William Gibson - Számláló Nullára

Megint sikerült melléfognia. A francba.

A Finn nagyon különös pillantást vetett rá.

— Jézusom. Ezzel fejezitek ki, he? Egek. Én ismertem a fickót…

— Kicsodát?

— Bodine Wilsont — felelte a Finn. — ő az egyetlen ismerősöm, akiből valaha is szállóige lett.

— Ostoba pasas volt? — kérdezte Bobby, és nyomban meg is bánta.

— Ostoba? Ej, dehogyis, ügyes volt, mint a fene! — nyomta el a Finn a cigarettáját egy törött Campari cseréphamutálban. — Csak éppen abszolút bukásnak bizonyult. Egy ízben Dixie Flatline-nal dolgozott együtt…

A véreres, sárga szemek elmerengtek.

— Finn — kérdezte Lucas —, honnan szerezte azt a jégtörőt, amit eladott nekünk?

A Finn fagyosan tekintett Lucasra.

— Negyven éve a pályán vagyok, Lucas. Van fogalma róla, hányszor tették már fel nekem ezt a kérdést? És arról, hogy hányszoros halott lennék, ha válaszoltam volna rá?

Lucas bólintott.

— Elfogadom a magyarázatát. De elmondanám az én verziómat. — A fogpiszkálót a Finnre szegezte, akár egy játéktört. — Annak, hogy maga inkább itt üldögél és mellébeszél, az az igazi oka, hogy úgy gondolja, az a három hulla odafent valahogy összefügg a nekünk eladott jégtörőjével. És amikor Bobby arról beszélt, hogy az anyja lakótömbjét eltörölték a föld színéről, maga nagy érdeklődéssel odafordult, a fülét hegyezte. Jól mondom?

A Finn kivillantotta a fogait.

— Talán.

— Valaki magát is felírta a listájukra, Finn. Az a három halott nindzsa odafent valakinek sok pénzébe került. Ha nem térnek vissza, az illető csak még eltökéltebb lesz.

A vöröskarikás, sárga szemek pislantottak.

— Mindegyikük fel volt szerelkezve — mondta a Finn — egy támadás végrehajtására, de az egyiküknél akadtak más dolgok is. Olyanok, amiket kérdezősködésnél szokás használni… — Felemelte nikotinfoltos, csótányszárny-színű ujjait, és lassan masszírozni kezdte vékony felsőajkát. — Wigan Ludgate-től kaptam azt a jégtörőt — bökte ki. — A Wigtől.

— Sosem hallottam róla — mondta Lucas.

— Őrült kis geciláda volt — felelte a Finn —, s valamikor cowboy.

— Történt pedig… — kezdte a Finn.

Bobby számára az elbeszélés végtelenül lebilincselő volt, különb még Beauvoir és Lucas tanításainál is.

Wigan Ludgate akkoriban már öt éve topzsoké volt, ami tűrhető pályafutás egy cybertér-cowboy számára. Öt év alatt egy cowboy vagy meggazdagszik, vagy agyhalált hal, vagy legfeljebb beszáll a fiatal betörők képzésébe, szigorúan csak vezetési oldalról. A Wig, fiatalsága és dicsősége teljes hevével végigsöpört a mátrix egy jókora szakaszán, ahol a foglalt szektorok ritkásabban helyezkednek el. Ez a szakasz azoknak a földrajzi területeknek felelt meg, amiket valaha a Harmadik Világként ismertek. A szilícium nem kopik; a mikrochipek gyakorlatilag halhatatlanok. A Wig ezt hamar megfigyelte. Ugyanakkor, mint a vele egyidős srácok, ő is jól tudta, hogy a szilícium már elavult, ami rosszabb, mintha elkopna a használattól. Ezt a Wig kegyetlen, ám elfogadott és állandó tényezőként fogta fel, akár a halált vagy az adózást. Az igazat megvallva, sokkal jobban izgatta az, hogy a cuccai kimennek a divatból, mint az, hogy meghal — huszonkét éves volt akkor — vagy hogy mi van az adóval. Nem könyvelt semmit, bár éves százalékot fizetett egy szingapúri pénzmosodának, és az elvitt annyit, amennyit adóznia kellett volna, ha bevallja a jövedelmét. A Wig úgy okoskodott, hogy az a sok divatjamúlt szilícium mind átkerül valahová. És azt is kiderítette, hogy hová: szerteszét a kialakulóban lévő ipari bázisok mentén küszködő, nyomorban tengődő helyekre. Olyan nemzetekhez, amelyek oly nagyfokú tudatlanságban éltek, hogy a nemzet fogalmát még mindig komolyan vették. A Wig egy rakásnyi elmaradt afrikai vidéket bejárt, és úgy érezte magát, mint egy kaviárral teli medencében köröző cápa. Az apró tojáskák külön-külön nem sokat értek, de elegendő volt szélesre tátani a száját és belapátolni őket. Könnyűszerrel ment, szinte magától, és jól bejött. A Wig egy hétig dolgozott az afrikaiaknak, közben véletlenül megbuktatott legalább három kormányt, temérdek szenvedést zúdítva az emberekre. Aztán a hét végén, vastagon lefölözve a sok milliónyi, nevetségesen kicsi bankszámlát, visszavonult. Ahogy kiment, úgy jöttek be sáskákként a többiek; mások is felismerték az afrikai lehetőséget.

A Wig két évig heverészett Cannes tengerpartján, kizárólag méregdrága, rendelésre készült drogokat majszolt, s időnként bekapcsolt egy kis Hosaka tévét, hogy különös, kíváncsian ártatlan érdeklődéssel megszemlélje a halott afrikaiak felpuffadt tetemeit. S egyszer csak — senki sem tudná megmondani, hol, mikor vagy miért — elterjedt, hogy a Wig megbizonyosodott róla: Isten a cybertérben él, illetve a cybertér maga Isten vagy az ő egyik új megnyilvánulása. A Wig bemerészkedett a teológia területére; útját a szabályok felborulása és a hit ugrásszerű változásai jelezték.

A Finnek volt elképzelése róla, mit akart a Wig azokban a napokban. Röviddel azután, hogy áttért újdonsült és egyedi hitére, Wigan Ludgate visszatért a Sprawlba, és valami kelekótya cybernetikus felfedezőútra kezdett készülődni. Lévén egykori konzolzsoké, tudta, hová forduljon, ha a legjobbat akarja kapni azokból, amiket a Finn „hardnak és softnak” nevezett. A Finn mindkettővel bőségesen ellátta a Wiget, mivel a Wig még mindig gazdag volt. A Wig kifejtette a Finnek, hogy misztikus kutatási technikája abból áll, hogy tudatát a mátrix üres, tagolatlan szektoraiba vetíti, és várakozik.

— Becsületére legyen mondva — herákolt a Finn —, sohasem állította, hogy találkozott volna Istennel, noha kitartott amellett, hogy több ízben érezte mozogni az ő jelenlétét a rács felületén. A Wig annak rendje és módja szerint kifogyott a pénzből. Lelki természetű küldetése elidegenítette az Afrika előtti időkből ismerős üzleti partnereinek maradékától is. Nyom nélkül eltűnt a süllyesztőben. Ám egy napon felbukkant megint, tisztára begolyózva. Egyébként is sápadt kis faszkalap volt, de most ráadásul teli volt aggatva ezekkel az afrikai szarságokkal, gyöngyökkel és csontokkal meg mindennel.

Bobby elég hosszú ideje hallgatta a Finnt, és csodálkozott, hogy aki úgy néz ki, mint a Finn, hogyan mondhatja valakiről, hogy sápadt kis faszkalap. Aztán Lucasra pillantott, akinek az arca halálosan komor volt. Akkor Bobby ráeszmélt, hogy Lucast valószínűleg közelről, s valamennyire személyében érinti ez az Afrika-dolog. De a Finn folytatta a históriát:

— Rengeteg eladnivaló holmija volt. Deckek, tartozékok, software. Mindegyik jó régi volt már, de valamennyi darab a csúcskategóriába tartozott, így megvettem őket. Észrevettem, hogy van egy csatlakozó-beültetése is a bal füle mögött, és benne egyetlen mikrosoft-szelet. Milyen az a soft? — kérdezem. Üres, feleli. Pont ott ült, ahol most te, kölyök, és azt mondta nekem, hogy „Ez üres, de benne zúg Istennek hangja, és én örökkön az ő fehér zsongásában élek”, vagy valami efféle ökörséget. Na te jó ég, gondoltam erre magamban, a Wignek annyi; és már ötödszörre számolta át a tőlem kapott pénzt. Wig, mondtam, az idő ugyan pénz, de mondd már meg, mihez kezdesz most? Mert kíváncsi voltam rá, hiszen üzletileg már évek óta ismertem a fickót. Finn, mondja erre, fel kell mennem a gravitáció kútján, mert Isten odafent lakozik. Na, ezt úgy mondta, hogy „ő mindenütt jelen van, de idelenn túl sok a statikus zavar, s elhomályosítja az ő arcát”. Nahát, mondom neki, marhára igazad van. És azzal ajtót mutattam neki, és kész. Többé sosem láttam viszont.