Stanislaw Lem - Kiberiáda

— Trurlt elpusztítom! — jelentette ki a gép. — De előbb válaszolnia kell a kérdésemre, mennyi kétszer kettő.

— Ó, hát persze hogy válaszol, mégpedig úgy, hogy meg leszel elégedve, és bizonyára kibékülsz vele, nem igaz, Trurl? — csillapítgatta a közvetítő.

— Hát hogyne, hogyne… — rebegte Trurl gyenge hangon.

— Úgy? — szólt a gép. — Hát akkor halljuk: mennyi kétszer kettő?

— Né… akarom mondani, hét… — felelte még halkabban Trurl.

— Haha! Szóval már nem négy, hanem hét, igaz? csikorogta a gép. — Na látod!

— Hét, persze hogy hét, mindig is hét volt! — tódította buzgón Klapanciusz. — Most már kiengedsz bennünket? — tette hozzá óvatosan.

— Nem. Mondja Trurl még egyszer, hogy nagyon sajnálja és hogy mennyi kétszer kettő.

— És ha mondom, akkor kiengedsz? — alkudozott Trurl.

— Nem tudom. Majd meggondolom. Nem fogsz nekem feltételeket szabni.

Halljuk, mennyi kétszer kettő?

— De valószínűleg kiengedsz? — firtatta Trurl, bár Klapanciusz megrángatta a karját, és fülébe súgta: — Hiszen ez idióta, ne vitatkozz vele, kérlek!

— Ha nem lesz kedvem, nem engedlek ki — felelte a gép, — De te akkor is megmondod nekem, mennyi kétszer kettő…

Trurlt elöntötte a pulykaméreg.

— Meg én! Megmondom! — ordította. — Kétszer kettő négy, csak azért is négy, ha a fejed tetejére állsz is! Ha az egész hegyet porrá zúzod, ha kiiszod a tengert, és lenyeled az eget, akkor is négy, hallod?!

Kétszer kettő, az négy!!

— Trurl! Megőrültél? Miket beszélsz? Kétszer kettő hét, drága gép úr!

Csakis hét, drága gépecském! Hét, ha mondom!!! — igyekezett túlkiabálni barátját Klapanciusz.

— Nem igaz! Négy! Csak azért is négy! Mióta a világ világ, kétszer kettő NÉGY!! — üvöltötte Trurl teli torokból.

Egyszerre csak megremegett talpuk alatt a hegy. A gép elhúzódott a barlang szájától, úgyhogy némi fény szűrődött be, aztán bömbölni kezdett: — Nem igaz! Hét! Mondd azonnal, különben megöllek!

— Nem mondom soha! — makacskodott elszántan Trurl. Ekkor kőzápor zúdult rájuk a boltozatról, mert a gép egész nyolcemeletes súlyával a sziklafalhoz verte magát, mint a faltörő kos. Hatalmas kövek repedeztek le a hegyoldalról, és dübörögve zuhantak a völgybe.

Fülrepesztő robaj töltötte be a barlangot, szilíciumfüst szaga terjengett; ahol az acél a kőnek verődött, szikrák pattogtak, de még ebben a pokoli lármában is hallatszott, amint Trurl szünet nélkül ordítozza: — Kétszer kettő négy! Négy!!

Klapanciusz megpróbálta befogni barátja száját, de az ellökte magától, mire elhallgatott és leült, fejét kezébe temetve. A gép szörnyű erővel folytatta az ostromot. Úgy rémlett, a barlang mennyezete pillanatokon belül rájuk szakad, összemorzsolja és örökre eltemeti őket. De mikor már minden reményüket elvesztették, mikor már az egész barlang tele volt maró porral, egyszerre csak éles csikorgás hallatszott, aztán minden eddigi dübörgésnél erősebb, lassan fokozódó robaj támadt, süvítő hang kíséretében leomlott a barlang száját eltorlaszoló fekete fal, mintha a szél fújta volna el, és roppant sziklagörgeteg zúdult le a hegyoldalon. A mennydörgő robaj végigverődött a völgyön, a sziklafalak között. A két barát a barlang nyílásánál termett, derékig kihajoltak, és meglátták a gépet: ronccsá zúzva hevert odalent, rücskösre kalapálta a maga okozta kőomlás, s egy óriási sziklatömb csaknem kettétörte a nyolcemeletes testet.

Óvatosan lemásztak a porzó omladékon. Hogy lejussanak a kiszáradt patakmederbe, a földön fekvő gép mellett kellett elmenniük. Úgy hevert ott az óriás, mint egy partra sodort hajó. Szótlanul, egyszerre megálltak a horpadt acélfalnál. A gépben még mocorgott és egyre halkabban zörögve, keringett valami.

— Hát ilyen dicstelen véget kellett érned, kétszer kettő pedig mégiscsak — kezdte Trurl, de ebben a pillanatban a gép erőtlenül felbúgott, és alig érthetően, halkan utoljára elnyögte: — HÉT.

Aztán halk reccsenés hallatszott a belsejéből, néhány kavics pergett le róla, és mozdulatlan, halott vastömbbé dermedt. A két mérnök egymásra nézett, majd szótlanul elindult hazafelé a kiszáradt patakmederben.

Valaki kopogott Klapanciusz mérnök házának ajtaján. Ajtót nyitott, kidugta a fejét, és megpillantott egy potrohos gépet, négy kurta lábon.

— Ki vagy, és mit akarsz? — kérdezte.

— Én Kívánságteljesítő Gép vagyok. Barátod és nagy kollégád, Trurl küldött hozzád ajándékba.

— Ajándékba? — gyanakodott Klapanciusz, aki elég vegyes érzelmeket táplált Trurl iránt, és különösen az nem tetszett neki, hogy Trurlt a gép az ő „nagy kollégájának” nevezte. — No jó — döntött rövid gondolkodás után —, bejöhetsz.

A sarokba küldte, a kemence mellé, és látszólag rá se hederítve, visszatért félbeszakított munkájához. Háromlábú, gömbölyű gépet épített. Már majdnem kész volt, most fényesítette. Kisvártatva megszólalt a Kívánságteljesítő Gép: — Hadd emlékeztesselek jelenlétemre.

— Nem feledkeztem meg rólad — felelte Klapanciusz, és tovább végezte munkáját. Egy idő múltán a gép megint megszólalt: — Elárulnád, hogy mit csinálsz?

— Tudtommal Kívánságteljesítő Gép vagy, és nem Kérdezgető Gép — oktatta Klapanciusz, majd hozzátette: — Kék festékre van szükségem.

— Nem tudom, lesz-e az az árnyalat, amelyet kívánsz — buzgólkodott a gép, és a hasán levő kisajtón át festékes dobozt varázsolt elő.

Klapanciusz kinyitotta, szó nélkül belemártotta ecsetjét, és festéshez látott. Estig kért még csiszolópapírt, karborundot, fúrót, fehér festéket és csavarokat, s a gép minden alkalommal rögtön átnyújtotta, amit kívánt. Este aztán ponyvát terített épülő masinájára, megvacsorázott, leült a géppel szemben egy kis háromlábú székre, s így szólt: — No most lássuk, mit tudsz. Azt mondod, mindent képes vagy megcsinálni?

— Mindent éppen nem, de sok mindent — szerénykedett a gép. — Meg voltál elégedve a festékkel, a csavarokkal és a fúróval?

— Nagyjából — felelte Klapanciusz. — De most sokkal nehezebb dolgot kívánok tőled. Ha nem csinálod meg, visszaküldelek a gazdádhoz, az ennek megfelelő köszönettel és véleménnyel.

— És mi lenne az? — érdeklődött a kép, egyik lábáról a másikra állva.

— Trurl — közölte Klapanciusz. — Egy Trurlt kell nekem csinálnod, pontosan ugyanolyat, mint az igazi. Meg se lehessen különböztetni tőle!A gép hunyorgott, hümmögött-zümmögött, végül azt mondta: — Jól van, csinálok neked Trurlt, de finoman bánj vele, mert ő nagyon nagy mérnök!

— Hát persze, nyugodt lehetsz — felelte Klapanciusz. — No, hol az a Trurl?

— Hogyhogy? Csak úgy kapásból? Hiszen ez nem gyerekjáték — méltatlankodott a gép. — Ez eltart egy darabig. Egy Trurl, az nem holmi csavar vagy festék!

De azért meglepően gyorsan zúgott-búgott, csengett — bongott, hasán jókora ajtó nyílt, és sötét belsejéből Trurl kászálódott elő.

Klapanciusz felállt, közelről szemügyre vette, jól megtapogatta, végig kopogtatta, de nem volt semmi kétség — Trurl állt előtte, szakasztott ugyanolyan, mint az eredeti. A gépből előmászott Trurl hunyorgott a fényben, de aztán már egészen hétköznapian viselkedett.

— Hogy vagy, Trurl? — szólította meg Klapanciusz.

— Hát te, Klapanciusz? De tulajdonképpen hogy kerültem ide? — kérdezte Trurl, szemlátomást csodálkozva.