Carl Sagan - Kapcsolat

— A misterium tremendum állapotában az emberek tökéletesen jelentékteleneknek érzik magukat, de ha jól értem, ez nem személyes elidegenedést jelent. A felfoghatatlanokat ez az Otto “tökéletesen mások”-nak képzelte, akikre az emberek csak “abszolút döbbenet”-tel tekinthetnek. Hát, ha a “szent” szó a vallásos hívőknek ezt jelenti, akkor teljesen megértem őket. Valami hasonlót éreztem én is már akkor, amikor még csak hallgattam a jeleket, és az, hogy nekünk szólhatnak, eszembe sem jutott. Azt hiszem, a tudománynak éppen az a feladata, hogy megszüntesse ezt az érzést.

— Figyelj. — Ellie most hangosan olvasta:

“Az elmúlt néhány száz év során jó néhány filozófus és társadalomtudós állította, hogy a szent dolgok eltűnnek, és megjósolták a vallások hanyatlását. A vallástörténetből kiviláglik, hogy a vallások formái változnak, és sem természetük, sem kifejezésmódjuk soha nem volt egységes. Nagyon fontos kérdés, vajon az emberiség előtt most új lehetőségek nyílnak-e arra, hogy a hagyományosan elfogadott szent-elképzeléstől alapjaiban eltérő, időtálló eszmerendszereket alakítson ki.”

— És akkor?

— És akkor szerintem az a helyzet, hogy a megcsontosodott vallások dogmatizálni igyekeznek azt, hogyan kell látnunk a felfoghatatlanokat, ahelyett, hogy felvilágosítanák az embereket, hogyan láthatják őket a saját szemükkel — például ha belenéznek egy hatinches teleszkópba. Ha a felfoghatatlanok érzékelése a vallás legbenső lényege, akkor mit gondolsz, ki a vallásosabb, aki a vallási dogmákat követi, vagy aki a tudományhoz fordul?

— Lássuk csak, jól látom-e a dolgot — mondta Ken Ellie gyakran használt kifejezésével, melyet ő is átvett. — Adva van egy lustálkodásra teremtett, nyugalmas szombat délután, és adva van egy emberpár, akik pucéran hevernek az ágyban, és az Encyclopaedia Britannica-t olvasgatják fel egymásnak, közben pedig azon vitatkoznak, hogy az Androméda galaxis “felfoghatatlanabb”-e vagy a Feltámadás. Hát ezek aztán tudják, mi a jó, vagy nem?

A dolog különösen alakult. Ellie úgy képzelte, hogy Palmer Joss eljön az Argus-telepre, meghallgatja a rádióteleszkópok által vett jeleket, látja a hatalmas termet dugig tele a mágnesszalagokkal meg lemezekkel, amelyeken a hónapok óta érkező anyagot tárolják. Kérdezősködik majd, belepillant a még mindig érthetetlen Üzenet nulláktól és egyesektől hemzsegő komputernyomatainak halmaiba. Az meg sem fordult Ellie fejében, hogy órákig tartó filozófiai vagy teológiai vitákba bonyolódhatna. De Joss nem volt hajlandó eljönni az Árgusba. Azt mondta, nem magnószalagok, hanem emberi jellemek érdeklik. Peter Valerian lett volna kiválóan alkalmas az ilyen beszélgetésre. Higgadtan türelmes, világosan fejezi ki magát, naponta megújuló, bensőséges keresztény hite védőburkot von köréje. De az elnök láthatóan megvétózta, hogy Valerian tárgyaljon Josszal; nem akart feltűnést, és ragaszkodott hozzá, hogy Ellie legyen jelen a beszélgetésen.

Joss feltételül szabta, hogy itt találkozzanak, a Bibliatudományi Kutatóintézet és Múzeum épületében, a kaliforniai Modestóban. Ellie der Heer feje fölött átlátott a könyvtárhelyiséget a kiállítótermektől elválasztó üvegfalon. Közvetlenül a fal mellett a Red River homokkövében fennmaradt dinoszaurusz lábnyomának műanyag másolatát állították ki, körülötte szandálos emberi lábnyomok, a felirat szerint annak bizonyítékaként, hogy — Texasban legalábbis — egyidejűleg éltek emberek és dinoszauruszok is. Az elméletbe belefértek mezozoikumbeli suszterek is. A felirat mindebből arra a következtetésre jutott, hogy az egész evolúciós elmélet csalás. A paleontológusok véleménye, akik szerint a lábnyom a csalás, nem szerepelt a feliraton, Ellie két órával korábban elolvasta. A vegyes lábnyomok egy “Darwin veresége” című kiállításhoz tartoztak. Balra tőlük egy Foucault-inga állt, de ez nem azért, hogy támadja, hanem hogy szemléltesse a tudománynak azt a megállapítását, miszerint a Föld forog. Jobbra Ellie egy kis színpadi emelvényen álló, drága holográfvetítő egy darabját láthatta, a vetítő segítségével a legjelesebb istenségek közvetlenül kommunikálhattak a hívőkkel.

Sokkal közvetlenebbül kommunikált azonban most Ellie-vel Billy Jo Rankin tisztelendő úr. Ellie-nek az utolsó pillanatig nem volt tudomása róla, hogy Joss meghívta Kankint, és nagyon meg is lepte. A két ember szakadatlanul teológiai vitákat folytatott, olyan témákról, hogy közvetlenül az Úr eljövetele előtt állunk-e, és hogy az eljövetelnek szükségszerű kísérője-e az Ítéletnap, meg hogy az istentisztelethez hozzátartoznak-e a csodák, és más ilyesmikről. Nemrégiben azonban nagy dobra vert kibékülést tartottak, ahogy mondták, azért, mert ez az amerikai fundamentalista gyülekezetek közös érdeke. Az Egyesült Államok és a Szovjetunió közeledésének jelei világszerte hatottak a viták megítélésére. Az árnak, amit Palmer Jossnak a kibékülésért fizetnie kellett, része talán az is, hogy a találkozás itt történt. Rankin feltehetően úgy érezte, hogy ha a beszélgetés közben tudományos érvelésre kerül sor, a kiállítás segítséget jelenthet nézetei alátámasztásához. Két órája ültek itt, Rankin most felváltva ostorozott és esdekelt. Öltönyének szabása kifogástalan, körmei frissen manikűrözöttek, ragyogó mosolya is meglehetős ellentétben állt Joss ziláltabb, eszelősebb, viharvertebb megjelenésével. Joss arcán halvány mosolyféle ült, a szemét félig lehunyta, lehajtotta a fejét, az egész ember úgy hatott, mintha imádkozna. Nemigen volt mondanivalója. A doktrínákat, amelyeket Rankin elővezetett, nem lehetett megkülönböztetni Joss televíziós szónoklataitól — kivéve, amikor elragadta az Elragadtatás, gondolta Ellie.

— Önök tudósok túl szerények — mondta most Rankin —, szeretik véka alá rejteni tudásuk fényét. A címekből az ember soha rá nem jönne, mi is van az írásaikban. Az első műnek, ami Einstein relativitáselméletéről megjelent, az volt a címe: “A mozgó testek elektrodinamikája”. Semmi nagybetűs E=m*c2. Semmi jele a tiszteletnek. “A mozgó testek elektrodinamikája”. Azt kell feltételeznem, hogy ha Isten megjelenne a tudósok körében, mondjuk, valamelyik konferenciájukon, ilyesmi címmel számolnának be róla: “ A levegőben fellépő spontán dentriform égésről”. Egyenletekkel dobálóznak, “hipotézisgazdaságosságról” beszélnek; de soha egyetlen szóval nem említik Istent.

— Tudják, önök tudósok túlságosan szkeptikusak. — Rankin fejének kis oldalmozdulatából Ellie arra következtetett, hogy der Heert is beleérti. — Mindenben kételkednek, vagy legalábbis megpróbálják. Sosem hallottak arról, hogy “Van, amit jobb nem bolygatni”, vagy hogy “Ha nem akarod, hogy törjön, ne rögzítsd”. Örökösen meg akarnak bizonyosodni róla, hogy valami megfelel-e annak, amit önök “valóságosnak” neveznek. És az önök számára csak az “valóságos”, ami tapasztalható, érzékek közvetítik, amit látnak és tapinthatnak. Az önök világában nincs helye ihletettségnek vagy megvilágosodásnak. Már a kezdet kezdetén kizárnak szinte mindent, amivel a vallás foglalkozik. Én nem bízom a tudósokban, mert a tudósok nem bíznak semmiben.