Carl Sagan - Kapcsolat

— Na ugye, hogy igazam volt? — suttogta Kitz az asztal fölött áthajolva der Heernek. — Vagy maga szívesen venné, ha a japánok vagy a kínaiak, vagy az oroszok tudomást szereznének erről az üzenetről?

— Könnyű lesz megfejteni? — az elnök hangja elnyomta a suttogást.

— Minden tőlünk telhetőt el fogunk követni. És talán jó volna, ha a Nemzetbiztonsági Tanács is besegítene. De ha nem jön a Vegáról valamilyen világos útbaigazítás, attól tartok, nem sokra megyünk. Az üzenet nyelvezete egészen biztosan nem angol, nem is német, egyetlen európai nyelv sem. Csak abban reménykedhetünk, hogy az üzenet egyszer, talán a 20 000-ik, talán a 30 000-ik oldallal véget ér, aztán rögtön újrakezdik megint, és akkor pótolhatjuk a hiányzó részeit. Az is lehet, hogy még mielőtt végigadnák az üzenetet, jön valamilyen használati utasítás, hogyan értelmezhetjük.

— Ha megengedi, elnökasszony…

— Elnökasszony, ez az úr dr. Peter Valerian, a Kaliforniai Technikai Intézettől, a terület egyik úttörő kutatója.

— Kérem, folytassa, Valerian doktor.

— Ezt az adást szándékosan sugározzák nekünk. Tudják, hogy itt vagyunk. Az elkapott 1936-os adás révén van már elképzelésük, hol tart nálunk a technika, mennyit okosodtunk. Nem vállalták volna a nehézségeket, ha nem az lenne a szándékuk, hogy megértsük az Üzenetet. Valahol benne van a kulcs, amely hozzásegít bennünket, hogy megérthessük. Csupán összegeznünk és nagyon alaposan elemeznünk kell az összes rendelkezésünkre álló adatot.

— Mégis, mit gondol, mi lehet az Üzenetben?

— Elképzelni sem tudom, elnökasszony. Én is csak azt ismételhetem, amit Arroway doktor mondott. Az Üzenet nagyon bonyolult, összetett. A küldőknek nagyon fontos, hogy megkapjuk. Talán ez az egész a Galaktikus Enciklopédia egy vékonyka kötete. A Vega csillag körülbelül háromszor masszívabb a Napnál, és vagy ötvenszer fényesebb. Mivel ilyen nagy mértékben használja el nukleáris tüzelőanyagát, élettartama sokkal rövidebb a mi Napunkénál…

— Ez az. Lehet, hogy baj van a Vegával — vágott közbe a Hírszerzőközpont igazgatója. — Talán pusztulóban van a bolygójuk. Talán azt szeretnék, ha valaki tudomást szerezne a civilizációjukról, mielőtt eltűnik.

— Vagy esetleg azt keresik — vetette fel Kitz —, hová lehetne átköltözködni, és a Föld nagyon megfelelne nekik. Talán nem is véletlen, hogy pont Adolf Hitler képét sugározzák vissza.

— Hagyják abba — szólalt meg Ellie. — Rengeteg minden lehetséges, de nem minden. Az üzenő civilizációnak semmilyen módja nincs megtudni, megkaptuk-e az Üzenetet, még kevésbé azt, hogy jutunk-e valamire a megfejtésével. Ha fenyegetőnek találjuk, nem vagyunk kötelesek válaszolni rá. De még ha válaszolnánk is, újabb huszonhat évnek kellene eltelnie, mire megkapnák a választ, majd további huszonhatnak ahhoz, hogy az ő válaszuk elérjen bennünket. A fény gyorsan terjed, de a fénysebesség sem végtelen. Biztonságos távolságban vagyunk a Vegától. És ha az újabb Üzenettel kapcsolatosan aggályaink támadnának, évtizedek állnak rendelkezésünkre, hogy eldöntsük, mitévők legyünk. Nem kell rögtön pánikba esni. Az utolsó szavakat erős nyomatékkal ejtette ki, közben kedvesen rámosolygott Kitzre.

— Nem vonom kétségbe, amit mond, Arroway doktor — felelte az elnök. — De az események gyorsan peregnek. Átkozottul gyorsan. És túl sok a ha, meg a talán. Közölni kellene valamit most már a nyilvánossággal is, eddig még említést sem tettem róla. Még a prímszámokról sem, nemhogy arról a Hitler-szemétről. Most meg döntenünk kell a “könyvről”, amit maga szerint sugároznak nekünk. És mivel maguk tudósok nem szeretnek nyilatkozni, mindenféle hírek kelnek lábra. Hol az a dosszié, Phyllis? Tessék, nézzék ezeket az újságcímeket!

A kinyújtott kezében lobogtatott újságkivágások kisebb eltérésekkel mind ugyanazt adták hírül, a szokott firkász-stílusban: “Az űrdoki szerint szörnyek rádióznak velünk”, “Csillagász-távirat értelmes földönkívülieket sejtet”, “Égi hangok?” és “Idegenek! Jönnek az idegenek!”. Az elnök elengedte a papírfecniket, lehullottak a padlóra.

— Legalább a Hitler-sztorit nem szagolták még ki. Már várom, hogy ilyen címeket olvassunk: “Az USA szerint Hitler él és virul az űrben”. Vagy még rosszabbakat. Sokkal rosszabbakat. Szerintem jobb, ha most abbahagyjuk az értekezletet, és később majd újra összejövünk.

— Ha megengedi, elnökasszony — der Heer láthatóan nem szívesen vágott közbe. — Elnézését kérem, de van néhány nemzetközi vonatkozása a dolognak, amelyeket szerintem most kell megbeszélnünk.

Az elnök megadóan sóhajtott, mire der Heer folytatta: — Kérem, Arroway doktor, ítélje meg, helyesen látom-e. A Vega csillag nap nap után felkel az új-mexikói puszta felett, és ekkor maga megkapja ennek a komplex adásnak — vagy minek nevezzük — azt az oldalát vagy mit, amit abban a pillanatban éppen sugároznak a Földre. Aztán, vagy nyolc órával később a csillag lenyugszik. Eddig stimmel? Jó. Másnap keleten a csillag megint felkel, de a lenyugvása és újra felkelte között eltelt idő alatt, amíg nem láthatta, maga néhány oldalt nem foghatott, kimaradtak. Így van? Mintha a harmincadiktól az ötvenedikig, aztán a nyolcvanadiktól a századik oldalig kapná az anyagot. Bármilyen türelmesen figyelünk is, rengeteg információt elszalasztunk. Fehér foltok maradnak, még ha az adást megismétlik, akkor is.

— Pontosan így van. — Ellie felállt és egy hatalmas földgömbhöz lépett. A Fehér Ház láthatóan nem értett egyet azzal, hogy a Föld tengelye ferde lenne; ezé a földgömbé mindenesetre kifejezetten függőleges volt. Ellie könnyedén pördített rajta egyet. — A Föld forog. Ha el akarjuk kerülni a vételi szüneteket, egy csomó rádióteleszkópot kell elhelyeznünk sok hosszúsági körön. Ha bármelyik ország csak a saját területén veszi az adást, hol tudja fogni, hol nem — lehet, hogy épp a legérdekesebb résznél szakad meg. Ez ugyanaz a probléma, amivel az amerikai bolygóközi űrjárművek is szembesülni kényszerülnek. Ha elhaladnak egy bolygó mellett, visszasugározzák a Földre, amit észlelnek, de lehet, hogy abban a pillanatban az Egyesült Államok épp a Föld túlsó felén van. Ezért a NASA három, a Föld körül a hosszúság mentén egymástól egyenlő távolságra levő rádió-nyomkövető állomást létesített. Évtizedeken át kitűnően beváltak. Csakhogy… — Ellie elhallgatott, a tekintete a NASA vezetőjéét, P. L. Garnsonét kereste. A sovány, halvány arcú, barátságos külsejű férfi szeme megrebbent.

— Aha, köszönöm. Igen. A rendszer neve Mélyűrkutató-hálózat, és nagyon büszkék vagyunk rá. A Mojave-sivatagban, Spanyolországban és Ausztráliában vannak az állomásaink. Nem bővelkedünk anyagiakban, de ha kapunk némi segítséget, biztos vagyok benne, hogy fejleszteni tudjuk a dolgot.

— Spanyolországban és Ausztráliában? — kérdezte az elnök.

— Ha kizárólag tudományos kutatómunkáról van szó — mondta a külügyminiszter —, biztosan nem lesz probléma. Hanem, ha politikai felhangja is van, akkor rázósabb lehet a dolog.

Amerika kapcsolatai épp az utóbbi időben mindkét országgal hűvösebbekké váltak.

— Márpedig, semmi kétség, vannak politikai felhangok — felelte az elnök kissé zsémbesen.

— De hát nem vagyunk a Föld felszínéhez kötve — avatkozott be a légierő egyik tábornoka. — Ráállhatunk a forgási periódusra. Nem kell hozzá más, csak egy nagy rádióteleszkóp Föld körüli pályán.