William Gibson: Számláló Nullára

AZ ÉN DÉMNEK

Új-Delhiben robotkutyát uszítottak Turnerre: a feromonjaira és a hajszínére volt beállítva. A Chandni Chauk nevű utcán érte be, s bérelt BMW-je felé iramodott a csupasz barna lábak és riksakerekek útvesztőjében. Gyomrában egykilónyi újrakristályosított hexogén és sűrített TNT lapult.

A férfi nem észlelte a közeledtét. Indiából a Khush-Oil Hotel nevű koszfészek rózsaszín stukkóhomlokzatát látta utoljára.

Jó ügynöke volt, következésképp jó szerződése. S mivel jó szerződést kötött, a robbanás után egy órával már le is szállították Szingapúrba — legalábbis mindazt, ami megmaradt belőle. A holland sebész tréfálkozott is eleget azon, hogy Turner egy bizonyos hányada lemaradt az első járatról, ottrekedt a Palam International reptéren, s az éjszakát az egyik hangárban kellett töltenie, egy létfenntartó kádban ázva.

A hollandusnak és csoportjának három hónapjába telt Turner újbóli összeállítása. Kollagénszeletekből és cápaporc-poliszaharidokból klónoztak neki egy teljes négyzetméternyi bőrt. A szemeket és a nemiszerveket a szabadpiacon vásárolták. A szemek zöldek voltak.

Annak a három hónapnak a legjavát egy múlt századi, új-angliai kamaszfiú ROM-generálta, szimstim álomvilágában töltötte. A hollandus szürke hajnali álmokban látogatta meg, lidércnyomásokban, melyek elhalványultak az emeleti hálószobája ablakán túli égbolt világosodtával. Késő éjjelente még az orgonák illata is érződött. A klippermintázatú pergamen lámpaernyő alatt hatvanwattos izzó világított: fénye mellett Conan Doyle-t olvasgatott. Tiszta pamutlepedők szagától ölelve maszturbált, s a szurkolókórusok csinibabáiról ábrándozott. A hollandus ajtót vágott agyának hátuljába s besétált rajta faggatózni; de reggelre kelve a mamája hívogatta, s odalenn már várta a zabpehely, a szalonnás tojás és a cukros tejeskávé…

Egy reggelen idegen ágyban ébredt; a hollandus az ablaknál állt, amely mögül a trópusok zöldje és szemhasogató napfénye freccsent feléje.

— Most már hazamehet, Turner — mondta a hollandus. — Elkészültünk magával. Ismét olyan fitt, mint újkorában!

Jól volt, mint rég — de hogy ez milyen jót jelentett voltaképp, arról fogalma sem volt. Fogta a hollandustól kapott holmikat, és elrepült Szingapúrból. Otthona a következő repülőtér Hyatt-ja lett.

És a következő. Aztán a következő.

Csak repült és repült. Hitelchipje arannyal szegett fekete tükör téglalapját formázta. A pultok mögött álló emberek elmosolyodtak és bólintottak, mikor megpillantották. Ajtók tárultak fel, csukódtak be mögötte. Kerekek emelkedtek el a vasbetonról, ital érkezett, ebédet szolgáltak fel.

Heathrow: hatalmas emlékezettömb vált le a repülőtér egének kupolájáról, és Turnerre zuhant. A férfi öklendezni kezdett, egy kék műanyagedénybe hányt, de hosszú lépteinek ritmusa nem tört meg. Amikor a folyosó végi pulthoz ért, átcserélte a jegyét.

Mexikóba repült.

És csempén csörömpölő acélvödrök, nedves seprűhúzások hangjára ébredt. A testéhez simuló női test melegére.

A szoba magas volt, barlangszerű. A csupasz fehér gipszvakolat megsokszorozott minden neszt; valahol a lányok reggeli zsivaján túl ott morajlott a tenger. Az ujjai közé gyűrődött durva flanelltakarókat számtalan mosás koptatta puhára.

Turnernek eszébe jutott a napfény, amint áttűz egy szélesen elnyúló, színezett ablakon, egy reptéri bár ablakán, Puerto Vallartában. A géptől vagy húsz métert kellett megtennie odáig, a nap miatt szinte teljesen lehunyt szemekkel. A döglött denevérre is emlékezett: laposra tiporva, száraz falevélként hevert a kifutópálya betonján.

Felidézte a buszozást: a hegyi utat, az ósdi robbanómotor bűzét, a kék és rózsaszín szentek levelezőlap-hologramjaival teliaggatott szélvédőkeretet. A meredek táj nyújtotta panorámára rá se hederített, inkább azt a rózsaszínű opálgömböt és a magjában reszkető higany táncát figyelte. A baseball-labdánál valamivel nagyobb gomb a sebességváltókar meggörbült acélszárát koronázta. Tiszta üvegből fúvott, gubbasztó pók köré öntötték: a figura üreges belsejét félig kitöltötte a foncsor. Amikor a sofőr zegzugos kanyarokban hajszolta a buszt, a higanycsepp pattogott és csúszkált börtönében; az egyenes szakaszon csak ringott és hullámzott. A markolat kézimunkával készült, képtelen volt és baljós. Mintha üdvözölte volna Turnert itt Mexikóban.

A hollandustól kapott tízegynéhány mikrosoft között akadt egy, amely korlátozott jártasságot biztosított volna számára a spanyolban. Ám Vallartában, mikor hátranyúlt a bal füle mögé, inkább egy porvédőt illesztett be helyette, s a csatlakozót meg a dugaszt pedig hússzín sebtapasz alá rejtette. A busz végében az egyik utasnál rádió szólt. Egy hang időről időre félbeszakította a harsogó popzenét, hogy egyfajta litániát soroljon: tízjegyű számokat, a nemzeti lottó aznapi nyerőszámait.

A mellette alvó nő megmoccant.

Turner felkönyökölt, hogy szemügyre vehesse. Idegen arcot látott, de másfélét, mint amilyenekhez hotellakó élete során hozzászokott. Rendesen csak hétköznapi szépséget várt volna, az olcsó plasztikai sebészet és a divat kérlelhetetlen darwinizmusának végtermékét, afféle lepárolt mintapéldányt az utolsó öt év legnépszerűbb médiaarcaiból, de ehelyett…

A nő arccsontjában volt valami középnyugatias, valami ősi és amerikai. A kék lepedők ráncba gyűrődtek a csípője körül, s a tetőablak keményfa zsalui közt bevetülő napfény arany átlókkal csíkozta hosszú combjait. Az arcok, amelyekkel Turner együtt ébredt a világ különböző szállodáiban, csak hűtőrácsdíszeknek hatottak Isten saját kocsijáról. Alvó női arcok, egyformák és egyedüliek, csupaszok, egyenesen a semmibe meredők. Ez az arc különbözött tőlük. Ehhez már valahogyan jelentés is kapcsolódott. Jelentés és egy név.

A férfi felült, s lábával lelendült az ágyról. Talpa alatt fövenyhomok-szemcséket érzett a hűvös csempén. A szobában rovarirtószer szaga érződött, enyhén, de mindent áthatóan. Felállt; meztelen volt, a feje fájdalmasan lüktetett. Mozgásra bírta a lábait. A két ajtó közül a közelebbihez lépett: fehér csempére és még fehérebb vakolatra bukkant, meg egy rozsdafoltos vascsőről alácsüngő gumószerű, króm zuhanyrózsára. A mosdókagyló mindkét csapja ugyanazt a vékonyan csordogáló, langymeleg vizet kínálta. Egy műanyag pohár mellett régimódi karóra feküdt: fakó bőrszíjra fűzött, mechanikus Rolex.

A fürdőszoba bespalettázott, üvegezetlen ablakain finom zöld műanyagháló húrjai feszültek. Turner kilesett a keményfa zsalugáterek között, belehunyorgott a forrón ragyogó napba. Pillantása virágmintás csempéjű, kiszáradt szökőkútra és egy VW Rabbit elrozsdált vázára esett.

Allison. Így hívták a nőt.

Allison kikopott keki rövidnadrágot viselt, s hozzá a férfi egyik fehér pólóját. Lábai csokoládébarnára sültek. Bal csuklóját a matt és rozsdamentes házú, felhúzós Rolex sertésbőr szíja övezte. Sétára indultak, végig a part mentén, Barre de Navidad felé. A hullámverés vonalán túl húzódó keskeny sávon lépdeltek, ahol a homok nedves volt, de szilárd.