Stanislaw Lem - Kiberiáda

Trurl először bekapcsolta az indító áramköröket, aztán kisfeszültségű áramot adagolt, még egypárszor felszaladt a kongó vaslépcsőkön — az Elektrubadúr ugyanis óriási hajómotorhoz hasonlított, műszerekkel és csapóajtókkal teli, szegecselt vaslemez falán acéljárdák vonultak körbe —, majd gondosan ügyelve a kollektorfeszültségre, izgatottan közölte, hogy a bemelegítés kedvéért egy kis rögtönzéssel kezdi.

Aztán persze Klapanciusz olyan témát adhat meg a gépnek, amilyet csak akar.

Mikor az amplifikációs mutatók szerint a lírikus kapacitás a maximumhoz közeledett, Trurl kissé remegő kézzel meghúzta a főkapcsolót, és a gép rekedtes, de igen szuggesztív hangon szinte azonnal megszólalt:

— Már befejezte? — érdeklődött hosszabb szünet után roppant udvariasan Klapanciusz. Trurl összeharapta a száját, néhány áramrúgást adott a gépnek, és megint bekapcsolta. Ezúttal sokkal tisztábban zengett a hangja; igazán gyönyörűség volt hallgatni ezt az ünnepélyes, de ugyanakkor behízelgően gordonkázó baritont:

— Milyen nyelven ír? — kérdezte jámbor arccal Klapanciusz, miközben Trurl némileg pánikba esve sürgölődött a vezérlő pultnál, majd keserűen legyintett, és feldübörgött a lépcsőn az acélkolosszus tetejére. Négykézláb bemászott a nyitott csapóajtón a gépbe, hallatszott, amint szitkozódva kalapál, és szerszámokat csörget, megint előmászott, és átszaladt egy másik hídra; végül diadalmasan felkiáltott, kidobott egy kiégett csövet, az Klapanciusztól egy lépésre tört szét csörömpölve a csarnok padlóján, de Trurl még elnézést sem kért figyelmetlenségéért, hanem sietve új csövet csavart be a régi helyére, olajos kezét megtörölte egy puha ronggyal, és lekiabált, hogy Klapanciusz kapcsolja be a gépet. Felcsendült a bársonyos hang:

— Már jobb! — kiáltotta Trurl, nem egészen szilárd meggyőződéssel. — Az utolsó szavaknak már volt értelmük, észrevetted?

— Hát ha már vége… — kezdte Klapanciusz, aki maga volt a megtestesült udvariasság.

— Vigyen el az ördög! — ordította Trurl, és megint eltűnt a gép belsejében; zakatolás, búgás, recsegés hallatszott, elvegyülve a mérnök fojtott káromkodásával. Hirtelen Trurl kidugta a fejét egy harmadik emeleti ajtócskán, és lekiabált: — Most kapcsold be!!

Klapanciusz bekapcsolta. Az Elektrubadúr tetőtől talpig megremegett, és rákezdte:

Itt abbamaradt a vers, mert Trurl őrjöngve megrángatta valamelyik kábelt, mire a gép felhorkant és elhallgatott. Klapanciusz úgy röhögött, hogy le kellett ülnie a padlóra. Trurl ide-oda cikázott, egyszerre csak egy reccsenés és egy kattanás hallatszott, majd a gép nagyon nyugodtan és tárgyilagosan kijelentette:

— Na látod! Tessék! Egy epigramma! És milyen helyénvaló! — kiabálta Trurl, miközben csigavonalban száguldott lefelé a keskeny lépcsőn, lent pedig majdnem egyenesen barátja karjába futott, aki már nem nevetett, hanem kissé megrökönyödve várta.

— Hülyeség — jelentette ki rögtön. — Különben is, ez nem ő, hanem te vagy!

— Mi az, hogy én?!

— Előre megírtad ezt a verset. Rád ismerek a primitív tartalomról, a sekélyes rosszindulatról és a siralmas rímről.

— Hát akkor tessék! Rendelj másik verset! Amiről csak tetszik! Na, miért hallgatsz? Félsz, mi?!

— Nem félek, csak gondolkodom — felelte bosszúsan Klapanciusz, és igyekezett a lehető legnehezebb témát kitalálni, mert joggal gyanította, hogy nehéz lesz eldönteni a vitát, vajon a gép alkotta vers jó-e vagy sem. — Írjon kiberotikus verset! — ragyogott fel hirtelen. — Legfeljebb öt sor legyen, de szóljon szerelemről, árulásról és halálról, a néger kérdésről és a nimfomániáról, legyen benne a bonyolult női lélek extrém konfliktushelyzetben bekövetkező meghasonlásának ábrázolása, a középkori feudális viszonyok és erkölcsök maró bírálata, rímeljen, és minden szó k betűvel kezdődjön!

— És a végtelen automaták általános elmélete ne legyen benne? — horkant fel a vérig sértett Trurl. — Ilyen hülye feltételeket nem lehet szab…

De elakadt a szava, mert az egész csarnokot betöltő, bársonyos bariton máris megszólalt:

— No, mit szólsz? — tette csípőre a kezét Trurl, Klapanciusz viszont már károgott is: — Most pedig g betűvel! Szonettet a lényről, amely gondolkodó és gondtalan, erőszakos és kegyetlen, tizenhat csapágya, három szárnya és négy festett bőröndje van, mindegyik bőröndben ezer tallér Berengár király profiljával és két palotával, legyenek cikcakkos fogai és…

Gigászi, gőgös gondolat… — kezdte a gép, de Trurl a pulthoz ugrott, megrántotta a főkapcsolót, és testével állva el az utat, fojtott hangon felkiáltott: — Elég legyen ezekből a badarságokból! Nem tűröm, hogy a gépem aprópénzre váltsa a tehetségét! Vagy tisztességes verset rendelsz, vagy befejeztük!

— Miért, ezek talán nem tisztességes versek?… — morgott Klapanciusz.

— Nem! Ezek fejtörők, szójátékok! Nem azért építettem a gépet, hogy hülye szóvicceket gyártson! Ez közönséges rímfaragás és nem Nagy Művészet! Tessék, add meg a témát, lehet akármilyen nehéz…

Klapanciusz gondolkodott, gondolkodott, végül öszszeráncolta a homlokát, és azt mondta: — No jó. Szóljon a szerelmes számítógépről, de a magasabb matematika, különösen a tenzoralgebra nyelvén. Lehet benne magasabb topológia és analízis is. Azonkívül legyen merészen erotikus, és lebegjen kibernetikus magaslatokban.

— Te megőrültél. Matematikai nyelven a szerelemről? Esküszöm, hogy én még ilyen marhaságot — kezdte Trurl. De elhallgatott, mert az Elektrubadúr máris szavalta versét: