.

— De hát akkor hol vannak? — kérdezte Devi.

A rendkívül éles szemű Xi szótlanul, kutatva bámult felfelé — át a szerves szilikon szerkezeten, az áttetszővé vált ötszögletű lapokon, messze a gyűrű síkja fölé. Ellie tekintete követte Xiét. Igen, ott volt valami, csillogott a napfényben, és kivehető volt szögletes formája. Ellie most a teleobjektíven át figyelte. Hatalmas, szabálytalan sokszög volt, minden oldalán…, valami kerek? Kör? Korong? Tál?

— Itt az objektív, Qiaomu, nézzen bele. Mit lát?