Stanislaw Lem - Az Úr Hangja

Rappaport hozzátette, hogy ez a hipotézis megmarad a tudomány hagyományos eljárásmódjánál, a tudomány ugyanis nem választja külön a „mesterséges” és „természetes” jelenségeket, ő tehát a tudományos irányelvek szerint járt el. Hipotézise, legalábbis elvben, ellenőrizhető (a „neutrínóélőlények” létezésének vagy csupán elméleti lehetőségének felfedezésével), mert nem hivatkozik „más kozmoszokra”.

Nem mindenki értette meg, hogy ez a hozzászólás nemcsak szellemi akrobatamutatvány, hiszen elvben előre láthatjuk és kiszámíthatjuk a szerves anyagcsere bármilyen típusát a fizikából és a kémiából kiindulva. Nem lehet viszont a fizika és a kémia alapján kiszámítani vagy előre látni egy olyan kultúrát, amelyben bizonyos lények „neutrínóleveleket” írnak és küldözgetnek. Az utóbbi jelenség más, fizikán kívüli szférába tartozik. Ha a civilizációk különböző nyelveken beszélnek egymással, fejlettségi fokuk pedig nagyon eltérő, a „tudatlanabbak” legjobb esetben csak annyit vagy nagyjából annyit olvashatnak ki a kapott közleményből, amennyi benne fizikai — vagy természetes, mindegy. Többet nem értenek meg. Ha a civilizációk között elég nagy a különbség, ugyanazok a fogalmak, még ha léteznek is mindkét kultúrában, egészen más dolgokat jelentenek.

Vitatkoztak arról is, egyebek között, hogy „a Feladók civilizációja”, amennyiben létezik, vagy — mint Sinester mondja — hajdan létezett, racionális-e. De tarthatunk-e racionálisnak egy civilizációt, amely azzal törődik, hogy mi lesz „a következő világegyetemben” harmincmilliárd év múlva? Akármilyen iszonyúan gazdag, mekkora árat fizethet élőlények sorsában azért, hogy a Nagy Kozmogónia kormányosa lehessen? Ugyanez vonatkozik az „életfakasztó hatásra” is. Igen, mondhatjuk, hogy számukra ez racionális, s ezzel azt mondjuk, hogy a „racionalitás” fogalma egészen mást jelent a különböző civilizációkban.

A vitaest után tíz-egynéhányan összeültünk Baloyne-nál, és késő éjszakáig beszélgettünk — ha Sinester és Learney nem is győzött meg bennünket, olajat öntöttek a már-már kihamvadó tűzre. Meghánytuk-vetettük Rappaport elméletét. Kiegészítette, amit felszólalásában mondott, szépen ki kerekítette, és fantasztikus kép lett belőle: gigászi bioszférák, amelyek tudtukon kívül sugározzák a kozmoszba akaratlan „üzeneteiket”. A homeosztázis nálunk ismeretlen, további szakasza ez, az életfolyamatok egyesülése; a magenergiát hasznosító életfolyamatok roppant ereje a Napéval mérhető. „Neutrínókiválasztásuk” biofil hatása éppen olyan jellegű, mint a növények tevékenysége, amelyek feltöltötték a földi légkört oxigénnel, s ezáltal lehetővé tették a fotoszintézisre nem képes élő szervezetek létrejöttét és fennmaradását — de a fű nem tudatosan hívott életre bennünket! A Békatojás és a levél egész „információs” oldala egy végtelenül bonyolult anyagcsere terméke lett. A Békatojás afféle hulladék, salak, amelynek szerkezetét idegen bolygók metabolizmusa határozza meg.

Amikor hazamentünk Donalddal a szállóba, megjegyezte, hogy tulajdonképpen úgy érzi, becsapták: hosszabb pórázon keringhetünk körbe-körbe, de változatlanul pórázon vagyunk. Csinos szellemi tűzijáték szemtanúi voltunk, de a szikraeső kialudt, és nem maradt belőle semmi. Még el is vettek tőlünk valamit — folytatta —, mert azelőtt általános konszenzus övezte a levelet, amelynek borítékjában egy kevéske homokot találtunk (a Békatojásra célzott). Amíg hiszünk benne, hogy levelet kaptunk, legyen akármilyen érthetetlen, akármilyen titokzatos — a Feladók létezésének tudata már önmagában érték. De ha kiderül, hogy talán nem is levél, csak értelmetlen, kusza vonalak halmaza, akkor semmi egyebünk nem marad, csak a homok. és még ha aranyszemcséket tartalmaz is, úgy érezzük, szegényebbé tettek — sőt kiraboltak minket.

Eltöprengtem ezen, mikor egyedül maradtam. Szerettem volna megérteni, honnan is veszem azt a bizonyosságot, amelynek alapján vitába szállok az eltérő nézetekkel, még ha szilárd érvekre támaszkodnak is. Mert nekem meggyőződésem, hogy levelet kaptunk. És fontosnak tartom, hogy ne ezt a hitemet plántáljam át az olvasóba — mit számít az én hitem? — , hanem a mögötte álló észérveket. Ha nem sikerül, kár volt megírnom ezt a könyvet. Hiszen ez a célja. A magamfajta ember, aki oly sokáig, oly gyakran a tudomány különböző frontjain viaskodott „a természet rejtjeleinek” megfejtésével, igazán többet tud ezekről a problémákról, mint amennyit sima matematikai köntösbe bújtatott művei tartalmaznak.

Erre az átadhatatlan tudásomra támaszkodva állítom, hogy a Békatojásnak, magenergiájával és „robbanásátviteli” effektusával, fegyverré kellett volna válnia a kezünkben, mert olyan nagyon, olyan hevesen törekedtünk erre. És ha nem sikerült, az nem lehet véletlen. Hiszen annyiszor sikerült már más helyzetekben, „természetes” körülmények között. Nagyon jól el tudom képzelni a lényeket, akik a jelzést útnak indították. Így okoskodtak: megfejthetetlenné tesszük mindazok számára, akik még felkészületlenek; de még óvatosabbnak kell lennünk: a téves olvasat sem adhat nekik semmi olyasmit, amit keresnek, és amit meg kell tagadni tőlük.

Az atomokat és a galaktikákat, a bolygókat és az emberi testet senki nem bástyázta körül ilyen biztosítékok rendszerével, és viselnünk is kell nemlétének minden keserű következményét. A tudomány a kultúrának az a része, amely a világgal érintkezik. Apró darabkákat kaparunk ki a világból, és elfogyasztjuk — nem olyan sorrendben, ami számunkra a legkedvezőbb volna, mert senki ezt jótékonyan nem készítette elő, hanem abban a sorrendben, amelyet csak az anyag ellenállása szabályoz. Az atomoknak és a csillagoknak nincs semmi észérvük, nem ellenkezhetnek, ha modelleket találunk ki az ő hasonlatosságukra, nem zárják el előlünk a káros, talán gyilkos tudást. Mindaz, ami az emberen kívül létezik, olyan, akár a halott: nem lehet semmi indítéka. De abban a percben, amikor nem a természet erői, hanem az értelem erői intéznek hozzánk üzenetet, teljesen megváltozik a helyzet. A levél küldőjének bizonyára olyan indítékai voltak, amelyek nem közömbösek az élettel szemben.

Amióta csak elkezdődött ez a história, mindig a félreértéstől féltem a legjobban. Biztos voltam benne, hogy nem gyilkos eszközt küldtek nekünk, de minden arra mutatott, hogy valamilyen eszköz leírását kaptuk — és mi nagyon is jól értünk az eszközök használatához. Még embertársát is eszköznek használja az ember. A tudomány történetét ismerve, nem tudtam elképzelni, hogy létezhet tökéletes biztosíték, amely a visszaélést megakadályozza. Hiszen minden technika tökéletesen semleges, de mindegyiknek ugyanazt a célt tudtuk adni: a halált. Amikor azt a komolytalan, de kétségbeesett, bizonyára ostoba, de ösztönösen szükségszerű konspirálást folytattuk, úgy vélekedtem, hogy Rájuk már nem számíthatunk, mert azt aligha látták előre, hogy mit kezdünk tévesen az információval. Az biztos, hogy a levél szándékos információját bebiztosították, de esetleges tévedéseinket, a hézagok hibás feltevésekkel való kitöltését már nem tudták kivédeni. Hiszen még a természet is, amely négymilliárd éve tanítja a biológiai evolúciót a „hibák” elkerülésére s arra, hogy minden lépését százszorosan bebiztosítsa, képtelen volt kiküszöbölni az élet minden félresiklását, kificamodását, zsákutcáját, tévedését, „félreértését” — ezt bizonyítja az élőlények fejlődésének számtalan torz formája, vagy akár a rák is. Igaz: ha ilyen levelet tudnak küldeni, akkor régen túlszárnyalták a biológiai megoldások számunkra elérhetetlen tökéletességét. De azt nem tudtam — honnan is tudhattam volna? — , hogy a biológiai megoldásoknál jobb módszereik ilyen tökéletesen biztosak, ennyire távol tarthatják az avatatlanokat.