Carl Sagan - Kapcsolat

Ellie észrevette, hogy Gotszridze, aki keveset szólt, nagyon aprólékosan jegyzetel. Megint meglepte, mennyivel jobban beszélnek a szovjet tudósok angolul, mint az amerikaiak oroszul. A század elején a tudósok világszerte németül beszéltek, de legalábbis olvastak. Korábban a francia volt a közös nyelvük, még régebben pedig a latin. Lehet, hogy újabb századokban más lesz a tudomány kötelező nyelve — talán a kínai. E pillanatban az angol volt az, és a tudósok bolygónkon mindenfelé ennek a nyelvnek a többértelműségeivel és szabálytalanságaival küszködtek.

Vaygay előző cigarettájáról rágyújtott a következőre, és folytatta: — Még valamit akarok mondani, illetve tulajdonképpen hangosan gondolkodom, mert a dolognak annyi valószínűsége sincs, mint annak, hogy az Üzenet ciklikusan ismétlődni fog. Márpedig, ahogy azt Valerian professzor úr mondta, az is csupán feltételezés. Általában nem állnék elő egy ilyen ötlettel, amikor még mindennek csak a legkezdetén vagyunk. De ha helytálló, amit gondolok, akkor van néhány tennivalónk, amelyeket haladéktalanul végig kell gondolnunk. Így sem mernék előállni az ötlettel, ha Arhangelszki] akadémikus, kétségek közepette ugyan, nem jutott volna ugyanerre a következtetésre. Sok mindenben nem értünk egyet, kemény viták folynak köztünk a kvazárok vöröseltolódásának kvantálásáról, a szuperlumináris fényforrások magyarázatáról, a neutrinó maradéktömegéről, a neutroncsillagok kvarkfizikájáról… szóval sok mindenben eltér a véleményünk. Meg kell adni, néha neki van igaza, néha viszont nekem. Emlékezetem szerint, bármiről is volt szó, a dolog kezdeti stádiumában eddig még soha nem értettünk egyet. Most azonban megegyezik a véleményünk.

— Nem magyarázná meg világosabban, miről is beszél, Genrik Dmit'cs?

Arhangelszki] érdeklődéssel, sőt láthatóan tetszéssel hallgatta Vaygay-t. Évek óta rivalizáltak, heves tudományos vitákban csaptak össze a szovjet fúziós kutatások terén.

— Úgy gondoljuk — szólalt meg —, hogy az Üzenet műszaki leírás egy gép építéséhez. Persze, nem tudjuk megfejteni, de vannak benne hivatkozások. Mondok egy példát. A 15 441. oldalon világosan hivatkozik egy korábbi oldalra, a 13 097-esre, szerencsénkre ez az oldal is megvan. A későbbi oldalt itt Új-Mexikóban fogták, a korábbit az egyik Taskent környéki obszervatóriumunk. A 13 097. oldalon megint van egy hivatkozás, de ez abban az időben jött, amikor még nem állt fel a rés nélküli vevőhálózat. Sok ilyen visszautalás van. ~ Általában, és ez az, ami fontos, a mostani oldalakon bonyolultabb, a korábbi oldalakon egyszerűbb utasítások vannak. Van olyan oldal, amelyiken nyolc helyen van hivatkozás korábbi anyagokra.

— Hát, fiúk, ez nem valami meggyőző érvelés — mondta Ellie. Lehet, hogy matematikai gyakorlatokról van szó, és a későbbiek a korábbiakra épülnek. De lehet egy hosszú regény is — hiszen elképzelhető, hogy ők hozzánk képest sokkal tovább élnek —, melyben az események gyerekkori élményekkel kapcsolatosak, vagy tudomisén mivel, ami nekik ott a Vegán van, amikor még kicsik. Vagy valamilyen keresztül-kasul idézetekkel megspékelt vallási kézikönyv.

— A Tízmilliárd Parancsolat — nevetett fel der Heer.

— Lehet — mondta Lunacsarszkij és a cigarettája füstjén át kibámult az ablakon, a teleszkópokra. Mintha vágyakozva bámulnának föl, az égre. — De ha megnézi, hogyan kapcsolódnak egymáshoz az előre-hátra utalások, gondolom, maga is belátja, hogy inkább konstrukciós kézikönyv egy gép építéséhez. Hanem, hogy mire szánhatják azt a gépet, azt csak a Jóisten tudja.

Ellie pontosan emlékezett a pillanatra, amikor számos washingtoni útja egyikén rádöbbent, hogy beleszeretett Ken der Heerbe.

A Palmer Josszal való találkozás előkészületei a végtelenségig húzódtak. Joss láthatóan vonakodott ellátogatni az Argus-telepre; most azt a kifogást hozta fel, hogy őt nem az Üzenet megfejtése, hanem a tudósok istentelen mivolta érdekli. És ahhoz, hogy a jellemüket megítélje, semleges környezetre van szüksége. Ellie akárhová hajlandó volt elmenni, és most az elnök egyik különleges munkatársa tárgyalt az ügyben. Más rádiócsíllagászokról nem volt szó; az elnöknek az volt a kívánsága, hogy Ellie egyedül találkozzon Josszal.

Ellie meg azt a még néhány héttel később esedékes napot várta türelmetlenül, amikor Párizsba repül, az Üzenet Világkonzorcium első nagy találkozójára. Vaygay meg ő egyeztették az átfogó adatgyűjtési programot. A jelek vétele most már hétköznapi rutinná vált, a hálózat hézagmentes volt. Így aztán Ellie meglepetésére azon vette észre magát, hogy van egy kis szabad ideje. Megfogadta, hogy nagyot fog beszélgetni az édesanyjával, higgadtan, kedvesen, bármivel is próbálja majd az anyja kihozni a sodrából. Félelmetes levél— és elektronikus postarestanciája is volt, amit át kellett nézni. Nemcsak a kollégák gratulációi meg bírálatai, hanem vallásos dörgedelmek, bizalmasan közölt áltudományos elképzelések, és a rajongók levelei szerte a világból. Hónapok óta nem volt ideje elolvasni az asztrofizika szakmai kiadványát, a The Astrophysical Journal-t, noha ő volt annak a nemrég megjelent tanulmánynak első szerzőjeként feltüntetve, amelynél szokatlanabb aligha jelent még meg a tekintélyes folyóiratban. A Vegáról érkező jelek olyan erősek voltak, hogy egy csomó amatőr — akik megunták a “nagyképűsködő” rádióhíreket nekiállt magának rádióteleszkópot és jelelemzőt barkácsolni. Az Üzenet megfejtési kísérleteinek elején jöttek is tőlük használható adatok, és Ellie-t most is ostromolták, azt hívén, hogy tudnak még újat mondani a SETI hivatásosainak. Ellie pedig kötelességének érezte bátorítóan válaszolni nekik. Voltak a létesítménynek más fontos rádiócsillagászati programjai is — a kvazárfigyelés például —, azokkal is foglalkoznia kellett. De azon vette észre magát, hogy mindehelyett szinte minden idejét Kennel tölti.

Persze, kötelessége is volt az elnök tudományos tanácsadóját olyan mélyen beavatni az Árgus-projekt dolgaiba, amennyire az ezt szükségesnek találta. Fontos volt, hogy helyesen és behatóan tájékoztathassa az elnököt. Ellie remélte, hogy más országok vezetői is olyan alapos információkat kapnak a Vegával kapcsolatosan, mint az Egyesült Államoké. Az ő elnöküket, bár nem otthonos a tudományban, eleve érdekelte a téma, és hajlott rá, hogy ne csak gyakorlati haszna, hanem legalább egy kicsit a tudás öröme miatt is támogassa a tudományt. Ezt James Madison és John Quincy Adams óta kevés korábbi amerikai elnökről lehetett elmondani.

Mégis, der Heer feltűnően sok időt volt hajlandó az Árgus-telepen tölteni. Naponta egy órát vagy annál is többet szentelt a washingtoni Tudományos és Technikai Ügyintézési Irodájával folytatott élénk kommunikációnak. De az ideje többi részében, amennyire Ellie meg tudta ítélni, der Heer egyszerűen… itt volt. A komputerrendszer rejtelmeiről faggatódzott, vagy meglátogatta egyik-másik rádióteleszkópot. Előfordult, hogy washingtoni munkatársak kísérték, de legtöbbször egyedül bóklászott. Rendelkezésére bocsátatták az egyik üresen álló irodát, a nyitott ajtón át Ellie gyakran látta, amint az íróasztalra felrakott lábbal valamilyen jelentést olvasott vagy telefonon beszélt. Vidáman kiintett Ellie-nek, aztán folytatta, amit éppen csinált. Sokszor találta együtt Drumlinnal és Valeriannal, elmélyülten tárgyaltak, de ugyanúgy elbeszélgetett az alacsonyabb beosztású műszaklakkal meg az irodistákkal is, akik, Ellie nemegyszer hallotta, egymás között “elragadó” emberként emlegették.