Stanislaw Lem - Kiberiáda

— Csak úgy beugrottál… Rég nem láttalak. Hogy tetszik itt nálam?

— Nem rossz, nem rossz… Mi van ott a ponyva alatt?

— Semmi különös. Nem ülnél le?

— Á, azt hiszem, későre jár. Sötét van odakinn, inkább hazamegyek.

— Ne siess annyira! — tiltakozott Klapanciusz. — Gyere le előbb a pincébe, meglátod, milyen érdekes lesz…

— Hát mi van a pincében?

— Még nincs semmi, de mindjárt lesz. Gyere csak, gyere…

Megveregette a vállát, levezette a pincébe; s egy óvatlan pillanatban elgáncsolta. Trurl hasra esett, Klapanciusz gúzsba kötözte, aztán egy bunkósbottal csépelni kezdte. Trurl ordított, ahogy a torkán kifért, segítségért kiabált, de ugyan ki hallotta volna meg a sötét, kihalt éjszakában? Szitkozódott, irgalomért könyörgött, de mindhiába: Klapanciusz tovább tángálta, hogy csak úgy kopogott.

— Jaj! Jajaj! Miért ütsz engem?! — kiabálta Trurl, és megpróbált kitérni a csapások elől.

— Mert kedvem telik benne — közölte Klapanciusz, és újra nekilátott. — Ilyesmit se próbáltál még, Trurl barátom!

És fejbe kólintotta, hogy megkondult, mint egy fazék. — Engedj el azonnal, mert elmegyek a királyhoz, és megmondom, mit tettél velem!

Meglátod, börtönbe vettet! — ordította Trurl.

— Dehogy vettet, dehogy vettet. És tudod-e, miért? kérdezte Klapanciusz, és leült a kispadra.

— Nem tudom — mondta Trurl, örülve, hogy szünet áll be a verésben. — Mert te nem vagy az igazi Trurl. Ő otthon van, épített egy Kívánságteljesítő Gépet, és elküldte nekem ajándékba, én pedig, hogy kipróbáljam, megcsináltattalak vele téged! Most lecsavarom a fejedet, az ágyam elé teszem, és csizmahúzónak fogom használni!

— Te szörnyeteg! Miért csinálod ezt?!

— Mondtam már: kedvem telik benne. No, de elég a fecsegésből! — s Klapanciusz két marokra fogta a bunkósbotot, de Trurl ordítani kezdett: — Hagyd abba! Hagyd abba! Valami nagyon fontosat mondok!!

— Kíváncsi vagyok, mit mondhatnál, ami visszatartana attól, hogy csizmahúzónak használjam a fejedet — jegyezte meg Klapanciusz, de abbahagyta a püfölést. Trurl ekkor lázasan magyarázni kezdte: — Ide figyelj, engem nem a gép csinált! Én az igazi Trurl vagyok, a legigazibb a világon! Csak tudni akartam, mit barkácsolsz, hogy ilyen hosszú időre bezárkóztál a házadba. Ezért építettem egy gépet, elrejtőztem a hasában, és hozzád vitettem magam, azon a címen, hogy ajándékot küldtem!

— Nahát, szép kis históriát találtál ki, mégpedig ilyen sokára! — háborodott fel Klapanciusz, és felállva, odasózott egyet. — Kár a gőzért, nem ejtesz át a meséddel. Téged a gép csinált! Minden kívánságomat teljesíti, kaptam tőle csavarokat, fehér festéket, sőt kéket is, meg fúrót és egyéb holmikat. Ha ezt meg tudta csinálni, téged is megcsinálhatott, barátocskám!

— Mindezt odakészítettem a hasába! — kiabálta Trurl. — Nem volt nehéz kitalálni, mire lesz szükséged munka közben. Esküszöm, hogy igazat mondok!

— Ha igaz lenne, az azt jelentené, hogy az én Trurl barátom, a gépek nagy mestere, közönséges csaló. Ezt pedig sohasem hiszem el! — mondta Klapanciusz. — Nesze!

És megint ráhúzott.

— Ezt azért kapod, mert rágalmazni próbáltad Trurlt, az én barátomat.

Nesze, még egy!

És a másik oldalról is odasózott. Aztán tovább döngette, amíg bele nem fáradt.

— Most fölmegyek aludni egyet, hogy kipihenjem magam — közölte magyarázólag, és eldobta a botot. — Te csak várj nyugodtan, nemsokára visszatérek…

Elment, és hamarosan az egész házat fölverte jóízű hortyogása. Trurl addig izgett-mozgott, míg kötelékei meg nem lazultak, majd kibogozta a csomókat, fellopózott, bemászott a gépbe, és hazaügetett benne.

Klapanciusz pedig markába nevetve figyelte a kisablakon át a menekülését.

Másnap elment látogatóba Trurlhoz. Az komoran hallgatva engedte be.

Félhomály volt a szobában, de a jó szemű Klapanciusz így is észrevette Trurl törzsén és fején a tegnapi verés nyomait, bár az is látszott, hogy Trurl azóta javarészt kikalapálta a horpadásokat.

— Miért vagy olyan rosszkedvű? — kezdte vidáman Klapanciusz. — Eljöttem megköszönni a szép ajándékot, csak az a kár, hogy amíg aludtam, olajra lépett, még az ajtót is nyitva hagyta, mintha égne a ház!

— Azt hiszem, helytelen módon használtad fel az ajándékomat, hogy többet ne mondjak! — tört ki Trurl. — A gép már mindent elmondott, ne fáradj — tette hozzá dühösen, látva, hogy Klapanciusz kinyitja a száját. — Megcsináltattál vele engem, aztán a másolatomat furfangosan lecsaltad a pincébe, és rútul összeverted! És miután ilyen gyalázatosan bántál velem, miután így köszönted meg pompás ajándékomat, még be mersz hozzám állítani, mintha mi sem történt volna? Halljam, mit mondasz erre?!

— Egyáltalán nem értem, miért vagy mérges — felelte Klapanciusz. — Csakugyan megcsináltattam a géppel a másolatodat. Mondhatom, tökéletes volt, nem győztem bámulni. Ami a verést illeti, a gép alighanem jócskán túlzott. Igaz, rásóztam néhányat, mert ki akartam próbálni, hogy szolid munka-e, meg arra is kíváncsi voltam, hogyan reagál. Rendkívül éles elméjűnek bizonyult. Nyomban beadott nekem egy kitalált históriát, miszerint te volnál ő a saját személyedben, persze nem hittem el, mire esküdözni kezdett, hogy a szép ajándék nem is ajándék volt, hanem közönséges csalás; nyilván megérted, hogy meg kellett védenem a becsületedet, az én kedves barátom becsületét, tehát szigorúan megbüntettem az orcátlan hazugságért. De meggyőződtem róla, hogy rendkívül értelmes, azaz nemcsak külsőleg, hanem szellemileg is hasonlít hozzád, drága barátom. Valóban nagy mérnök vagy, csak ezt akartam megmondani, és ezért jöttem át ilyen korán!

— Ja úgy! No igen, igen — dünnyögte a némileg már megbékélt Trurl. — Bár továbbra sem találom a legszerencsésebb módnak, ahogyan a Kívánságteljesítő Gépet felhasználtad, no de hagyjuk…

— Igaz is, mit csináltál azzal a mesterséges Trurllal? érdeklődött ártatlanul Klapanciusz. — Megnézhetném még egyszer?

— Őrjöngött dühében! — felelte Trurl. — Fenyegetőzött, hogy megles a házad melletti szikla mögül, és szétveri a fejedet. Le akartam beszélni erről, mire nekem ugrott, éjszaka pedig mindenféle drótból csapdát és hálót kezdett fabrikálni számodra, barátom. Így hát, bár úgy vélekedtem, hogy megsértettél engem az ő személyében, régi barátságunkra gondolva meg akartalak menteni a haláltól, és mivel ez a masina mindenáron meg akart ölni, nem láttam más megoldást, mint hogy apró darabokra szereljem szét…

És Trurl, mintegy akaratlanul, belerúgott a padlón heverő alkatrészekbe.

Ezután meleg búcsút vettek, és jó barátokként váltak el. Attól kezdve Trurl egyebet se tett, mint széltében-hosszában ezt a történetet mesélgette: hogyan ajándékozta meg Klapanciuszt a Kívánságteljesítő Géppel, milyen csúnyán viselkedett a barátja, amennyiben Trurlt csináltatott, és agyba-főbe verte, hogyan próbált a remek másolat ötletes füllentésekkel kiszabadulni a kutyaszorítóból, hogyan szökött meg, mihelyt Klapanciusz elfáradt, és aludni tért, és miként szerelte szét ő, Trurl, a gép csinálta Trurlt, aki hazafutott; mégpedig csakis azért szerelte szét, hogy megvédje barátját az eltángált masina bosszújától. Addig-addig mesélt, dicsekedett, hetvenkedett és hívta Klapanciuszt tanúságul, míg a furcsa kaland híre el nem jutott a királyi udvarba, és ott mindenki a legnagyobb csodálattal kezdett beszélni Trurlról, holott nemrég még a Világ Legbutább Gondolkodó Gépének készítőjeként emlegették. Hamarosan Klapanciusz fülébe jutott, hogy Trurlt a király bőkezűen megajándékozta, és kitüntette a Nagy Flip-Flop Érdemrenddel meg a Lebegőpontos Csillaggal.