Stanislaw Lem: Az Úr Hangja

— Amikor ebben a kozmoszban már javában forognak a tejútrendszerek, mint most a mienkben, még ott bolyong közöttük az egészet létrehozó neutrínóhullám visszhangja, és ez az Úr Hangja! A „résen” áthatolt fuvallatból, a neutrínóhullámból keletkeznek az atomok, csillagok és bolygók, a tejútrendszerek és metagalaktikák, és ezzel megszűnik „a levél problémája”. Nem egy másik civilizáció küldött nekünk neutrínósürgönyt, a „drót” másik végén nem volt senki, nem létezik semmilyen adó, nincs semmi, csak a lüktető világmindenség, amely kidudorodik a résen át, mint valami sérv. Tisztán fizikai, természetes folyamatok váltják ki a sugárzást, semmi köze bármilyen élőlényhez, tehát nincs semmilyen nyelvi jellege, tartalma, jelentése. Ez a sugárzás a tartós kapcsolat az egymást követő, kialvó és újraszülető világok között, információs és energiakapcsolat, amelynek jóvoltából a világok megőrzik folyamatosságukat. Nem véletlen, hanem nagyon is szabályos ismétlődések, tehát azt is mondhatjuk, hogy ez a neutrínósugárzás a következő világegyetem „csírája”, afféle nemzedékváltás az időben elválasztott világegyetemek között, de ebben az analógiában persze semmilyen biológiai tartalom nincsen. A neutrínók csak azért a bomlás magvai, mert valamenynyi közül a leghosszabb életű részecskék. Elpusztíthatatlanságuk szavatolja a kozmogenezis körfolyamatát, örökös visszatérését, ismétlődését.

Persze, sokkal részletesebben fejtette ki mindezt, és számításokkal is alátámasztotta, amennyire tudta. Nagy csend lett az előadás alatt, aztán, amikor befejezte, kezdődött a roham.

Kérdésekkel bombázták: mivel magyarázza a jelzés életfakasztó hatását? Honnan ered ez a hatás? Szerinte puszta véletlen? És mindenekelőtt: miből lett a mi Békatojásunk?

— Erre is gondoltam természetesen — válaszolta Learney. — Azt kérdezik, ki tervezte, szerkesztette és indította útnak a sugárzást. Hiszen, ha a sugárzásnak nincs ez az életbarát tulajdonsága, hallatlanul ritka jelenség volna az élet a galaktikában. Nos, én pedig azt kérdezem, hogy is állunk a Földön a víz fizikai tulajdonságaival? Ha a négy fok hőmérsékletű víz nem volna nehezebb a nulla fokosnál, és a jég nem úszna, akkor minden víztömeg fenékig befagyna, és semmilyen vízi élőlény nem maradhatna életben az egyenlítői övezeten túl. Ha pedig a víz dielektromos állandója nem volna ilyen magas, nem keletkezhetnének benne fehérjemolekulák, tehát fehérje alapú élet sem létezne. De kérdezi-e valaki a tudományban, kinek a jóindulata játszott itt szerepet, ki és hogyan gondoskodott a víz kedvező dielektromos állandójáról, vagy arról, hogy a jég könnyebb legyen a víznél? Senki sem kérdez ilyesmit, mert az effajta kérdéseket értelmetlennek tartjuk. Ha a víznek más tulajdonságai volnának, akkor vagy nem fehérje alapú élet keletkezett volna, vagy egyáltalán nem lenne élet. Éppígy azt sem kérdezhetjük, ki indította útnak a biofil sugárzást. Ez a sugárzás növeli a nagymolekulás testek életben maradásának valószínűségét, ami éppolyan véletlen, vagy, ha úgy tetszik, éppúgy a dolgok természetéből fakadó szükségszerűség, mint az, hogy a víz „az életnek kedvező” közeg. Az egész problémát meg kell fordítani, a feje tetejéről a lábára állítani, akkor pedig így hangzik: a víz ilyen meg ilyen tulajdonságai, továbbá a biogenezist stabilizáló kozmikus sugárzás jóvoltából az élet létrejöhet, és sikeresebben szembeszállhat az entrópia növekedésével, mint más körülmények között.

— Békatojás! — kiabálták. — Békatojás!

Attól féltem, hogy mindjárt skandálni kezdik — már olyan forró volt a légkör, mint egy bokszmérkőzésen.

— A Békatojás? Önök jobban tudják nálam, hogy az úgynevezett levelet nem sikerült elejétől végig megfejteni, csak egyes töredékeit értelmezték, és azokból lett a Békatojás. Ez azt jelenti, hogy a levél mint értelmes egész csak az önök képzeletében létezik, a Békatojás pedig egyszerűen úgy keletkezett, hogy a neutrínósugárzásból kiemelték azt az információt, amellyel kezdeni lehetett valamit. A pusztuló és keletkező világok résén áttör egy nyaláb neutrínóhullám, és tágul, mint a szappanbuborék. A hullám energiája elegendő ahhoz, hogy „felfújja” a következő világegyetemet, és ez a hullám át van itatva információval, amelyet az előző, már eltűnt kozmosz örökít át a következőre. Nos, ebben a hullámban, mint említettem, benne van az atomokat teremtő információ is, a biogenezisnek kedvező információ is, azonkívül vannak benne részletek, amelyek a mi szempontunkból „semmire sem jók”, „haszontalanok”. Az előbb beszéltünk róla, hogy a víznek vannak „életbarát” tulajdonságai, de vannak olyanok is, amelyek közömbösek az élet szempontjából, például az, hogy átlátszó. Lehetne átlátszatlan, az élet keletkezését az nem zavarná. Ahogy nem kérdezhetjük: „De ki tette átlátszóvá a vizet?”, éppúgy nem kérdezhetjük: „De ki csinálta a Békatojás receptjét?”. Az is az adott világmindenség egyik tulajdonsága, és mi éppúgy vizsgálhatjuk, mint a víz átlátszóságát, de „fizikán túli” értelme nincs.

A terem zúgott, mint a méhkas. Végül Baloyne megkérdezte, hogyan magyarázza Learney a jelzés folyamatos ismétlődését, és azt, hogy az égbolt összes többi szektorának neutrínósugárzása közönséges zaj, ebben az egyetlen sávban pedig ennyi információ van?

— De hiszen ez világos — felelte Learney, aki szemlátomást élvezte az általános felbolydulást. — Kezdetben az egész sugárzás ebben a sávban koncentrálódott, mert „a világok rése” éppen erre a spektrumszakaszra „élezte ki”, itt modulálta, ide szorította össze, mint a patak vizét a szűk szurdok. Kezdetben a sáv vonalnyi volt, nem szélesebb! Aztán a szóródás, szétfutás, deszinkronizálódás, diffrakció, elhajlás, interferencia következtében egyre nagyobb mennyisége szétfolyt, elmosódott, mígnem világegyetemünk létezésének évmilliárdjai után az eredeti információból zaj lett, az élesen koncentrált sugárzásból széles energiasáv, hiszen időközben beindultak a zajkeltő „másodlagos” neutrínógenerátorok, mármint a csillagok. Az pedig, amit mi levélnek nevezünk, a „köldökzsinór” maradványa, az a része, amely még nem oldódott fel, nem folyt szét egészen, pedig már számtalanszor befutotta, ide-oda verődve, a metagalaktikát. Jelenleg az általános norma a zaj, és nem az információ. De világegyetemünk keletkezésének, robbanásszerű születésének pillanatában ez a neutrínóbuborék magában foglalta a teljes információt mindenről, ami aztán belőle anyagilag keletkezett. Éppen azért látjuk olyan bámulatosan különbözőnek a „közönséges” anyag és sugárzás tüneményeitől, mert abból a hajdani korból maradt ránk, amelynek rajta kívül semmi nyomát nem észleljük.

Nem mondom, egész ügyesen összehozta. Igazán szép koncepciót mutatott be nekünk, logikai hibát nem találtam benne. Megtoldotta még egy adag matematikával: kimutatta, milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie a „világok résének”, hogy mint mátrix pontosan megfeleljen a neutrínóspektrum éppen ama helyének, ahol az általunk „csillagkódnak” nevezett sugárzás található. Nagyon szép munka volt, belevonta a rezonanciaelméletet, és végül még a jelzés folyamatos ismétlődését is sikerült megmagyaráznia bizonyításán belül. Azt is szépen levezette, hogy miért éppen a Kis Kutya csillagkép ama bizonyos radiánsa felől érkezik az úgynevezett levél.