Ivan Jefremov - A Bika órája

Csedi félbeszakította a fordítást, és csodálkozva Ray Rodiszra pillantott.

— Azt éneklik, hogy a halál adóját az élet huszonötödik évében kell leróni! Ezt a négyet a Gyöngéd Halál Palotájába kísérik.

— Hogy létezhet ilyen társadalom? — kiáltott fel bosszúsan Olla Dez, megfeledkezve az illendőségről. — Minél fejlettebb a társadalmi szerkezet és a tudomány, annál később érik meg az ember.

— Mert mi, biológusok, már a régmúlt MVK-tól fogva elsősorban az élet, jobban mondva a fiatalság meghosszabbítását tűztük ki célul — mondta Neia Holly, nem véve le tekintetét a lépcsőn felvonuló tormansziakról.

— Nálunk az ember, az élet bonyolultsága és az óriási menynyiségű információ miatt, a Herkules-tettek végrehajtása előtt még gyermeknek számít. Újabb húsz évig tart az ifjúkor, s csak a negyvenedik életév körül tekinthető valaki felnőttnek. Utána hetven év vár még ránk, az érettség, a teljes energia, az erős munka és az élet megismerésének egész korszaka, szemben azzal a tíz-húsz évvel, amely az ősidőkben az ember rendelkezésére állt. Azelőtt valaki negyvenéves korában öregnek számított. Én öregasszony volnék — mondta Fay Rodisz.

S az ember meghalt, anélkül, hogy valamit is megismert volna a világ változatosságából és szépségéből! — kiáltotta felháborodottan Vir Norin. — De abban a régi korban, amikor az emberek kilencven százaléka még olvasni sem tudott, ez nem is meglepő. A hosszú élet teher volt. A fiatalon elhunytakat az istenek kegyeltjeinek nevezték. De a Tormanszon eléggé fejlett technikai civilizáció van. Hogy vághatnak ki olyan fákát, amelyek még nem hoztak gyümölcsöt? Ez esztelen pusztítás!

Vir, maga megfeledkezik róla, hogy nem kommunista, s nem is szocialista társadalommal állunk szemben, hanem osztálytársadalommal. Szerintem a korai halál szörnyű szokása közvetlen összefüggésben van a túlnépesedéssel és a bolygó természeti kincseinek kimerülésével — felelte Rodisz.

— Értem — mondta Csedi —, korai halál, de nem mindenkinek!

— Igen. Azoknak, akik a technikai haladást irányítják, tovább kell élniük, a vezető rétegről nem is szólva. Azok halnak meg, akik a társadalomnak nem tudnak mást adni, mint az életüket és az egyszerű fizikai munkát, vagyis akik alkalinatlanok magasabb műveltségi szint elérésére. Mindenesetre két osztály van a Tormanszon: műveltek és műveletlenek, s felettük helyezkednek el a vezetők, valahol közöttük pedig a művészet emberei, akik szórakoztatnak, díszítenek és megmagyarázzák a dolgokat.

— Ők sem halnak meg huszonöt éves korukban! — kiáltott fel Olla Dez.

— Természetesen. De például a színészek, akiknek fiataloknak és szépeknek kell lenniük, szintén nem élnek sokkal tovább — felelte Fay Rodisz, A csillaghajó televizofonjában heves, vad ritmusú zene hangzott fel, felváltva az embertömeg ütemes járását kísérő dallamot. Az ismeretlen hangszerek rikoltozó hangjai széttördelték az alig hallható, ugráló és nyugtalan melódiát. Megkezdődött a film.

Dús füvű pusztaságon át otromba szekerek vonultak. A földi kérődzőkhöz hasonló, négylábú szarvas állatok — talán antilopok, talán ökrök — húzták őket. Hosszabb lábú, szarvasra emlékeztető állatokon feketére sült tormanszi férfiak nyargaltak, fejszével vagy olyasféle szerkezettel a kezükben, amilyen hajdan a Földön a lőfegyver volt. Ezek a férfiak rettenthetetlen bátorsággal védelmezték a csapatot kurta lábú, csúszó-mászó ragadozók, magas és oldalt nyomott fejű rettenetes kígyók serege ellen. A szekereket néha ugyanolyan lovasok támadták meg, vágtában lövöldözve. A tűzharcban vagy a pusztaságon át vonuló karaván pusztult el, vagy a támadók, néha egyik is, másik is.

A földlakók hamarosan megértették: a film arról szól, hogyan hódították meg a tormansziak a bolygót. Csak az nem derült ki, hogy kik a támadó rablók. A bolygó őslakói nem lehettek, hiszen semmiben sem különböztek a letelepülőktől.

A „Sötét Láng” személyzetének temérdek olyan filmet, előadást és képet kellett végignéznie, amely a hősi múltról, az új bolygó meghódításáról szólt. Vad verekedések, lovaglások, gyilkosságok váltakoztak a lelkiélet meglepően lapos és sivár ábrázolásával. Mindenütt és mindig a fiatal férfiak diadalmaskodtak, akiket a szórakoztató illúziók képzeletbeli világában nagyra értékelt tulajdonságokkal ruháztak fel. Ilyen volt az erő, a gyors reagálás, a lőni tudás kezdetleges, cső fórmájú fegyverből, amelyből a gázok teijedése folytán keletkező erő súlyos fémdarabot lökött ki.

Az ilyen témák ismétlődtek különböző változatokban, s a földlakók hamar ráuntak. Mégis nézték annak a néhány régi híradórészletnek a kedvéért, amelyet a legostobább cselekménybe is gyakran beiktattak. A régi töredékeken felvillant a bolygó ősi és gazdag élete, amikor az ember még nem változtatta meg. Ilyen volt a történelem előtti Föld is, csak még gazdagabb állat— és növényvilággal. Megismétlődött az a kép, amelyet valaha úgy ismertek a földi történelemben, mint a fehér faj letelepedését Amerikában. A periférián a szabados, féktélén, a törvényekkel nem sokat törődő pionírok, a rendezett központokban pedig a hit és a társadalmi rend védelmezői. Azután a pionírok megfékezése a szabad társadalom teljes elnyomásáig. Nem hiába hívják a fővárost a Bölcsesség Központjának. Ez a név akkor keletkezett, amikor a pionírok meghódították a Tormansz bolygót.

A Tormanszon kezdettől fogva több volt a füves pusztaság, mint az erdő. A bolygón nem alakultak ki olyan óriási állatok, mint a Föld elefántja, orrszarvúja vagy zsiráfja. Ökörhöz hasonló és antilop formájú élőlények óriási csordái árasztották el egykor a végtelen pusztaságokat. A vörös Nap sugaraitól átmelegített sekély tengerek vízinövényeinek sűrű tömegében a földiekhez meglepően hasonló halak nyüzsögtek.

Az erős szelek hiányát az is bizonyította, hogy az egyenlítői tengerpart dombos részein a Földön elképzelhetetlen mé retű fák nőttek hajdanán. A sarkokhoz közelebb eső vidékeken valamikor nagy kiteijedésű mocsarak terültek el, a földi taxodiumhoz hasonló egyforma fákkal borítva, csak a levelük volt barnás árnyalatú, apró és keskeny, mint a szétnyomott tűlevél.

Ez volt a Tormanszon, ahogy a régmúlt időkben felvett filmek vitathatatlanul tanúsították. De most a földlakók mindenütt vagy megművelt mezőket, vagy végtelenbe nyúló alacsony bozótosokat láttak, ahol semmiféle más növény nem nőtt. Még a Tormansz gyenge szellői is sűrű port kavartak a bokrok fölött. A száraz pusztaságok vigasztalóbb látványt nyújtottak, de a fű ott is alacsonynak és gyérnek látszott. Ezek is inkább félsivatagokra emlékeztettek.

A bolygó múltjáról szóló filmek talán a tormansziak térmészetes sóvárgását csillapították a természet egykori változatossága után? A lakosság túlnyomó többsége nagyvárosokban lakott, ahol a vakmerő vágtatások és lövöldözések a tágas pusztaságokon vagy a vadászkalandok az őserdőkben, a ragyogó és tiszta csillagok alatt természetesen immár mindörökre csak a múlt emlékeként éltek.

Nehezebben lehetett magyarázatot találni olyan másfajta látványosságokra, amikor gyönyörű nők félig levetkőzve, erőtikus mozdulatokat tettek és undorítóan egyértelmű pózokban hanyatlottak a férfiak karjába. Mindamellett a földlakók egyetlenegyszer sem láttak teljes meztelenséget vagy az Érosz tiszta megnyilvánulását, ami olyannyira természetes volt a hazai bolygón. Itt valamit feltétlenül elkendőztek, mintegy célozva bizonyos tiltott vagy titkolt tulajdonságokra, valószínűlég azzal a szándékkal, hogy serkentsék a lusta képzeletet vagy felkeltsék az érdeklődést azokban, akik már ráuntak a nemi kapcsolatokra.