Carl Sagan - Kapcsolat

Der Heer azt javasolta Ellie-nek, hogy üljenek be valami csendes helyre vacsorázni. A Vaygay-jel és a szovjet küldöttséggel az Üzenet megfejtésében elért legutóbbi eredményekről tartandó zárómegbeszélésre repült ide. Csakhogy Új-Mexikónak ezen a déli-középső vidékén hemzsegtek a világ médiáinak emberei, és százmérföldes körzetben nem akadt vendéglő, amelyben feltűnés és tanúk nélkül beszélgethettek volna. Így aztán Ellie maga készítette el a vacsorát, az Argus-telepi vendégszálláshoz közeli, szerény lakásában. Sok megbeszélnivalójuk volt. Időnként úgy látszott. hogy az egész projekt jövője egyetlen elnöki hajszálon függ. De Ellie-nek halványan olyasmi derengett, hogy Ken érkezésekor nemcsak ezért fogta el kellemes kis borzongás, többről van szó. A Joss-témával hamar végeztek, miközben a piszkos edényt berakták a mosogatógépbe.

— A pasas vasmerev — mondta Ellie. — Rettenetesen szűk látókörű. Azt hiszi, az Üzenet a Biblia valami elfogadhatatlan magyarázata lesz, vagy más olyasmi, ami megingathatja a hitét. Fogalma sincs róla, hogyan tartalmazza egy új tudományos paradigma az előzőt. Azt firtatja, mit tett érte a tudomány az utóbbi időben. És még azt tartják róla, hogy ő a józan ész hangja.

— Az ítéletnap-hívő Kilialistákhoz és a Föld-elsőségesekhez képest Palmer Joss maga a mérsékeltség — felelte der Heer. — Talán nem értettük meg az emberekkel a tudományos módszereket úgy, ahogy kellett volna. Mostanában sokat töprengek ezen. És Ellie, tényleg biztosak lehetünk benne, hogy az Üzenetet nem…

— Hogy Isten vagy az ördög küldi-e? Ne vicceljen, Ken.

— Hát, és mi van akkor, ha a nálunk fejlettebb lények elkötelezték magukat valaminek, amit mi jónak, illetve rossznak nevezhetünk, de amit egy Joss-féle ember szerint nem lehet megkülönböztetni Istentől vagy az ördögtől?

— Ken, akárkik is ezek ott a Vega-rendszerben, a nyakamat teszem rá, hogy nem ők teremtették az univerzumot. És nyomokban sem hasonlítanak az Ószövetség Istenéhez. Ne feledje, a Vega, a Nap és az összes Nap-közeli csillag egy abszolút érdektelen galaxis részei. Mi keresnivalója lenne itt az “Én vagyok, aki vagyok”-nak?

— Kutyaszorítóban vagyunk, Ellie. Tudja, milyen befolyásos ember Joss. Két elnök legszűkebb környezetéhez tartozott, és ott van a mostaniéban is. Az elnök hajlik rá, hogy engedményeket tegyen neki, bár azt azért nem hiszem, hogy egy csomó más pappal együtt berakja a Megfejtést Előkészítő Bizottságba, maga, Valerian meg Drumlin mellé — Vaygay-ról meg a kollegáiról nem is beszélve. Eléggé nehéz elképzelni, amint az oroszok a bizottságban együtt dolgoznak fundamentalista egyháziakkal. Emiatt az egész meghiúsulhat. Szóval, miért nem ülünk le tárgyalni Josszal? Az elnök szerint valóban rémesen odavan a tudományért. Mi lenne, ha megpróbálnánk megnyerni?

— Hogy mi térítsük meg Palmer Josst?

— Arról szó sincs, hogy rávegyük, hagyja el a vallását — csak próbáljuk vele megértetni, mi az Argus szándéka. Hogy ha nem tetszik nekünk az Üzenet tartalma, nem kell válaszolnunk rá, meg hogy biztonságos távolság választ el bennünket a Vegától.

— Ken, de hát ez az ember azt sem hiszi el, hogy a fény sebessége az elérhető legnagyobb sebesség a kozmoszban. Csak elbeszélnénk egérmás mellett. Különben is, ahányszor csak megpróbáltam a hagyományos egyházak kedvében járni, mindig kudarcot vallottam. Hajlamos vagyok felrobbanni a következetlenségüktől meg a képmutatásuktól. Alig hiszem, hogy sok öröme lenne benne, ha én Josszal találkoznék. Meg az elnöknek sem.

— Ellie — mondta der Heer —, én tudom, kire fogadok. Nem hiszem, hogy egy ilyen találkozás Josszal sokat ronthatna a helyzeten. Ellie úgy döntött, hogy visszamosolyog Kenre.

A nyomkövető hajók kifutottak, még az olyan helyekre is, mint Reykjavík és Dzsakarta, került egy-egy kisebb, de elfogadható teljesítményű teleszkóp, így most már minden hosszúsági sávban fogták a Vega-jeleket. Eldőlt, hogy Párizsban nagy konferenciát tart a teljes Üzenet Világkonzorcium. Természetes volt, hogy azok az országok, amelyek a legtöbb adatrészlettel rendelkeznek, előkészítésként tudományos tanácskozást tartanak. Négy napon át folytak az ülések, és a most következő utolsó találkozás legfőbb célja az volt, hogy az olyanokat, mint der Heer, akik közvetítőkként szerepeltek a tudósok és a politikusok között, gyorsabb tempóra ösztönözzék. A szovjet delegációban, bár hivatalosan Lunacsarszkij vezette, volt néhány más, vele egyenrangú tudós és műszaki is. Genrik Arhangelszkijt például nemrég nevezték ki a szovjetek által irányított nemzetközi űrkonzorcium, az Interkozmosz vezetőjévé, Tyimofej Gotszridze pedig nehézipari miniszter és a Központi Bizottság tagja volt.

Vaygay szokatlanul idegesen egyik cigarettáról a másikra gyújtott. Felfelé fordított tenyérrel, hüvelyk— és mutatóujja között tartotta, ahogy beszélt.

— Igaz, hogy a hosszúsági sávokat megfelelően lefedtük, mégis aggódom, hogy elmulaszthatunk valamit az adásból. Elég egy hiba a Nyegyelin marsall hélium-cseppfolyósítójában vagy egy reykjavíki áramszünet, és máris veszélybe kerül az egész. Tételezzük fel, hogy az Üzenet két év alatt fut le, akkor kezdik újra. Ha valamit kihagyunk, újabb két évet kell várnunk a hiányzó láncszemre. És ne feledjék, nem tudhatjuk, megismétlik-e egyáltalán az Üzenetet. Ha nem, a kimaradt részt soha nem ismerjük meg. Véleményem szerint számolnunk kell a legvalószínűtlenebb eshetőségekkel is.

— Mire gondol? — kérdezte der Heer. — Netán vésztartalék-generátorokra a konzorcium minden megfigyelőállomására?

— Igen, meg saját áramforrású erősítőkre, spektrométerekre, autokorrelátorokra, hajlékonylemez-meghajtókra és így tovább, minden obszervatóriumnak. És légi szállítóeszközökre, hogy szükség esetén el lehessen látni folyékony héliummal a távol eső megfigyelőállomásokat is.

— Egyetért vele, Ellie?

— A legnagyobb mértékben. — Még valami?

— Úgy gondolom, nagyon széles frekvenciatartományban kell állandóan figyelnünk a Vegát — mondta Vaygay. — Előfordulhat, hogy holnap valamilyen más adás jön, de csupán egy frekvencián az Üzenet által használtak közül. És figyelnünk kellene az ég más részeit is. Lehet, hogy a megfejtés kulcsa nem a Vegáról, hanem valahonnan máshonnan érkezik…

— Hadd mondjam el, miért tartom fontosnak, amit Vaygay javasol — vágott közbe Valerian. — Rendhagyó időszakot élünk, kapunk egy üzenetet, de egy lépést sem haladunk a megfejtésével. Semmilyen hasonló tapasztalatunk soha nem volt. Minden téren le kell fednünk magunkat. Nem szeretnénk egy vagy két év múlva a falba verni a fejünket, amiért valamilyen szimpla óvatossági rendszabályról megfeledkeztünk, valamilyen apróság elkerülhette a figyelmünket. Az, hogy az Uzenet meg fog ismétlődni, nem egyéb puszta feltevésnél. Ha most bármilyen lehetőséget kihagyunk, lehet, hogy örökre elszalasztottuk. Abban is egyetértek, hogy a műszerezettségünket is fejlesztenünk kell. Hiszen a palimpszesztnek minden valószínűség szerint van egy negyedik rétege is.

— Aztán itt van a személyzet kérdése is — vette vissza a szót Vaygay. — Tételezzük fel, hogy az Uzenet nem egy-két évig, hanem évtizedeken át tart. Vagy hogy ez csak az első, és majd sorra érkezik a többi az égbolt minden irányából. Nekünk meg, az egész emberiségnek, legfeljebb, ha néhány száz valóban használható rádiócsillagászunk van, ami borzasztó kevés, ha figyelembe vesszük, mi forog kockán. Az iparosodott államoknak azonnal neki kell látniuk kiváló rádiócsillagászokat és elektromérnököket képezni.