Carl Sagan - Kapcsolat

— Igen. Jól hallottam, Ken, hogy a rejtjelkulcs benne van végig az egész Üzenetben? Hogy számtalanszor ismétlődik? És hogy megjött már röviddel az után, hogy Arroway az első jeleket elkapta?

— Röviddel az után, hogy Arroway felfedezte a palimpszeszt harmadik rétegét, a Gép konstrukciós rajzait.

— És technikailag sok állam képes rá, hogy használja a rejtjelkulcsot, ugye?

— Hát, ahhoz egy fáziskorrelátornak nevezett készülékre lesz szükségük. De sokan képesek lesznek rá. Legalábbis a számottevő országok biztosan.

— Akkor nem lehet, hogy az oroszok esetleg már egy évvel ezelőtt is használhatták a rejtjelkulcsot? Vagy a kínaiak, vagy a japánok. Honnan tudhatjuk, nincs-e náluk már félig készen a Gép?

— Ez nekem is eszembe jutott, de Marvin Yang azt állítja, lehetetlen. A műholdfelvételek, az elektronikus hírszerzés, a hozzáértő szakemberek mind azt bizonyítják, hogy sehol semmi jele egy olyan hatalmas létesítménynek, amilyen a Gép megépítéséhez szükséges volna. Nem, mindannyian elbambultuk a kérdést. Mindannyiunkat félrevezetett a feltételezés, hogy a rejtjelkulcsnak nem az Üzenetben, hanem előtte kell érkeznie. Csak amikor az Üzenet újrakezdődött, és rájöttünk, hogy rejtjelkulcs sehol, akkor kezdtük más lehetőségeken törni a fejünket. És szorosan együtt az oroszokkal meg mindenki mással. Nem valószínű, hogy bárki előnyben lenne hozzánk képest, másrészt viszont most már mindenkinek ott a kezében a rejtjelkulcs. Nem hiszem, hogy bármit csinálhatnánk egyoldalúan.

— Nem is akarom, hogy bármit egyoldalúan csináljunk. Csak biztos akarok lenni benne, hogy más sem csinál semmit egyoldalúan. Na jó, térjünk vissza a rejtjelkulcsra. Most már tudják, hogyan kell mondani azt, hogy helyes meg helytelen, ha — akkor, és hogy a tér görbült. És ezzel hogyan építik meg a Gépet?

— Tudja, Elnökasszony, szerintem ez a nátha vagy mi egy cseppet sem befolyásolja a képességeit. Szóval, most elkezdődhet a dolog. Megrajzolhatják nekünk például az elemek periódusos rendszerének táblázatát, ezáltal megnevezhetik az összes elemet, az atomelméletet, a tudnivalókat a nukleusznkról, a protonokról, a neutronokról, az elektronokról. Aztán átfutnak a kvantumelméleten, csak, hogy biztosak legyenek benne, figyelünk rájuk — már az eddigi anyagban is akad számunkra újdonság. Aztán a szükséges szerkezeti anyagokra összpontosítanak. Valamilyen okból szűkség lesz két tonna erbiumra, ezért közölnek egy új technológiát, hogyan vonható ki közönséges sziklákból.

Der Heer színpadias mozdulattal tárta szét felfelé fordított tenyerű kezét. — Meg ne kérdezze, minek nekünk a két tonna erbium. Senkinek sincs róla fogalma sem.

— Nem azt akartam kérdezni. Hanem azt, hogyan adták tudtukra, mennyi egy tonna.

— Planck-tömegekben. A Planck-tömeg…

— Ne, ne. Nyilván a világegyetem minden fizikusa ismeri, igazan van? Én meg életemben sem hallottam róla. A lényeg: megértjük most már annyira a rejtjelkulcsot, hogy nekiláthassunk elolvasni a. Üzenetet? Meg fogjuk tudni építeni azt a szerkentyűt vagy sem?

— Úgy tűnik, hogy a válasz: igen. Még csak alig pár hete van a kezünkben a rejtjelkulcs, és máris szinte az ölünkbe hullottak az Üzenetnek egész fejezetei. Rendkívül pontos, érthető rajzok, kimerítő magyarázatok, és amennyire most megítélhető, az Üzenetben rengeteg az ismétlés, a visszautalás. Ha eléggé jól fogja érezni magát, hogy eljöhessen a keddi legénységkijelölő ülésre, ott már tudunk mutatni a Gépről egy háromdimenziós modellt. Azt még nem tudjuk, mit fog tudni a Gép, hogyan működik. És van néhány furcsa szerves kémiai dolog, amiről nehéz elképzelni, hogy gépalkatrész lenne. De majdnem mindenki lehetségesnek tartja, hogy meg tudjuk építeni a Gépet.

— És ki az, aki szerint nem?

— Hát, Lunacsarszkij és az oroszok. Na meg persze Billy Jo Rankin. És vannak, akik még mindig attól rettegnek, hogy a Gép felrobbantja a világot, vagy tótágast állítja a Föld tengelyét vagy ilyesmi. A tudósok legtöbbjére viszont mély hatást tett az, amilyen pontosak az utasítások, és hogy hányféle módon próbálják számunkra teljesen világossá tenni a magyarázatokat.

— És mi a véleménye Eleanor Arroway-nek?

— Őszerinte, ha rosszat forralnának ellenünk, alig huszonöt év múlva itt lehetnének, mi pedig huszonöt év alatt mit sem tudnánk tenni annak érdekében, hogy megvédjük magunkat tőlük. Túlságosan messze járnak előttünk. Ezért neki az a véleménye, hogy a Gépet meg kell építeni, és ha féltjük a környezetet, akkor építsük valami félreeső, távoli helyen. Drumlin professzort ez annyira nem érdekli, hogy tőle akár Pasadena központjában építhetjük. Ő úgyis végig ott akar lenni a Gép építésénél, mondta, így hát, ha felrobban, lesz az első, aki elszáll.

— Drumlin, Drumlin… nem neki jutott elsőként eszébe, hogy az Üzenet egy gépkonstrukció?

— Nem egészen, ő…

— Elolvasom az egész tájékoztató anyagot a keddi értekezletre. Van még valamije a számomra?

— Komolyan hozzá akar járulni, hogy Hadden építse meg a Gépet?

— Hát, tudja, hogy nemcsak rajtam múlik. A megegyezés, amit most Párizsban barkácsolnak, a szavazatok egynegyedét szánja nekünk. Egynegyede az oroszoké, a kínaiak és a japánok együtt kaptak egy negyedrészt, és nagyjából a maradék negyedrészen osztoznak mind a többiek. Egy csomó állam akar részt venni a Gép építésében, vagy legalább alkatrészt gyártani hozzá. Presztízskérdés is számukra, meg új üzemek létesítésének, új ismeretek megszerzésének a lehetősége is lebeg a szemük előtt. Amíg senki sem vág elébünk, addig nekem nincs is semmi kifogásom ez ellen. Lehet, hogy Haddennek is jut egy szelet az ügyből. Hol itt a probléma? A műszaki tudása megvan hozzá, nem?

— Minden bizonnyal. Csak…

— Ha nincs más, Ken, akkor kedden találkozunk, feltéve, hogy a vírusom is úgy akarja.

Amikor der Heer behúzta maga mögött az ajtót, és a szomszédos nappaliból elindult kifelé, robbanásszerű elnöki tüsszentés harsant. Az egyik heverőn nyársat nyelt tartásban üldögélő ügyeletes testőrtiszt láthatóan megdöbbent. A lábánál heverő táska tömve volt egy nukleáris háborút elindító, kódolt parancsokkal. Der Heer lefelé fordított, szétterpesztett ujjú tenyerének egyetlen legyintése azonban megnyugtatta. A tiszt bocsánatkérően elvigyorodott.

— Az lenne ott a Vega? Ami miatt ez az egész balhé van? — kérdezte az elnök kicsit csalódottan. A fotósoknak kiszabott idő lejárt, és a sok villanófény és reflektor bántó fényözöne után most az elnök szeme lassan alkalmazkodott a sötétséghez. Az, hogy a holnapi újságok tele lesznek azzal, amint az elnök kigúvadt szemmel bámul a Tengerészeti Obszervatórium teleszkópjába, persze még hagyján. De az égvilágon semmit nem látott addig, amíg a fotósok el nem takarodtak, és végre megint rájuk borult a sötétség.

— Miért imbolyog?

— A levegő turbulenciája miatt látja így, Elnökasszony — magyarázta der Heer. — A meleglevegő-buborékok eltorzítják a képet.

— Mint amikor reggeli közben a kenyérpirító fölött nézek. Egyszer úgy láttam, mintha a fél arca levált volna — mondta az elnök a felfedezésnek örülve, kicsit hangosabban, hogy a mellettük az obszervatórium parancsnokával beszélgető hitvestársa is hallhassa

— Ja. Mostanában nem is áll már a pirító az asztalon — felelte a férj mosolyogva.

Mielőtt visszavonult volna, Seymour Lasker a Nemzetközi Konfekcióipari Szakszervezet egyik magas rangú vezetője volt. Évtizedekkel korábban, a New York-i Leánykakabát Vállalat képviselőjeként ismerte meg későbbi feleségét, és addig intéztek egy a végtelenségig elhúzódó szakszervezeti ügyet, amíg beleszerettek egymásba. Kapcsolatuk most is töretlen, ami — figyelembe véve jelenlegi még újdonságnak számító beosztásukat — igazán említésre méltó.