William Gibson - Számláló Nullára

— Szóval így történt — mondta Beauvoir. — Napi Kettő odaküldte pár haverját a Covina Csomóponti Telepre, de neked hűlt helyed volt. S a deckednek is.

— Nos — mondta Bobby —, azt hiszem, egy kicsit az én hibám is volt. Úgy értem, ha akkor nem húzok el Leonhoz, mert tényleg kerestem Napi Kettőt, sőt még ide is próbáltam feljutni, szóval akkor megtalált volna, igaz? — Beauvoir megállt, hogy megcsodáljon néhány szál dús levelű, virágzó kendert. Vékony barna mutatóujjával könnyedén megsimította a sápatag, színtelen virágokat.

— Való igaz — válaszolta végül —, de ez üzleti dolog. Valakit be kellett volna állítania, hogy figyelje a lakásodat, amíg a buli tart, hogy se te, se a software ne indulhasson programon kívüli sétákra.

— Hát, Rheát és Jackie-t Leon klubjába küldte, mivelhogy ott láttam őket. — Bobby benyúlt pizsamája nyakán, és megvakarta a mellét és a hasát keresztbehasító, leragasztott sebet. Aztán eszébe jutott a százlábúszerűség, amit Pye a varrathoz használt, és sietve kihúzta a kezét. Viszketett ugyan végig az egész, de meg sem akarta érinteni.

— Nem, Jackie és Rhea hozzánk tartozik. Jackie mambo, egy papnő, Danbala lova… — Beauvoir továbbcsörtetett. Bobby feltette, hogy rátalált a kusza hidroponikus erdőn átvezető csapásra vagy ösvényre, bár az látszólag nem vezetett sehová. Néhány nagyobb cserjét zölden műanyag szemeteszsákokba ültettek, amelyek sötét humusszal voltak degeszre tömve. Sok zsák már kipukkadt; halvány gyökerek kúsztak táplálékot keresve az árnyékban, a tenyészlámpák között, ahol az idő és a fokozatosan hulló levelek összjátéka folytán vékony komposztréteg képződött. Jackie talált Bobbynak egy pár fekete nylonsarut; most ezt viselte, de lábujjainak köze máris megtelt nyirkos földdel.

— A lova? — kérdezte Beauvoir-tól, miközben kikerült egy szúrós küllemű és kifordított pálmának tűnő képződményt.

— Danbala lovagolja meg, Danbala Wedo, a kígyó. Más alkalmakkor a felesége, Aida Wedo lovául szolgál.

Bobby úgy döntött, nem feszegeti a dolgot. Megpróbált témát váltani:

— Hogyhogy Napi Kettőnek ilyen kurva nagy kéglije van? És mire jók ezek a fák meg ezek az izék? — Emlékezett rá, hogy Jackie és Rhea keresztülgurították egy ajtón a Szent Mária tolószékével, de azóta sem látott egyetlen falat sem. Tudta, hogy a lakónegyed x hektárra rúg, tehát Napi Kettő lakása elvben ekkora is lehetne. De az, hogy egy mégoly belevaló seftelő ekkora lakást megengedhessen magának, felette valószínűtlennek tűnt. Senki nem engedhet meg magának ilyen baromi méretű helyet, és egyáltalán, miért akarna bárki is egy csepegő hidroponikus erdőben lakni?

Az utolsó derma hatása már a vége felé járt, a háta és a mellkasa égni és sajogni kezdett.

— Fikuszok, mapou-fák… A Lakótelepnek ez az egész szintje lieu saint, szent hely. — Beauvoir Bobby vállára tette a kezét, és egy közeli fa ágairól alátekeredő, kétszínű szálakra mutatott. — A fákat különböző loának szentelték. Azt ott például Ougounak, Ougou Feraynek, a háború istenének. Sokféle növényt termesztenek idefent, gyógyfüveket a természetgyógyászoknak, másokat meg csak kedvtelésből. De ez nem Napi Kettő birtoka; ez köztulajdon.

— Úgy érti, az egész Lakótelep benne van ebben? Ezekben a vudu-dologokban? — Ez rosszabb volt, mint Marsha legsötétebb képzelgései.

— Nem, fiam — nevetett fel Beauvoir. — A legtetején egy mecset található, aztán szanaszét szórva több tízezer szentfazék baptista, meg van egy templom, a tudo… A szokásos dolgok. Mégis — vigyorodott el —, mi vagyunk azok, akiknél hagyomány a dolgok elrendezése. De ennek a szintnek a története régi időkre nyúlik vissza. Akik jó száz éve megtervezték ezeket a helyeket, lehettek vagy nyolcvanan, arra törekedtek, hogy annyira önellátóvá tegyék őket, amennyire csak lehetséges. Termesszenek ennivalót, tudják fűteni és energiával ellátni magukat, satöbbi. Na most, ez a hely, amibe már jó mélyre ástál, pont egy jókora hévforrás felett van. Odalenn nagy a meleg, de egy kazán fűtéséhez mégsem elegendő; ebből nem jutottak energiához. Megpróbáltak a tetőre telepíteni egy erőművet, kiraktak kábé száz Darrieus-rotort, amiket ők tojásszeletelőknek hívnak. Szélerőművet csináltak, érted? Manapság már jobbára a Nukleáris Hatóságtól kapják a wattokat, mint akárki más. De a hévforrás vizét felszivattyúzták egy hőcserélőbe. Meginni túl sós lenne, így csak felmelegítik vele a szokásos Jersey-i csapvizet, amiről sokan szintén azt tartják, hogy nem érdemes meginni… — Végre valami falféleséghez közeledtek. Bobby visszanézett. A sáros betonpadlón csillogó sekély tócsákban a törpefák ágai tükröződtek, a csupasz, sápadt, összevissza nőtt gyökerek a hidroponikus folyadék hevenyészett tartályaiba merültek. — Aztán garnélarákos tartályokba szivattyúzták a vizet, és sokat tenyésztettek belőlük; a garnélák melegvízben gyorsan nőnek. Aztán csöveken keresztül átvezették a betonon, fel idáig, hogy itt jó meleg legyen. Ezt a helyet arra tervezték, hogy hidroponikus taréjfűt, salátát, meg efféléket termesszenek benne. Aztán felvitték a vizet ki a tetőre, a törpeharcsa-tartályokhoz. A garnélaürüléket algákkal zabáltatták fel, az algákat meg a törpeharcsákkal; és így megy körbe a dolog. Vagy legalábbis ez volt az elképzelés. Arra nem számítottak, hogy valaki felmegy és felrugdossa azokat a Darrieus-rotorokat, hogy helyet csináljon egy MEnek, és sok egyéb változást sem kalkuláltak bele a tervbe. A végén ez a hely maradt meg nekünk belőle. De a Lakótelepen még mindig akad némi fenemód finom garnélarák… és harcsa is.

A falhoz értek. üvegből volt, és vastagon gyöngyözött rajta a páralecsapódás. Mögötte pár centire újabb fal sötétlett, amely mintha rozsdás lemezacélból lett volna. Beauvoir cápabőr köpenye belső zsebéből holmi kulcsot halászott elő, és az ablakot kettéosztó csupasz fémötvözet-gerenda nyílásába dugta. Valahol a közelben egy motor életre köhögte magát; a széles acélredőny felnyílt és remegve kifordult, s mögötte feltárult az a panoráma, amit Bobby már sokszor elképzelt.

Magasan a Lakótelep tetején lehettek, majdnem legfelül, mert a Nagy Játszóteret a két kezével le tudta volna takarni. Barrytown lakótömbjei szürkésfehér gombákként terjengtek egészen a látóhatárig. Már szinte teljesen besötétedett, és Bobby a lakótornyok utolsó hulláma mögött rózsaszín derengésre lett figyelmes.

— Az a rózsaszín, az ott a Sprawl, ugye?

— Úgy van, ám minél közelebb kerül hozzá az ember, annál kevésbé tetszik neki. Volna kedved elruccanni oda, Bobby? Gróf Zéró készen áll, hogy elmenjen a Sprawlba?

— De még mennyire! — mondta Bobby, tenyerét a gyöngyöző üvegre tapasztva. — Fogalma sincs, hogy… — S ekkor a derma hatása végképp elenyészett, hátába és mellébe pokoli fájdalom hasított.

Ahogy beesteledett, Turnert újra elfogta a stressz.

Úgy tűnt, már jó ideje nem érezte, de most, hogy bekattant, olyan volt, mintha mindig is körülvette volna az emberfeletti, szinkronkapcsolt áramlás, amelyet a stimulálószerek meg sem közelítenek. Csak nagyobb disszidálások helyszínén számíthatott rá, ahol ő volt a parancsnok, és akkor is csak a tényleges bevetés előtti utolsó órákban.

De azóta sok idő eltelt. Delhiben csak lehetséges menekülési útvonalakat vizsgált meg egy tisztviselő számára, aki még nem volt egészen biztos benne, hogy igazán át akar-e állni. Ha akkor éjjel is stresszben dolgozik, ott a Chandni Chauk-ban, talán ki tudta volna kerülni azt a dögöt. Valószínűleg nem sikerült volna, de a stressz rábírta volna, hogy megpróbálja.