William Gibson - Számláló Nullára

— Nemt'om, Beauvoir, ezt kurva nehéz meg…

— Nehéz a valagam! Az élet, az a nehéz. Úgy értem, üzletről beszélünk, tudod? — Beauvoir szigorúan nézett rá, keskeny orrára letolt szemüvege felett. Bőre világosabb volt, mint Napi Kettőé vagy a nagydarab másiké: tejszínnel megfuttatott kávé árnyalatában játszott. Magasan a sima homloka felett kezdődött lenyírt, gyapjas fekete haja. Szürke cápabőr köpenye alatt soványnak hatott, s Bobby egyáltalán nem találta fenyegetőnek. — De ami miatt itt vagyunk, és ami miatt te is itt vagy, az az a cél, hogy kiderítsük, mi történt valójában. És az valami más lesz.

— De úgy gondolta, hogy Napi Kettő bepalizott, és meg kellett volna döglenem? — Bobby még mindig a Szent Mária Szülőotthon tolószékében ült, bár már úgy érezte, nincs rá szüksége. — És most kurva nagy balhé néz ki a Sprawl-beli nehézfiúktól?

— Csakhogy felfogtad végre!

— És ezért dilizik most, hogy le se szar, mintha rühellené a pofámat, igaz? És közben be van szarva?

Beauvoir bólintott.

— És — folytatta Bobby, hirtelen ráébredve, mi miatt ideges annyira Napi Kettő, és miért van begyulladva — azért ilyen, mert én lerohantam a Nagy Játszótérre, ahol azok a geci Tuskók lepofoztak a deckemért! És a pasasok software-e még a deckemben volt! — Bobby előrehajolt izgalmában, hogy sikerült összeraknia a képet. — És ezek a fickók, ezek kinyírják vagy ilyesmi, ha vissza nem szerzi nekik, igaz?

— Azt hiszem, nagyon sok filmet nézel — mondta Beauvoir —, de határozottan ilyen kaliberű ügyről van szó.

— Na jó. — Bobby visszadőlt a tolószékbe, és csupasz lábát az asztal szélére rakta. — Nos, Beauvoir, kik ezek a fickók? Ezek a hogyishíjjákok, guanók? Azt mondja, varázslók? Mi a francot akar ez jelenteni?

— Hát, Bobby — felelte Beauvoir —, az egyikük én vagyok, és az a nagydarab pasas, akit szólíthatsz Lucasnak, az a másik.

— Valamelyiket már biztosan láttad korábban is — mondta Beauvoir, miközben a Lucas nevű férfi a asztalra tette a vetítődobozt, miután szakszerűen helyet csinált neki.

— Az iskolában — felelte Bobby.

— Te iskolába jársz, testvér? — csattant fel Napi Kettő. — Mi a faszért dugtad onnan ki az orrod? — Amióta Lucassal visszajöttek, egyfolytában dohányzott, és még rosszabbul nézett ki, mint korábban.

— Pofa be, Napi Kettő — förmedt rá Beauvoir. — Egy kis tanulás magának sem ártana.

— Megtanították, hogyan mozogjunk a mátrixban, hogyan férjünk hozzá a nyomtatvány-könyvtárban tárolt dolgokhoz, mint például…

— Jó, jó. — Lucas felegyenesedett, és nagy rózsaszín tenyeréről levert néhány nemlétező porszemet. — És használta valaha is arra, hogy nyomtatott könyvekhez jusson? — Levette makulátlan fekete zakóját; patyolattiszta fehér ingén vékony gesztenyevörös nadrágtartó feszült. Sima fekete nyakkendőjén kioldotta a csomót.

— Nem vagyok valami jó olvasó — felelte Bobby. — Tudok olvasni, csak fárasztó. Szóval, egen, már használtam ilyesmire. Megnéztem pár marha régi könyvet a mátrixról és egyebekről.

— Ezt sejtettem — mondta Lucas, és a doboz alját képező konzolba valamilyen apró decket csatlakoztatott. — Gróf Zéró. Count Zero interrupt. Régi programozózsargon. — átadta Beauvoir-nak a decket, akit parancsokat pötyögött bele.

A vetítődobozban bonyolult mértani alakzatok csúsztak a helyükre, egy háromdimenziós rács alig látható vonalai mentén. Bobby látta, hogy Beauvoir Barrytown cybertér-koordinátáit vázolja fel. — Téged ez a kék gúla fogja jelképezni, Bobby. Ott is van. — A doboz kellős közepén kék gúla kezdett lágyan pulzálni. — Most megmutatjuk, mit láttak Napi Kettő cowboyai, akik téged figyeltek. Innentől már felvett anyagot látsz.

A gúlából szaggatott kék fénysugár indult ki, egy rácsvonalat követve. Bobby nézte, s szinte látta önmagát, ahogy az anyja nappalijában ül egyedül, a behúzott függönyök mögött, ölében az Ono-Sendaival, s ujjai a decken mozognak.

— Megy a jégtörő — mondta Beauvoir.

A kék pontok elérték a doboz falát. Beauvoir a deckhez nyúlt, és a koordináták megváltoztak. Az első beállítást újabb mértani mező váltotta fel. Bobby ráismert a rács közepén lévő narancsszínű téglalaphalmazra.

— Ez volt az — dünnyögte.

A kék vonal a doboz falából továbbhaladva a narancssárga adatbázis felé igyekezett. Ahogy megközelítette, a téglalapok körül halovány szellemképek kezdtek pulzálni, és hunyorogva keringeni.

— Látni, hogy itt valami bűzlik — magyarázta Lucas. — Az ott a jegük, és már rád is állt; kiszúrt, még mielőtt elakadtál volna benne.

Amint a kék pontsor hozzáért a kavargó narancssíkhoz, rögtön egy áttetsző, narancssárga cső burkolta be, melynek átmérője valamivel nagyobb volt. A cső nyúlni kezdett, visszafelé száguldott a vonalon, amíg el nem érte a doboz falát…

— Ezalatt pedig odahaza Barrytownban… — szólalt meg Beauvoir. Ismét megpaskolta a decket, és most a Bobbyt jelző kék gúla került a középpontba. Bobby figyelte, ahogy előbukkan a narancsszínű cső a vetítődoboz falából, s a vonalat követve lágyan odasiklik a gúlához. — Ennél a pontnál komoly halál várt rád, cowboy. — A cső elérte a gúlát; narancsszín háromszögek csapódtak fel az oldalaira. Beauvoir kimerevítette a vetítést.

— Ekkor — mondta Lucas — Napi Kettő felbérelt segítői, akik végeredményben kemény és tapasztalt konzolzsokék, meglátták, amit mindjárt magad is meg fogsz látni, és azt hitték, hogy szegény deckjük megzakkant. Lévén profik, előszedték a tartalék decket, de mikor bekötötték, ugyanazt látták. Na, ekkor döntöttek úgy, hogy felhívják a megbízójukat, Mr. Napi Kettőt, aki ebből a rumliból ítélve épp bulit akart csapni…

— Ember! — szólalt meg Napi Kettő, hisztérikusan remegő hangon. — Már megmondtam. Néhány ügyfelem szórakozni kívánt idefenn. Felfogadtam a fiúkat, hogy figyeljenek. Figyeltek is, és felhívtak. Én meg felhívtam magukat. Mi a fenét akarnak tulajdonképpen?

— Csak azt, ami a miénk — mondta szelíden Beauvoir. — Most pedig nézd meg ezt jó alaposan! Ezt a geciládát mi rendellenes jelenségnek nevezzük, frankón… — megint megpöccintette a decket, és a visszajátszás folytatódott.

A doboz aljáról tejfehér virágok szökkentek szárba; Bobby kinyújtotta a nyakát, és úgy látta, mintha a virágok ezernyi apró gömböcskéből vagy buborékból állnának. Aztán tökéletesen rásimultak a rácsra, összeolvadtak, s egy fejnehéz, aszimmetrikus szerkezetet alkottak, ami egy szögletes gombára hasonlított. A fazettás oldallapok üresen és tisztán fehérlettek. A dobozban lebegő kép akkora lehetett, mint Bobby nyitott keze, de bárki, ha deckbe csatlakozva észleli, óriásinak találta volna. A dolog szarvakat növesztett, amelyek megnyúltak és harapófogókká görbültek, majd széttárultak, hogy megragadják a gúlát. Bobby látta, hogy a hegyük finoman keresztülhatol az ellenséges jég villogó narancsszín felületén.

— Azt kérdezte tőlem női hangon: „Mit csinálsz?” — hallotta Bobby a saját hangját. — Aztán azt kérdezte, miért csinálják, miért teszik ezt velem, miért ölnek…

— Aha — mondta nyugodtan Beauvoir. — A végén még jutunk valamire!

Nem tudta, hogy hová mennek, de örült, hogy kikerült végre abból a székből. Beauvoir félrehajolt egy kacskaringós ikerszálon himbálózó tenyészlámpa útjából, kishíján belecsúszva egy zöld hártyával borított pocsolyába. Eltávolodva Napi Kettő kanapé-tisztásától, a levegő sűrűbbé vált. Üvegházat idéző nyirkosság és növényszag lebegett körülöttük.