Carl Sagan - Kapcsolat

Ha elfogadták volna der Heer ajánlatát, hogy katonai géppel repüljenek, más katasztrófa-asszociációi támadnak. De az túlságosan is kivételezett helyzetet jelentett volna, valamiféle kezdetet ahhoz, hogy végül a katonák rátegyék a kezüket a projektre. Így aztán inkább rendes utasgéppel repülnek. Valerian szeme, alighogy elfészkelte magát az Ellie melletti ülésben, már le is csukódott. Most nincs különösebben sürgős dolguk, az adatelemzés utolsó apró részletein túl vannak, a hagyma második rétegének a lefejtése következik. Találtak egy gépet, amely jóval a holnapi konferencia előtt ér Washingtonba; bőven lesz idejük, hogy az éjjel alaposan kialudják magukat.

Ellie lenézett az előtte levő ülés alá betolt telefax készülékre, a bőrtáska minden cipzárát gondosan behúzta. A fax másodpercenként jó néhány száz bittel gyorsabb Peter elavult készülékénél, és sokkal jobb képeket hoz. Hát, holnap valószínűleg szüksége is lesz rá, hogy világosan elmagyarázhassa az Egyesült Államok elnökének, mi keresnivalója van Adolf Hitlernek a Vegán. Bevallotta magának, hogy kicsit izgul ettől a találkozástól. Soha nem találkozott még államelnökkel, és a huszadik század végének állapotait tekintve, ez az elnök nem is olyan rossz. Ellie-nek nem volt ideje fodrászra, kozmetikusról nem is beszélve. Na de hát nem is azért megy a Fehér Házba, hogy őt nézzék.

Vajon mit szól mindehhez a mostohaapja? Most is az a véleménye még, hogy a tudomány nem Ellie-nek való? És az édesanyja, aki most már végképp egy szanatórium tolószékére van kárhoztatva? Egy hete, mióta a felfedezés történt, egyetlenegyszer tudott időt szakítani rá, hogy telefonáljon neki, akkor is csak röviden beszéltek. Megfogadta, hogy holnap okvetlenül felhívja.

Ahogyan már százszor is, most is kibámult a repülőgép ablakán, és megpróbálta elképzelni, milyen hatást tenne a Föld egy földön kívüli szemlélőre, ha az ő tizenkét vagy tizennégy kilométeres repülési magasságukból nézné, és persze, ha olyasmi szeme lenne, mint a mienk. A végtelennek tűnő középnyugati tájat utak, települések épületcsoportjai vagy szántóföldek osztották négyzetekre, téglalapokra, körökre, errefelé délnyugaton viszont csupán itt-ott utaltak a hegyek között húzódó vagy a pusztaságot átszelő nyílegyenes utak értelmes életre. Vajon a fejlettebb civilizációk települései tökéletesen geometrikusak, lakóik teljesen átalakították őket? Vagy az volna egy valóban fejlett civilizáció bizonyítéka, hogy semmilyen jel nem árulkodik róla? Meg tudnák-e egyetlen röpke pillantásra pontosan állapítani, hol tartunk mi az értelmes lények fejlődésének egy lehetséges hatalmas, kozmikus folyamatában?

És mi egyebet mondhatnának még rólunk? Abból, hogy itt milyen kék az ég, hozzávetőlegesen megállapíthatnák a Loschmidt-számot, azt, hogy hány molekula van a tenger felszínének egy négyzetcentiméterén. Körülbelül háromszor tíz a tizenkilencediken. A felhők magasságát könnyedén kiszámolhatnák abból, hogy milyen hosszú árnyékot vetnek a talajra. Ha tudnák, hogy a felhő kondenzálódott víz, nagyjából ki tudnák számítani a légkör hőmérsékleti gradiensét, hiszen az általa most látott legmagasabb felhők csúcsán a hőmérséklet mínusz negyven Celsius-fok körül lehet. A domborzati erózió, a talajfelszín összetétele, a kanyargó folyómedrek, a tavak és az egykori vulkánok megkövesedett, lekopott lávafolyamai a táj kialakulásának ősidőkbeli, hatalmas megrázkódtatásokkal járó eseményeiről tanúskodnak. Első látásra is világos, hogy itt egy nagyon régi bolygóról és egy vadonatúj civilizációról van szó.

Galaktikánk legtöbb bolygója valószínűleg tiszteletre méltó kort ért meg ugyan, de még most sem tart a technika kialakulásánál, feltehetően élet sincs rajta. Csak kevés akadhat közöttük, amelyen a mienknél régebbi élet lenne. Az olyan világ pedig, amelyen éppen kezdődőben van egy technikai civilizáció, nagyon ritka lehet. Talán ez az egyetlen olyan tulajdonság, amellyel kizárólag a Föld rendelkezik.

Miközben felszolgálták az ebédet, alattuk egyre zöldebb lett a vidék, ahogy közeledtek a Mississippi-völgyhöz. Ebben a mai légi közlekedésben az ember már szinte nem is érzi, hogy halad — gondolta Ellie. Peterre nézett, Valerian még mindig mélyen aludt, kicsit mérgesen utasította vissza, hogy az evés miatt felkeltsék. Túl rajta, az ülések közti folyosó másik oldalán apró, talán három hónapos emberke fészkelte be magát kényelmesen édesapja karjába. Vajon milyennek láthatja egy kisgyerek a repülőutazást? Az ember elmegy egy bizonyos helyre, belép egy ülésekkel teli terembe, letelepszik. A helyiség négy óra hosszat dübörög és remeg. Aztán az ember feláll és kisétál. És láss csodát: egészen másvalahol van! Nem igazán világos, hogy is került ide, de az alapelv érthető, nem kell hozzá ismerni a Navier-Stokes-egyenleteket.

Mire leszállási engedélyre várva Washington fölött köröztek, késő délután lett. Jól látszott egy hatalmas tömeg a Washington— és a Lincoln-emlékmű között. Ellie egy órája olvasta a Times fax-kiadásában, hogy feketebőrű amerikaiak nagy tüntetésre készülnek, tiltakozásul a hátrányos gazdasági és oktatási megkülönböztetések ellen, Ha figyelembe vesszük, mennyire igazuk van, gondolta Ellie, eléggé sokáig tartott a türelmük. Kíváncsi volt, mi lesz az elnök véleménye a tüntetésről meg a Vega-jelekről, hiszen holnap mindkettőről közleményt kell kiadnia.

— Mit ért azon, Ken, hogy “kijutnak”?

— Azt, elnökasszony, hogy a mi televíziójeleink elhagyják a bolygónkat, és kiáradnak az űrbe.

— Pontosan meddig jutnak?

— Elnézését kérem, elnökasszony, de ez a dolog nem így működik.

— Hát akkor hogyan?

— A jelek gömbhullámokban áradnak szét a Földről, kicsit úgy, ahogy a víz gyűrűzik, ha kavicsot dobunk bele. Fénysebességgel, azaz másodpercenként 186 000 mérfölddel — terjednek, tulajdonképpen a végtelenségig. Minél jobbak egy civilizáció vevőberendezései, annál távolabb képesek még fogni a jeleinket. Már mi is képesek lennénk felfedezni a legközelebbi csillag valamely bolygójáról eredő erős televíziós adást.

Az elnök egy pillanatig egyenes tartással, némán bámult ki a franciaablakon a Rózsakertbe. Aztán der Heer felé fordult. — Azt mondja… mindent foghatnak?

— Igen, mindent.

— Azt akarja mondani, hogy mindent, amivel a tévé tömi a fejünket? Az autóbaleseteket? A birkózást? A pornócsatornákat? Az esti híradót?

— Mindent, elnökasszony. — Der Heer együttérzően ingatta fejét.

— Biztos, hogy jól értem magát, der Heer? Ez azt jelenti, hogy minden sajtókonferenciám, az értekezleteim, a beiktatási beszédem, mind kiment az űrbe?

— Az nem lenne baj, elnökasszony. A baj az, hogy az is mind, amit az elődje tett vagy mondott. Meg Dick Nixon. Meg a szovjet vezetők. Meg egy csomó vádaskodás, amit a vetélytársa szórt önre. Szóval ez nemcsak áldás, hanem átok is egyben.

— Jóságos Isten. Na jó, folytassa. — Az elnök elfordult a franciaablaktól, most Tom Paine márvány mellszobrát nézegette nagy figyelemmel. A szobrot nemrég hozták vissza a Smithsonian Intézet alagsorából, ahová a korábbi elnök száműzte.

— Tehát a következőről van szó: a Vegáról érkezett néhány perces adást eredetileg 1936-ban, a berlini olimpia megnyitásakor sugározták. Bár csak Németországban lehetett venni, és nagyon csekély erővel sugározták, mégis ez volt az első televízióadás a Földön. A harmincas években már megszokott rádióadásoktól eltérően, ezek a tévéjelek áthatoltak az ionoszféránkon és kiszivárogtak az űrbe. Próbáljuk pontosan megállapítani, mi minden ment adásba akkoriban, de ez valószínűleg még némi időt vesz igénybe. Lehet, hogy Hitlernek ez az üdvözlőbeszéde volt az egyetlen töredék, amit a Vegán elkaptak.