Mihail Bulgakov - A Mester és Margarita

— Igen — felelte a rab.

– És eljő az igazság országa?

— Eljő, hégemón — felelte határozottan Jesua.

— Sose jön el! — üvöltött fel Pilátus olyan félelmetes erővel, hogy Jesua hátrahőkölt. Így üvöltötte sok évvel azelőtt a Lidércek Völgyében lovas katonáinak: “Üssétek! Vágjátok! Mentsétek meg a Patkányölőt!” Most még jobban fölemelte vezényléstől berekedt hangját, hogy odakinn a kertben is meghallják: — Bűnös vagy! Bűnös! Bűnös! — Majd halkan megkérdezte: — Jesua Ha-Nocri, hiszel te valamiféle istenekben?

— Egy az Isten — felelte Jesua. — Őbenne hiszek.

— Akkor imádkozzál hozzá! Imádkozzál! Különben — s hangja elfúlt —, amúgy sem segít… Van feleséged? — kérdezte hirtelen; maga sem értette, mi ütött belé.

— Nem, nincsen. Magam vagyok.

— Gyűlölöm ezt a várost… — mormolta magában a prokurátor, és válla megrándult, mintha a hideg rázná, kezét összedörzsölte, mintha mosná. — Jobb lett volna neked, ha előbb szúrnak le, mielőtt azzal a Keriáth-bélivel találkozol.

— Bocsáss el engem, hégemón — kérte a rab váratlanul, és hangjából aggodalom csendült ki. — Látom, hogy meg akarnak ölni.

— Azt hiszed, szerencsétlen, hogy a római császár helytartója szabadon bocsát valakit, aki azt mondotta, amit te mondtál? Ó, istenek, istenek! Vagy azt képzeled, hogy hajlandó vagyok a helyedbe állni? Én nem értek veled egyet! És jól vigyázz: ha mostantól fogva még egy szót is szólsz, ha bárkivel beszélsz, velem gyűlik meg a bajod! Úgy vigyázz magadra!

— Hégemón…

— Hallgass! — rivallt rá Pilátus, és dühöngő tekintettel követte a fecskét, amely ismét ott cikázott az oszlopok között. — Ide hozzám! — szólította azután az őrséget.

És amikor a kísérő katonák meg a titkár visszatértek, Pilátus kijelentette, hogy helybenhagyja a halálos ítéletet, amelyet a Kis Szinhedrion hozott a Jesua Ha-Nocri nevű vádlott ügyében; a titkár pedig gondosan följegyezte a helytartó szavait.

A következő pillanatban már ott állt előtte Marcus, a Patkányölő. A prokurátor elrendelte, adja át az elítéltet a titkosszolgálat parancsnokának azzal a szigorú paranccsal, hogy Jesua Ha-Nocrit különítsék el a többi rabtól, továbbá, hogy a titkosszolgálat embereinek a legsúlyosabb büntetés terhe mellett meg van tiltva, hogy Jesuával bármiről is szót váltsanak, vagy kérdéseire válaszoljanak.

Marcus intésére a kísérő katonák körülfogták Jesuát, és elvezették az oszlopcsarnokból.

Most egy szőke szakállas dalia állt a helytartó elé, sisakforgóján sastoll, mellén villogó arany oroszlánfejek, kardja markolatán ugyancsak aranylapocskák, háromszoros talpú saruja térdig fűzve, bíborpalástja bal vállára vetve. A légió parancsnoka volt, a legatus.

A prokurátor megkérdezte tőle, hol tartózkodik a sebastei cohors. A legatus közölte, hogy a sebasteiek a hippodrom előtti teret vették körül kordonnal, mivel ott fogják kihirdetni a népnek az ítéletet a bűnösök felett.

A prokurátor ekkor elrendelte, hogy a legatus válasszon ki két centuriát a római cohorsból. Az egyik a Patkányölő vezényletével a bűnösöket, a hóhérokat meg az ítélet végrehajtásához szükséges eszközöket kísérje a Koponyahegyre, s ha a szekerekkel odaérkeztek, ők is csatlakozzanak a felső kordonhoz. A másik centuria pedig haladéktalanul induljon a Koponyahegyre, s kezdje meg annak bekerítését.

Ugyanebből a célból — vagyis a hegy védelmére — a prokurátor megkérte a legatust, küldje oda segédcsapatul az egyik lovasezredet, az úgynevezett szíriai alát.

Mikor a legatus eltávozott, a prokurátor megkérte titkárát, hívja a palotába a Szinhedrion elnökét és két tagját meg a jerusalaimi templom főpapját; hozzátette azonban, hogy kéri, intézzék úgy, hogy mielőtt teljes számmal összeülnek, előbb négyszemközt beszélhessen az elnökkel.

Parancsát gyorsan, pontosan teljesítették, s a nap, amely különösen kegyetlenül perzselte a várost azokban a napokban, még nem ért delelőjére, mikor a kert legfelső teraszán, a lépcsőt őrző két fehér márványoroszlán előtt a helytartó találkozott József Kajafással, a Szinhedrion elnöki tisztét betöltő zsidó főpappal.

A kert csendes volt. De mikor a prokurátor az oszlopcsarnokból kilépett a kert legfelső teraszára, az óriási elefántlábon magasló pálmák közé, és elébe terült az egész gyűlölt város, Jerusalaim, függőhídjaival, erődjeivel, és főként a semmiféle leírásba nem foglalható hatalmas márványtömbbel, amely arany sárkánybőrt viselt tető gyanánt: a jerusalaimi templommal, akkor éles hallásával odalenn, ahol kőfal választotta el a palotakert legalsó teraszát a város főterétől, halk, mély morajlást hallott, amelyből időnként vékony, gyenge kiáltások emelkedtek ki.

Ebből tudta, hogy lenn a téren már sok ezer főnyi tömeg gyűlt össze, Jerusalaimnak a legutóbbi zavargások által fölizgatott lakossága, és ez a tömeg türelmetlenül várja az ítélet kihirdetését; a kiáltások pedig a sürgő-forgó ivóvízárusoktól erednek.

A prokurátor azzal kezdte, hogy a főpapot meginvitálta az oszlopcsarnokba, hogy menedéket keressenek a tűző verőfénytől, de Kajafás ezt udvarias bocsánatkéréssel visszautasította, s megmagyarázta, hogy a másnapi ünnep miatt ezt semmiképp sem teheti. Pilátus csuklyát borított kissé kopaszodó fejére, és a beszélgetés megkezdődött. Görög nyelven beszélgettek.

Pilátus közölte, hogy megvizsgálta Jesua Ha-Nocri ügyét, és helybenhagyta a halálos ítéletet.

Az aznap végrehajtandó halálos ítélet ezek szerint három bűnözőt sújt: Dismast, Gestast és Bar-Rabbant, azonkívül pedig ezt a Jesua Ha-Nocrit. Az első kettőt, aki a császár ellen lázította a népet, a római hatóságok fogták el harc közben, a prokurátor ítélkezett felettük, következésképp az ő ítéletük megváltoztatásáról szó sem lehet. A másik kettőt viszont, Bar-Rabbant és Ha-Nocrit, a helyi hatóságok fogták el, és a Szinhedrion ítélkezett fölöttük. Törvény szerint és szokás szerint a kettő közül az egyiket szabadon kell bocsátani a ma kezdődő nagy ünnep, a Pászka tiszteletére. A helytartó tudni kívánja, hogy a Szinhedrion melyik bűnöst akarja szabadon bocsátani: Bar-Rabbant-e vagy Ha-Nocrit?

Kajafás bólintott, jeléül annak, hogy a kérdés világos, majd ekképpen válaszolt: — A Szinhedrion Bar-Rabban szabadon bocsátását kéri.

A prokurátor előre tudta, hogy a főpap így fog válaszolni, feladata azonban abban állt, hogy kimutassa: ez a válasz megdöbbenti.

Művészien megjátszotta a meglepetést. Szemöldöke felszaladt gőgös homlokára, álmélkodva nézett a főpap szeme közé: — Megvallom, ez a válasz meglep — szólt szelíden. — Nincs itt valami félreértés?

Pilátus közelebbről is megmagyarázta álláspontját. A római hatóság a világért sem akar beleszólni a helyi egyházi hatóságok jogaiba, ezt a főpap is tudván tudja; ámde az adott esetben nyilvánvalóan hiba történt. Ennek a hibának az orvoslásában pedig természetesen a római hatóság is erősen érdekelt.

Bar-Rabban és Ha-Nocri bűne valóban összemérhetetlen. Az utóbbit, aki egyébként nyilvánvalóan elmeháborodott, azzal vádolják, hogy ostobaságokat fecsegett Jerusalaimban meg néhány más városban; az előbbinek bűne hasonlíthatatlanul súlyosabb. Nem elég, hogy több helyen nyíltan lázított, de még meg is ölt egy őrt, aki el akarta fogni. Bar-Rabban sokkalta veszélyesebb, mint Ha-Nocri.