William Gibson - Számláló Nullára

Turner maga elé húzta a tányért, átvette a villát, és a gőzölgő tojások fölé hajolt.

— Akárcsak én.

— Találtam pár ruhát! — kiáltotta Sally a zuhany zubogása mögül. — Rudy egyik barátja hagyta itt őket, azt hiszem, pont jók magának…

A zuhanyt a nehézségi erő hajtotta: a tetőn lévő tartályban összegyűlt esővizet vaskos fehér szűrőegység tisztította meg, mielőtt a hozzákötözött, rózsában végződő csőbe engedte volna. Turner, kidugta a fejét a párálló műanyaglepedők közül, és a nőre pislogott.

— Kösz.

— A lány eszméletlen — közölte a nő. — Rudy szerint sokkot kapott a kimerültségtől. Azt is mondta, hogy a lány állapotában akár most is lefuttathatja a teszteket.

Aztán a nő elhagyta a szobát, s magával vitte Turner gyakorlóját és Oakey ingét.

— Te, mi ez a lány? — nyújtott feléje Rudy egy gyűrött, ezüstös nyomtatópapír-tekercset.

— Ebből én nem értek semmit — mondta Turner, és Angie-t keresve körbepillantott a szobában. — Hol van?

— Alszik. Sally vigyáz rá.

Rudy hátat fordított, és visszasétált a szoba túlfelére. Turner emlékezett rá, hogy valamikor ez volt a nappalijuk. Rudy sorban kikapcsolta a konzolokat, apró jelfényeik egymás után felvillantak és kialudtak.

— Nem tudom, öregem. Egyszerűen nem értem. Mi ez, valami rák?

Turner odament hozzá, közben elhaladt egy munkaasztal mellett, amin egy mikromanipulátor pihent a porvédője alatt. Régi monitorok poros, szögletes szeme bámult rá mellőle, az egyikük képernyője már megrepedt.

— Teli van vele a lány feje — mondta Rudy. — Hosszú láncokat alkot. Az égvilágon semmire sem hasonlít, amit valaha is láttam. Semmire.

— Mennyit tudsz a biochipekről, Rudy?

Rudy morgott egyet. Most nagyon kijózanultnak látszott, de feszült volt, és nyugtalan. Kezével a hajába túrt.

— Rájuk gondoltam. Ez valami… Nem implantáció. Ez átültetés.

— És mire való?

— Hogy mire? Egek! Ki a fene tudja? Ki csinálta ezt neki? Valaki, akinek dolgozol?

— Azt hiszem, az apja.

— Jézusom. — Rudy kezével megtörölte a száját. — A képeken olyan árnyékot vet, mint egy daganat, de a lány létfontosságú funkciói normális szinten állnak. Milyen lány amúgy?

— Nem tudom. Csak egy gyerek — vont vállat Turner.

— A kurva életbe! — dünnyögte Rudy. — Már azon is csodálkozom, hogy még járni tud…

Kinyitott egy kisméretű laboratóriumi hűtőt és előszedett egy deres palack Moszkovszkaját.

— Kérsz egy kortyot? — kérdezte.

— Talán majd később.

Rudy sóhajtott, jól megnézte a palackot, majd visszatette a hűtőbe.

— Végül is mi az óhajod? Ha valami ilyen furcsa, mint ez az izé itt a kislány fejében, akkor azt hamarosan keresni fogják. Ha ugyan már nem keresik.

— Már keresik — közölte Turner. — De azt nem tudják, hogy itt kéne keresniük.

— Egyelőre nem. — Rudy koszos fehér sortjába törölte a kezét. — De feltehetően tudni fogják, igaz?

Turner bólintott.

— Akkor innen hová mentek?

— A Sprawlba.

— Miért?

— Először is, mert ott van a pénzem. Négy különböző néven tartok fenn hitelszámlákat, és egyik nyomán sem lehet hozzám eljutni. Másodszor, mert ott van egy csomó kapcsolatom, amit felhasználhatok. És harmadszor azért, mert a Sprawl mindig menedéket nyújt. Olyan rohadtul nagy, tudod?

— Oké — mondta Rudy. — Mikor?

— De várod! Szeretnéd, ha már kívül lennénk?

— Nem. Illetve nem tudom. A kis barátnőd fejében lévő cucc nagyon érdekes. Van egy barátom Atlantában, akitől kölcsön tudnék kérni egy funkcióelemző egységet, agytérképpel, satöbbivel együtt. Ha felraknám a lányra, talán kisüthetném, mi a fene ez… Talán valami értékes dolog.

— Biztosan az. Csak győzd eladni.

— Te nem vagy kíváncsi? Már úgy értem, arra, hogy kiféle-miféle ez a lány? Valami katonai laborból kapartad elő?

Rudy újra kinyitotta a fehér fagyasztó ajtaját, kivette a vodkásüveget, kinyitotta, és meghúzta.

Turner átvette a palackot és megdöntötte, hadd csapódjék a jeges folyadék hulláma a fogaihoz. Lenyelt egy kortyot, és megrázkódott.

— Egy vállalattól hoztam el; egy nagyvállalattól. Eredetileg az apját kellett volna kihoznom, de maga helyett a lányát küldte ki. Aztán valaki hazavágta az egész bázist; olyan volt, mint egy mini atombomba. Épp hogy megúsztuk. Eddig.

Visszaadta az üveget Rudynak. — Maradj magadnál, Rudy, a kedvemért! Ha túl sokat iszol, félős leszel.

Rudy rámeredt; ügyet sem vetett az üvegre.

— Arizona — mondta. — Benne volt a híradóban. Mexikó még mindig balhézik miatta. De nem atombomba volt. Az egész környéken csapatok állomásoztak. Nem atombomba volt.

— Hát micsoda?

— Úgy gondolják, egy nehézlöveg lehetett. Szerintük valaki kitelepített a préri közepére egy hipersebességű ágyút, egy teherléghajóba dugva, és aztán kulimászt csinált valami felhagyott telepből. Tudják, hogy volt odakint egy léghajó, de eddig még senki sem találta meg. Persze, egy nehézlöveget úgy is be lehet állítani, hogy plazmává robbantsa magát, miután elsült. A lövedék ekkora gyorsításnál bármit képes szétvágni. Valószínűleg egy százötven kilós, vagy akörüli jégtömb intézett el ott mindent.

Rudy csak most vette el az üveget, rácsavarta a kupakot, és maga mellé tette a pultra.

— Arrafelé minden föld a Maashoz tartozik, a Maas Biolabshoz, nem igaz? A Maas is szerepelt a hírekben. Teljes együttműködéséről biztosította a különféle hatóságokat, elhiheted. Szóval, azt hiszem, ez megmagyarázza, hol csípted fel magadnak a kiscsajt.

— Azt igen. De mindebből nem tudom meg, hogy ki használta a nehézlöveget. Vagy hogy miért.

Rudy vállat vont.

— Jó lenne, ha ezt megnéznétek — szólt be Sally az ajtón.

Sokkal később, Turner és Sally az elülső tornácon üldögéltek. A lány végre belemerült valamibe, ami Rudy EEG-je szerint álomnak volt nevezhető. Rudy visszahúzódott az egyik műhelyébe, valószínűleg a vodkásüvegével együtt. A láncos kapu mellett kunkorodó loncindák körül szentjánosbogarak keringtek. Turner úgy érezte, ha félig lehunyja a szemét, akkor a tornác fa hintaágyáról, ahol ült, szinte látja a már nem létező almafát, amelyen valaha egy ősrégi autógumi himbálózott, egy ezüstös-szürke kenderkötél végén. A szentjánosbogarak akkor is ugyanígy járták a táncukat, és Rudy sarka nagyokat csattant a csupasz földbuckán, ahogy lábával rugdalva lendítette magát egyre feljebb, és Turner ott feküdt, hanyatt a fűben, és nézte a csillagokat…

— Nyelveken — szólalt meg Sally, Rudy nője, a nyikorgó nádfonatú székből; cigarettája vörös szemként parázslott a sötétben. — Nyelveken való beszéd.

— Az micsoda?

— Az, amit a maga sráca művelt odafenn. Ért valamennyit franciául?

— Nem, nem sokat. Szótár nélkül nem.

— A beszéde egy része nekem franciának tűnt. — A vörös izzás egy pillanatra rövid sávvá változott, ahogy a nő leverte a hamut. — Amikor kislány voltam, az öregem elvitt egyszer a stadionba, és láttam a tanúságtételeket és a nyelveken való szólást. Megrémültem tőle. Azt hiszem, most még jobban megijesztett, amikor a kislány rákezdett.

— Rudy csak a végét rögzítette, ugye?

— Ühüm. Tudja, Rudy nincs igazán jól. Ez a fő oka annak, hogy visszaköltöztem ide. Megmondtam neki, hogy ha nem lesz józan, nem maradok vele tovább. De aztán még rosszabb lett a helyzet, úgyhogy kábé két hete visszaköltöztem. Éppen menni készültem, amikor maguk megjöttek.