Stanislaw Lem - Az Úr Hangja

Legjobb tudásunk szerint ha sem a kódegységeket, sem a mondattant, sem a szavakat nem ismerjük, az információ nem fejthető meg másképp, mint a próba-szerencse módszerrel, gyakorisági szórás alkalmazásával, márpedig akkor kétszáz vagy kétmillió évig, vagy akár egy egész örökkévalóságig várhatunk a sikerre. Amikor megtudtam, hogy a Terv matematikusai között ott van Bear és Sharon, a főprogramozó pedig Radcliff, kezdtem rosszul érezni magam a bőrömben, és ezt egyáltalán nem is titkoltam. Ilyen körülmények között furcsán hatott, hogy egyáltalán hozzám fordultak, de éppen ez bátorított fel egy kicsit. A matematikában vannak megoldhatatlan feladatok, és ezekkel a legzseniálisabb elme éppúgy nem tud megbirkózni, mint egy közepes bérszámfejtő; de itt, úgy látszik, van valami esély a sikerre, máskülönben Baloyne beérte volna Sharon és Bear szavával. Nyilván ők mondták, hogy ha nekik nem sikerült is, másnak talán még sikerülhet megbirkózni ezzel a rendkívüli feladattal.

Bár sokan másképp vélekednek, a mégoly különböző földi kultúrák nyelvének fogalmi egybeesése bámulatos. A „nagymama meghalt, temetés szerdán” szövegű táviratot bármely nyelvre le lehet fordítani, a latintól és hinditől az apacs indiánok, az eszkimók vagy a dobu törzs nyelvéig. Biztosan a moustiére-i korszak nyelvére is lefordíthatnánk, ha ismernénk ezt a nyelvet. Ez abból következik, hogy minden embernek szükségszerűen van anyja, és annak is van anyja, továbbá, hogy mindenki meghal, és hogy a holttesttől való megszabadulás rítusa éppúgy kulturális állandó, mint az időszámítás elve. De az olyan fajok, amelyekben nincsenek hím- és nőnemű egyedek, nem tudhatnak különbséget tenni anya és apa között, az olyanok pedig, amelyek osztódnak, mint az amőbák, magát a „szülő” fogalmát sem alakíthatnák ki. Nem tudnák tehát megfejteni, mi az, hogy „nagymama”. Az olyan lények, amelyek nem halnak meg (az amőbák osztódnak, és nem halnak meg), nem ismernék sem a halál, sem a temetés fogalmát. Ennélfogva előbb meg kellene ismerniük az ember anatómiáját, élettanát, fejlődését, történelmét és szokásait, hogy ezt a számunkra oly világos táviratot lefordíthassák.

Példám kezdetleges, mert feltételezi, hogy az üzenet vevője tudja, melyek benne az információs jelek, és mi az elhanyagolható háttér. Nem így állt a helyzet a csillaglevéllel. A rögzített ritmus alkothatta például csupán az elválasztójeleket, és a tulajdonképpeni „betűk” vagy ideogrammák talán el sem jutottak a regisztráló szalagra, talán olyan impulzusok, amelyeket a készülék nem érzékelt.

Megint más kérdés a civilizációs szintek különbsége. Amenhotep arany halotti maszkjából a művészettörténész kiolvassa a korszakot és annak kulturális stílusát. A maszk díszítéséből a valláskutató levezeti az akkori hiedelmeket. A vegyész megállapítja, milyen arany-megmunkálási módszereket alkalmaztak. Az antropológus megmondja, hogy a hatezer évvel ezelőtt élt emberpéldány különbözik-e a mai embertől, az orvos pedig felállítja a diagnózist, hogy Amenhotep hormonzavarok ban szenvedett, amelyek állkapcsán akromegáliás torzulást okoztak. Ily módon a hatvan évszázaddal ezelőtti tárgy sokkal több információt ad nekünk, mai embereknek, mint amennyivel alkotói rendelkeztek, hiszen mit tudtak ők az arany kémiájáról, az akromegáliáról és a művészeti stílusokról? Ha időben megfordítjuk a folyamatot, és elküldünk Amenhotep valamelyik egyiptomi kortársának egy ma írott levelet, nemcsak azért nem tudja megfejteni, mert nem ért a nyelvünkön, hanem azért sem, mert hiányoznak azok a szavai és fogalmai, amelyekhez a mieinket hozzárendelhetné.

Így festettek az általános elmélkedések a csillaglevélről. A vele kapcsolatos tudnivalókat praktikusan dióhéjban összefoglalták, ezt az alapszöveget magnóra vették, és lejátszották a bennünket meglátogató „Nagyon Fontos Személyeknek”. Nem a saját szavaimmal mondom el, hanem szó szerint idézem.

„A Masters Voice-terv feladata, hogy tüzetesen megvizsgálja és megpróbálja lefordítani az úgynevezett csillaglevelet, amely minden valószínűség szerint mesterséges műszaki eszközökkel, szándékosan küldött jelsorozat. Küldője olyan lény vagy lénycsoport, amely közelebbről meg nem határozott, Földön kívüli civilizációhoz tartozik. Az információ hordozója neutrínósugárzás. A neutrínók olyan részecskék, amelyeknek nincs nyugalmi tömegük, mágneses töltésük pedig 1600-szor kisebb az elektronokénál. A neutrínó a legnagyobb áthatolóképességű ismert elemi részecske. Az égbolt minden részéről érkeznek elemi részecskék a Földre. Megkülönböztetjük közöttük a csillagokban (köztük a Napban) természetes folyamatok, például béta-bomlás és más természetes nukleáris reakciók révén keletkezett részecskéket, és az olyan részecskéket, amelyek azáltal keletkeztek, hogy a földi légkörben és a föld kérgében neutrínók ütköztek össze atommagokkal. E részecskék energiája tízezer és sok billió elektronvolt között lehet. Sigubov munkái nyomán felfedezték a monokromatikus részecskesugárzást kibocsátó, úgynevezett neutrínólézer vagy ”nézer” építésének elméleti lehetőségét. Lehetséges, hogy a Földön vett jeleket kibocsátó készülék ilyen elv alapján működik. Hughes, Lascaglia és Jeffreys kutatásai alapján a neutrínósugárzás egyes energiafrakcióinak regisztrálása céljából megépítették a neutrínó-invertornak vagy neutrínóátalakítónak nevezett készüléket, amely az Einschoff-elv (az úgynevezett ”álrészecskecsere”-elv) alapján működik, és a Szinicin-Moessbauer-effektus felhasználásával maximálisan 30 000 Ev pontossággal szűrni tudja a sugárnyalábokat.

A kis energiájú nyalábok huzamos regisztrálása során az 57 millió Ev sávban felfedeztek egy mesterséges eredetű jelzést, amely bináris (kétalakú) kódra átszámítva több mint kétbillió egységből áll, és amelyet folyamatosan (megszakítás nélkül) sugároznak. Ez a viszonylag igen nagy sugarú, a Kis Kutya alfájának egész területét és környékét 1,5 fok sugarú körzetben befedő jelzés ismeretlen tartalmú és rendeltetésű információt közöl. Mivel a közlőcsatornában a redundancia valószínűleg a 0 közelében van, a jelzés zajnak mutatkozik. E zaj jelzés voltát tanúsítja, hogy 416 óra 11 perc és 23 másodperces időközönként az egész modulált frekvencia megismétlődik, olyan pontossággal, amely legalább a Földön használt készülék felbontóképességével egyenlő.

Ahhoz, hogy ezt a jelzést mint mesterséges jelzést felfedezzék és regisztrálják, a következő feltételeknek kell teljesülniük. Először is legalább 30 000 Ev felbontóképességű, a Kis Kutya radiánsára irányított készülékkel venni kell a neutrínósugárzást, az irányzás megengedett eltérése a csillagkép alfájától bármilyen irányban 1,5 fok lehet. Másodszor: ki kell szűrni az égszegmens egész neutrínósugárzásából az 56,8 és 57,2 millió Ev közötti sávot. Végül harmadszor: 416 óra és 12 percnél hosszabb ideig kell venni a jelzést, majd összehasonlítani a következő sugárzás elejét az előző sugárzás elejével. Ha ez nem történik meg, a felfogott jelzés semmivel sem árulja el, hogy nem közönséges (természetes) zajjelenség. A Kis Kutya csillagkép számos okból a neutrínócsillagászokat érdeklő vidék. Az első feltétel tehát általában megvan ott, ahol ilyen szakemberek vannak, és megfelelő készülékkel rendelkeznek. A sugárzási sáv sikeres kiszűrése már kevésbé valószínű, mert ebben a tartományban a sugárzásnak 34 maximuma van más energiasávokban (eddig ennyit fedeztek fel). Az 57 millió elektronvoltos sávmaximuma az egész sugárzási spektrumban élesebben kiszögellik ugyan, tehát összpontosítottabb energiát jelez a természetes úton létrejött többi maximumnál, de ez nem különleges ismérv, és ez a sajátosság voltaképpen csak utólag fedezhető fel, amikor már tudjuk, hogy az 57 millió elektronvoltos sávban levő jelzés mesterséges, és ezért különös figyelmet fordítunk rá.