William Gibson - Számláló Nullára

Az utaskísérő ellenőrizte Marly ülésének rögzítőhámját, és átadta neki a kazettát, meg egy kis eldobható, szürke fejpántot, aztán továbbment. Marly feltette a plasztik elektródakészletet, bekötötte a karfába, felsóhajtott, és becsúsztatta a kazettát a csatlakozó melletti nyílásba. A JAL-űrsikló belsejét elseperte az Égei-tenger kékje, és Marly szeme előtt elegáns, talpnélküli nagybetűkkel írt szavak terültek szét a felhőtlen égbolton:

TALLY ISHAM CSÚCSEMBEREI.

Tally Isham, amióta Marly az eszét tudta, a stim-ipar állandó figurája volt, kortalan Arany-Lány, aki az új médium első hullámával tűnt fel. Most Marly ott találta magát Tally napbarnította, ruganyos, borzasztóan kényelmes érzékrendszerébe zárva. Tally Isham sugárzott, mélyen és könnyedén lélegzett; elegáns csontjait ölelő izomzata mintha hírét se hallotta volna a feszültségnek. Az ő stim-felvételeibe bekapcsolódni olyan volt, mint belecsobbanni a tökéletes egészség fürdőjébe, és érezni a sztár magas ívű bokáját, és egyszerű fehér blúza selymes egyiptomi pamutanyagának feszülő melleit. A nő egy göröngyös, fehér mellvédnek támaszkodva nézett le a görög sziget városkájának apró kikötőjére; alatta virágzó fák zuhataga omlott végig a fehérre meszelt kövekből és szűk, kacskaringós lépcsőkből épült domboldalon. A kikötőben felzengett egy hajókürt.

— A turisták most sietnek vissza a sétahajójukra — mondta Tally, és elmosolyodott. Marly megérezte a sztár fehér fogainak simaságát, szájának friss ízét, és a mellvéd durva köve jólesően simult meztelen karjai alá. — De szigetünk egyik látogatója velünk marad ma délután, valaki, akivel nagyon szeretnék találkozni, és biztos vagyok benne, hogy az Önök számára is örömmel és meglepetéssel fog szolgálni; olyan emberről van szó, aki általában távol tartja magát a vezető médiumok hírműsoraitól!

Kiegyenesedett, megfordult, és rámosolygott a napbarnította, mosolygó arcú Josef Virekre…

Marly letépte a homlokáról a fejpántot és a JAL-űrsikló fehér műanyaga köröskörül visszazökkent eredeti helyére. A feje feletti konzolon figyelmeztető jelzések villogtak, és megérezte a gép remegését, amely egyre gyorsabbá vált.

Virek?

Rábámult az elektródakészletre.

— Nos — mondta fennhangon —, azt hiszem, maga tényleg csúcsszemélyiség…

— Bocsánat, hogy mondta?

A mellette ülő japán diák feléje mozdult rögzítőhámjában, amit akár meghajlási kísérletnek is lehetett volna tekinteni.

— Gondjai támadtak a szimstimjével?

— Nem, nem… — tiltakozott riadtan Marly. — Elnézést.

Újra feltette a fejpántot, és az űrsikló belseje statikus érzékszervi zümmögésbe, érzékek disszonáns keverékébe olvadt, ami hirtelen átadta helyét Tally Isham nyugodt bájának. Tally megszorította Virek hűvös, erős kezét, és belemosolygott lágy fényű, kék szemeibe. Virek viszonozta a mosolyát, fogai vakító fehérséggel csillogtak.

— Örülök, hogy itt lehetek, Tally — mondta, és Marly hagyta, hogy belemerüljön a kazetta valóságába, sajátjaként elfogadva Tally rögzített érzékszervi jeleit. A stimet mint médiumot Marly általában kerülte; volt valami a személyiségében, ami folyton fellázadt a megkívánt mértékű passzivitás ellen.

Virek puha fehér inget viselt, térdig feltekert pamutbermudát, s hozzá nagyon lapos, barna bőrszandált. Tally a kezénél fogva felvezette a mellvédre.

— Meg vagyok róla győződve — kezdte —, hogy számos olyan dolog van, amit hallgatóságunk…

A tenger eltűnt. Zöldesfekete zuzmószerűséggel benőtt, szabálytalan síkság terjedt a látóhatárig, s csak a Gaudi építette Sagrada Família Templomának neogótikus csúcsai törték meg sziluettjükkel. A világ pereme alacsonyan ülő, fényes ködbe veszett, s a síkon elfulladó harangszó kondult végig.

— Önre ma csak egyfős hallgatóság figyel — mondta Virek, és Tally Isham-re nézett keret nélküli, kerek szemüvegén át. — Hello, Marly!

Marly küszködve igyekezett elérni az elektródákat, de karjai akárha kőből lettek volna. A gyorsulás ereje, az űrsikló elrúgja magát a betonpárnáról…

Virek csapdába ejtette.

— Értem — válaszolta mosolyogva Tally, és hátával ismét a mellvédnek dőlt, könyökét a meleg, érdes köre támasztotta. — Milyen elragadó ötlet! Az Ön Marly-ja, Herr Virek igazán szerencsés lány lehet…

És Marly rádöbbent, hogy ez nem a Sense/Net Tally Isham-je, hanem Virek rendszerének egy része, egy előre beprogramozott nézőpont, amit a Csúcsemberek több évnyi műsorából vágtak össze. S immáron nem volt választási lehetőség, sem kivezető út, csak az, hogy teljes figyelmét Virek mondanivalójának szenteli. A tény, hogy Vireknek sikerült itt és így elkapnia és lebéklyóznia, igazolta megérzése helyességét: a gépezet, a struktúra a helyén volt, valóságosan. Virek pénze afféle varázspálca volt, mely akarata szerint omlasztotta le az akadályokat.

— Sajnálattal látom — kezdte a férfi -; hogy felbosszantottam. Paco úgy informált, hogy maga megszökött tőlünk, de én szívesebben tekintem ezt a céljára törő művész kiruccanásának. Azt hiszem, valamit már megtapasztalt lényegem természetéből, és ez megrémisztette. Így is kellett lennie. Ezt a kazettát az űrsiklója Orly-ról való elindulása előtt egy órával készítették elő. Természetesen ismerjük az úticélját, de nem szándékozom követni magát. Maga a munkáját végzi, Marly. Sajnálom, hogy nem tudtam megakadályozni a maga Alain barátjának halálát, de most már azonosítottuk a gyilkosait, és azok megbízóit…

Tally Isham szeme most Marlyé volt, és összefonódott Virekével, amelyben kéken izzott az energia.

— Alaint a Maas Biolabs felbérelt ügynökei ölték meg — folytatta a férfi. — A Maastól kapta a maga jelenlegi úticéljának koordinátáit, sőt a hologramot is, amit mutatott magának. A kapcsolatom a Maas Biolabs-szal tömören szólva ellentmondásos. Két éve az egyik leányvállalatom fel akarta őket vásárolni. A felajánlott összeg az egész világgazdaságra hatással lett volna. Viszautasították. Paco megállapította, hogy Alain azért halt meg, mert rájöttek, hogy a tőlük kapott információt megpróbálja kívülállók számára értékesíteni… — Virek összeráncolta a homlokát. — Ez különlegesen botor lépés volt, mert egyáltalán nem érdeklődött az eladásra kínált áru természete iránt…

Ez Alainre vall, gondolta Marly, és elöntötte a sajnálkozás. Ott kellett látnia összegörbedve azon az ocsmány szőnyegen, s a gerince kirajzolódott a zakója zöld anyaga alatt…

— Úgy hiszem, tudnia kell, Marly, hogy nem kizárólag a művészet sarkall a mi dobozkészítőnk utáni kutatásra. — Virek levette a szemüvegét, és fehér ingében megtörölgette; Marly valahogy szemérmetlennek érezte a mozdulat kiszámított emberiességét. — Okom van feltételezni, hogy ama műtárgyak alkotója, helyzeténél fogva, valamiképpen szabadságot kínálhat nekem, Marly. Nem mondhatnám, hogy egészséges vagyok. — Visszatette a szemüvegét, gondosan eligazítva finom aranyszárait. — Amikor Stockholmban legutoljára kértem egy távlati képet az általam elfoglalt létfenntartó kádról, olyan dolgot mutattak nekem, mintha három vontatókocsit gabalyítottak volna egy csepegő tápvezeték-hálóba… Ha el bírnám hagyni ezt, vagy még inkább, ha elhagyhatnám a benne lévő sejtek burjánzását… Nos — és ismét felvillantotta híres mosolyát — vajon mit nem adnék érte?