Stanislaw Lem - A Kudarc

Mármost ha a rakéták szinte egyidejűleg bukkantak ki a felhőkből, kettő kelet felől, kettő nyugat felől, ez azt jelenti, hogy az akciót közösen időzítették, tehát igenis van együttműködés a két földrész vezérkarai között.

A modell szerzői nem fogadták el a támadásnak ezt a rekonstrukcióját, és igaz, ami igaz, Nakamura nem tudta bebizonyítani, hogy a dolgok így játszódtak le, hiszen a Quinta légkörében hemzsegtek a forró pontok, amelyeket eddig azzal magyaráztak, hogy a lassan morzsolódó jéggyűrűből jégdarabok potyognak le a légkörbe. A modell szerzői szerint Nakamura ezekből a forró pontokból szemelt ki néhányat, amelyeket csak igen nagy jó szándékkal lehet a rakéták nyomainak tekinteni.

Az űrhajóról felvett képek minősége elég gyatra volt, hiszen a Hermész csak az elektronikus szemek gyanánt kilőtt szondáktól kapott képet, ő maga a hold mögött rejtőzködött a periszeleniumban. Továbbá, a Quinta körül ezrével keringenek a műholdak, hol a bolygó tengely körüli forgásával megegyező, hol éppen fordított irányban, és keringésük iránya semmit sem árul el a származásukról: végtére a csatázó ellenfelek kilőhették a harci műholdjaikat korotációs vagy antirotációs irányban egyaránt. Az a tény, hogy a műholdak sem össze nem ütköztek, sem harcolni nem harcoltak, megerősítette az „elidegenedett szferomachia” szerzőit ama meggyőződésükben, hogy a háborús játék „hideg”, és célja az ellenséges harceszközök sakkban tartása, nem pedig megsemmisítése. Ha elkezdenék pusztítani egymást, a hideg harc rögtön a forró eszkaláció szakaszába lépne. Tehát — állították — az ellenséges műholdak sakkban tartják egymást. Az erőegyensúly megőrzése végett a két fél kozmikus rendszerei nem nélkülözhetik a kölcsönös felderítést. A Gábriel pedig mindenki számára idegen betolakodó volt, és ezért támadták meg. Rotmont egy példával tette szemléletesebbé a véleményüket: két kutya vicsorog egymásra, tehát nem éppenséggel jó barátok, de bukkanjon csak föl egy nyúl, mind a ketten utána rohannak.

Polassar ennek ellenére Nakamurához csatlakozott. Azt ugyan nem lehet tudni, hogy a Gábrielt csak az egyik fél rakétái akarták-e elfogni, vagy mind a két fél rakétái egyszerre, de a támadást olyan precizitással hajtották végre, amely mindenképpen előzetes tervezésre utal. A Nagykövet jelzéseit minden bizonnyal vették a bolygón, és ha nem válaszoltak, az még nem jelenti, hogy tétlenek maradtak.

Steergard nem foglalt állást ebben a kérdésben. Annak eldöntését, hogy a Gábrielt a Quintáról tervszerűen fellőtt rakéták vagy önálló műholdak támadták meg, másodrendű ügynek tartotta. A lényeg az, hogy a bolygó nem óhajt velük kapcsolatba lépni, tehát az egyetlen fontos kérdés: kényszeríthetik-e erre?

— Rábeszéléssel aligha — vélte Harrach. — Az eredeti program végrehajtásával sem. Minél több leszállóegységet küldünk a nyakukra, annál több összeütközés lesz. Átalakítják a követeinket védelmi fegyverekké, aztán a nagy üzengetésnek az lesz a vége, hogy vagy elkullogunk, vagy harcolni kezdünk. Mivel harcolni nem akarunk, az elkullogás pedig szóba sem jöhet, semmi értelme finoman szurkálni és csipkedni őket, lépjünk fel határozottan. Adva van egy dühös gorilla. Nem fog szelíd báránnyá válni attól, ha csak óvatosan harapják meg a farkát.

— A gorillának nincs farka — jegyezte meg Kirsting.

— Hát akkor egy dühös krokodil. Most mit kicsinyeskedsz? Csak egyet tehetünk, azt, hogy kimutatjuk az erőnket. Akinek jobb ötlete van, szóljon.

Senki sem szólalt meg.

— Konkrét terved is van? — kérdezte Steergard.

— Van.

— Éspedig?

— A hold kavitációja. Maximális hatás, minimális károkozás. A bolygóról látják, de semmit sem éreznek belőle. Én már régóta töröm ezen a fejem. Most GOD kiszámította nekem. A hold úgy esik szét, hogy a darabjai mind pályán maradnak. A tömegközéppont nem változik.

— Miért nem? — szólalt meg a dominikánus.

— Mert a darabok ugyanazon a pályán keringenek majd a Quinta körül, mint most a hold. A bolygó a holddal kettős rendszert alkot, de minthogy sokkal nehezebb, a rendszer forgási centruma egészen közel van hozzá. A számokra nem emlékszem. Lényeg, hogy a dinamikus tömegrendszer nem változik.

— De a gravitációs áramlatok megváltoznak — mutatott rá Nakamura. — Gondoltál erre?

— GOD gondolt rá. A litoszféra meg se rezzen. Legföljebb a sekély szeizmikus fókuszok aktivizálódnak. Az óceáni apály és dagály gyengébb lesz. Ennyi az egész.

— És mi a haszna? — kérdezte Arago.

— Nemcsak kimutatjuk az erőnket, hanem információt is küldünk magunkról. Előzőleg figyelmeztetjük őket. Részletezzem, hogyan gondolom?

— Röviden — mondta a parancsnok.

— Nem akarom, hogy bárki is szörnyetegnek nézzen — fogta nyugodtra a hangját az első pilóta. — Már az első üzenetben elmagyaráztuk nekik a logikai műveleteket, meg az olyasféle összefüggéseket, hogy „ha A, akkor B”, „ha nem A, akkor C” s a többi. Most közöljük velük, hogy „ha nem válaszoltok a jelzéseinkre, akkor széttörjük a holdatokat, és ez lesz az első komoly figyelmeztetésünk: követeljük, hogy vegyétek fel velünk a kapcsolatot”. No és még egyszer elmondjuk mindazt, amit már a Nagykövet elmesélt nekik, tehát hogy békés szándékkal jöttünk, és hogy ha náluk valami konfliktus van, abban mi semlegesek maradunk. Arago atya elolvashatja az egészet, ott lóg ez az üzenet a vezérlőteremben, és a legénység minden tagja kapott egy példányt.

— Olvastam — mondta Arago. — És azután mi lesz?

— Azt az ő reagálásuktól tesszük függővé.

— Úgy gondolod, határidőt is szabjunk? — kérdezte Rotmont. — Az ultimátum lenne.

— Nevezd, aminek akarod. Nem muszáj pontos határidőt megadnunk, elég lesz, ha világosan közöljük, mennyi ideig tartózkodunk a cselekvéstől.

— A visszaforduláson kívül van még más javaslat? — kérdezte Steergard. — Nincsen? Ki van Harrach terve mellett?

Polassar, Tempe, Harrach, El Salam és Rotmont fölemelte a kezét. Nakamura habozott. Végül ő is feltartotta a karját.

— Tisztában vagytok azzal, hogy válaszolhatnak akár a határidő előtt, de nem jelzésekkel? — nézett rájuk Steergard.

A tíz ember kis ideig hallgatott az óriási fémlap körül, amely egylábú, kerek asztal módjára egy rácsos fémoszlopon nyugodott; ebben futottak össze a gerendák, amelyek a felső, gravitációs vezérlőtermet elválasztották a most üres navigációs teremtől. Csak a fal menti pultokon elhelyezett monitorok hol erősödő, hol kihunyó villogása töltötte meg árnyék és fény mozgásával az alattuk lévő üres teret.

— Az bizony valószínű — szólalt meg Tempe. — Nem tudok olyan jól latinul mint Arago atya. Ha azért repültem volna ide, mert úgy tartotta kedvem, akkor nem szavaznék a javaslat mellett. De mi itt nem tíz űrhajós vagyunk. Ha a Hermészt megtámadták, miután annyiszor próbált békésen kapcsolatot teremteni, az azt jelenti, hogy a Földet támadták meg, mert ő küldött minket ide. Ezért a Földnek van joga azt mondani általunk: Nemo me impune lacesset.

A sziderális műveletek, lévén csillagászati méretű jelenségek, akkora erőket szabadítanak fel, hogy a szemlélőnek nem jelenthetnek olyan mély és megrázó élményt mint egy árvíz vagy tájfun. Már a földrengés, ez a csillagmércével mérve mikroszkopikus esemény, meghaladja az emberi érzékszervek befogadóképességét. Igazi rettenetet vagy szívszorító elragadtatást nem ébresztenek az emberben sem a túl gigászi, sem a nagyon pici események. Senki sem képes úgy érzékelni egy csillagot mint egy követ vagy briliánst. A legkisebb csillag, az örök tűz óceánjainak óceánja, már egymillió kilométerről az egész horizontot betöltő tűzfallá válik, még közelebbről minden formáját elveszíti, egyformán vakító lángok zűrzavaros kavargásá vá esik szét; csak nagyon messziről kicsinyednek napfoltokká a kromoszféra hűvösebb tölcsérei.