Carl Sagan - Kapcsolat

Így hát az ő szemszögükből nézve Hitler az értelmes élet első jele a Földön. Nem, nincs szándékomban ironizálni, ez tény. Mivel azt nem értik, mit is jelent az adás, ezért egyszerűen felvették és visszasugározzák nekünk. Valahogy úgy, mintha azt mondanák: — Helló, hallunk benneteket. Barátságos gesztusnak tűnik.

— Azt akarja mondani, hogy a második világháború utánig több televízióadás nem is volt?

— Szó sincs róla. Volt egy helyi közvetítés Angliában, VI. György koronázásakor, meg még egy pár ilyesmi. De a nagyobb távolságú, rendszeres adások a negyvenes évek végén kezdődtek. Az adások mind fénysebességgel hagyják el Földet. Képzelje csak el, hogy itt van a Föld — der Heer egy pontra mutatott a levegőben —, és egy kis gömb alakú hullám 1936-ban elkezd terjedni róla fénysebességgel. Egyre tágul, mind jobban távolodik a Földtől. Előbb vagy utóbb eléri a legközelebbi civilizációt. Meglepően közel vannak, alig huszonhat fényévnyire, a Vega csillag egyik bolygóján. Az ottaniak fogják és felveszik, és visszajátsszák nekünk. Csakhogy ahhoz, hogy a berlini olimpia képei visszajussanak hozzánk, újabb huszonhat év kell. Ami annyit jelent, hogy a Vega-lakóknak nem kellettek évtizedek ahhoz, hogy töprengjenek a dolgon. Ránk voltak ők már hangolódva, minden készen állt náluk arra az esetre, ha a mi első televízióadásunk megérkezik. Felfedezték, felvették, és egy kis idő elteltével visszasugározták nekünk. De ha nem lettek volna már itt nálunk korábban amolyan felderítésképpen, néhány száz éve —, ugyan honnan tudhatták volna, hogy a legjobb úton vagyunk a televíziózás felfedezéséhez? Ezért aztán Arroway doktornak az a véleménye, hogy ez a civilizáció állandóan figyeli a környező bolygórendszereket, mikor jut el valamelyik szomszéd a magasabb szintű technikáig.

— Van itt egy egész csomó dolog, amit meg kell fontolnunk, Ken. Biztos benne, hogy azok a — Vega-lakók, így mondta? — tényleg nem értik, miről szólt ez a tévéadás?

— Elnökasszony, nagyon okosak, semmi kétség. Ez az 1936-os adás nagyon gyenge volt. Fantasztikusan erős érzékelőiknek kell lenniük, hogy fogni tudták. De nem tudom elképzelni, honnan tudhatták volna, mit is látnak. Feltehetően nagyon különböznek tőlünk. Más a történelmük, mások a szokásaik. Egyszerűen lehetetlen, hogy tudják, mi a horogkereszt vagy ki volt Adolf Hitler.

— Adolf Hitler! Ken, ez őrjítő! Negyvenmillió ember pusztul el, hogy ezt a nagyzási hóbortban szenvedő őrültet meg lehessen állítani, és akkor ő legyen a hőse az első híradásunknak, ami eljut végre egy másik civilizációhoz! Hogy ő képviseljen bennünket! Számunkra pedig őket. Ezáltal annak az eszelősnek a legvadabb vágyálma teljesül.

Elhallgatott. Aztán nyugodtabban folytatta: — Tudja, nem hittem volna, hogy Hitler képes szabályszerűen végrehajtani a náci üdvözlést. Sosem csinálta rendesen, egyenesen, mindig valahogy kajlán.

Meg azt az impozáns tisztelgést, sarkosan behajlított könyökkel. Ha valaki más olyan lezserül Heil Hitler-ezett volna, ahogyan Hitler tette, azon nyomban kivágja a keleti frontra.

— Dehát a filmen más volt a helyzet, nem? Csak a tömeg köszöntését viszonozta, nem “Heil Hitler”-t köszönt.

— Dehogynem — vágta rá az elnök, azzal kituszkolta der Heert a Rózsateremből, és vitte magával, végig a folyosón. Hírtelen megállt és ránézett tudományos tanácsadójára.

— És mi lett volna, ha 1936-ban a náciknak nincs televíziójuk? Akkor mi történik?

— Gondolom, akkor a VI. György koronázásáról vagy az 1939-es New York-i Világkiállításról szóló közvetítést kapják, ha az adások elég erősek, hogy fogni lehessen őket a Vegán. Vagy a negyvenes évek végének, az ötvenes évek elejének valamelyik programját. Tudja, a Howdy Doodyt, Milton Berle-t, a sereg és McCarthy meghallgatásait — az értelmes élet fényes bizonyítékait a Földön…

— Hogy ezek az istenverte programok legyenek a követeink az űrben… a Föld Küldöttsége… — Hogy a frázisnak nyomatékot adjon, az elnök egy pillanatra elnémult. — Az ember a követei révén a lehető legjobb benyomást akarja magáról kelteni, mi meg negyven éven át csupa szemetet küldtünk. Szeretném látni a hírközlés nagyjait, hogyan emésztik ezt meg? És hogy az az őrült, ez a Hitler legyen az első, amit a földönkívüliek a Földről látnak? Mit fognak ezek gondolni rólunk?

Amikor der Heer és az elnök beléptek a kormány tanácstermébe, a kis csoportokban ácsorgók elhallgattak, néhányan pedig, akik ültek, bizonytalanul fel akartak emelkedni. Az elnök egy legyintéssel jelezte, hogy mellőzni kívánja a formaságokat, és hanyagul üdvözölte a külügyminisztert meg az egyik honvédelmi miniszterhelyettest. Lassan végignézett az összegyűlteken. Egyesek várakozásteljesen viszonozták a tekintetét. Mások kissé vésztjósló kifejezést véltek felfedezni az arcán, ők kerülni igyekezték a pillantását.

— Ken, nem kellene itt lennie annak a maga csillagászának? Annak az Arrowsmith-nek? Vagy Arrowroot?

— Arroway, elnökasszony. Az éjjel megérkezett, Valerian doktorral együtt. Talán dugóba kerültek, azért nincsenek még itt.

— Arroway doktor telefonált a szállodából, elnökasszony — jelentkezett egy skatulyából kihúzott fiatalember. — Azt mondta, éppen most kap telefaxon új adatokat, magával akarja hozni. Nélküle kell elkezdenünk.

Michael Kitz előrehajolt a székén, hitetlenkedve kérdezte: — Biztonsági intézkedések nélkül, egy szállodai szoba nyilvános telefonján továbbítanak adatokat erről a témáról?

Der Heer hangja olyan halk volt, hogy Kitznek még előbbre kellett hajolnia, hogy megértse: — Azt hiszem, üzleti kódolás biztosan van a telefonvonalán, Mike. De ne feledje, erre az ügyre nincsenek még biztonsági előírások. Ha majd lesznek, Arroway doktor minden bizonnyal tartani fogja magát hozzájuk.

— Na jó, akkor kezdjük — mondta az elnök. — Ez tehát a Nemzetbiztonsági Tanácsnak és annak az egységnek az összevont, tájékoztató célú értekezlete, amelyet nevezzünk egyelőre Rendhagyó Helyzeti Csoportnak. Nyomatékosan felhívom a figyelmüket, hogy ami itt ebben a teremben most elhangzik, abból semmi — hangsúlyozom: semmi — nem szivároghat ki, a jelenlevőkön kívül senki nem tudhat róla, kivéve a hadügyminisztert és a jelenleg a tengerentúlon tartózkodó alelnököt. Tegnap der Heer doktor a legtöbbjüket már tájékoztatta a Vegáról érkezett, hihetetlen tévéprogramról. Der Heer doktor és mások — pillantása végigszaladt az asztal körül ülőkön — véleménye szerint puszta véletlen, hogy az első televíziós adásunknak, amely eljutott a Vegára, éppen Adolf Hitler a sztárja. Hanem azért… kellemetlen. Megkértem a Hírszerzőközpont igazgatóját, készítsenek jelentést arról, lehet-e az ügynek bármilyen köze a nemzetbiztonsághoz. Fennállhat-e bármilyen közvetlen veszély, akárki sugározta is a programot? Bajba kerülhetünk-e, ha újabb üzenet érkezik, és azt más országnak hamarabb sikerül megfejtenie? De először hadd kérdezzem meg, Marvin: lehet ennek az egésznek bármi köze a repülő csészealjakhoz?

A Hírszerzőközpont ötvenes éveinek végén járó, fémkeretes szemüveget viselő igazgatója megpróbálta röviden összefoglalni a válaszát. Az azonosítatlan repülő tárgyak — angol nevük: Unidentified Flying Objects rövidítéséből az ufók — állandóan visszatérő gondot jelentettek a CIA-nek és a légierőnek, különösen a hatvanas és a hetvenes években. Részben azért, mert a velük kapcsolatos híresztelések lehetőséget adhattak egy ellenséges hatalomnak zavarkeltésre vagy a hírközlő csatornák túlterhelésére. Nem egy megbízhatóbbnak tűnő jelentésről kiderült, hogy nagyteljesítményű szovjet vagy kubai repülőgépek sértették meg az Egyesült Államok légterét, vagy száguldottak el az Államok tengerentúli bázisai fölött. Az ilyesmit mindenki elköveti, az ellenfél harckészültsége kipróbálásának bevett formája, megtette az USA is számtalanszor a szovjet légtérben. Amikor egy kubai vadászgépnek 200 mérföldnyire sikerült berepülnie a Mississippi-medencébe, mire felfedezték, az eset nemkívánatos sajtó-hírverést jelentett a NORAD-nak. A légierőnél már rutineljárássá vált körömszakadtáig tagadni, hogy az ő repülőgépük járhatott volna bármerre, ahol ufót észleltek, és légtérsértésekről sem voltak hajlandók tudni, ami által a nyilvánosság számára még inkább sikerült az ügyet rejtélyessé tenni. Amikor ez a megállapítás elhangzott, úgy látszott, mintha a légierő vezérkari főnöke némileg kényelmetlenül érezné magát, de szólni nem szólt egy szót sem.