Carl Sagan - Kapcsolat

Az ufó-jelentések legnagyobb részében, folytatta a Hírszerzőközpont igazgatója, az észlelő által félremagyarázott, természetes tárgyakról, eseményekről van szó. Szokatlan formájú vagy kísérleti repülőszerkezetről, az alacsony felhőzeten visszaverődő gépkocsireflektorról, hőlégballonról, madarakról, szentjánosbogarakról, de lehetnek rendhagyó légköri viszonyok között látott bolygók vagy csillagok is. Sok bejelentésről derült ki, hogy vicc, vagy bomlott elmék látomása volt. Amióta a negyvenes évek végén megszületett a “repülő csészealj” kifejezés, a világon több mint egymilliószor jelentették, hogy ufót láttak, de egyetlen jelentés esetében sem volt elfogadható bizonyíték arra, hogy a dolognak valóban köze lett volna földövkívüliek látogatásához. De az ötlet nagy visszhangot keltett, számos csoport és kiadvány, de még néhány tudós is akadt, akik nem hagyták elsorvadni az ufók és a más világokon létező élet feltételezett kapcsolatának gondolatát. Az utóbbi időben az ezredfordulóval kapcsolatos eszmefuttatásokban is felbukkannak az emberiség csészealjon érkező, földön kívüli megmentői. A légierő hivatalos vizsgálatét, amelyet egyik financiális megnyilvánulásában Kék Könyv-projektként említettek, a hatvanas években lezárták, mivel nem jutottak vele semmire, noha a légierő meg a CIA együttesen próbált fenntartani valami csekély érdeklődést iránta. A tudományos világnak szilárd meggyőződése volt, hogy nem érdemes foglalkozni a dologgal. Olyannyira, hogy amikor Jimmy Carter átfogó ufó-tanulmány készítésére kérte föl a NASA-t, tőlük teljesen szokatlanul visszautasították az elnöki kérést.

— Valójában — szólalt meg az asztalnál ülő tudósok egyike, akinek nem volt tapasztalata az ilyen értekezletek protokolláris szabályai terén —, az ufó-ügy alaposan megnehezítette a SETI-munkát.

— Na jó — sóhajtott az elnök. — Van önök között, akinek az a véleménye, hogy az ufóknak meg a Vegáról érkező jeleknek közük lehet egymáshoz? — Der Heer a körmei szemrevételezésébe mélyedt. Senki sem jelentkezett.

— Mindegy, az ufósok akkor is egy csomó “megmondtuk mi ezt már régen”-t fognak ránk zúdítani. Folytassa, Marvin!

— 1936-ban, elnökasszony, az olimpiai játékok megnyitásáról nagyon gyenge adást sugároztak a Berlin környéki maroknyi tévévevőkészülék-tulajdonos számára. Az adás célja a propaganda, a német technika fejlettségét, felsőbbrendűségét akarják vele bizonyítani. Volt már korábban is néhány kísérlet, de nagyon kicsi volt a teljesítményük. Az igazság az, hogy mi a németeknél előbb kezdtük. Herbert Hoover kereskedelmi miniszter rövid ideig látható volt képernyőn… 1927. április 27-én. Mindenesetre a német adás fénysebességgel elhagyja a Földet, és huszonhat év múlva megérkezik a Vegára. Ők — bárkik legyenek is — ülnek rajta néhány évig, aztán sokszorosan felerősítve visszaküldik nekünk. Imponáló, hogy a nagyon gyenge adást képesek voltak fogni, és imponáló az is, hogy képesek voltak ilyen nagy mértékben felerősítve visszaküldeni. A dolognak minden bizonnyal vannak biztonsági vonatkozásai. Az elektronikus hírszerzésünket például nagyon érdekelni fogja, hogyan lehet ilyen gyenge jeleket felfedezni. Azok az emberek vagy akármik ott a Vegán, kétségkívül sokkal előbbre tartanak nálunk — lehet, hogy csupán néhány évtizeddel, de az is lehet, hogy sokkal többel.

Egyéb információt nem adtak magukról — kivéve, hogy bizonyos frekvenciákon a küldött jel nem mutatja a bolygójuknak a napjuk körüli keringése keltette Doppler-hatást. A jelek megfejtésének ezt a lépését megspórolták nekünk… Hogy is mondjam…? Segíteni akarnak. A jelekben mostanáig nem volt semmi, ami akár katonai, akár más hasonló szempontból érdekes volna. Mindössze annyit közöltek velünk, hogy értenek a rádiócsillagászathoz, szeretik a prímszámokat, és vissza tudják küldeni nekünk az első tévéadásunkat. Mindezt nyugodtan megtudhatja bármely más ország is, semmi baj nem lehet belőle. És ne feledjük: ez a háromperces, egyre ismétlődő Hitler-klip minden országban fogható lenne. Csak ők még nem jöttek rá, hogyan. Nagyon valószínű azonban, hogy hamarosan valaki másnak is, az oroszoknak, a németeknek vagy bárkinek eszébe jut ez a polarizációs modulálás. Nekem, elnökasszony, személy szerint az a véleményem, nem tudom, egyetért-e velem az államvezetés, hogy jobb, ha mi hozzuk a világ tudomására, mint ha azzal vádolnak, hogy el akarunk titkolni előlük valamit. Ha a helyzet marad úgy, ahogy most van — ha nem jön be valami alapvető változás —, megfontolhatjuk, hogy közöljük a nyilvánossággal, esetleg azt is, hogy levetítjük a háromperces filmet.

Sajnos, a német archívumokban nem találtunk semmit arról, hogy mi volt az eredeti közvetítésben. Nem lehetünk benne tökéletesen biztosak, hogy a vegaiak nem változtattak rajta, mielőtt visszaküldték. Annyi bizonyos, hogy valóban Hitler az, és hogy a berlini olimpiai stadionnak az a része, amely a filmen látható, tökéletesen megfelel annak, amilyen 1936-ban volt. De hogy abban a pillanatban Hitler nem épp a bajuszát vakargatta-e, hanem tényleg mosolygott, ahogyan a film mutatja, ennek megállapítására semmilyen mód nincs.

Megérkezett Ellie, kicsit kifulladva, vele jött Valerian is. Hátrább, a fal melletti székekre akartak leülni, de der Heer észrevette őket, és felhívta rájuk az elnök figyelmét.

— Arrow-izé-way doktor? Örömmel látom, hogy épségben megérkeztek. Legelőször is hadd gratuláljak a felfedezéséhez! Nagyszerű! Bocsánat, Marvin…

— Én befejeztem, elnökasszony.

— Köszönöm. Arroway doktor, úgy tudom, újabb hírei vannak. Lenne szíves beszámolni róluk?

— Elnézést a késésért, elnökasszony, de alighanem épp most ütöttük meg a kozmikus főnyereményt. Mi… a helyzet… Megpróbálom másként megvilágítani. Régen, több ezer évvel ezelőtt, amikor a pergamen ritka kincs volt, az emberek egyszerűen már korábban teleírt pergamenekre írtak új szöveget. Az ily módon létrejött, kettős szövegű pergament úgy hívjuk: palimpszeszt. A látható írás alatt korábbi, majd az alatt még régebbi írás található rajta. Ez a Vegáról érkező adás nagyon erős, igen. Ahogyan már tudja, a prímszámok “alatt”, olyan módon, amit polarizációs modulálásnak nevezünk, ott van ez a kétes értékű Hitler-ügy. De a prímszámsor és az alatta levő, visszasugárzott olimpiai közvetítés alatt meg egy elképesztően terjedelmes üzenetet fedeztünk fel most — legalábbis meglehetősen biztos, hogy ilyen üzenetről van szó. Amennyire képesek vagyunk megállapítani, egész idő alatt ott is volt. De csak most fedeztük fel. Gyengébb a figyelemfelhívó jelnél, mégis különös, hogy eddig nem vettük észre.

— És hogy szól az az üzenet? — kérdezte az elnök. — Mi van benne?

— Halvány fogalmunk sincs róla, elnökasszony. Washingtoni idő szerint ma hajnalban botlott belé az Argus néhány munkatársa. Egész éjszaka dolgoztunk, hogy megfejtsük.

— Nyilvános telefonvonalon? — kérdezte Kitz.

— A szokásos kereskedelmi rejtjelezéssel — Ellie egy pillanatra zavarba jött. Kinyitotta a faxtáskát, átlátszó nyomatot kapott ki belőle, és egy vetítőberendezéssel kivetítette egy képernyőre.

— Itt látható minden, amire eddig sikerült rájönnünk: körülbelül ezerbites információblokk érkezik. Szünet, aztán a blokk bitről bitre pontosan megismétlődik. Megint szünet, aztán kapjuk a következő blokkot. Az is megismétlődik. Talán azért ismétlik, hogy az átviteli hibákat lehetőleg kizárják. Alighanem nagyon fontos számukra, hogy bármit is akarjanak tudatni velünk, pontosan foghassuk. Namármost, nevezzük ezeket az információs blokkokat egy-egy oldalnak. Az Argus naponta néhány tucatot fog belőlük. De nem tudjuk, mi van bennük. Nem olyan egyszerű képkódok, amilyen az olimpiai közvetítés. Sokkal mélyebb, sokkal több közlést tartalmaznak. Úgy tűnik, most már ők informálnak bennünket magukról. Az egyetlen fogódzónk e pillanatban, hogy úgy látszik, az oldalak számozottak. Minden oldal egy bináris számmal kezdődik. Látják ezt itt? És mindig, amikor egy újabb, azonos oldalpár jelenik meg, azt a számsorrendben következő szám jelöli. Most épp a… 10 413. oldalon vagyunk. Ha visszaszámoljuk, az adás valamikor három hónappal ezelőtt kezdődhetett. Szerencsénk van, hogy viszonylag gyorsan elkaptuk.