Stanislaw Lem - Kiberiáda

— fejezte be Klapanciusz a szónoklatát, amely nagy hatást tett a királyra.

— Menj a szállásodra — szólt az uralkodó —, megtanácskozom a dolgot a vezérkarommal…

— Ó, azt ne tedd, felséges királyom — kiáltott fel Klapanciusz, ravaszul zavart színlelve. — Éppen így tett egykor Rettegi császár, és vezérkarának tisztjei, zsíros állásuk védelmében, elvetették a tervet. Aztán Rettegi szomszédja, Merész Győző király megreformált hadseregével rátámadt a császár birodalmára, és ronggyá verte a császári csapatokat, noha nyolcszoros túlerőben voltak!

E szavak után a számára kijelölt szállásra ment, és megnézte a golyócskát: vörös volt, mint a cékla. Látta tehát, hogy Trurl is hasonlóképpen jár el Fukari királynál. Az uralkodó hamarosan megbízta, hogy alakítson át egy gyalogsági szakaszt; a kis csapat egy lélekké forrt, felkiáltott: „Üsd, vágd, nem apád!”, és egy dombról lerohanva miszlikbe aprított három állig felfegyverzett királyi vértesszázadot, élükön a Vezérkari Akadémia hat előadójával. Szomorú napok köszöntöttek a marsallokra, tábornokokra és tengernagyokra, mert a király mindannyiukat nyugdíjba küldte, és teljesen meggyőződve a korszakalkotó találmány előnyeiről, megparancsolta Klapanciusznak, hogy szerelje át az egész hadsereget.

A villamosalkatrész-gyárak éjjel-nappal vagonszámra ontották a villásdugókat. Minden laktanyában mindenkit szépen átszereltek.

Klapanciusz helyőrségről helyőrségre járt felügyelni, és sok csengő érdemrendet kapott a királytól; Trurl, aki hasonlóképpen szorgoskodott Fukari birodalmában, királya közismert takarékossága miatt kénytelen volt beérni a Címzetes Főhazaáruló örökös tisztségével. Mindkét ország buzgón készült a háborúra. Lázas mozgósítás folyt, serényen készítették a hagyományos és atomfegyvereket, hajnaltól napestig fényesítették az ágyúkat és atomokat, hogy a szabályzatnak megfelelően ragyogjanak. A két mérnök, mivel tulajdonképpen már semmi dolgúk nem volt, titkon csomagolni kezdett, hogy ha majd eljön az ideje, találkozzanak a megbeszélt helyen, az erdőben hagyott űrhajójuk mellett.

Ezenközben különös dolgok történtek a laktanyákban, főként a gyalogságnál. A csapatoknak már nem volt szükségük alaki kiképzésre, névsorolvasás sem kellett, hogy megtudják a létszámot, hiszen a jobb és bal lábát sem téveszti össze senki, akinek mindkettő megvan, és nem kell számolni ahhoz, hogy valaki megállapítsa magáról, hogy egy fő. Öröm volt nézni, hogyan menetelnek az új alakulatok, hogyan csinálják a vigyázzt és a balra átot; gyakorlat után pedig a század beszélgetni kezdett a többivel, és a laktanya nyitott ablakain át kacskaringós viták röpködtek a koherens igazság fogalmáról, az analitikus és szintetikus a priori ítéletekről vagy a létről mint olyanról, mivel a csapat közös esze már ilyen magas szintet ért el.

A filozófia alapjait is kidolgozták, míg végül egy bizonyos utászzászlóalj elérkezett a teljes szolipszizmushoz, és kijelentette, hogy rajta kívül semmi sem létezik valóságosan. Mivel ebből az derült ki, hogy király sincs, meg ellenség sincs, ezt a zászlóaljat diszkréten szét kellett kapcsolni, és részeit hozzácsatolni azismeretelméleti realizmus álláspontján álló alakulatokhoz. Ugyanebben az időben Fukari király országában a hatodik deszanthadosztály a partraszállási gyakorlatokról áttért a misztikus gyakorlatokra, és elmélkedésbe merülve csaknem a patakba fulladt. Nem lehet pontosan tudni, hogy történt, elég az hozzá, hogy éppen ekkor üzentek hadat, és az ezredek nagy fegyvercsörgés közepette mindkét irányból lassan megindultak az országhatár felé.

Gargancián mester törvénye könyörtelen szabályszerűséggel érvényesült. Amikor két alakulat összekapcsolódott, esztétikai fogékonyságuk is arányosan megnőtt, és tetőpontjára hágott a megerősített hadosztály szintjén, ezért ezek a csapattestek minduntalan letértek az útról, és elszaladtak egy szép lepke után, s amikor az Ébertalanról elnevezett gépesített hadtest az ellenséges erőd alá ért, amelyet meg kellett ostromolnia, az éjszaka folyamán kidolgozott támadási terv az erődítményről készült művészi festménynek bizonyult, ráadásul absztrakt stílusban festették, ami teljesen ellentétes a katonai hagyományokkal. A tüzérségi hadtestek javarészt a legnehezebb filozófiai problémákkal foglalkoztak; a lángeszű személyekre jellemző szórakozottság folytán ezek a nagy kötelékek hol elhagyták valahol fegyverzetüket és nehéz felszerelésüket, hol meg tökéletesen elfeledkeztek arról, hogy háborúba mennek. Ami pedig a hadsereg egészét illeti, lelküket számos komplexus gyötörte, mint a sokrétű és bonyolult személyiségeket általában. Mindegyikhez külön gépesített pszichoanalitikus brigádot kellett beosztani, amely menet közben látta el a szükséges kezelést.

Az üstdobok szüntelen pufogása közben a két hadsereg lassan elfoglalta kiindulóállásait. Hat rohamgyalogsági ezred, összekapcsolva egy mozsaras brigáddal és tartalékos zászlóaljjal, miután még egy kivégzőszakaszt is csatoltak hozzájuk, szonettet szerzett „A lét titkai” címmel, mégpedig éjszakai menetelés közben.

Mindkét hadviselő félnél bizonyos zavar támadt; a nyolcvanadik dragonyos hadtest azt kiabálta, hogy feltétlenül pontosan meg kell állapítani az „ellenség” fogalmának definícióját, amely szerintük egyelőre tele van logikai ellentmondásokkal, sőt hovatovább értelmetlennek nevezhető.

Az ejtőernyős egységek algoritmizálni igyekeztek a környékbeli falvakat. Az előőrsök már összetalálkoztak, ezért a két király szárnysegédeket és futárokat küldött ki, hogy rendet teremtsenek a csapatoknál. De mindegyik, alighogy lóhalálában megérkezett egy hadtesthez, hogy felderítse a zűrzavar okát, egy szempillantás alatt átadta lelkét a hadtest lelkének; így a királyok szárnysegéd nélkül maradtak. A tudat iszonyú csapdának bizonyult, amelybe könnyű bemenni, de kijönni belőle lehetetlen. Fukari szeme láttára történt, hogy unokaöccse, Vasököl nagyherceg, buzdítani akarván a csapatokat, az arcvonalhoz rohant, de mihelyt hozzájuk kapcsolta magát, lelke rögtön beléjük olvadt, és ő már sehol sem volt.

Látva, hogy baj van, bár nem tudva, hogy miért, Pazari intett tizenkét udvari trombitásának. Intett a parancsnoki dombon álló Fukari is. A trombitások szájukhoz emelték hangszerüket, és riadót fújtak, mindkét odalon jelt adva a csatára. Ekkor mindegyik hadsereg végleg, teljes egészében összekapcsolódott. A villásdugók félelmetes csattanása egy pillanatra betöltötte a leendő csatateret, s aztán az ezernyi tarackos és ágyús, irányzó és töltő, gárdista és vértes, utász, csendőr és rohamosztagos helyett két gigászi lélek jött létre, amelyek millió szemmel néztek egymásra a nagy síkságon át a fehér felhők alatt, és tökéletes csend uralkodott a csatamezőn. Mindkét oldalon eljutottak ugyanis a híres, nevezetes tudattetőzésig, amelyet a nagy Gargancián matematikai pontossággal előre látott. Bizonyos határon felül ugyanis a katonaság mint lokális állapot civilséggé változik át, mégpedig azért, mert a kozmosz, mint olyan, tökéletesen civil, a két hadsereg lelke pedig már kozmikus méreteket öltött! Így hát, noha kívül csillogott-villogott az acél, fénylettek a páncélok, ágyúk és éles kardok, belül a derűs megértés, mindent átölelő szeretet és tökéletes értelem kettős óceánja hullámzott végig a két seregen. A dombokon állva és a napfényben csillogva, a szüntelen dobpergés közepette a két hadsereg egymásra mosolygott. Trurl és Klapanciusz éppen űrhajójukba szálltak, mikor megtörtént, amire törekedtek: a két király szégyentől és dühtől elsötétült szeme előtt a két hadsereg megköszörülte a torkát, kézen fogta egymást, és sétálni ment, hogy virágokat szedjen a mosolygó felhők alatt az elmaradt csata mezején.