Ellie meglepetésére a tömeg helyeslően felmorajlott. A szónok olyan elégedetlenségre tapintott rá, amelyet ő csak halványan sejtett.
— A tudósok nem hisznek benne, hogy Isten gyermekei vagyunk. Ők azt állítják, a majmoktól származunk. Kommunisták vannak köztük, jól ismerjük őket. Azt akarjátok, hogy az ilyen emberek döntsék el a világ sorsát?
A tömeg dörgő “Nem!”-mel felelt.
— Azt akarjátok, hogy hitetlenek bandája szóljon Istennel? “Nem!” — dörgött megint a válasz.
— Vagy netán az Ördög? Eladják a jövőnket holmi más világból érkezett szörnyeknek. Fivéreim, nővéreim, ez a hely a Gonosz tanyája!
Ellie azt hitte, a szónok nem vette észre, hogy ők is hallgatják. De most feléjük fordult, és a drótkerítésen túl
a kocsioszlopra mutatott. — Ezek nem szólhatnak a mi nevünkben! Nem képviselhetnek bennünket! Nincs joguk a mi nevünkben tárgyalni!
A tömegben mozgolódás támadt. Valerian és a sofőr megrettentek. Mivel a motorok jártak, nekilódultak, és egy perc múlva már az Árgusnak még jó néhány mérföldnyire levő központi épülete felé száguldottak a pusztában. De Ellie még tisztán értette a szónoknak a tömeg zúgását és a gumik süvítését túlharsogó hangját.
— Megállítjuk a Gonoszt, esküszöm!
A teológusok kellemes helyzetben vannak. Megengedhetik maguknak, hogy úgy ábrázolják a Vallást, mint ami ragyogó, természetes tisztaságában a Mennyből szállt alá. A történész feladata kevésbé hálás. Neki fel kell tárnia a tévedések és bűnök elkerülhetetlen szövevényét, melyre a Vallás hosszú földi története során egy gyenge és korcs faj körében kényszerült.
Edward Gibbon, A Római Birodalom hanyatlása, és bukása, XV
Ellie nem szerette a gombokat ötletszerűen nyomogatni, szisztematikusan ment végig sorban a tévéprogramokon. Eljutott a TABS-ig. A Turner-American Broadcasting System a nagy kereskedelmi tévétársaságok egyike volt, amelyek a most már széleskörűen elterjedt műholdas közvetítés és a 180 csatornás kábeltévék működésének kezdetéig uralkodó szerepet játszottak az Egyesült Államokban. Palmer Joss ritka fellépéseinek egyikét sikerült kifognia. Akárcsak a legtöbb amerikai, Ellie is azonnal felismerte Joss zengő orgánumát, szerény, de vonzó külsejét, a szeme alatt most is ott voltak a mély árnyékok, amiről az embernek az volt a benyomása, hogy Jossnak álmatlan éjszakákat okoz a szüntelen aggódás embertársaiért.
— Valójában mit tett értünk a tudomány? — tette fel Joss a szónoki kérdést. — Tényleg boldogabbak lettünk tőle? Nem a holografikus vevőkre és a mag nélküli grapefruitra gondolok. Ami az alapvető dolgokat illeti, most boldogabbak vagyunk? Vagy a tudomány csak kábít bennünket mindenféle játékszerekkel, technikai szerkentyűkkel, és közben aláássa a hitünket?
No Iám, gondolta Ellie, itt egy ember, aki kevésbé bonyolult időkre vágyik, egy olyan ember, aki össze szeretné békíteni az összebékíthetetlent. Kiátkozta a pop-vallás szélsőségeit, és azt hiszi, ez feljogosítja arra, hogy most a fejlődést és a relativitást támadhassa. Miért ne vitassuk az elektronok létezését is? Palmer Joss sosem látott még egyetlenegyet sem, és a Bibliában nem esik szó elektromágnesekről. Bár még sosem hallgatta meg egyetlen beszédét sem, Ellie biztos volt benne, hogy Joss előbb vagy utóbb az Üzenetnél köt ki, és így is történt.
— A tudósok megtartják maguknak, amire rájönnek, nekünk csak morzsákat juttatnak belőle — épp csak annyit, hogy nyugton maradjunk. Szerintük mi túl ostobák vagyunk ahhoz, hogy megértsük, mit is csinálnak. Nem bizonyítanak, csak kinyilatkoztatnak, mintha amit mondanak, szentírás lenne, nem pedig spekuláció, elméletek, hipotézisek — a józan ember az ilyesmit találgatásnak hívja. Nem érdekli őket, hogy az új elméletek inkább hasznára válnak-e az embereknek, mint régi hitük, amelyet helyettesíteni próbálnak velük. Túl nagyra tartják a saját tudásukat, és túlságosan lebecsülik a mienket. Ha magyarázatot követelünk, azt felelik, évekbe telne, míg megértenénk. Értek én is valamicskét az ilyesmihez, vannak a vallásban is dolgok, amelyek megértése éveket kíván. Egész életünket rááldoz— hatjuk, akkor sem érthetjük meg a mindenható Isten természetét. Csakhogy a tudósok nem fordulnak a vallási vezetőkhöz, nem kérik az ő sokéves tanulmányaikon alapuló tanácsaikat, véleményüket, imáikat. Fütyülnek ránk, csak akkor jutunk eszükbe, ha tévútra kell vinni, be kell csapni bennünket.
— Most meg azt állítják, Üzenetet kaptak a Vega csillagtól. Csakhogy egy csillag nem tud üzenni. Valaki üzen. Ki? Isteni vagy ördögi szándék rejlik-e az Üzenet mögött? Ha megfejtik az Üzenetet, így fog-e végződni: “Szívélyes üdvözlettel, Isten”…, vagy “Maradtam, az Ördög”? Ha a tudósok eljutnak odáig, hogy közlik velünk, mi áll az Üzenetben, a teljes igazságot fogják közölni? Vagy elhallgatnak dolgokat, merthogy úgysem értenénk meg, vagy mert nem stimmel össze azzal, amit ők elképzeltek? Nem ezek az emberek tanítottak meg bennünket, hogyan pusztíthatjuk el saját magunkat?
— Bizony mondom néktek, barátaim, a tudomány túl fontos dolog ahhoz, hogy a tudósokra hagyjuk. A megfejtésben részt kellene venniük a nagy vallások képviselőinek. Kell, hogy betekintésünk legyen a nyers adatokba. “Nyers”, így mondják a tudósok. Máskülönben… máskülönben hová jutunk? Majd bemesélnek nekünk valamit az Üzenetről. Talán a valódi véleményüket, talán nem. Nekünk meg el kell fogadnunk, bármit is mondanak. Vannak dolgok, amikhez a tudósok értenek. És — szavamra — vannak dolgok, amikről fogalmuk sincs. Lehet, hogy valamilyen égi lénytől kaptak üzenetet, lehet, hogy nem. Biztosak lehetnek benne, hogy az Üzenet nem valamiféle Aranyborjú? Szerintem, ha látnának egyet, akkor sem jönnének rá, mit is látnak. Ezeknek köszönhetjük a hidrogénbombát! Bocsásd meg nekem, Istenem, hogy képtelen vagyok hálásabb lenni ezekhez a kedves lelkekhez.
— Én láttam Istent, szemtől szemben. Imádom Őt, bízom Benne, szeretem Őt, teljes lelkemből, egész valómmal. Nem hiszem, hogy létezik mélyebb hit az én hitemnél. A tudósok nem hihetnek erősebben a tudományban, mint ahogyan én Istenben.
— Ők bármelyik pillanatban készek felrúgni az “igazságaikat”, amint feltűnik egy újabb eszme. Még büszkék is rá. Határtalannak tartják a tudást. Azt hiszik, az idők végezetéig tudatlanságra vagyunk ítélve, hogy a természetben sehol sincs bizonyosság. Newton felrúgta Arisztotelészt. Einstein felrúgta Newtont. Holnap valaki fel fogja rúgni Einsteint. Alighogy megértettünk egy elméletet, máris egy másik lép a helyébe. Nem is lenne olyan nagy baj, ha figyelmeztettek volna, hogy a régi eszmék vitathatók. Newton gravitációs törvénye, így mondták. Még most is így mondják. De ha egyszer természeti törvény, hagy lehet téves? Hogy lehet felrúgni? Egy természeti törvényt csak Isten változtathat meg, nem a tudósok. A tudósok tévedésben vannak. Ha Albert Einsteinnek van igaza, akkor Isaac Newton kontár amatőr volt.
— Jusson eszetekbe, hogy a tudósok hányszor tévednek. EI akarják venni tőlünk a hitünket, és semmiféle lelki értéket nem kínálnak cserébe. Nem fogom elhagyni Istent csak azért, mert a tudósok írnak egy könyvet, és azt mondják róla, hogy üzenet a Vegáról. Nem fogom a tudományt imádni. Nem szegem meg az első parancsolatot. Nem borulok le az Aranyborjú előtt.
Читать дальше