William Gibson - Számláló Nullára

— Örülök, hogy találkoztunk, Turner — mondta. — Előbb vagy utóbb összekerülünk. Ami a szeizmikus érzékelőket illeti, azt tanácsolom, egészítse ki őket egy sor vijjogóval!

Aztán megfordult és elballagott; barna, frissen vasalt inge alatt táncoltak az izmai.

— Ez jó, Turner — mondta Hamilton, leülve az idegen helyére.

— He? — Turner a pasast figyelte, amint eltűnik a rózsás bőrű turistáktól zsúfolt hallban.

— Sosem láttam még magát másokkal társalogni. Maga mindig mintha csak adatokat gyűjtene és jelentést írna az emberekről. Jólesik látni, hogy a változatosság kedvéért barátkozik is velük.

Turner ránézett a lányra. Húsz éves volt, néggyel fiatalabb Turnernél, heti keresete pedig durván kilencszerese volt annak, amit Turner egy év alatt kapott. Szőke haját a sorozatbeli szerep miatt rövidre vágatta, bőre csokibarna volt, s a lány sugárzott, mintha kvarclámpák hevítenék belülről. Kék szemei embertől idegen, tökéletes optikai készülékek voltak: tápoldatban növesztették őket, Japánban. A lány színésznő és kamera volt egy személyben; szemei sok millió új yenbe kerültek, és ő még nem is számított drágának a Sense/Net sztár-rangsorában.

Ott maradt vele a bárban, amíg a lány felhajtott két italt, aztán visszakísérte a táborhelyre.

— Most sincs kedve bejönni még egy italra, igaz, Turner?

— Nincs — felelte a férfi. A lány már előző este is felajánlotta ezt, és elég nyilvánvaló volt, hogy többet nem fogja. — Ellenőriznem kell a szeizmikus egységeket.

Később, de még aznap éjjel, felhívta New Yorkot egy olyan mexikóvárosi cég számáért, amely szállítana neki vijjogókat a táborhely körbekerítéséhez.

De egy hét múlva Jane és még három társa — a forgatócsoport fele — már halott volt.

— Részünkről kiguríthatjuk a dokikat — jelentette Webber. Turner észrevette, hogy a nő ujjatlan, barna bőrkesztyűt visel. Napszemüvege helyett átlátszó lövész-szemüveget tett fel, csípőjéről pisztoly lógott. — Sutcliffe a bázishatár egységeit figyeli távszabályzóval. Mindenki másra szükségünk van, hogy azt a dögöt áttoljuk a bokrokon.

— Rám is?

— Ramirez arra hivatkozott, hogy ilyen kevéssel a becsatlakozás előtt már nem szabad semmilyen fárasztó munkát végeznie. De szerintem csak a lustaság beszél a kis Los Angeles-i szarfaszúból.

— Téved — kelt fel Turner a padról. — Igazat beszélt. Ha meghúzza a csuklóját, mi a bokánkat ütjük meg marhára. Még egy olyan apró sérülés is kihathat a sebességére, amit esetleg meg se érezne…

Webber vállat vont.

— Egen. Most a bunkerben ül, a maradék vizünkben sikálja a kezét, és dúdol hozzá, úgyhogy biztos nem lesz semmi baj.

Amikor a műtőmodulhoz értek, Turner gépiesen megszámolta a fejeket. Hét. Ramirez a bunkerben volt. Sutcliffe pedig valahol a salaktégla-labirintusban, az öregségeket lesve. Lynch egy Steiner-Optic lézert akasztott a jobb vállára; kompakt modell volt, behajtható, ötvözött válltámasszal, és beépített telepekkel, amelyek a csőként szolgáló titánzávárzat alatti, vaskos markolatban rejtőztek. Nathan fekete kezeslábast vett fel, hozzá porlepte fekete ejtőernyős-csizmát. A nyakában ott lógott a dülledt, hangyaszem-szerű képerősítő szemüveg. Turner levette mexikói napszemüvegét, kék munkásinge mellzsebébe dugta, és rágombolta a hajtókát.

— Hogy s mint, Teddy? — szólított meg egy száznyolcvan centis, tagbaszakadt, felnyírt hajú férfit.

— Kösz, jól — vigyorgott vissza Teddy, kivillantva fogait. Turner végigmérte és fejbiccentve üdvözölte az akciócsoport másik három tagját is: Comptont, Costát és Davist.

— Kezdünk a végihez érni, he? — kérdezte Costa. Kerek, nyirkos arca volt, s vékony, gondosan nyírott szakálla. Akárcsak Nathan és a többiek, ő is feketébe öltözött.

— Közel járunk hozzá — felelte Turner. — Eddig minden simán ment.

Costa bólintott.

— Még harminc perc van hátra a becsült érkezésig — közölte Turner.

— Nathan, Davis! — mondta Webber. — Kössék ki a szennyvízvezetéket! — átnyújtotta Turnernek az egyik Telefunken fülhallgató-egységet; már korábban kibontotta a fóliacsomagolásból. Egyet ő is feltett, az öntapadós gégemikrofonról lehúzta a védőszalagot, és napégette nyakára illesztette.

Nathan és Davis a modul mögötti árnyékban motoszkált. Turner hallotta, ahogy Davis csendesen átkozódik.

— A francba — szólalt meg Nathan. — Nincs csővégzáró kupakunk!

A többiek felnevettek.

— Hagyják! — szólt rájuk Webber. — Gyerünk a kerekekkel! Lynch és Compton, szedjék le az ékeket!

Lynch pisztolyforma motoros csavarhúzót húzott elő az övéből, és bebújt a műtő alá. A modul himbálózott, rugóstagjai meg-megnyikordultak; az orvosok mozogtak odabenn. Turner hallotta, amint belül felsivít valami készülék, aztán Lynch csavarhúzójának csattogása hallatszott, ahogy végzett az ékekkel.

Turner betette a füldugóját, és az ádámcsutkájához ragasztotta a gégemikrofont.

— Sutcliffe? Hallani?

— Igen — jött az ausztrál válasza, a koponyája fenekéről visszhangzó, vékony hangon.

— Ramirez?

— Hangosan és tisztán…

Nyolc perc. Tolták kifelé a modult, tíz vastag kerekén gurítva. Turner és Nathan az elülső kerekeket kormányozta. Nathan feltette a képerősítő szemüveget; Mitchell kimenekítése újhold idejére esett. A modul képtelenül nehéz volt, és alig lehetett kormányozni.

— Mintha egy bevásárlókocsikra rakott kamiont tolnánk — dünnyögte Nathan magában. Turnernek sajgott a dereka. Delhi óta még egyszer sem fájt.

— Állj! — szólalt meg Webber, a bal oldali harmadik kerék mellől. — Elakadtam egy kurva kőben…

Turner elengedte a saját kerekét, és kiegyenesedett. A denevérek ma éjszaka csapatokban rajzottak: rengeteg csillámló lény a csillagos sivatagi égbolt előtt. Mexikóban, a dzsungelben is voltak denevérek, gyümölcsszopó fajták, amik a Sense/Net táborhelyét körülölelő fákon aludtak. Turner megmászta azokat a fákat, s a lecsüngő ágakat teliaggatta feszesre húzott molekuláris egyágú fonalakkal, melyek többméternyi, láthatatlan borotvaként lesték az óvatlan behatolót. Ám Jane és a többiek ennek dacára meghaltak az Acapulco melletti hegyoldalon történt robbantásban. Valaki később úgy nyilatkozott, hogy egy szakszervezettel támadt nézeteltérésük. De igazából semmit nem derítettek ki, csak a primitív, zsinóros bomba tényét, a töltet elhelyezését, és a rejtekhelyet, ahonnét felrobbantották. Turner is felkapaszkodott a hegyoldalra, vérrel borított ruhában, s megszemlélte az aljnövényzetből gyúrt fészket, ahol a gyilkosok várakoztak. Látta a késes kapcsolót és a rozsdás kocsiakkumulátort; néhány kézzel sodort cigaretta csikkje is ott hevert, meg egy Bohemia söröskupak, amely még újként csillogott.

A sorozatot le kellett állítani. A válságstáb nagy szolgálatot tett: ők szervezték meg a holttestek elszállítását, meg a szereplők és a forgatócsoport túlélőinek hazatelepítését. Turner az utolsó géppel távozott. Acapulcóban nyolc whiskyt hajtott le a reptéri bárban, s mikor már alig látott, kitámolygott a központi jegykezelő területre. Itt belebotlott egy Buschel nevű technikai tisztviselőbe, aki a Sense/Netnél dolgozott Los Angelesben. Buschel Los Angelesi barnasága alatt sápadt volt, hullámkrepp öltönye izzadságtól csatakosan lógott rajta. Sima falú alumíniumtáskát cipelt, filmesdobozhoz hasonlót, oldalait elhomályosította a párakicsapódás. Turner rámeredt a férfire, aztán a párás táskára, amin vörös és fehér figyelmeztető matricák hirdették a kriogenizált anyagok szállításánál betartandó előírásokat.