William Gibson - Számláló Nullára

— Miért olyan a csöve ott alul, mint egy kobra feje?

— Az egy célzókészülék, éjszakai harchoz. — Turner előrehajolt, hogy megvizsgálja a lány bokáját. Duzzadt volt, és egyre rosszabbodott.

— Nem tudom, mennyit tudsz még menni ezzel — dünnyögte.

— Sok csatában volt már éjszaka, pisztolyokkal?

— Nem.

— Azt hiszem, nem értem, mit is csinál maga tulajdonképpen…

Turner felpillantott rá.

— Mostanában nekem se mindig egyértelmű. Úgy volt, hogy apád jön ki. Munkahelyet akart változtatni, hogy valaki másnak dolgozzék. Azok, akikhez be akart állni dolgozni, felbéreltek engem, meg pár más embert, hogy segítsük apádnak otthagyni a régi helyét.

— De erre semmilyen lehetőség nem volt — csodálkozott a lány. — Ez törvényellenes lett volna!

— Az is volt — bogozta ki Turner a szandál szíját, majd elkezdte lehántani a lány lábáról. — Törvényellenes.

— Ó! Hát ez a maga foglalkozása!

— Igen.

Levette a szandált. A lány nem viselt harisnyát, s a bokája csúnyán feldagadt. — Ez ficam…

— És mi van a többiekkel? — tudakolta a lány. — Sok társa volt ott, a romoknál? Valaki lövöldözött, és azok a rakéták…

— Nehéz lenne megmondani, ki lövöldözött — mondta Turner —, de a világítórakétákat nem mi küldtük fel. Talán a Maas biztonsági csoportja tette, akik követtek téged kifelé. Talán azt gondoltad, simán kijuthatsz?

— Azt csináltam, amit Chris mondott nekem — felelte a lány. — Chris az apám.

— Tudom. Azt hiszem, az út hátralevő részén vinnem kell téged…

— De mi van a barátaival?

— Miféle barátaimmal?

— Akik ott maradtak, Arizonában…

— Ja, azokkal! Hát… — Turner kézfejével megtörölte izzadt homlokát. — Nem tudnám megmondani. Fogalmam sincs, mi lehet velük.

Turner előtt felmerült a fehérbe fulladó égbolt, a napnál is fényesebb energialobbanás. De a gép azt mondta, elektromágneses pulzálást nem észlelt…

Tovább indultak. Tizenöt perccel később Rudy első portyázó kutyája felfedezte őket. Angie Turner hátán ült, átölelve a vállát; sovány combjait a férfi a hóna alá vette, és kezét összekulcsolta a mellén. A lányból a felsővárosi kölykök illata áradt, valami halvány szappan- vagy samponszag. Turner elgondolta, hogy milyen szagúnak érezheti a lány öt. Rudynál lesz zuhany…

— Ó, a francba, mi az ott?! — merevedett meg a lány a hátán. Előremutatott.

A kanyarban, egy magas agyagfal tetejéről ösztövér, szürke vadászkutya nézett le rájuk. Keskeny fejét érzékelőkkel telerakott, fekete csuklya takarta. Nyelvét kilógatva lihegett, és lassan ide-oda ingatta a fejét.

— Semmi vész — mondta Turner. — Csak egy őrkutya. A barátomé.

A ház kiterjeszkedett, toldalékszárnyak és műhelyek nőttek rajta, de Rudy sohasem mázolta át az eredeti felépítmény hámló palánkjait. Turner ittjárta óta Rudy sűrű lánchálóval kerítette el járműparkját, de a kapu nyitva várta őket; forgócsapjai elvesztek a kerti folyondár és a rozsda alatt. Turner tudta, hogy az igazi védelmi egységek valahol máshol rejtőznek. Négy őrkutyától kísérve kaptatott fel a kavicsos behajtón; Angie a vállára ejtette a fejét, de karjaival még mindig átölelte.

Rudy az elülső tornácon várt rájuk. Régi fehér sortja volt rajta, meg egy tengerészpóló, amelynek egyetlen zsebéből legalább kilenc egyforma vagy nagyon hasonló toll kandikált ki. Rájuk nézett, és üdvözlésképpen feléjük emelte holland sörének zöld dobozát. Mögötte kifakult keki inges, szőke nő lépett ki a konyhából, kezében krómspatulával. Rövidre nyírt, felfésült és leszorított hajáról Turnernek a Hosaka-modul koreai orvosnője jutott eszébe, róla pedig a lángoló modul, arról Webber, akiről meg a fehéren izzó ég… Turner ott imbolygott Rudy kavicsos kocsifelhajtóján, szétterpesztett lábakkal, hogy elbírja a lányt; csupasz mellkasát az arizonai piactér pora borította, amibe a lecsorgó izzadság csíkokat szántott. Ránézett Rudyra és a szőkére.

— Már csináltunk nektek reggelit — szólalt meg Rudy. — Amikor megláttunk a kutyák képernyőin, rögtön gondoltuk, hogy éhesek lesztek…

Rudy ügyelt rá, hogy a hangja diplomatikusan csengjen.

A lány felnyögött.

— Jól tettétek — felelte Turner. — A lánynak kikészült a bokája, Rudy. Legjobb lesz, ha megvizsgáljuk. Aztán van még pár dolog, amiről beszélnem kell veled.

— Azt hiszem, kicsit fiatal még hozzád — jegyezte meg Rudy, és belekortyolt a sörébe.

— Menj már, Rudy! — förmedt rá a mellette álló nő. — Nem látod, hogy a lány megsérült? Hozza be, errefelé! — fordult Turnerhez, és eltűnt a konyhaajtó mögött.

— Másképp nézel ki — jelentette ki Rudy, Turnert nézegetve, és Turner látta, hogy bátyja részeg. — Ugyanaz vagy, de nem ugyanolyan.

— Már jó ideje ilyen vagyok — felelte Turner, és a falépcső felé indult.

— Átplasztikáztattad az arcodat, vagy mi?

— Helyreállításnak mondanám. Korábbi felvételek alapján kellett összerakniuk.

Turner Felkapaszkodott a lépcsőn, derekába minden mozdulatra éles fájdalom nyilallt.

— Nem is rossz — dicsérte Rudy. — Alig vettem észre.

Böfögött. Alacsonyabb volt Turnernél, s már kezdett pocakosodni, de mindkettőjüknek ugyanolyan barna volt a haja, és arcra is nagyon hasonlítottak.

Turner megállt a lépcsőn, amikor a szemük egy vonalba került.

— Még mindig mindennel foglalkozol egy kicsit, mi, Rudy? A gyereket le kéne ellenőrizni, és szükségem volna néhány dologra.

— Nos — dörmögte a bátyja —, meglátjuk, mit tehetünk. A múlt éjszaka valami zajt hallottunk, talán hangrobbanást. Volt valami köze ennek hozzád?

— Egen. Van egy vadászgép a mókusligetben, de nem nagyon látszik.

Rudy felsóhajtott.

— Jézusom… Na, hozd be a lányt…

Rudynak a házban töltött évei eltüntették a legtöbb olyan tárgyat, amire Turner még emlékezett, és a lelke mélyén valahogy hálás is volt ezért. Nézte, amint a szőke tojásokat üt egy acéltálba. Parlagi, sötétsárga tojások voltak; Rudy saját tyúkokat tartott.

— Sally vagyok — mutatkozott be a nő, s egy villával felverte a tojásokat.

— Turner.

— Ő is csak így emlegette magát — mondta a nő. — De sosem beszélt magáról sokat.

— Sokáig nem is tartottuk a kapcsolatot. Lehet, hogy fel kéne mennem, segíteni neki.

— Üljön csak le. Rudynál jó kezekben van a kis barátnője. Ért hozzá.

— Még akkor is, ha be van rúgva?

— Félig van berúgva. De nem is fog műteni, csak dermát rak a lányra, és beköti a bokáját.

A nő szárított tortillaszirmokat szórt egy fekete tepsiben sistergő vajra, és ráöntötte a tojást.

— Mi történt a szemével, Turner? Maga és a lány…

A nő a krómkanállal megkeverte az egyveleget, és egy plasztiktubusból salsát löttyintett a tetejére.

— A hirtelen gyorsuláskor fellépő erő hatása. Sietve kellett felszállnunk.

— A lány bokája is akkor sérült meg?

— Lehet. Nem tudom.

— És most kergetik magát? Vagy a lányt?

A mosogató feletti szekrényből tányérokat szedett elő. A szekrényajtók ócska lemezburkolata hirtelen nosztalgiahullámot kavart fel Turnerben: a nő napégette csuklója egy pillanatra olyannak tűnt, mint az anyjáé…

— Valószínűleg igen — felelte. — De nem tudom, mi van a háttérben; még nem.

— Na, egyen egy falatot! — rakta ki a nő a keveréket egy fehér tányérra, majd villa után kotorászott. — Rudy nagyon fél az olyanféléktől, akik magát kereshetik.